Pesti Hírlap, 1944. február 6.

Csak az építőkockáknak ilyen káprázatos sokfélesége eredményezhette az európai kultúra csodálatos mozaik-képét, amely beteljesedése és koronája mindannak, amire az emberi szellem egyáltalában képes. Minden más ősi kultúra egyoldalú volt, az egyiptomi csakúgy, mint az arab, a hindu úgy, mint a kínai, – éppen csak az európai volt százoldalú, mint a tündöklőre csiszolt kristály, csak ez volt szabad, szárnyaló, fejlődőképes és örök életre hivatott, ez képesítette és jogosította a fehér fajokat a világuralomra.

Most azonban elferdült és megvakult a mozaikcsoda, az összetartó erő megszűnt, az egyes kockák taszítják egymást, kihullanak a képből. Mikor a rész föllázad az egész ellen, ez a dekadencia, a vég, a halál. A lélek elszáll, marad az értéktelen és idomtalan törmelék. Nagy méretekben ugyanaz történik ma Európával, ami kicsinyben már megtörtént az antik Görögországgal. Miután fölemelkedtek a dicsőség zenitjére, a hellászi városok féltékenyen egymásra támadtak, lerángatták és ledöntötték egymást, míg végre győztesek és legyőzöttek a porban találkoztak. A márvány templomok, a szép testek és szép lelkek, a nemes fényűzés és a szabadságszeretet hazája: a szegénység és tudatlanság kopár földje lett. Most hasonló bomlás és romlás folyik világszerte és semmi okunk, hogy ezúttal kedvezőbb eredményeket várjunk.

Hol hibázták el a dolgokat az államférfiak? Meggyőződésünk szerint ott, ahol elhitették magukkal, hogy a nagypolitika túlteheti magát a vallás és erkölcs törvényein. Az állam megköveteli polgáraitól, hogy tisztes és emberséges életet éljenek, de az állam maga kíméletlenül az eszközeiben nem válogatva törtet a céljai felé. Hazugságnak, rablásnak, emberölésnek a polgári életben más terminológiája van, mint a nemzetközi érintkezésben. Az „ex oriente lux” kisugárzása nem a mi kultúránk és civilizációnk ragyogását látszik fokozni.

Herczeg Ferenc a Horthy családdal

Nézetünk szerint a kultúrnépek ma annak a betegei, hogy gondolkodásuk lassan és észrevétlenül visszasiklott az ököljog korába. Jellemző, hogy miközben a diplomaták a háború utáni állapotról értekeznek, a nagyhatalmak szinte természetesnek találják, hogy a kisnépek szuverenitását meg kell nyirbálniok. Meg kell nyirbálniok, ha más okból nem is, de mert meg van a hozzávaló erejük. És ezzel eljutottunk ahhoz az igazsághoz, hogy Európa békéje mindenkor a nagyhatalmak jóakaratától függ. A kisnépek csak olyankor jelentenek veszélyt a világrész békéje és kultúrája szempontjából, ha valamely nagyhatalom önző célok elérésére használja őket. Szerbia 1914-ben felgyújtotta a fél világot, mert a háta mögött tudta a cári nagyhatalmat. Benes Eduárd egy pár millió csehvel vakmerő és kihívó imperialista politikát kezdhetett, mert meg tudta nyerni Wilson elnök pártfogását.

Nem tudjuk, milyen lesz az új Európa, mely a háború vérözönéből fog kikelni, egy dologgal azonban máris tisztában vagyunk: Ha a győztesek csak más népek szabadságát fogják korlátok közé szorítani, de maguknak fenntartják a semmiféle erkölcsi törvény által nem korlátolt cselekvési szabadságot, akkor ez az európai kultúra süllyedését fogja jelenteni. Mert kultúráról nem lehet szó oly Európában, ahol modern Xerxesek vagy új Szolimánok parancsolnak a kis helóta-államoknak. Ha pedig elzüllik az európai kultúra, a dolgok belső logikájánál fogva veszendőbe megy a fehér fajok világuralma is. A színes bőrűek fölött Európa nem a szuronyaival, hanem hetven százalék erejéig a tekintélyével uralkodik, ez a szörnyű háború pedig, akárki lesz is győztes, a színesek szemében a fehérek általános és megsemmisítő vereségével fog végződni. Vajon eszükbe jutott már a lidércelméjű államférfiaknak, akik a régi lángelmék helyébe ültek, hogy Európa népei egy közös test szervei és hogy a népirtás egyszersmind öngyilkossági kísérlet?

(Kuruc.info)