1938. október 18.

London, október 17. (Havas.)

Londonban kedden este Fehér Könyv formájában közzétették Sir Neville Hendersonnak az angol kormányhoz benyújtott zárójelentését, azokról a körülményekről, amelyek miatt véget ért berlini megbízatása. Henderson az augusztus 30-i és 31-i eseményekkel kapcsolatban a többi között Göring tábornagyról is ír. „Azt hiszem – írja Henderson –, nem kétséges, hogy Göring tábornagy inkább a békés megoldás mellett volt, de ilyen kérdésekben egyedül Hitler döntése számított. Bármilyenek is voltak egyéni érzelmei, Göring csupán hűséges kiszolgálója és alárendeltje volt mesterének”.

Henderson jelentésének egy másik részében elmondja találkozását Ribbentroppal, amikor közölte a német kormánnyal azt az utasítását, hogy az angol kormány abban az esetben, ha a német kormány nem riad vissza a támadó cselekménytől, teljesíti kötelezettségeit Lengyelország irányában. Az írásbeli közleményt – írja Henderson – este 3 óra 30 perckor nyújtottam át a külügyminisztériumban. Ribbentrop fogadott, és azt mondotta, hogy egyedül a lengyeleket kell megróni, mert ők mozgósítottak először és hatoltak be elsőnek sorkatonasággal Németországba. A külügyminiszter kijelentette, hogy nem nyugtalankodik a közlemény jellege miatt, majd csupán annyit mondott, hogy a közleményt be kell mutatnia a vezérnek.

A volt nagykövet más helyen Hitler politikájáról ezeket írja: A két döntés körül növekvő személyi becsvágya és az őt körülvevő érdekcsoport szempontjából a háború volt a kecsegtetőbb. Nehezen hihető, hogy ugyanígy cselekedett volna akkor is, ha a véres háború nem kísértette volna jobban, mint a békés győzelem. Mindig az volt a terve, hogy megleckézteti a lengyeleket, és megbünteti őket azért, mert „nagylelkű” márciusi javaslatait visszautasították, azt a legnagyobb hálatlanságnak minősítette. Hitler egyik legnagyobb hiányossága, hogy két olaszországi látogatásán kívül sohasem járt külföldön. Az angol gondolkodásmódról vallott felfogása teljesen Ribbentroptól függött, akit angliai nagykövetének tekintett, és aki angolul és franciául beszél, több évet töltött Kanadában és nagy világtapasztalatokkal rendelkezik.

„Ha igaz, amit mondanak, Ribbentrop Hitlernek állandóan téves értesüléseket adott Angliáról. Ribbentropnak más téren aratott sikerei arra a meggyőződésre vezették Hitlert, hogy mindinkább új Bismarcknak tekintse, és ezt a meggyőződését talán maga Ribbentrop is osztotta. Még a legkorlátlanabb diktátort is befolyásolja környezete. Amint Göring mondotta nekem egy alkalommal: amikor egy határozatot kell hozni, egyikünk sem számít többet, mint a lábunk alatti kavics. Egyedül a vezér határoz. Ha valami mégis számit nála, az egyedül katonai tanácsadóinak véleménye. Mindig azt hitték, hogy ezek a katonai tanácsadók tanácsolták Hitlernek a csehországi védnökség felállítását. Azt hiszem, augusztus hónapban ők voltak azok, akik azt mondották Hitlernek, hogy minden késés végzetessé válhatik, mert a lengyelországi rossz időjárás keresztezheti a gyors meghódítás terveit. A hadsereg erőszakolta rá, hogy a hadsereg augusztus 25-től szeptember 1-ig terjedő héten olyan merev magatartást tanúsítson, és így engedte eltelni azt a hetet, amikor még megszerezhette volna Anglia jóakaratát. Türelmetlenségéről és augusztus utolsó napján történt gyorsított akciójáról nehezen tételezhető fel az, hogy nem volt előre megfontolva. Az Oroszországgal kötött egyezmény, a jelek szerint, még nagyobb előnyt adott neki. Ettől az időtől fogva nem volt vesztenivaló ideje, ha ki akarta kerülni azt, hogy a sár ne váljék Lengyelország szövetségesévé.”

Henderson beszámol utolsó találkozásáról Ribbentroppal a hadüzenet napján. A német külügyminiszter hosszú iratot olvasott fel. Ebben az angol kívánságokat visszautasította, és kijelentette, hogy Németország minden támadó műveletére Anglia részéről ugyanazokkal a fegyverekkel és hasonló módon felel. „Az okmány többi része – írja a nagykövet – tiszta propaganda volt, és azt akarta bebizonyítani a német népnek és általában a világnak, hogy csak Angliát lehet hibáztatni mindazért, ami történt. Az én egyetlen megjegyzésem, amikor az eseményeknek ezt a teljesen hamis magyarázatát olvastam, az volt, hogy a történelem feladata lesz dönteni, ki a bűnös”.

Ribbentrop azt válaszolta, hogy a történelem már döntött, és hogy senki sem tett nagyobb erőfeszítéseket a béke megmentésére és jó viszony létesítésére Angliával, mint Hitler. Hendersonhoz intézett utolsó megjegyzése az volt, hogy személy szerint a legjobbat kívánja neki. Erre csak azt válaszolhattam – írja a nagykövet –, hogy mélyen fájlalom a béke érdekében kifejtett fáradozásaim kudarcát, de nem neheztelek a német népre. Ettől a perctől kezdve nem láttam többé német hivatalnokot, kivéve az elnöki osztály egy tagját, aki bennünket különvonatunkon Rotterdamig elkísért.

A nagykövet végül leírja berlini elutazását. A nagykövetség előtt kíváncsiak kis csoportja verődött össze, de 1914-gyel ellentétben, nem mutatott semmi ellenséges indulatot. Berlin utcái csaknem kihaltak voltak, és semmi sem vallott háború kezdetére, amelynek el kell döntenie, vajon az erőszak legyen-e az egyetlen bíró nemzetközi viszonylatokban, és vajon a kis nemzeteknek joguk van-e, hogy szembeszálljanak a náluk hatalmasabb nemzetekkel, egy szóval, vajon a nép által és a népért dolgozó népkormányzat továbbra is fennmaradhat-e a világon, vagy a népek akaratával nem törődő egyedül uralkodó férfiak akaratával és parancsoló becsvágyával kell-e helyettesíteni?

Befejezésképp Henderson köszönetet mond az amerikai nagykövetségnek és különösen Kirk ügyvivőnek a neki nyújtott támogatásért.

(MTI)