"Ehhez a harchoz hívunk és várunk minden jó és igaz magyart!"

Bosnyák Zoltán – Végső harc órájában

Az immár ötödik éve dúló nagy világégés a zsidókérdés történetében is új korszakot fog megnyitni. A világ népeinek harca a közéjük nyomuló zsidóság ellen több ezeréves multra tekint vissza. Mióta a zsidók felbukkantak a történelem homályából, azóta tart ez a végzetes viaskodás. A faji alkat, a fajtaösszetétel mélyén gyökerező örök ellentét állította szembe egymással a zsidókat és a többi népeket. – De bármily nagy veszélyt jelentett is a zsidóság a többi népekre, mindaddig, amíg a káros és veszélyes hatások ellen ösztönösen vagy tudatosan védekeztek, nem kellett súlyosabb következményektől tartani. A gettóba bezárkózott zsidóság bármennyire káros gazdasági és társadalmi tevékenységet fejtett ki, mégis csak elkülönített életet élt és állandóan ellenőrzés alatt állott.

Az igazi veszedelem akkor jelentkezett, amikor mintegy száz-százötven esztendővel ezelőtt a liberalizmus máról-holnapra kinyitotta a gettó kapuit és a zsidókat teljesen egyenjogúvá tette az őket befogadó népekkel.

A zsidók megsemmisítették a társadalmi élet erkölcsi törvényeit és alapelveit, kíméletlenül kisajátították és birtokba vették a gazdasági élet összes vezető intézményeit és irányító pozícióit, és a hasznot és a profitot tették meg az új gazdasági rend egyetlen céljává. Ennek jegyében ment végbe az egyik oldalon a plutokraták jogtalan és igazságtalan tőke- és aranyhalmozása, a másik oldalon a dolgozók millióinak vergődése és nyomorúsága. Ugyancsak a zsidók voltak azok, akik az elégedetlen tömegek felhasználásával az egész országot lángba borítani akaró társadalmi forradalom megszervezésére vállalkoztak. A plutokrata és bolsevista zsidók, bár két különböző irányból, de egy közös cél, a zsidó világuralom elérésére törekedtek.

A népi ébredés, amely az első világháború után indult el hódító útjára, leküzdve minden gátlást és nehézséget, lépésről-lépésre győzelmesen haladt előre, nem utolsó sorban a zsidóság türelmetlen és fékezhetetlen előretörésére adott válasz volt. A világzsidóságnak kétségbeesve kellett látnia, hogy minden siker és eredmény, amit az utolsó másfélszázadban a liberalizmus jóvoltából elért, veszélyben forog. A zsidóság látta, hogy egy hatalmas erejű népi vihar van keletkezőben, amely kártyavárként sodorja el a liberalizmus alapépítményét, amelyre a maga egész hatalmi rendszere felépült. Ekkor és ezért szánta el magát a zsidóság arra, hogy mindenáron egy új világháborút zúdít rá a kultúremberiségre. A zsidóság úgy érezte, hogy már csak egy ilyen nagy világégésben elért esetleges győzelem mentheti meg őt a katasztrófától. A háborút azoknak a népeknek segítségével és felhasználásával akarta megvívni, amelyek még hatalmában voltak, még nem tudtak kiszabadulni befolyása alól. Így alakult ki egy hatalmas érdekszövetség a világzsidóság, a két plutokrácia, – az Unió és Nagy-Britannia –, valamint a Szovjetunió között. Így vonult fel egymással szemben a döntő és végső küzdelemre, egyik oldalon a világzsidóság, a zsidó cél, a zsidó érdek és akarat, a másik oldalon a zsidó járom alól felszabadulni akaró faji öntudatra ébredt népek közös, egységes arcvonala. – Európa legtöbb országában már vége a zsidó aranykorszaknak. Vége annak az időszaknak, amikor a zsidók döntő módon beleszólhattak az államügyekbe, miniszterek, pártvezérek lehettek, rátehették kezüket a pénz- és hiteléletre, uralkodhattak a magyar ipar és az egész termelés felett, döntő szavuk lehetett a sajtóban és az egész szellemi életben.

