Még nem szállítottak Szíriának Sz-300-as orosz légvédelmi rendszereket - közölte értesülését pénteken a Vedomosztyi című orosz napilap.
A Kommerszant című lap szerint Bassár el-Aszad kellemetlen helyzetbe hozta Moszkvát az al-Manár libanoni televíziónak tett kijelentéseivel.
A szíriai államfő a Hezbollah síita szervezet tévécsatornáján csütörtökön sugárzott interjúban kijelentette: "Tárgyaltunk Oroszországgal különböző fegyvertípusok szállításáról, és Oroszország elkötelezett a szerződésben foglaltak végrehajtására. Minden, amiben megállapodtunk Oroszországgal, végbemegy, s egyes elemeit nemrégiben már végre is hajtották."
Vedomosztyinak név nélkül nyilatkozó orosz hadiipari forrás azt mondta, nem tudni, hogy az idén sor kerül-e a szállításokra.
Egyes források szerint a 2010-ben egymilliárd dollár értékben kötött szerződés részeként Damaszkusz négy darab üteget, ütegenként hat indítóállást, valamint 144 darab, 200 kilométer hatótávolságú rakétát kapna Oroszországtól.
A név nélkül nyilatkozó illetékes azt állította a Vedomosztyinak, hogy a jelenlegi helyzetben az Sz-300-as légvédelmi komplexumok nem segítenének a szíriai kormányzatnak abban, hogy visszaverje az esetleges légitámadásokat, ha erre a NATO és Izrael elszánná magát, s ezzel mindenki tisztában van.
Azt is hozzátette: még ha az orosz hatóságok hivatalosan a szerződések tiszteletben tartását hangoztatják is, nem biztos, hogy a szállításokra feltétlenül sor kerül. Moszkva azért is hangoztatja, hogy teljesíti a Damaszkusszal szerződésben rögzített szállításokat, mert rosszak a tapasztalatai. Moszkva 2010-ben önként elállt az Sz-300-asok Iránnak szállításától és csatlakozott az ENSZ líbiai fegyverembargójához. Utóbbi országban 2011-ben polgárháború tört ki. Oroszország akkor nem nyert semmit, miközben tekintélyén, miszerint megbízható fegyverszállító, csorba esett - magyarázta a Vedomosztyi forrása.
A Kommerszant című politikai-gazdasági napilap pénteken közölt értesülése szerint Moszkva csak 2014 második negyedévére szállítaná le Damaszkusznak a légvédelmi rendszereket. Az újság az orosz Szövetségi Haditechnikai Együttműködési Szolgálathoz közeli forrása szerint legalább fél évbe telik, amíg betanítják a szíriai kezelőszemélyzetet, és tesztelik a rendszereket.
A Kommerszant szerint Bassár el-Aszad az orosz légvédelemre tett ködös utalását diplomáciai támadásnak szánta, ám az eddig az Sz-300-asokról óvatosan nyilatkozó Moszkvát kényelmetlen helyzetbe hozta.
Mindeközben a MiG repülőgépgyár vezetője, Szergej Korotkov az Interfax orosz hírügynökség jelentése szerint olyan bejelentést tett, hogy Oroszország legalább tíz MiG-29MM2 típusú harci gépet szállít Szíriának egy korábban kötött szerződés alapján, a részleteket most tisztázzák egy jelenleg Moszkvában tárgyaló szíriai küldöttséggel.
(MTI)