Tetszik vagy sem, de az elmúlt évtizedek kulcsmondatát mégiscsak ElQúró mondta ki nevezetes őszödi beszédében: „Hazudtunk reggel, délben és este.” Távol álljon tőlem, hogy mentegessem a hazaáruló és tolvaj Gyurcsányt, mindamellett a lényegre tapintott: ugyanis a közélet minden szereplője évtizedek óta valóban gátlástalanul hazudozik. Amire persze nem mentség, hogy sok esetben az „utca embere” sem cselekszik másként. (Tisztelet és becsület persze e kevés számú kivételnek.)
El Quró „igazságbeszédéről” a Kr. e. 600 körül élt krétai Epimenidész nevezetes paradoxonja jut az ember eszébe, amely a következőképpen hangzik: „minden krétai hazudik”. Mármost Epimenidész kétségkívül krétai születésű filozófus volt, ha tehát ő is hazudott, amikor kimondta az elhíresült mondatot, akkor valójában nem igaz, hogy „minden krétai hazudik”. Csakhogy ha maga Epimenidész mégis igazat mondott, abban az esetben viszont tényleg „minden krétai hazudik”… Persze ez az egész csak amolyan logikai játék és szőrszálhasogatás, végtére is hazudós emberekből is kibukhat nagy ritkán az igazság. Gyurcsány Őszödön az igazat mondta, amikor pártjának és kormányának hazugságairól beszélt. Más kérdés, hogy ő is, és régi és új pártjának vezetői is, rendületlenül hazudoznak tovább.
Tény, ami tény: a hazugság napjainkban valóságos polgárjogot nyert. Sajnos nem csak a közéletben, ugyanis „megtévesztés”, a „félrevezetés” a mindennapi életben is általános. (Hányszor, de hányszor hazudik a férj a feleségének és megfordítva, gyerek a szüleinek, szülők a gyereknek, diák a tanárának, tanár a diáknak, munkavállaló a főnökének, főnök a beosztottjának, és a sor a végtelenségig folytatható lenne.) Immár külön tudomány, vagy szakma is foglalkozik a hazugság technikáinak elsajátításával, amit az üzleti világban „marketingnek”, az élet más területein „kommunikációnak” neveznek. Korunk jelszava az, hogy az „árut el kell adni”, áru alatt értve persze saját magunkat is. Minden a külcsín, minden a csomagolás. Minden a megtévesztő külső forma, ami sok esetben teljes mértékben elszakadt a belső lényegtől, vagyis a tartalomtól. Aki előrébb akar jutni az életben, és sikereket akar elérni, annak a legfőbb dolga az, hogy „megfelelően tudja eladni magát”.
Érdekes módon ugyancsak egy „szocialista” politikustól származik egy másik mélyen szántó, bölcs megjegyzés. A napokban a magyarországi zsidókért díjjal kitüntetett szélhámos Suchmann Tamás, még privatizációs miniszterként, a 90-es években a következő kijelentést tette: „Nem mi (mármint az MSZP vezette kormány) vagyunk korruptak, hanem a világ”. No, igen: az általánosan elterjedt felfogás szerint, aki manapság érvényesülni akar - akár a politikai-gazdasági életben, akár másutt -, annak hazudoznia, csalnia és lopnia kell, különben eltűnik a süllyesztőben.
Mondhatnánk persze, a hazugság, vagy mondjuk úgy, a megtévesztés mindig is jelen volt az emberi világban (ahogyan az állatok között is jelen van). Végtére is, az élet bizonyos tekintetben egyfajta harc az egyes emberek, klánok, érdekcsoportok, törzsek és népek között. Márpedig mindenfajta küzdelem része az ellenfél becsapása és megtévesztése. Másrészt viszont mégiscsak borzasztó egy olyan világban élni, ahol semmi és senki sem az, aminek látszik. Ezért aztán mindig létezett „ellensúly” a hazugság erőivel szemben: a vallás. Minden hit egyik alaptétele ugyanis, hogy a hazugság bűn, és a hazudozó ember halála után büntetésben részesül. Ezért aztán az emberek lelkében megszületett egy erőteljes érzés: a lelkiismeret-furdalás egy-egy füllentést követően, illetve a vágy az igazság után. Mivel azonban a vallások befolyása - elsősorban a nyugati világban - erőteljesen visszaszorult, melynek következményeképp a kizárólagos önérvényesítést célul kitűző önző életforma lett a norma, a hazudozás is polgárjogot nyert. Aki ügyesen tud mellébeszélni, elhallgatni, és hazudni, az nem „bűnös” többé, hanem „okos és ügyes ember”, akire nagy jövő és karrier vár.