A zsidóság ellen folytatott évszázados harcunkban az elmult hetekben nálunk is döntő fordulat állott be. A zsidókérdés megoldását célzó rendelkezések szelleme és tartalma nem hagy kétséget aziránt, hogy ezúttal nemcsak látszólagos intézkedésekről van szó, hanem olyan rendelkezésekről, amelyek ha végleg talán nem is oldják meg a zsidókérdést, mélyrehatóan megváltoztathatják a zsidóság eddig fennállott társadalmi, gazdasági helyzetét. Véget vetnek a magyarság rovására mutatkozó kirívó aránytalanságoknak és a zsidóság előnyös, sok tekintetben szinte kiváltságos helyzetének. Az eddig megjelent és az ezután sorra kerülő rendelkezések nyilván a zsidókérdés végleges megoldását készítik elő ugyan, de súlyos hiba volna, ha hamis illúziókba ringatnánk magunkat.

Egy pillanatra sem szabad elfelednünk, hogy sem a zsidóság elleni világharcnak, sem a külön harcnak nincsen még vége. Ellenkezőleg, ez a küzdelem végső elszántsággal folyik tovább. A zsidóság nem az az ellenfél, amelyiket egykönnyen térdre lehet kényszeríteni és meg lehet törni.

A zsidóság szívós és makacs ellenfél, gyorsan alkalmazkodik a változott helyzethez, jól ismeri a társadalmi létharc különböző formáit és módozatait. Vele szemben csak következetesen a cél felé törő harcmodor vezethet eredményre. A törvények és rendszabályok a zsidó veszedelem leküzdésére magukban véve még nem elégségesek. A társadalomnak is cselekvő módon kell kivennie a részét ebből a küzdelemből.

Az egész magyar közvéleménynek ismerni kell a zsidóság elleni önvédelmi harcnak igazi okát, értelmét és célját. Ismernie kell a zsidóságot, mint a kultúra, az erkölcs, a hit, az építés örök ellenségét. Ismernie kell a zsidóság természetét, a zsidó szellemiséget, a zsidóság életformáját. Tudnia kell, hogy a bomlasztás és az élősdiség, a zsidó magatartás, a zsidó karakter e két legjellegzetesebb megnyilvánulása állandó veszélyt és fenyegetettséget jelent minden egészséges társadalomra. A zsidó bomlasztás mindenütt a belső társadalmi összhang és egyensúly széteséséhez vezet. Párt és osztályellentétek tagolják szét a társadalmat. Felszabadulnak a káosz és a zűrzavar lappangó erői. A gazdasági és szellemi életben a súlyos válság tünetei jelentkeznek. A nyomor és nélkülözés az egyik oldalon, a másikon az esztelen fényűzés és kihívó jólét állanak szemben egymással. A kultúra különböző területein bizarr, értelmetlen, torz törekvések jelentkeznek. Mindezek mögött a zsidóság bomlasztó szándéka és akarata fedezhető fel. A zsidó élősdiség viszont a társadalom életerejének és életképességének megsemmisüléséhez vezet.

Bármilyen sok szó esett is nálunk különösen az utóbbi években a zsidóságról és a zsidókérdésről, mégse mondhatjuk azt, hogy a társadalom túlnyomó többsége már teljesen tisztában van a zsidóság elleni világharc és a külön magyar harc igazi értelmével, szükségével és történelmi jelentőségével, még kevésbbé a zsidóság sajátságos harcmodorával, taktikájával és harci eszközeivel. Csak kevesen ismerik azokat a faji, vallási, népi, erkölcsi eszméket és rögeszméket, amelyek a zsidóság magatartását és törekvéseit meghatározzák. Arról nem is szólva, hogy mily kevéssé ismert a közvélemény előtt a zsidóságnak az egész magyar nemzeti létre ránehezedett végzetes túlsúlya. Hallottunk számokat, méginkább szólamokat, ismerünk néhány hiteles meg-megállapítást, egy-két hivatalos közlést a zsidóság roppant hatalmáról, mindenüvé elérő befolyásáról. A zsidóság valóságos hatalma azonban mindezeket, még a legszélsőségesebb elképzeléseket is messze felülmúlta.

