Vajon mi késztet arra egy magyar nyelven publikáló és Magyarországon élő újságírót, hogy kifigurázzon egy olimpiai bajnokot, és gúnyolódjon a teljesítménye fölött? Két lehetőséget tudok elképzelni. Az egyik az, hogy az illető firkász súlyos kisebbrendűségi komplexusban szenved, irigykedik és haragszik mindenkire, akik nála többre vitték az életben. (Márpedig a jelek szerint sokan lehetnek, akik nála többre vitték.) A másik eshetőség az, hogy azt a közösséget gyűlöli, amelynek nevében a sportoló büszkén versenyzett és diadalmaskodott: a magyar nemzetet.

A Sportgeza.hu elnevezésű weboldalon egy Magyari Péter nevű, jellemző módon a Minőségi újságírásért díjjal is kitüntetett, jelenleg a Zsindexnek dolgozó alak Gyurta és Én címmel tette közzé humorosnak szánt elmélkedését. Egy valóban normális országban azon nyomban kirúgnák a munkahelyéről azt az újságírót, aki egy ilyen förmedvényt papírra vetne. Nálunk persze, mint tudjuk, bizonyos körökben kifejezetten ajánlatos gyalázni a magyarságot és mindazokat, akik kifejezik ragaszkodásukat Magyarországhoz, vagy éppen dicsőséget hoznak a nemzetnek.
Egyáltalán nem tartom elképzelhetetlennek, hogy bizonyos elborult agyú, beteg lelkű zsidók attól tartanak, a magyar sportsikerek felkorbácsolják a magyar nemzeti érzéseket, melyek nyomán majd „tovább erősödik az antiszemitizmus”. A végeredmény pedig a „gázkamra” lesz – vélik a rettegők. Éppen ezért szólalnak meg most egyes magyargyűlölő cionista firkászok, akik lelkesen veszik fel a küzdelmet a „fölösleges és túlzott magyarkodás” ellen. A Magyari Péter nevű lény irományával az olvasók örömét szerette volna elvenni, melyet Gyurta Dániel győzelme nyomán éreznek. Mert ha a magyarság örül, és felemeli a fejét, annak ugye nem lehet jó vége – vélik bizonyos cionista körökben.
A Gyurta és Én című firkálmányban (már eleve micsoda istenkísértés őket egy lapon említeni) Magyari Péter azt fejtegeti, hogy végül is nem is olyan nagy dolog, amit az olimpiai aranyérmet nyert sportolónk tett. Mert lehet ugyan, hogy Gyurta Dani jól tud úszni, de hát miért is ne tudna jól úszni, végtére „nagyon sokat is gyakorolja”, ráadásul mindenütt „szőrtelen” is, márpedig nem mindenkinek van kedve „tökcsupasznak” lenni az olimpiai győzelem érdekében. Magyari Péter szerint azért sem kell olyan nagyon elájulni Gyurta eredményétől, mert az úszásban már kisgyerekeknek is rendeznek bajnokságot, de például írásversenyt nem tartottak akkor, amikor Péterünk ennyi idős volt, pedig lehetséges, hogy azt ő megnyerte volna. De hiába minden, mert olimpiát sem rendeznek az újságírók számára, ahol ki lehetne tűnni, ezen a pályán „nehezebb az összehasonlítás”, míg az úszók lépten-nyomon megméretik magukat. Bár megjegyzem, valamilyen összehasonlításnak az újságírói szakmában is lennie kell, ha ezt a fickót a Minőségi újságírásért díjjal kitüntették. Vajon kik és milyen alapon „hasonlítják” össze az újságírókat? Jó, tudom, költői kérdés.
Az irományból további érdekes információ is kiderül, mégpedig az, hogy vannak figyelemre méltó hasonlóságok Gyurta és a Magyari Péter nevű személy életműve között: olimpiai bajnokunk ugyanis rövid- és hosszútávon is indult, Magyari pedig rövid és hosszabb cikkeket ír. Ki gondolta volna! Sőt, a magyargyűlölő zsidó bevallja, mindketten kötődnek a III. kerülethez, habár – nehogy félreértsék cionista munkaadói a „kötődését” – ő nem ezer szállal kötődik a kerülethez, hanem csak „néhány százzal”. Szinte hihetetlen, de további párhuzamok is fennállnak, mert nemcsak Gyurtának, hanem Magyari Péternek is van egyesülete: ami nem más, mint a Zsindex. Valóban büszke lehet rá!
Viszont a magyar nép nevelésére és az antiszemitizmus elleni harcra szakosodott firkász egy bizonyos területen lepipálja Gyurtát, ugyanis járt 2006-ban Pekingben, de „őt nem verték meg”, ellentétben úszónkkal, aki saját bevallása szerint ott szenvedett legutoljára vereséget. Magyari bevallja, hogy noha Kínában nem bántották, ezzel szemben ebben a mucsai, ázsiai országban igenis elagyabugyálták, mégpedig 1990-ben a nyílt utcán, fényes nappal (tényleg sok idő telt el azóta), de ami a lényeg, amit fejünkbe vésni akar: ne szálljunk el az olimpiai éremtől és a sportsikerektől, és ne örüljünk mi, magyarok túlságosan. A firkálmány végén még egy kiemelkedően fontos mondat áll, melyben a szerző összefoglalja újságírói ars poeticáját: „Mert sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.”
