2012. február 11., szombat, Bertold napja van.
Vakbarát/mobil
Látogatottság
RSS
Magyar boltok
CSS váltás
Friss hírek
24 óra legolvasottabbjai

Lapszemle :: 2010-03-20. 15:22

Németországnak továbbra is az Unió kulcsállamának kell maradnia

Angela Merkel német kancellár kijelentése, miszerint búcsút kell vennie az Európai Uniónak azoktól az országoktól, melyek visszautasítják, hogy reformok révén betartsák a közösség megkívánta szabályokat, mind időzítését, mind pedig tartalmát illetően elhibázott – írja a milánói liberális napilap.
Egy ilyen megközelítés nem csak Görögországra nézve ijesztő perspektíva, de a többi tagország számára is, még akkor is, ha sokan azt gondolják: a kijelentés a nyilvánosságnak szólt, és célja mindössze pedagógiai, azaz rádöbbenteni az európaiakat lehetőségeik határára. Merkel persze elsősorban a német közvéleményt próbálta ráébreszteni arra, hogy társadalmukat és bankjait milyen kiszolgáltatottá tette a krízis, ugyanakkor elkerülhetetlen, hogy ne Görögországra gondoljon ennek nyomán mindenki.
Márpedig a görög probléma önmagában véve jelentéktelen és megoldható, nem úgy, mint Németország kulcsszerepe az európai közösség létrejöttében és mai életében. Merkel kijelentése nem azért veszélyes, mert abban egy, terhei alatt összeomló állam kormányának bírálata rejlik, hanem azért, mert felvillantja annak lehetőségét, hogy Németország nem kívánja a jövőben is magára vállalni eddigi uniós vezető szerepét. Ez pedig maga lenne a katasztrófa egész Európa számára.
(Corriere della Sera, Glóbusz)

Érdekes cikk, megosztom Iwiwen!  Érdekes cikk, megosztom Facebookon!  Érdekes cikk, elküldöm e-mailben! Nyomtatóbarát változat
Friss hírek az elmúlt 24 órából
Kereső
Ajánló

Támogassa a Kuruc.infót! Részletek
Legolvasottabb hírek
Linkek
További linkek
Humoros kép 
Szavazás
Dossziék
További dossziék
Ajánlott videó 

Készült a Kuruc.info által, minden jog fenntartva © 2006-2012 | Impresszum | Hirdetési ajánlat | Ingyenes linkcsere | Privacy Policy | About Us
CSS váltás feketére CSS váltás fehérre
Hírfolyam Lapszemle Hirlapom ipv6 ready