Ha én vagyok az akadálya a változásnak, akkor ezt az akadályt most megszüntetem, idézi Gyurcsány Ferencet a BBC, A magyar miniszterelnök lemond című írásában. Felidézi, hogy Gyurcsány 2004 óta kormányoz, és 2006-ban vert helyzetből vitte győzelemre pártját. A brit BBC internetes híroldala elemzőkre hivatkozva azt írja, hogy a kormányfő csökkentette ugyan a költségvetési deficitet, de nem sikerült megnyernie a közvéleményt a gazdasági reformok kiterjesztéséhez, és népszerűsége az elmúlt három évben rohamosan csökkent.
A New York Times arról ír, hogy Gyurcsány Ferenc azért jelentette be lemondását, mert kormányának rendkívül alacsony a népszerűsége a pénzügyi válság miatt. Idézi a kormányfőt, aki azt mondta a szocialisták pártkongresszusán, hogy magát a további gazdasági és szociális reformok akadályának tekinti. A lap úgy véli, ezáltal nem lesznek előrehozott választások Magyarországon, az új miniszterelnök a 2010 közepére tervezett választásokig látja el tisztségét. Kiemeli, hogy a hallgatóságot meglepte Gyurcsány bejelentése. "Nem világos, hogy az új miniszterelnök a szocialistáktól kerül ki, vagy egy kompromisszumos jelölt lesz más pártból, vagy egy független jelölt", írja a NYT.
Az osztrák die Presse 11 soros hírben számol be arról, hogy Gyurcsány Ferenc felajánlotta lemondását. A konzervatív lap az MTI-re hivatkozik, megemlítve, hogy a kormányfő hétfőn a parlamentet tájékoztatja elhatározásáról, és két hét múlva rendkívüli kongresszuson jelölik ki az új miniszterelnököt. Hozzáteszi, maga nem jelölt utódot.
A liberális der Standard Gyurcsány felajánlotta lemondását című írásában azt fejtegeti, hogy az MSZP-nek egy kiemelkedő személyiségre van szüksége a hatékony válságmenedzseléshez. A szocialista miniszterelnök maga javasolta, hogy jöjjön létre új kormány, írja az osztrák lap.
Az NTV német hírtelevízió Gyurcsány visszalép címmel úgy fogalmaz: Magyarország politikailag támadott miniszterelnöke bejelentette lemondását, hogy szabaddá tegye az utat sürgős gazdasági reformokhoz, amelyek a pénzügyi válság megfékezéséhez szükségesek. A válságkezelés és a további változások erősebb politikai és társadalmi támogatást igényelnek, mint a jelenlegi mondta a kormányfő pártja kongresszusán. Mivel ő úgy értelmezi, hogy a szükséges együttműködés irányába tett változásnak ő az akadálya, ezért javasolta hogy hozzanak létre új kormányt egy új miniszterelnök vezetésével. Pártelnöki pozícióját meg kívánja őrizni, és ő az egyetlen jelölt a posztra. Az NTV kommentárjában azt írja: "A pénzügy válság következményei Kelet- és Közép Európában drámaian kiéleződtek, a viharos fejlődés évei után sok ország súlyosan szenved a világméretű gazdasági visszaeséstől. A valuták mélyrepülésben vannak és sok ország képtelen a tőkepiacokon pénzhez jutni. Magyarország az IMF-től, a Világbanktól és az Európai Uniótól 25 milliárd dollár értékű segítséget kapott. Néhány nappal ezelőtt közölték, hogy március végéig az EU hitelek második részletét, 2 milliárd eurós értékben lehívják."
A politikailag támadott miniszterelnök lemondott - írja a die Welt, és hozzáteszi, az ok a pénzügyi válság. A Reutert idézi, amely a miniszterelnökhöz közelálló forrásból úgy értesült, hogy Gyurcsány a konstruktív bizalmatlansági indítvánnyal akarja átadni a hatalmat április közepéig. A német lap megemlíti, hogy Magyarországon többször volt tüntetés a kormány politikája ellen. "Magyarország azon kelet-közép európai országok közé tartozik, amelyet a gazdasági válság a legsúlyosabban érintett", így a die Welt.
A Frankfurter Allgemeine Zeitung egy rövid hírt közölt egyelőre, csupán azt, hogy a magyar miniszterelnök bejelentette lemondását, és ezzel új kormány megalakítását akarja lehetővé tenni.
A francia le Figaro röviden, tényszerűen számol be a magyar miniszterelnök lemondásáról, "hogy lehetőség nyíljon új kormány alakítására". A lap megemlíti: Gyurcsány "javaslatot tett arra, hogy alakuljon új kormány, új miniszterelnök vezetésével, anélkül, hogy megnevezte volna utódját".
A pozsonyi Új szó című újság érthető módon a szlovák elnökválasztással foglalkozik címoldalán, de már idézi Bokros Lajost, aki azt mondta, felkérés esetén vállalja a miniszterelnökséget.
A szlovákiai Sme című lap internetes oldalán egy Gasparovic karikatúra fogadja az olvasót, és arra figyelmeztet, hogy el nem mulassza a szavazást, majd újabb kattintással lehet tovább menni a címoldalra, ahol a külföldi hírek között a második helyen szerepelnek a magyarországi események, Gyurcsány benyújtotta lemondását címmel.
(Stop)