A nemzeti társadalomtól csak akkor várhatunk következetes helytállást és harcos magatartást, ha mindezzel tökéletesen tisztában van, ha feltártuk előtte ezeket a dolgokat, ha betekintést kapott a zsidókérdés és a zsidóveszély igazi mélységeibe. A Zsidókérdéskutató Intézet ezt a feladatot vállalta magára. Egyik legfőbb kötelességének tartja a közvélemény rendszeres és nagyvonalú tájékoztatását a zsidókérdésről és a zsidóveszélyről. Az intézet szellemi fellegvára akar lenni a zsidóság elleni harcnak. A széleskörű, szervezett és módszeres gyűjtőmunkával összehordott és feldolgozott anyagot az Intézet haladéktalanul kiviszi a legnagyobb nyilvánosság elé. Ennek a társadalomfelvilágosító törekvésnek szolgálatába áll az Intézet hivatalos lapja, a Harc is. Teljes mértékben átérezzük a felelősséget, amely az új lap útnakindításával ránk nehezedik. Tudjuk, hogy egészen új utakon, töretlen csapásokon járunk. A magyar sajtó életében most történik meg először, hogy egy lap egyedül és kizárólag a zsidókérdésnek szenteli hasábjait. Nem szeretnők, ha bárki is félreértene bennünket. A mi szemhatárunk sem áll meg a zsidókérdésnél. Mi is nagyon jól tudjuk, hogy nemzeti életünkben sok-sok nem kevésbbé fontos kérdés vár sürgős és gyökeres megoldásra. De ugyanakkor szilárd meggyőződéssel valljuk, hogy új országépítő munkát mindaddig nem végezhetünk, amíg a zsidókérdést teljesen ki nem küszöböljük nemzeti életünkből. Ezért állítottuk a Harcot kifejezetten a zsidóveszély elleni küzdelem szolgálatába. A feladat és a kötelesség világosan áll előttünk. Megállás és megalkuvás nélküli harc mindaddig, amíg a magyarság végleg le nem győzte belső ellenségét, a zsidóságot.

A tudás, a felvilágosítás és a meggyőzés tiszta és becsületes fegyvereivel akarunk harcolni mindig a legelső vonalban. Előttünk állanak a példák, az Istóczyak, a Simonyiak és Verhovayak nagyszerű, áldozatos és magasztos példái. Az ő útjukon akarunk haladni. Azt a harcot akarjuk tovább folytatni és győzelmes befejezéshez juttatni, amely félévszázaddal előbb kegyetlen és keserű körülmények között ők indítottak el. Emlékük előtt fogadalmat teszünk, hogy addig ki nem adjuk kezünkből a fegyvert, amíg nem értük el a végső győzelmet.

Harcot hirdetünk de nemcsak a zsidóság ellen, hanem a közöny, a fásultság, a tunyaság, a szalmaláng és a megalkuvás ellen is. Harcot hirdetünk az önzés, a haszonlesés, az álszent, szemforgató humanizmus megrögzöttjei ellen.

Mialatt túl a Kárpátok gerincén katonáink vívnak kemény csatákat a megsemmisítésünkre törő bolsevista áradat ellen, mi idehaza az arcvonal mögött állunk csatasorba, hogy amikor a vérzivatarból hazatérnek, itthon már egy új, tiszta, minden zsidó hatalomtól és befolyástól mentes Magyarországot találjanak.

Ehhez a harchoz hívunk és várunk minden jó és igaz magyart!