A legújabb gazdasági mutatók is azt igazolják, hogy a hidegháború utáni világrend súlypontja eltolódott Ázsia felé – írja a gazeta.ru hírportálban közreadott elemzésében Fjodor Lukjanov, a moszkvai geopolitikai folyóirat, a Rosszija v globalnoj polityike (Россия в глобальной политике) főszerkesztője. Barack Obama, bár kétségbeesetten igyekszik olyan külpolitikát folytatni, ami képes alkalmazkodni az aktuális kihívásokhoz, már nem számíthat hagyományos szövetségeseire, sem Európában, sem pedig a Közel-Keleten.
Sőt, zavarok mutatkoznak az amerikai-japán viszonyban is. Az ország új miniszterelnöke, Jukio Hatojama az eddigiektől eltérő, „kiegyensúlyozottabb” bilaterális kapcsolatok kiépítését várja a jövőtől, és a japán diplomácia sorra ad olyan jelzéseket, hogy egy esetleges amerikai-kínai nézeteltérés esetén nem kíván egyértelműen Washington oldalára állni. Ez is azt igazolja, hogy a jelentős gazdasági befolyással bíró szigetország előnyben részesíti saját térségi érdekeit a világpolitikában megkerülhetetlenné váló Kínával, hagyományos szövetségesi kapcsolatai rovására.
Miközben kezd egyértelműen felsejleni egy távol-keleti új baráti szövetségesi rendszer, melyben Kína, Japán és Dél-Korea kulcsszereplőnek látszik, de Amerika már nem, addig Peking egyelőre titokban tartja nagyhatalmi terveit, így arra kényszeríti a globális szereplőket, hogy vak manőverezésbe kezdjenek annak érdekében, hátha így előnyös pozícióra tehetnének szert.
Bár a Kreml már kinyilvánította, hogy nagyobb szerepet kíván játszani Kelet-Ázsiában és jelenlétét fokozni fogja, valódi tervei felől nem sokat tudni, maga is egyelőre tétován manőverezik ugyanabban a politika térben. Vlagyimir Putyin miniszterelnök pekingi látogatásának tanulságai ugyanakkor arra engednek következtetni, hogy Moszkva átengedni Kínának a kezdeményezést, és azon szabályok szerint fog játszani, melyeket Peking teremt majd.

(Glóbusz)