Ma szinte minden fősodratú médium, film, dalszöveg, a fiatalok elé állított „példaképek” példája, pszichológusi vélemény azt sugallja, hogy éljünk nemi életet a házasság előtt, használjunk fogamzásgátlókat már 16 éves korunkban. Ez a fajta életvitel a magyarság - és az egész (ex)keresztény Európa - tragikus helyzetének egyik fő oka. Ennek az életvitelnek szükségszerű velejárója az abortusz. Magyarországon évi kb. 40 000 abortusz történik, nem sokkal kevesebb, mint szülés. Az, hogy az abortuszok száma lassan csökken, az egyrészt a népesség fogyásának, másrészt az egyre inkább terjedő fogamzásgátlók használatának a következménye, tehát a helyzet cseppet sem javul (függetlenül attól, hogy a Fidesz, vagy az SZDSZ-MSZP van hatalmon).
A fogamzásgátlók használata bűn, amint arra a katolikus egyház hivatalos tanítása is figyelmezteti híveit. Nemcsak azért bűn, mert az egyház ezt mondja, hanem azért is, mert ennek súlyos egyéni és társadalmi következményei vannak, amit alább próbálok összefoglalni a teljesség igénye nélkül:
1. A család intézményének válsága. A fogamzásgátlás elterjedése tette lehetővé a szexuális forradalmat. Ennek "köszönhető" a promiszkuitás széleskörű elterjedése, azaz hogy ma már következmények nélkül lehet fűvel-fával, első látásra "beleszeretve" ágyba bújni. A házasság előtti ilyen életvitel magában hordozza a házasságkötések számának drasztikus csökkenését és a mégis létrejövő házasságkötések utáni hűtlenséget is. Az a tudat, hogy a fogamzásgátlás viszonylag biztos védelmet nyújt és végső esetben pedig ott az abortusz, elhárítja az utolsó visszatartó erőt is a házastársi hűtlenség elől. Ez pedig oda vezet, hogy a házasságok mintegy fele válással végződik akkor, amikor maga a házasság intézménye is kiveszőfélben kezd lenni. Az „együttélések” megszűnéséről természetesen statisztikai adatok sincsenek. Az eredmény az, hogy a felnövekvő generáció nagyobbik része csonka családban nővén fel már eleve lelkileg sérült és felnőttként családjuk nagy eséllyel ugyancsak válástól sújtott lesz. Ha a gyermek nem látja a házastársi hűség modelljét, nem tanulja azt meg. Ha a gyermek annak tudatában nő fel, hogy édesanyjának számtalan szeretője volt már édesapja előtt (ill. édesapjának vica versa), annak a gyermeknek a családképe biztosan torzulni fog. Szülei példájából azt szűri le, hogy 16 évesen legfontosabb tennivalója a romantikus szerelmi kalandok keresése.
2. A homoszexualitás terjedése. Az apa nélkül felnövő fiúk sokkal gyakrabban válnak homoszexuálissá, mivel nincs követendő férfi minta előttük, helyette édesanyjukkal azonosulnak. A promiszkuitás önmagában is oka lehet a homoszexualitás kialakulásának, mint a dekandens életvitel miatti csömör következménye.
3. Demográfiai válság. A fogamzásgátlók használatának tragikus demográfiai hatása van. A fogamzásgátlókkal és abortusszal "megtervezett" családokban ritka a 2-nél több gyermek. Elemi matematika: ha nincs 2-gyermekesnél nagyobb család a populációban, akkor az kihal, hiszen a populációban mindig vannak gyermektelen, vagy 1 gyermekes egyének ill. párok. Vitathatatlan, hogy az európai nemzetek demográfiai válsága a fogamzásgátlásnak és a szexuális forradalomnak tudható be. És amennyiben ez a tendencia folytatódik - és minden jel arra mutat, hogy így lesz -, ezek a népek kihalásra vannak ítélve. Ahogy a vákuumot a fizika törvényeinek megfelelően a túlnyomás kiegyenlíti, úgy ez a demográfiára is igaz, amint látható az európai és észak-amerikai bevándorlási és etnikai statisztikákból. Sajnos arra sem lehet számítani, hogy „kiszelektálódik” egy sok gyermeket vállaló keresztény szubpopuláció, mert a hatalmas társadalmi nyomás (közvélemény, média, törvények, „kultúra”) hatására itt is nagyon nagy a lemorzsolódás.
