– Ugyanaz áll a tengeralattjáró-haderő hőseire.

– Ha egy 36 millió lakosú és ilyen katonai erővel rendelkező állam négy hét alatt teljesen elpusztul, és ha ezalatt az egész idő alatt a győztest egyetlen vereség sem éri, akkor ebben nem lehet a különös szerencse áldását látni, hanem csakis a legnagyszerűbb kiképzést, a legjobb vezetést és a halált megvető bátorság bizonyítékát.

– Mi valamennyien mélységes hálával eltelve állunk német népünk sok ismeretlen, névtelen, bátor férfija előtt. Első ízben sorakoztak fel Nagy-Németország valamennyi gaujából. A közösen kiontott vér azonban még szorosabban összekapcsolja majd őket, mint bármilyen államjogi szerkezet.

– És véderőnk erejének ez a tudata valamennyiünket magabiztos nyugalommal tölt el. Mert a véderő bebizonyította erejét nemcsak a támadásban, hanem a megszerzettek megtartásában is. Az egyes tisztek és katonák példás kiképzésének tulajdonítható az aránylag annyira csekély veszteség, amely messze alatta marad annak, amire számítanunk kellett. E veszteségek összege mindenesetre nem nyújt képet az egyes küzdelmek elkeseredett voltáról. Mert voltak ezredek és hadosztályok, amelyeket számbelileg fölényben lévő lengyel hadkötelékek támadtak meg, vagy amelyek támadás közben ilyen lengyel kötelékekre akadva igen súlyos véráldozatokat szenvedtek. Álljon itt példának két eset: Amikor von Reichenau vezérezredes hadserege a Visztula irányában előnyomult, és e hadsereg balszárnyán Blaskowitz vezérezredes hadosztályai lépcsőzetes menetben Varsó ellen vonultak, hogy fedezzék Reichenau hadseregének balszárnyát, és abban a hiszemben voltak, hogy a lengyel seregek már visszavonulóban vannak a Visztula felé, a lengyel hadsereg szüntelen rajtaütött Blaskowitz tábornok menetelő hadseregén. A lengyelek kétségbeesett kísérletéről volt szó, hogy áttörjék a körülöttük bezáródó gyűrűt. Négy lengyel hadosztály és több lovascsapat vetette rá magát egyetlen német hadosztályra, amelynek több mint 30 kilométeres vonalat kellett fedeznie. Bár az ellenség ötszörös vagy hatszoros túlerőben volt, és bár a mi napok óta harcoló és menetelő csapataink fáradtak voltak, ez a hadosztály mégis feltartóztatta a támadást, és azt részben igen véres kézitusában visszaverte, nem hátrált és nem ingott meg, kitartva mindaddig, amíg megérkezhettek a szükséges erősítések. És mialatt az ellenséges rádió már diadalmaskodva közölte a Lodz irányában történt átkelést, a hadosztálytábornok átlőtt és felkötött karral már jelentette nekem, hogy az áttörést megakadályozták. Itt persze nagy veszteségek voltak.

– Egy német népfelkelő-hadosztály más kisebb kötelékekkel azt a parancsot kapta, hogy gyakoroljon nyomást a lengyelekre a folyosó északi részén, foglalja el Gdingent, és nyomuljon előre Hela-félsziget irányában. Ezzel a hadosztállyal lengyel elit csapatok, tengerészkatonák, zászlós- és altiszti iskolák növendékei, tengerész-tüzérség és lovasság állott szemben. Néhány nap alatt azonban állasról állásra visszavetettük a lengyeleket, 12.600 foglyot ejtettünk, Gdingent felszabadítottuk, Oxhöftet rohammal elfoglaltuk, és további 4700 embert szorítottunk Hela félszigetére, ahol bekerítettük őket. Megrázó kép volt, amikor a foglyok elvonultak: A győztesek legnagyobbrészt idős emberek, sokan a nagy háború kitüntetéseivel a mellükön, és ezek előtt vonultak el a fogolycsapatok – 20-28 éves fiatalemberek.

– Amikor közlöm önökkel halottaink és sebesültjeink számát, kérem, emelkedjenek fel helyükről. Ez a szám alig huszadrésze annak, amire a hadjárat kezdetekor gondoltunk, hogy számítani kell.

