Hogy csak az elmúlt hetek eseményeit, illetve intézkedéseit említsük, melyek mind a magyar nemzetállam gyengítésének irányába hatottak: a Malév felszámolása, a BKV válsághelyzetének kiéleződése, az ingyenes tanulási lehetőségek szűkítése az egyetemeken és a több száz vonatjárat megszüntetése. Mindemellett semmiféle előrelépés nem történt az egészségügy válsághelyzetének megoldása érdekében az elmúlt két évben, zajlik a közalkalmazottak és köztisztviselők ezreinek elbocsátása, a különböző utazási és más jellegű kedvezmények egy része megszűnt, és a legkevesebbet kereső munkavállalókat hátrányosan érintó ostoba és igazságtalan adórendszer sem változott. Nemigen mutatkoznak a jelei a súlyos adóterhekkel sújtott magyar vállalkozások erősödésének sem. Mindeközben pedig a kormány arról beszél, hogy még több és több embert akar munkába állítani.

Orbán Viktor képtelen megérteni: minden „átszervezésnek és racionalizálásnak” nevezett megszorítás és a magyar emberek további túlmunkára kényszerítése teljesen értelmetlen mindaddig, amíg hazánk a pénzoligarchia karmainak szorításában vergődik. Miért hozzon a magyar nemzet újabb és újabb áldozatokat, amikor munkánk termését a cionista pénzhatalom aratja le? Azért dolgozzunk egyre többet és többet, és azért húzzuk össze még szorosabbra a nadrágszíjat, hogy a nyakunkon élősködő oligarchia hatalma még jobban erősödjön, és újabb háborúba rángassa bele a nyugati világ népeit? A Fidesz vezérkara a jelek szerint nem fogja fel azt sem, hogy saját maga teszi semmivé mindazt, amit az elmúlt két esztendő során a „nemzetegyesítés” terén elért: mert hiába a kettős állampolgárság és a szívet melengető nemzeti retorika, ha közben a magyar nemzet állama idehaza tovább gyengül, és a szétesés jeleit mutatja.

Még ha a legjobb szándékot is feltételezzük is a kormányzat vezetői részéről, a jelenlegi körülmények között akkor sem lehetne hazánk szekerét kirángatni a kátyúból. Egy gyarmat jobbágysorba kényszerített népe ugyanis hiába dolgozik egyre többet, és hiába hoz anyagi áldozatokat mindaddig, amíg a megtermelt javai az elnyomókhoz áramlanak. Ha az immár végképp feledésre ítélt „fideszes szabadságharc” tényleg a hazánk és a minket fojtogató birodalom közötti viszony igazságosabb rendezéséről, egyfajta újabb kiegyezésről szólt, akkor viszont ki kellene mondani: a kísérlet sikertelennek bizonyult, a ránk telepedő világhatalom nem hajlandó kedvezőbb feltételeket biztosítani a magyarországi gyarmat számára. Sőt a jelek arra utalnak, hogy még több pénzt akarnak kiszivattyúzni az országból, még több rabszolgamunkát követelnek, és a közszolgáltatásoknak még a korábbi rendkívül alacsony színvonalát is lejjebb kívánják szállítani.

Amikor Orbán Viktor megértette, hogy szó sem lehet a magyarországi gyarmat helyzetét szabályozó feltételek újratárgyalásáról, sőt a „világválságra” és a közeledő közel-keleti háborúra tekintettel hazánkat még szorosabb ellenőrzés alá kívánják vetni, akkor több lehetőség is állt előtte. Megtehette volna, hogy a nép elé tárja a valóságos helyzetet - vagyis őszintén elmondja, milyen aljas és sötét erők követelnek tőlünk vért és könnyeket -, majd lemond. Vagy hatalmon marad, de bejelenti kilépésünket az EU-ból, megszakít minden kapcsolatot az IMF-fel és a Világbankkal, és a radikális jobboldali erőkkel összefogva (és a Fidesz hazaáruló vezetőit eltávolítva) hozzákezd a romokon az új Magyarország felépítéséhez. Tudom, tudom, álmodozom, és a fellegekben járok. Mert, mint az várható volt, Orbán és köre a helyén maradt, és vonakodva vagy sem, de tovább menetel azon a pusztulásba vezető úton, melyen előtte Antall, Horn, Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai is oly büszkén vonult.