Az államadósságot évek óta görgetjük magunk előtt, s ugyanazt tapasztalhatjuk, mint a devizahitelesek, akik hiába fizették vissza a kölcsön nagy részét, még mindig többel tartoznak, mint amennyit felvettek. A magyar kormány, hogy tudjon törleszteni, újabb hiteleket vesz fel, de mivel lényegesen nagyobb kamatra, mint amekkora a gazdaság bővülése, könnyen kiszámítható, hogy a normál éves termelésből soha nem fogja visszafizetni. Az adósság átütemezésével vagy pláne a fizetés megtagadásával szembeni fő érv, hogy akkor nem kapunk újabb kölcsönt. De mivel az újabb hiteleket a régiek visszafizetésére költjük, így – ha nem fizetjük a régieket – nincs is szükségünk újabbakra.
Maga a gondolat is abszurd, hogy egy ország hitelre szoruljon. Hiszen ha belső erőből nem képes fenntartani magát, akkor az egy életképtelen állam, és szűnjön meg, vagy csatlakozzon egy életképeshez. A jelenlegi helyzetet látva azonban úgy fest, hogy gyakorlatilag valamennyi európai állam életképtelen (el vannak adósodva nyakig, de még az USA is), akkor meg hová csatlakozzunk?
Ha nem törlesztünk, és nem veszünk fel újabb hitelt, akkor meg kell tudnunk élni. A fenyegetés szerint nem fogjuk tudni fizetni például a nyugdíjakat. Csakhogy azokat nem a hitelből fizetjük (illetve, ha igen, akkor azt sürgőn le kell állítani), hanem a dolgozóktól levont járulékokból. Nem frankban, hanem forintban.
Természetesen a közgazdászok meg fogják cáfolni, amit leírtam, beruházásokról, a külföldi tőke munkahelyteremtéséről, importról és egyebekről beszélnek, ami miatt lehetetlen kilépni a rendszerből. Én nem is pénzügyi tudományokra hivatkozom, hanem a józan észre: egy ország tartsa el magát; ha kevesebb jut, akkor ne akarjon hitelből nagyobb házban lakni, jobb autóval járni és többet zabálni, mint amire futja. De azt se fogadja el, hogy uzsorások szívják a vérét hetedíziglen.
Zárkövy Bonifác
