Megerőszakoltak, majd meggyilkoltak Pécsen egy 25 esztendős lányt. Bándy Katalin rendőrségi pszichológusként dolgozott a baranyai megyeszékhelyen. Az áldozatot – sajtóinformációk alapján – olyan munkakörben alkalmazták, amelyben a rendőrök pszichológiai alkalmasságát vizsgálta. Közismert az utóbbi évek fejleményeinek tükrében, hogy e területen éppenséggel van tennivaló bőségesen.
Bekövetkezett tehát egy iszonyatos, megmagyarázhatatlan, feldolgozhatatlan borzalom, amire nincsen mentség, feloldozás és enyhítő körülmény. Az még nem tudható, ki vagy kik követték el ezt a bestiális gaztettet és mi volt az indítékuk. Ámbár az eddig nyilvánosságra került információ-morzsák alapján sejthető, hogy nem egyszerű, szokványos, primitív lények által elkövetett kéjgyilkosságról van szó. Ehhez képest különféle közösségi portálokon olyan hozzászólások jelentek meg, amelyek – sajnos – hűen mutatják a ma már nemzetnek sem nevezhető magyarországi népesség mentális és erkölcsi állapotát. Álnevek mögé bújó gyáva senkik a legembertelenebb, trágár, aljas és minősíthetetlen kommenteket fűztek e gyilkossághoz. Még csak idézgetni sem akarok e förmedvényekből, de lényegüket tekintve abban foglalható össze a tartalmuk, hogy „úgy kellett a hülye rendőrnek”, „DNS és egyéb vizsgálatnak kell alávetni az összes környékbeli cigányt” – noha Pécsnek ezen városrészében nem is laknak –, de az agymenések Mariana-árka az, amikor valamelyik észlény en bloc kinyilvánítja, miszerint „minden – az ocsmány jelzők felsorolásától eltekintenék – nő ezt érdemelné, úgy kell nekik”. S ezt követően még épületes „vita” is kibontakozik e témában néhány kommentelő között. Azt hiszem, innen már nincsen lejjebb, bár kétségtelen, 1990 óta sokszor elmondtuk és el is hittük ezt, aztán kiderült, hogy bizony, igenis mindig van még lejjebb, egyre lejjebb.
Nos, amikor egy emberi közösségben efféle, az őskori barbárság értelmi színvonalát is mélységesen alulmúló kijelentések elhangozhatnak, egyáltalán felvetődhetnek, ott irtózatos gondok és problémák vannak. E koacervátumok megnyilvánulásaikkal kiléptek – nem az emberi, hanem – az állati ösztönvilág alatti szintre. S hogy az undor még teljesebb legyen – Magyarországon élünk –, természetesen pró és kontra rögtön belekeverték közismeretlen vagy közismert személyek a politikát. Mintha a degeneráltság, a szellemi koromsötétség pártfüggő lenne. Persze, hogy nem az, mindegyikben vannak jellemtelen, aljas figurák. A kérdés csupán az, kiderül-e róluk egyszer vagy sem. S persze vannak másfélék is. Ám itt nem erről van szó. Sokkal többről. Az egykor volt magyar nemzet tagjai között megszűnt mindenféle szolidaritás, empátia, együttérzés, emberi gesztus, morális érzék. S amennyiben ez a krízisállapot fennmarad, eleve értelmetlenség és haszontalanság bármiféle nemzetépítő programmal, javaslatokkal, gazdasági-pénzügyi projektekkel, világmegváltó tervekkel előhozakodnia bárkinek is. Olyan lényekkel ugyanis, akik a fentebb hivatkozott, kegyeletsértő, brutálisan embertelen és kirívóan társadalomellenes böffenetekre és verbális kérődzésekre képesek, nem lehet egy közösségben egy levegőt belélegezni. Az ilyenekkel semmiféle összetartozás nem vállalható. Az ilyenekhez normális embert semmiféle viszony nem fűzhet.
Bármennyire szomorú és tragikus, de itt tartunk jelenleg, 2012 nyarának Magyarországán. S csupán áltatjuk magunkat, ha nem merünk a tükörbe nézni. Mert Illyésnek igaza van, amikor azt írja Bartók című versében: „Mert növeli, ki elfödi a bajt”. Szembesülnünk kell azzal, hogy infernális mélységekbe süllyedtünk. Eljutottunk egy mélységes szakadék legmélységesebb fenekére. Innen kell felállnia és újra valóságos emberi és nemzeti közösséggé szerveződnie annak az embercsoportnak, amelyet hajdan magyarságnak hívtak. A szerencsétlen, élete utolsó pillanataiban átélhetetlenül meggyalázott és megalázott Bándy Katalinnak és minden hozzátartozójának pedig az Isten adjon örök nyugodalmat, lelki békét és vigaszt.
Lipusz Zsolt – Kuruc.info