4. A házasságkötés és gyermekvállalás kitolódása. A fogamzásgátlás elterjedése az oka annak, hogy az első gyermek megszületése kitolódik, ami hozzájárul a demográfiai válsághoz. Egyrészt a generációk közti korkülönbség miatt csökken a lélekszám, másrészt kisebb az esélye egy második, esetleg harmadik gyermek megszületésének. Az idősebb korban való szülés esetén nagyobb az esélye, hogy az újszülött nem lesz egészséges.
5. Gazdasági válság. A gazdasági válság talán legfőbb okáról alig esik szó. Pedig az öregedő társadalomban egyre kevesebb az eltartó és egyre több az eltartott. Ennek megfelelően csökken az életszínvonal, a nyugdíjkorhatár kitolódik, csökken a nyugdíj. Manapság látható, hogy Európa-szerte tüntet a ’60-as évek szexuális forradalmának generációja a nyugdíj-korúakat sújtó intézkedések ellen. Ez, és az ezt követő generációk jó része a szexuális forradalom liberális jelszavai hatása alatt nőtt fel és most kezdik érzékelni ennek következményeit – többek között pénztárcájukon is. Az okot azonban nem magukban keresik.
6. Egészségkárosodás. Ha a fogamzásgátló kifejezetten egészséges lenne, akkor is helytelen lenne a használatuk a fentiek értelmében. Azonban számos negatív hatás ismert, pl. a thromboembolia kockázatának növekedése. Az pedig, hogy a gyermekáldás elől menekülő lányok később, az abortuszok és hormonbombázások után nem tudnak teherbe esni, jól ismert jelenség. A természetellenes lombikbébi-programra jelentkező hölgyek jelentős része magának köszönheti terméketlenségét. (Egy egészséges társadalomban a gyermektelenek örökbe fogadják az árvákat, illetve azon csecsemőket, akiket ma Európában magzat korukban darabokra tépve szaggatnak ki anyjuk méhéből. Így nincs szükség lombikbébikre és a feleslegessé váló maradék emberi zigóták WC-kagylóba öntésére.) Ismert az is, hogy az ivóvízben sok esetben kimutatható az egészségre káros szintet elérő ösztrogén hormon koncentráció, aminek forrása részben a nők által fogyasztott fogamzásgátló szerek. Ennek is szerepe lehet a férfi termékenység utóbbi időben leírt drasztikus romlásában. Az AIDS terjedésének pedig egyértelmű oka – a vénás kábítószerezés mellett - a promiszkuitás. A gumióvszer nyújt némi védelmet a HIV nemi úton való terjedésével szemben, azonban a házasságon kívüli nemi élet nélkül a kockázat gyakorlatilag nulla lenne. Az AIDS-es betegek gyógyítása pedig hatalmas terhet ró az egészségügyre, ezzel korlátozva más betegségek gyógyítására fordítható erőforrásokat.
7. Erkölcsi szempont: a tabletta abortáló hatása. Végül, de nem utolsósorban tudni kell, hogy a fogamzásgátló tabletta nem tisztán megelőző eszköz. Összetett hatásának részét képezi (a peteérés gátlása és a spermiumok célba érésének akadályozása mellett) a megtermékenyült petesejt beágyazódásának gátlása is. Hogy fogamzásgátló tabletta mellett pontosan hány százalékban történik meg a megtermékenyülés, amiből azért nem lesz terhesség, mert a megtermékenyült és osztódásnak indult petesejt kilökődik, pontosan nem ismert, de bizonyosan bekövetkezik ez, hiszen beágyazódás és teherbe esés is előfordul fogamzásgátló tabletta szedése mellett. Egyszóval az esetek bizonyos hányadában a fogamzásgátló tabletták a létrejött életet pusztítják el, hasonlóan az „esemény utáni” tablettákhoz, amik egyértelműen kémiai abortuszt idéznek elő.
A liberális érvrendszer szerint „a szexualitás nem csupán a gyermeknemzést szolgálja”. Ez természetesen igaz, mint ahogy az is igaz, hogy az evés sem csak a túlélést szolgálja (ezért veszünk pl. szakácskönyveket). Viszont azt is le kell szögezni a fentiek alapján, hogy a manapság elterjedt promiszkuitás az egyén, a közvetlen környezet és a társadalom tönkretételéhez vezet (mint ahogy a mértéktelen evészet-ivászat sem egészséges). Gyakran mondják, hogy „nekem is jogom van a boldogsághoz” – rendszerint akkor hangzik ez el, amikor éppen mások boldogságát teszik tönkre. A mások tönkretételére épülő boldogság pedig nem lehet tartós.
Kérdés, hogy miért hallgatnak a természetes fogamzásgátlásról és miért nem terjedt az el. A gyógyszeripari lobbi tevékenysége mellett az egyik ok az lehet, hogy a természetes fogamzásgátlás minimális kényelmetlenséget jelent a tablettákkal szemben és leginkább házasságon belül működik, nem pedig az alkalmi kapcsolatok esetén. A természetes fogamzásgátlás, a periodikus önmegtartóztatás is – bizonyos korlátok között - lehetőséget nyújt a „családtervezésre”, de ritkán vezet egykézéshez, mivel az abortuszt, mint „végső megoldást”, kizárja.
Összegezve: „szexuális ellenforradalomra” van szükség, egyébként az európai keresztény kultúra halálra van ítélve. Ehhez pedig többek között erkölcsi megújulásra, hatékony felvilágosító munkára, a közvélemény hatékony befolyásolására, erkölcsös törvények meghozatalára lenne szükség.
Mi többet tud egy ember(pár) alkotni, mint egy másik személyt, akinek lelke és örök élete van?
Mi többet tud egy ember(pár) alkotni, mint egy másik személyt, akinek lelke és örök élete van?
(Orvos olvasónktól)
Újabb olvasói levelek:
Tisztelt Szerkesztőség!
Bár néha találok cikkeket a Kurucon, amiket én másképp látok, összességében egyetértek az oldal tartalmával és stílusával. Azonban a minap olyan cikket kellett olvasnom, ami válaszírásra késztetett, mivel úgy érzem, a pontatlanság és a tudatlanság ilyen magas foka bizony a nemzeti oldalhoz méltatlan.
1. A szerző indokolatlan párhuzamot vont a fogamzásgátló és az abortusz között, és bár mindkettő a liberális szexuális forradalom jellemzője, az egyikből nem következik a másik. Az abortuszok magas száma jellemző a nem éppen szexuális liberalizmust hirdető Kínában, meg a kőkatolikus Dél-Amerikában is. Csak mivel ott sok esetben illegális, ezért maszek módon, az anya életének veszélyeztetésével oldják ezt meg. Tetszik vagy nem, az ember szexuális vágyat érez az ellenkező nem szebb képviselői iránt, és ezt bizony tettekben is meg fogja nyilvánítani, fogamzásgátlóval vagy anélkül, legális abortusszal vagy anélkül. Tehát ne menjünk szembe az alapvető emberi természettel ha kérhetem.
2. A második pontnál irdatlan nagy marhaságot mondott a szerző, és itt döntöttem el, hogy billentyűt ragadok. így hangzik tehát a mondat: "Az apa nélkül felnövő fiúk sokkal gyakrabban válnak homoszexuálissá". Meg kell nyugtatnom a szerzőt hogy soha senki nem válik homoszexuálissá. Ahogy pedofillá meg nekrofillá sem válik senki. Az aberrált szexuális vonzalmak mindössze születési rendellenességek, mentális devianciák, akárcsak az autizmus meg számos egyéb mentális betegség. (Az, hogy a homoszexualitást nem ismerik el betegségként, irreleváns.)
3. A harmadik pont is hasonló tudatlanságra vall, mint az első kettő. Így hangzik: "A fogamzásgátlók használatának tragikus demográfiai hatása van. A fogamzásgátlókkal és abortusszal "megtervezett" családokban ritka a 2-nél több gyermek." A szerző legalább annyit megtehetett volna, hogy megnézi néhány európai ország demográfiai mutatóját. A legtermékenyebb európai országok a legliberálisabb skandináv országok, amíg a komoly katolikus családi hagyományokkal rendelkező dél-európai nemzetek a világ legterméketlenebb országai között vannak. Hasonlóan a szintén konzervatív családmodellt központba helyező kelet-európai országokhoz. Tehát még egyszer: a gyerekvállalás kizárólag pénzügyi és nem ideológiai kérdés manapság.
4. A negyedik pontnál láttam azért hogy a szerző összességében megpróbál logikusan gondolkodni, de aki komolyabban foglalkozik a demográfia tudományával, az látja, hogy sok esetben a logikának ellentmondó folyamatok történnek a valóságban. Íme a szerző negyedik pontja: "A fogamzásgátlás elterjedése az oka annak, hogy az első gyermek megszületése kitolódik, ami hozzájárul a demográfiai válsághoz." Ez bizony hamis. Bár logikus lenne, de valójában a gyermekvállalás kitolódásában sokkal nagyobb szerepet játszik a bizonytalan jövedelem, fiatal párok bizonytalan lakáshoz jutási esélyei. Egy Ukrajnában 2005-től meginduló program keretében fiatal párok kedvezményesebben juthattak lakáshoz, ami már a következő évben a születésszám növekedéséhez vezetett. Sajnos aztán a korrupt Janukovics-kormány ezt eltörölte, így az ukrán népesség-csökkenés ismét erőteljes. Megint meg lehet nézni a fogamzásgátlás ellen küzdő Olaszországot és Spanyolországot, ahol a nők átlagéletkora 30 év körül van az első gyerekvállaláskor, amíg az ultraliberális Norvégiában és Svédországban ez a szám 27.5.
5. Az ötös pontnál nagy önellentmondással találkozunk. Íme: "Manapság látható, hogy Európa-szerte tüntet a ’60-as évek szexuális forradalmának generációja a nyugdíj-korúakat sújtó intézkedések ellen. Ez, és az ezt követő generációk jó része a szexuális forradalom liberális jelszavai hatása alatt nőtt fel és most kezdik érzékelni ennek következményeit." Mégis milyen következményeit kezdik érzékelni tisztelt szerző úr? A '60-as években a szexuális forradalom tombolása alatt robbanásszerűen nőtt az európai népesség. Tehát a mai alacsony születésszám aligha a szexuális forradalom következménye.
6. "Az pedig, hogy a gyermekáldás elől menekülő lányok később, az abortuszok és hormonbombázások után nem tudnak teherbe esni, jól ismert jelenség." Való igaz, hogy a fogamzásgátlónak lehet egy ilyen rosszindulatú mellékhatása, de hogyha a meddőség miatt nagyon aggódik a szerző, akkor például sorolhatná a számos egyéb faktort, ami sokkal nagyobb eséllyel okoz meddőséget, például dohányzás, egészségtelen táplálkozás, különböző vérbetegségek, petefészek roncsolódása, kifázása... Ezeket is tessék megemlíteni.
7. És végül de nem utolsósorban ezzel kellett szembesülnünk: "...Egyszóval az esetek bizonyos hányadában a fogamzásgátló tabletták a létrejött életet pusztítják el, hasonlóan az „esemény utáni” tablettákhoz, amik egyértelműen kémiai abortuszt idéznek elő." A megtermékenyített petesejt mindössze két darab összekapcsolódott sejt. Ezt "életnek" nevezni még egy konzervatívnak is erős, azt azért valljuk be.