És sok szorgalmas ember is van ebben az országban, akik meg annak tudnának örülni, ha Magyari Péter egyetlen sort le nem írna többé.
Perge Ottó - Kuruc.info
A Minőségi újságírásért díjjal kitüntetett takony írását az alábbiakban közöljük:
 Gyurta és Én
Jómagam is szoktam úszni egyébként. Nyilvánvalóan kiválóan csinálja Gyurta Dániel, látszik, hogy ért hozzá, ugyanakkor nem szabad elfelejteni, hogy nagyon sokat is gyakorolja. Persze nem tudhatjuk, hogy mi lenne, ha én is annyit úszhatnék, mint ő, de hát azt sem tudhatjuk, hogy milyen cikkeket tudna írni, ha neki kellene naponta a klaviatúra mögé ülnie.

A minőségi újságíró
Az ugye nyilvánvaló, hogy amikor ő 1993-ban megtanult úszni (négyévesen önéletrajza szerint) akkor addigra én már oda-vissza átúsztam a Budakalász melletti Omszki-tavat. Nem mintha ennek lenne jelentősége, hiszen az olimpiákat medencékbe szervezik, én pedig a természetes vizekben szívesebben úszom. Nem állítom, hogy alapvetően ezen múlna az, hogy most róla és nem rólam beszél az ország, de valahol ez is számít. És hát sok kicsi sokra megy.
Én például közepesen számítok szőrösnek, de azért korántsem vagyok tökcsupasz. És hát az ilyen olimpiákon borotválkozni kell, mellkason, karon, lábon, mert a szőr lassít, növeli az ellenállást. Megvallom őszintén, nem szívesen bíbelődnék ilyenekkel, és hát ez is egy ilyen apróság, ami miatt most nem nekem játszották a Himnuszt Londonban. Sok ilyen kicsi dolog sokra megy.
Érdekes, hogy nyolcévesen indult Gyurta élete első versenyén, és rögtön dobogóra állhatott. Nos, itt nehéz az összehasonlítás, mert én nyolcévesen például már tudtam írni, de azt nem tudom, hogy ha lett volna írásverseny nyolcéveseknek, akkor mi történt volna, mert ilyeneket nem tartottak. Ebből a szempontból izgalmasabb szakma az úszóké, mert meg tudják mérettetni magukat. Könnyebb az összehasonlítás.
Persze vannak hasonlóságok is bőven Gyurta, és az én életművem között. Ő például idén is indult rövid- meg hosszútávon is, ahogy én is írtam már az idén hosszú és rövid cikkeket is. „A III. kerülethez ezer szállal kötődöm” – írja Gyurta a saját honlapján, és nem azért mondom, de ha nem is ezerrel, azért néhány százzal én is. Itt van ugyanis az Index szerkesztősége, ami sportos párhuzammal az én egyesületem.
Mindezekkel együtt természetesen kiváló eredmény Gyurtáé, hiszen valóban nagyon gyorsan úszott. Engem ha nem kerget a tatár – és hát a strandon miért is kergetne? – körülbelül 15 perc alatt úszom le a 200 métert. Na ez neki most 2 perc alatt sikerült, ami kétségtelenül legalább 13 perccel jobb. Mondjuk fura érzés, hogy 13 percen múlik az, hogy most tele vannak a fényképeivel az újságok, meg ilyeneket blogolnak róla, többek között. Mondjuk rólam is készültek már fényképek, igaz, azokon általában fel vagyok öltözve rendesen. Talán ez is egy olyan kicsi dolog, amiből sok sokra megy.
És van, amiben kicsit másképpen alakultak a dolgaink, és mondjuk az enyémek kicsit jobban. Ezt nyilatkozta: „Pekingben vertek meg utoljára, azóta senkinek sem sikerült”. Nos, én 2006 tavaszán jártam Pekingben, turistaként, de egyáltalán nem vertek meg, és azóta se történt ilyesmi. Engem utoljára 1990-ben vertek meg, de az Budapesten történt, fényes nappal a nyílt utcán egyébként.
Kétségtelen, hogy Gyurta Dániel most nagyon nagy szám, mindenki vele foglalkozik, ebben gondolom szerepe van a világcsúcsnak is, ami az eredményjelzőn szerepelt. De ezzel együtt ne felejtsük el, hogy sok szorgalmas ember van még ebben az országban, akik esetleg ugyanígy tudnának örülni annak, ha velük is foglalkoznának a közvéleményben.
Magyari Péter
Kapcsolódó: