Az év első lapszemléje stílusosan egy „évkezdő lapszemle”, méghozzá a Magyar Futár első 1944-es lapszámából. A minden szempontból vérgőzös 1944-es évet úgy gondolom, hogy keveseknek kell bemutatni, ez az írás ezúttal az angolszászok viszonyát taglalja a bolsevizmussal, illetve – helyesen – azt sugallja, hogy a nyugatiak hamis szövetségesre leltek a szovjet személyében, amely hosszútávon majd az ő romlásukra is tör majd. Ebben az évben ritka, de a cikk mentes mindenféle túltolt pozitivizmustól, ami a tengely lehetséges győzelmét illeti.
Persze az angolszász világot ekkoriban már olyan szinten leuralták az internacionalista-zsidó erők, hogy a Németországgal való kiegyezés lehetősége egyre inkább a homályba veszett, ahogy folyamatosan iktatták ki azt ezt szorgalmazó politikusokat, publicistákat, véleményvezéreket.
Végül számomra a leginkább beszédes és érdekes szakasz a Churchillről szóló rész volt, a New Leader költői kérdésére válaszolva: valószínűleg attól függött, éppen milyen véleménnyel volt Churchill a bolsevizmusról, hogy éppen milyen whiskyt fogyasztott reggel. Ha volt is valódi ellenérzése a bolsevizmussal szemben, azt a tengely iránti gyűlölet háttérbe szorította, ahogy azt mi, az utókor fiai már jól tudjuk.
 A Brit Konzervatív Párt érzékletes plakátja a bolsevizmusról, még 1909-ből. A Britanniát ördögi lényként fojtogató kommunizmus pár évtizeddel később a szigetország egyik fő szövetségese lett (forrás: Wikipédia) |
Jó olvasást kívánok mindenkinek az év első lapszemle rovatában! Vajon idén is veszedelmes év elé nézünk?
Veszedelmes...
Veszedelmes évnek nevezte Göbbels német birodalmi miniszter a tűz, a vér és a vas jegyében beköszöntött 1944. esztendőt. Senkinek sem ötlik eszébe az ellentmondás...
Százmilliók révedeznek el, amikor a közeljövőre gondolnak, s nem tudják, hogy mi lesz a sorsuk holnap - holnapután... Churchill és Roosevelt jóslásai sem biztatják könnyű időkkel az angolszászokat, s a várható roppant veszteségeket a győzelem után bekövetkező aranyidők csalóka megragyogtatásával igyekeznek előre igazolni. (...) A homályos sejtések napjain már túljutottunk! Ma már bizonyos, hogy a világháború új fordulata előtt áll az emberiség, s a végletekig fokozott idegháború lázában várja a híreket, az óriás üvöltést, a földet rázó csattanást: valami felfoghatatlan iszonyú rohamot, amely irányt szab és véget vet a jövendőre tornyosult eseményeknek. A lélegzetet megszaggató várakozás szavakat keres, kifejezésre tör, s valószínűségeket dadog, két lassan kikristályosodott fogalom körül. Inváziót és megtorlást mondanak az emberek, s mintha két sarkon villódzna öt hosszú esztendő minden feszültsége, csatája és elkeseredése, úgy gyűjti össze ez a két szó az ellenséges táborok akaratát és erejét, ütésre görcsösödő ökölbe.
Invázió és megtorlás! Megtorlás és invázió! Lapozd végig a világ valamennyi újságját, s az ezerszínűen írott cikkek lényegében ez a két fogalom izzik, mint a végzet rémületbe nyílott szemei...
A keleten rohamozó Vörös Hadsereg megköveteli szövetségeseitől a nyugati partraszállást, akár értelmes, akár ostoba, hadműveleti szempontból a kikényszerített, bizonytalan kísérletezés. Az angolszászok az esztelenségbe fokozott légiterrorral próbálják még az invázió előtt legyöngíteni Németország ellenállást, de sárkányfogakat vetnek bombáikkal a német földbe, s vihart aratnak a megtorlás kiérlelt gondolatában. A németek tudják, hogy a nyugati fal ellen ostrom készül, s Angliában sem hiszik már mesének a visszacsapásra gyártott német fegyvereket...
A kártyák az asztalon feküsznek. A feltárt szándékokból még nem lehet a háború végső eredményére következtetni, de annyi halálosan bizonyos, hogy a világ kultúráját hordozó Európa teljes leverésének sem az angolszászok lennének történelmi vámszedői, hanem a szovjet-oroszok és a bolsevista összeesküvők, az öt földrész minden országában! Nem ér többet Angliának és Amerikának az igazságos béke, mint Moszkva szálláscsináló megbízatása?... S nem jobb a béke a megtorlás előtt - mint azután?…
Aki ismeri valamennyire Anglia és az Amerikai Egyesült Államok belső gazdasági és társadalmi szerkezetét, az tudja jól, hogy az angolszász-szovjet együttműködési szerződés és különösen a háború utáni világ megszervezésének és irányításának közös terve, csak a szovjetnek kedvezhet! Moszkva a végtelen csavart szereli szövetségeseire, s imperialista szándékait igen következetes szorításokkal érvényesíti. Ami egy esztendő előtt még elképzelhetetlen volt, az ma rideg valóság és leszámított engedmény a vörös hódítási vágyak kielégítésére. Ez a folyamat még korántsem fejeződött be, s brutális méreteket ölthet, ha az angolszász partraszállási kísérlet bármilyen ok miatt nem sikerül Európában...