Összegezve: Semmi baj nincs azzal, ha valaki ellenzi a fogamzásgátlást, de legalább úgy tegye meg, hogy utánanéz bizonyos dolgoknak, mert ha valaki olyan akad a hallgatósága között, aki foglalkozik a kérdéssel, az elsírja magát. Emellett ismét hangsúlyozni tudom, hogy rendkívül naivnak kell lenni ahhoz, ha tényleg hiszünk benne, hogy az emberek önként le fognak mondani a természetes, és hormonális megnyilvánulása miatt kontrollálhatatlan szexuális vágyaikról. Ez soha, egyik történelmi korszak egyik rendszerének és vallásának sem sikerült. Lehet tiltani, lehet kivégezni ezért embereket, de ez akkor sem fog elmúlni. És ha így van, akkor teremtsük meg a módját az egészséges szexuális életnek (igen, fogamzásgátlóval, házasság előtti szexuális kapcsolattal... ne menjünk már szembe a civilizációval, könyörgök), és ez semmiben nem kisebbíti a nemzeti radikális meggyőződést és identitást.
Tisztelt Kurucok!
A fenti írásra reagálásként írom soraim mint biológia-testnevelés szakos tanár.
1. Akármely kormány van hatalmon, a nemzet fellendülését, a felelős gyermekvállalást nem lehet csak paragrafusokkal helyes irányba terelni. Először is a fejekben kell valamit elindítani, mert ha ott teljes a káosz, akkor mindegy, ki mennyi gyermeket vállal, későbbi teherként a társadalom számára. A tudatos nevelés már gyermekkortól az alapja mindennek. A NEVELÉS! Ez az alfája és ómegája mindennek, enélkül csak észosztás lesz az egész.
2. A család intézményéről:
A történelem bebizonyította, hogy a szexualitás alapjában véve még nem feltétlenül gyengíti a társadalmakat.(Lásd.: Spárta, a Római Birodalom vagy a Führer által favorizált árják "szaporítási" programja. A szexualitás kiteljesítése, megtanulása, éppen olyan összetett tudomány mint bármely más.(Lásd: szexuális intelligencia hiánya miatti válások.)
A korai szexualitás magában nem egészséges, és hangsúlyozni kellene itt inkább a lelki romboló hatást, ami később teljes nemi válsághoz vezethet. A szexuális aberrációk is sokszor ide vezethetők vissza. A homoszexualitás rendkívül kártékony és fertőző mivolta is hatástalan lenne, ha a fejekben rend honolna. Régen ezt a vallás megoldotta, ma már nem...
Az a gyerek pedig, amelyik totális káoszba születne, talán jobb, ha meg sem születik.
Az abortusz kérdésében könnyen lehet okosakat mondani, de meg kellene nézni, milyen gyereksorsok vannak, mint az állatok, úgy nőnek föl, a szülőknek pedig fogalmuk sincs nemhogy a gyermeknevelésről, de még saját életükről sem. Ide szülessen egy életen át szenvedő szerencsétlen gyermek???
A homoszexualitásról:
A genetikai úton öröklődött totális homoszexualitás már megdőlt rég, sokkal inkább a kapott ingerek befolyásolják ezt a tényezőt, és itt megint csak a fejekben keltett anarchiát hozhatjuk fel, ami ellen már rég harcolunk. A deviánsok kezelése pedig megfelelő minta alapján kezelhető...
Demográfiai válság:
Aki az abortuszok számával kezd zsonglőrködni az tévúton jár. Ahhoz, hogy a demográfiai helyzet ilyen, arról több dolog együttes hatása tehet.
Először is a nemzetidegenek nem fogják a családalapú gondolkozást forszírozni, sőt!
A másik a gazdasági helyzet, mert nyomorba csak a cigány és a szellemileg retardált szül 4,5,6... gyereket.
A harmadik a szocializálódás milyensége, ki, hogyan és miként.
A negyedik, ami talán a legfontosabb: az egészséges fogantatási képesség: gyenge, satnya, edzetlen egyedeknek nem lesz egészséges utóduk.
A házasságkötés, gyermekvállalás:
"A fogamzásgátlás elterjedése az oka annak, hogy az első gyermek megszületése kitolódik, ami hozzájárul a demográfiai válsághoz. Egyrészt a generációk közti korkülönbség miatt csökken a lélekszám, másrészt kisebb az esélye egy második, esetleg harmadik gyermek megszületésének."