Nem kétséges ugyanakkor, hogy a hazugság ilyen mértékű eluralkodásának az erkölcsök hanyatlásán kívül más oka is van. Nevezetesen az, hogy egy olyan uralkodó „elit” ragadta magához a hatalmat a nyugati világban, amelyik feltétlenül rejtve kíván maradni. Ne kerülgessük a forró kását: bizonyos kedvezőtlen történelmi tapasztalatok nyomán a zsidóság minden körülmények között szeretné lehetőleg észrevehetetlenné tenni a nyugati világ, valamint a birodalomtól gazdasági-politikai függésben álló csatlós államok fölött gyakorolt uralmát. Mindez óriási erőfeszítést követel, és egy gigantikus mértékű megtévesztő apparátus működtetését teszi szükségessé. Sőt, mint ahogy azt Orwell annak idején megjósolta, egy valóságos új nyelv kialakítása is megtörtént, melyben a szavaknak teljesen más a valóságos és a „hivatalos” jelentése. Hozzátenném, hogy nem csupán a hatalmon lévő csoportok, és az őket kiszolgáló kollaboráns elitek valódi arculatának „elrejtése” a cél, hanem az is, hogy az alávetett milliók semmi esetre se ismerjék fel a hatalom természetét, az alkalmazott „elnyomó és uralmi technikák” pontos működését. A történelem során minden hatalmon lévő elit mindig is igyekezett persze valamilyen formában megtéveszteni és becsapni az alattvalókat, azonban az úgynevezett információs forradalomnak köszönhetően a hazudozás technikáit valóságos tökélyre fejlesztették.
Mi a kiút? Elképzelhető, hogy az uralkodó oligarchia hazugság-kampánya egy idő után kifullad, például azért, mert az emberek mindennapi tapasztalatai és a médiában tálalt „virtuális világ” között akkora szakadék keletkezik, hogy az már az egyszerű polgárnak is láthatóvá válik. Ezen kívül pedig a hazugság elnevezésű bűn egyik kategóriájába utalható „mellébeszélés” egy idő után unalmassá is válik, mert az emberek mégiscsak azt várják a hírközléstől, hogy az életüket nyomasztó valós problémákról essék szó, éspedig lehetőleg úgy, hogy a bajok valós okait is bemutatják.
Jelenleg őszinte szó csakis a hatalomtól független internetes és nyomtatott médiában hangzik el, melyeket az oligarchia szolgálatában álló propagandisták „nácinak”, „szélsőségesnek”, „gyűlöletkeltőnek” bélyegeznek. Egyelőre beérik azzal, hogy az igazság kimondóit „karanténba” zárják, remélve, hogy az őszinte szó csak kevesekhez jut el. Ne legyenek kétségeink: amennyiben a „karanténba zárás” stratégiája nem működik, irgalmatlanul lecsapnak majd a „gerillamédiára”. Amit természetesen a „szélsőségek, a gyűlöletkeltés”, mi több, a „terrorizmus” elleni harc jegyében, az „emberek biztonságának” megteremtésére, sőt a „sajtószabadság védelmére” hivatkozva fognak megtenni.
Talán az a benyomás keletkezhet, hogy az igaz szó elsüllyed a hazugság áradatában, és az emberek jelentős része nem képes elválasztani az ocsút a búzától. Ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – az igazság kimondása ma a legszebb feladat, amelyre vállalkozhatunk.
Perge Ottó