– Ne felejtsük el, hogy minden egyes katona, aki itt életét áldozta, a legnagyobb áldozatot hozta meg, amit ember nemzetének adhat. Az 1939. szeptember 30-i adatok szerint – s ezekben már nem következhetik be lényeges változás – a hadsereg, a haditengerészet és a légi haderő, a tiszteket is beleértve, a következő veszteségeket szenvedte: elesett 10.572; sebesült 30.322; eltűnt 3.409. Az eltűntek egy részét, azokat, akik lengyel fogságba kerültek, sajnos szintén az elesettek közé kell sorozni, miután azokat valószínűleg legyilkolták. Varsó és Modlin erőd elestével és Hola átadásával befejeződött a lengyel hadjárat. Az országnak a szerte-szétbolygó rablóbandáitól és portyázó csapatoktól való megtisztítása erélyesen folyik. A harc eredménye valamennyi lengyel hadsereg megsemmisítése. Ennek következménye az állam felbomlása volt. 694.000 fogoly menetel most Berlin felé. Az anyagi zsákmány egyelőre még beláthatatlan.

– A háború kitörése óta a német haderő nyugaton is nyugodt készenlétben áll, és várja az ellenséget. A birodalmi haditengerészet a Westerplattéért, Gdingenért, Oxhoeftért és a Hela-félszigetért folytatott harcokban, valamint a Keleti-tenger és a Német-öböl biztosítása terén teljesítette kötelességét. Tengeralattjáróink az egykori és soha el nem felejtett hősökhöz méltóan harcolnak. Ennek az úgynevezett államhatalomnak a történelemben egyedülálló összeomlásával kapcsolatban mindenki előtt felmerül a kérdés, mi volt ennek az oka. A lengyel állam bölcsője Versailles-ban ringott. A németek és az oroszok, nem pedig a lengyelek, mérhetetlen véráldozatából született meg ez a képződmény. Ez az állam, amely az elmúlt évszázadok során bebizonyította életképtelenségét, egy hasonlóképpen életképtelen német államvezetés réven 1916-ban mesterségesen újra megfogamzott, és 1920-ban ugyancsak mesterségesen megszületett. Mellőzve egy majdnem fél ezredév tanulságait, tekintet nélkül egy több százéves történelmi fejlődés adottságaira, figyelmen kívül hagyva a néprajzi viszonyokat, és figyelmen kívül hagyva minden gazdasági célszerűséget, Versailles-ban olyan államot alkottak, amely már magában hordta előbb vagy utóbb bekövetkező súlyos válságok okait. Egy férfiú, aki ma sajnos ismét egyik legelkeseredettebb ellenfelünk, ezt akkor már tisztán előre látta, és ez a férfi Lloyd George. Mint sokan mások, ő is óva intett nemcsak ennek a képződménynek keletkezésénél, hanem annak későbbi kiterjeszkedése idején is, amit minden józan ész és minden jog ellenében hoztak létre. 1919-ben a lengyelek olyan területeket igényeltek, amelyeken állításuk szerint 95 százalékos többségben voltak, így például Kelet-Poroszországot, holott a későbbi szavazás két százalékot eredményezett a lengyelek javára. A később és véglegesen Oroszország, Ausztria és Németország terhére megteremtett államban a nem lengyel lakosságot olyan barbár módon bántalmazták, elnyomták és kínozták, hogy a szavazások ezentúl csak a mindenkori vajdák akaratától függtek, s így az óhajtott vagy követelt eredményt hozták. De maga a kétségkívül lengyel elem sem részesült jobb elbánásban. Ha a nyugati félteke államférfiai ezt a képződményt demokráciának is nevezték, az valójában saját rendszerük kigúnyolása volt. Ebben az országban ugyanis az arisztokrata vagy nem arisztokrata, a nagybirtokosok és vagyonos intellektuelek kisebbsége uralkodott, akik szemében a tulajdonképpeni lengyel nép a legjobb esetben is nagyszámú munkaerőt jelentett. E mögött az uralom mögött így soha nem is állt több, mint az összlakosság tizenöt százaléka.