Eredeti neve Icchak Yezernitsky volt, és oroszországi zsidó családból származott. 1935-ben költözött Palesztinába, ahol is a Lehi (más néven Stern Gang) elnevezésű zsidó terrorszervezet egyik vezetője lett. 1943-ban a következőképpen foglalta össze a fegyveres harccal kapcsolatos gondolatait: ”Sem a zsidó erkölcsiség, sem a zsidó tradíció nem használható arra, hogy a terrort, mint a harc eszközét elfogadhatatlannak nyilvánítsuk... Nekünk nincsenek erkölcsi fenntartásainak, amikor a nemzeti célokért folyó harcról gondolkodunk. A terror számunkra része a politikai küzdelemnek, és napjaink viszonyaihoz alkalmazható eszköz. A fő célja pedig nem más, mint a legvilágosabb formában, az egész világon, az országunk határain kívül élő szerencsétlen testvéreink számára is világossá tenni, hogy a megszállók ellen folytatjuk a háborút.”

Mi történne vajon, ha manapság egy magyar mondana hasonló mondatokat? Az a legkevesebb, hogy "lenáciznák". Ezzel szemben a véreskezű Samir nem csupán nemzeti hős lehet Izraelben, de tekintélyes politikusnak tartják őt szerte a nyugati világban, akinek a haláláról számos politikus és médium tisztelettel emlékezett meg.

A cionista terrorcsoportok nem csupán Palesztina brit megszállói ellen követtek el merényleteket, hanem az ország lakóival, a palesztinokkal szemben is. 1947/48-ban megkezdődött az etnikai tisztogatás: a zsidó terroristák településeket ostromoltak meg, házakat gyújtottak föl, és civileket gyilkoltak le. Samir részt vett a palesztin lakosság megfélemlítésére és elüldözésére irányuló véres akciósorozatban. A számos mészárlás közül az egyik legborzalmasabb Deir Yassin faluban történt 1948 áprilisában, ahol is több, mint száz fegyvertelen polgári személyt gyilkoltak le a Samir vezette Lehi és a Menahem Begin irányítása alatt álló Irgun terrorszervezetek tagjai.

Miután 1948 májusában Izrael állam kikiáltotta függetlenségét, az ENSZ Folke Bernadotte személyében egy svéd diplomatát küldött Palesztinába, azzal a céllal, hogy minden fél számára megfelelő, békés megoldásokat dolgozzon ki. Bernadotte – akinek emlékére persze nem rendeznek konferenciát a zsidók – az ENSZ-nek megküldött jelentéseiben elkerülhetetlennek ítélte a közel 800 ezer palesztin menekült hazatérését, és éles szavakkal ítélte el a cionista fegyveres csoportok rémtetteit.

Egyáltalán nem csodálkozhatunk azon, ha a nemzeti céljaik elérése minden eszközt megengedhetőnek tartó Samir parancsára terrorszervezetének tagjai a svéd diplomatát Jeruzsálemben meggyilkolták.

Izrael állam megszületését követően Samir egy ideig a Moszadban kamatoztatta a gyilkolás terén szerzett tapasztalatait. Később politikussá vált. 1969-ben az egykori terrorvezér csatlakozott Menahem Begin jobboldali Szabadság Pártjához (Herut). 1973-ban választották képviselőnek a Likud Párt színeiben. Rövid ideig a külügyminiszteri posztot is betöltötte, majd két ízben is (1983-84 és 1986-92 között) az ország miniszterelnöke volt. 1988 áprilisában, az első palesztin intifáda idején kijelentette: „a tiltakozó palesztinoknak beleverjük a fejét a kőbe és a falba”. Ekkor mondta azt is, hogy “több ezer éves történelmünk perspektívájából nézve azt mondom nekik (a palesztinoknak), hogy hozzánk képest ők olyanok, mint a szöcskék.”

1991 szeptemberében az akkori amerikai elnök, idősebb George Bush bizonyos segélyek és kölcsönök felfüggesztésével fenyegette meg Izraelt, amennyiben a zsidók nem állítják le a megszállt palesztin területeken zajló építkezéseket. (Hogy milyen mértékben növekedett meg a cionisták befolyása és hatalma Amerika fölött, jól mutatja az a tény, hogy ma már teljesen elképzelhetetlen lenne, hogy egy amerikai elnök bármivel is megfenyegesse az izraeli kormányt.) Samir – aki a palesztin földek gyarmatosításának elszánt híve volt egész életében - természetesen nem hajolt meg az amerikai nyomás előtt. Hogy miért nem, azt tíz évvel később Ariel Sharon, akkori izraeli miniszterelnök egy rádióadás keretében bevallotta, amikor Simon Peresszel beszélgetve az alábbi kijelentéseket tette: „Ahányszor teszünk valamit, azt mondod, hogy Amerika majd ezt csinálja meg azt csinálja. Hadd mondjam meg világosan: ne aggódj az Izrael elleni amerikai nyomás miatt. Mi, a zsidó nép, irányítjuk Amerikát, és ezt az amerikaiak is tudják.” (Ariel Sharon, 2001. október 3-án a Kol Yisreal Radióban mondta volna mindezt Simon Peresznek, habár hivatalos izraeli személyiségek tagadják, hogy az idézett kijelentés elhangzott.)

Az úgynevezett béketárgyalásokat ő is, akárcsak az izraeli politikai elit jelentős része, időhúzásnak és porhintésnek tekintette, mely lehetőséget nyújt a zsidók számára újabb és újabb telepek építésére a palesztinok földjein. Amikor 1992-ban a választásokon a Likud vereséget szenvedett, azon sajnálkozott, hogy “az elkövetkező négy évben nem lesz lehetőségem a telepek bővítésére Júdeában és Szamáriában (vagyis Ciszjordániában)”. Íme, ennyire gondolta komolyan a palesztinokkal történő megbékélést ez az ember, akit szerte a nyugati világban mint jelentős személyiséget búcsúztatnak!

A Fehár Ház a tömeggyilkos halála alkalmából kiadott sajtóközleményében az alábbi megállapításokat olvassuk: “Jicak Samir életét Izrael államának szentelte [...] az Izrael függetlenségéért történő küzdelmétől kezdve miniszterelnöki ténykedéséig, erősítette a zsidó állam biztonságát, és elősegítette az Egyesült Államok és Izrael barátságát.”

Benjamin Netanyahu miniszterelnök – akivel számos kérdésben Samirnak komoly vitája volt -, szintén dicsérte elődjét: “Mindig hűséges volt Izraelhez, és a zsidóság örök értékeihez. Ahhoz az óriásokból álló generációhoz tartozott, amely megalapította Izrael államát, és harcolt a zsidó nép szabadságáért” – fogalmazott a kormányfő nyilatkozatában.

Másképpen vélekedett róla Israel Rokach, aki Tel Aviv polgármestere volt a brit uralom idején. 1944-ben, miután a Lehi fegyveresei három brit rendőrt meggyilkoltak, Rokach azt mondta, hogy Samir miliciájának tagjaiból “hiányzik a legcsekélyebb mértékű emberség és zsidó öntudat”. Nos, a zsidó öntudat talán nem hiányzott belőlük. De miképpen vezérük, úgy a cionista terroristák sem válogattak soha az eszközökben. A véreskezű tömeggyilkos halála sok millió palesztin számára jelent hatalmas megkönnyebbülést.

Perge Ottó - Kuruc.info