Ekkora csúsztatást! Ugyanis jól néznénk ki ha, ha a fogamzásgátlók hiánya miatt, ezerszám lennének "lányanyák" 16-17 évesen. Na az frankó lenne. Ebből is látszik, mennyire ferde ez az érvelés! Egy "orvos"ekkora sületlenségeket nem írhat.
Nem a fogamzásgátlókat kellene szidni, még ha nem is egészségesek, sokkal inkább a felvilágosítást és a gyermekvállaláshoz kellő minimális feltételeket megteremteni.
A (negatív) "eszményképek" pedig a legkárosabbak, amiket nap mint nap adagolnak a fiataloknak.
A házasságkötés pedig egy hatalmas felelősségvállalás, ami elől menekülnek ösztönösen a fiatalok, mert vagy nem akarnak, vagy nem bírnak megbirkózni ezzel a feladattal.
Arról nem beszélve, hogy felelőtlen szülő felelőtlen gyermekétől, hogy is lehetne elvárni, hogy majd hirtelen vállal olyat, amire mind mentálisan, mind fizikálisan képtelen.
Szerintem nem kizárólag a kereszténység a megoldás, hisz majd minden vallásban megtalálható alapértékek a becsület tisztesség, családszeretet stb. A régi rendszerben is sokkal erkölcsösebbek és "jól neveltebbek" voltak az emberek.
A házasság pedig egy mindennapos harc, jó és kevésbé jó értelemben. Egy erőpróba kitartásból, lojalitásból, empátiából, akaraterőből és még lehetne sorolni. Erre felteszi a kérdést a fiatal: kell ez nekem? Mikor szexet, kocsit ezek nélkül is kapok, és ha nem szülök, és jól nézek ki akkor tovább lehetek "leleményes"?!
Na, ezen csak a fejekben tett rendel lehet segíteni, paragrafusokkal, gyógyszerek megvonásával aligha.
Gazdasági válság: itt nem tudom értelmezni az egészet, mert mi köze a gazdasághoz egy "liberális" szexualitást érintő "forradalomnak"?? Ráadásul itt nem amerikai hippik voltak a kommunizmusban...
Egészségkárosodás:
"A természetellenes lombikbébi-programra jelentkező hölgyek jelentős része magának köszönheti terméketlenségét. (Egy egészséges társadalomban a gyermektelenek örökbe fogadják az árvákat, illetve azon csecsemőket, akiket ma Európában magzat korukban darabokra tépve szaggatnak ki anyjuk méhéből. Így nincs szükség lombikbébikre és a feleslegessé váló maradék emberi zigóták WC-kagylóba öntésére.)"
Atya ég! Na "orvos" kolléga, akkor fogadj örökbe Te vagy 2-3 cigánygyereket, esetleg valami szellemi retardált hülye gyerekét, és kínlódj!
Az pedig, hogy a fogamzásgátlás ellen ágál valaki, az nézzen már magába egy cseppet: jobb volna, ha gimnazista lányok a továbbtanulást sutba dobva, szülnének a mai világban? Mert az egyetem, főiskola vagy szakképzés befejezése után illene vállalni gyermeket. Feltéve, hogy van egy FELELŐS apa aki segít!
"A gumióvszer nyújt némi védelmet a HIV nemi úton való terjedésével szemben, azonban a házasságon kívüli nemi élet nélkül a kockázat gyakorlatilag nulla lenne. Az AIDS-es betegek gyógyítása pedig hatalmas terhet ró az egészségügyre, ezzel korlátozva más betegségek gyógyítására fordítható erőforrásokat."
Igen, ha pedig hímtagcsonkolást végeznénk hímivarsejt levétele után, na az lenne ezek szerint a legjobb, nem?
Ha a gumióvszereket meg kidobnánk, mennyi AIDS-es lenne? Valamint "egyéjszakás" gyermek?
Ha a gumióvszereket meg kidobnánk, mennyi AIDS-es lenne? Valamint "egyéjszakás" gyermek?
Összegezve: jóindulatból elkövetett sületlenségek sora ez!!
Tisztelettel:
Egy biológia-testnevelés szakos tanár