Hiábavaló minden szépítgetés: a bolsevizmus továbbra is készenlétben tartja a világforradalom kirobbantásának fegyverét az ellenség és a „jóbarát” ellen, egyforma könyörtelen következetességgel. A tűz és a víz ellentéte választja el egymástól az angolszász polgári társadalmakat, és a szovjet rabszolgarendszert, s a diplomaták és a katonai küldöttségek ide-oda repkedése hajszálnyit sem változtat a jövendőt meghatározó, alapvető különbségeken. (…) Ebben a nagy órában összedőlnek a kártyavárak és a kegyes hazugságok helyett igennel, vagy nemmel kell válaszolni a bolsevizmus és a nemzeti életforma között! A szovjetnek az az érdeke, hogy a nyílt színvallás idejét elodázzák a kultúrnépek, amíg a vörös forradalom ügynökei megdolgozzák a tömegeket, a Moszkvának kedvező válaszra. Várni kell, amíg Titó tanácsköztársaságot szervez a Balkánon, amíg Benes megmagyarázza az angol lordoknak, hogy csak vörösen szép Közép-Európa, amíg az áruló és kitartott Károlyi Mihály a magyaroknak a szovjet fennhatóságot ajánlja, s amíg Afrikában, Olaszországban és az angolszász birodalmak területén minden romboló vad erőt csatasorba állítanak azok ellen az előkelő urak ellen, akik a szovjet szerződést - megkötötték!…
A késői ébredés már semmit nem használna, s ezért állíthatjuk őszinte meggyőződéssel, hogy a Vörös Hadsereg dühödt támadásait elhárító német seregek védik, még Anglia és Amerika jól felfogott életérdekeit is!…
Megkezdődött már Angliában is bolsevistaízű felelősségre vonás, éppen a szovjet szerződés aláírói ellen... Az angol kommunisták hetilapja, a „New Leader”, rátámadt Winston Churchillre, s azt a kérdést feszegeti kínosan, hogy mit gondol őszintén és igazán az angol miniszterelnök - Sztálinról?
A New Leader szerint a kérdést azért fontos, mert Churchill elnevezte már Sztálint „hidegvérű, szívtelen embernek”, és a „legnagyobb harcosnak”… Egyszer „a legaljasabb gyilkosok szövetségének” titulálta Moszkva urait, máskor pedig az „emberi kultúra védelméért” dicsérte meg őket… A New Leader a kellemetlen idézetek elejére helyezi Churchill alábbi híres mondását: „Nem volt senki határozottabb ellensége a kommunizmusnak az utolsó 25 évben, mint én, és egyetlen szavamat sem vagyok hajlandó visszavonni abból, amit mondtam!…”
Melyik hát az igazi Churchill? - kérdi a londoni lap, de azonnal állást foglal a rejtélyes kérdésben, s azzal vádolja az angol miniszterelnököt, hogy a szíve mélyén elfelé húz Moszkvától, mert javíthatatlanul a „saját osztályával” érez… A bizonyításra Churchill kinyomtatott beszédeiből valóságos adathalmazt zúdít a New Leader olvasóira. Megírja, hogy Churchill jellegzetesen erős szavai szerint „a bolsevizmust a közönséges bűnözők és a vadállatok ösztöneinek aljas vegyülete szülte”, s hogy „a megmérgezett Oroszországban a kommunista hordák szuronnyal, ágyúval és tífuszbacilusokkal irtják ki a becsületes embereket”…
„Mindenki láthatja” - mondotta Churchill -, „hogy a kommunizmus szétroncsolja a nemzetek lelkét, s az embereket elnyomja, éhezteti a békében, s borzalmakba alacsonyítja a háborúban. Meg akarom élni azt a napot, amikor, vagy tisztességes kormány kerül Oroszország élére, vagy véget vetünk a jelenlegi álszenteskedésnek és nem tartunk fenn barátságos viszonylatot olyan emberekkel, akik romlásunkra törnek”...
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
* A Veszedelmes… című írás a Magyar Futár 1944. január 5-i lapszámában jelent meg, de megtalálható a Józsa Béla által 2000-ben szerkesztett és összeállított Magyar Futár-válogatásban is.
Korábbi Magyar Futár-lapszemlék:
