Magyarországon igenis van rasszizmus. A többségi magyar társadalom elleni. Vannak fizikai megnyilvánulásai, mint a vidéki cigányterror, amely falvakat tart rettegésben. Legkiszolgáltatottabb áldozatai a védtelen és védekezésképtelen idős emberek, akiknek az élete egy-egy rablótámadás során csupán a rájuk rontó vadállatok pillanatnyi hangulatától függ. Ha jó kedvük van, „csupán” megkötözik, megverik, megerőszakolják és kirabolják őket, de ha szerencsétlenségükre rossz napon kerülnek a vadállatok útjába, akkor kegyetlen kínhalál az osztályrészük.
 |
A tendenciózus vidéki magyarirtás mellett újabb súlyos rasszista jelenség ütötte fel a fejét. Látszólag politikai oldalak közötti kultúrharcról van szó, de igazából ez csupán a felszín. Dániel Péter vörös festékkel öntött le egy nemrégiben állított Horthy Miklós-szobrot. Mások Wass Albert és Tormay Cécile emlékét gyalázták meg. Mostanra a mindennapok részévé vált a nemzetellenes gyalázkodás. Nehogy azt higgye bárki, hogy itt egy baloldali és jobboldali értékválasztás közötti, kissé eldurvult és ízléstelen kulturális küzdelemről van szó. Nem arról, hogy a múltunk melyik alakja mit tett vagy nem tett a magyarságért vagy az ellen. Nem arról, hogy hazánk és a világ sorsát a nemzeti vagy a balliberális, netán kommunista ideológia viszi előre. Nem. Itt a mélyben lévő ok ennél jóval egyszerűbb és annál rémisztőbb. Horthy szobrának meggyalázása valójában pőre rasszizmus. Magyarellenes cselekedet, amelynek elkövetője igazából nem Horthyt, hanem a magyarságot gyűlöli. Beteges identitászavarában – amelyet etnikai (jelen esetben zsidó) származása és magyar állampolgársága közötti belső dilemmája okoz, és amelyet elementáris magyarellenességben old fel, de belső frusztrációktól és elfojtásoktól gyötörve – pusztít, tombol, tajtékzik.
(...)
A cikk folytatását a Barikád hetilap friss számában olvashatja. A lap megvásárlásával a nemzeti sajtót támogatja.
