Ki került ki győztesen vagy legalábbis a legkevesebb sérüléssel az adósságplafon körüli huzavonából? Ki engedett többet? Ezekre a kérdésekre igyekszik választ adni a három legnagyobb amerikai lap.

A hármas közül leginkább liberálisnak számító New York Times lesújtó hangú szerkesztőségi cikkben boncolgatja a megállapodást és lehetséges következményeit. „A borzalmas, új tervezet egyetlen pozitívuma, hogy segít elkerülni a csődöt, vélhetőleg legalább 2012 végéig. A kormányzat minden másban megadta magát a túszejtő módjára tárgyaló szélsőséges republikánusok előtt. Ez a megoldás gondokat okoz majd a középosztálynak, és megakasztja a gazdasági fellendülést” – szól az írás. A demokraták és különösen az elnök csupán két dologhoz ragaszkodtak: a megszorításokat új bevételekkel, azaz adóemeléssel ellensúlyozzák, és hogy a Medicare nevű szociális programot ne érintsék az elvonások. Mindkét esetben elbuktak. A hamarosan felálló költségvetési szuperbizottság még segíthet ezen, új adók azonban nem valószínűek – hiszen a bizottság 12 tagjának fele republikánus lesz. A demokraták úgy döntöttek, ez még mindig a legkisebb rossz – és „az őrülettel telített politikai környezetben”, ahol egyes képviselők még a csődöt is kockáztatták volna, hogy keresztbe tegyenek az Obama-kormányzatnak, szomorú, de ez volt a helyes döntés.

A The Washington Post hasonlóan vélekedik a demokraták vereségéről, ugyanakkor úgy látja, az elnök akár előnyt is kovácsolhat a helyzetből. A legfontosabb, hogy a kormányzati leállás veszélye elhárult, és ezzel Obama, akármilyen módszerrel is, de megelőzött egy komoly gondokat okozni képes válságot. A megegyezés hosszú távra szól, így az elnök elkerült egy újabb, hasonlóan kemény vitát, így ciklusa utolsó évét már nem ez fogja meghatározni. A döntés ezenfelül új fényben mutatja a nagy kiadással járó szociális reformok (különösen az egészségügyi) miatt gyakran „szocialistának” bélyegzett politikust: elmondhatja, ő is tett az adósság visszaszorításáért. Egyes elemzők szerint fontos, hogy az elnök hajlott a kompromisszumokra, míg ellenfelei semmit nem adtak fel elveikből. „Úgy vélem, rövid távon mindenki veszít – fogalmazott David Axelrod, Obama egyik vezető kampánystratégája. – Ugyanakkor a republikánus brandet nagyobb sérülés érte, hiszen hagyták, hogy a legélesebben sikoltozók legyenek a hangadók – ezt pedig nem felejtik el egyhamar az emberek.”

A USA Today szerint mindkét fél, de különösen az Egyesült Államok kormányzatának megítélése komoly tekintélyvesztést szenvedett. Obama támogatottsága sosem látott mélységbe zuhant, ráadásul a túlzott engedmények liberális bázisát is feldühítették, a republikánusok pedig széttartó, engedményekre képtelen gyülekezetnek mutatták magukat. A legnagyobb arcvesztést azonban az egész politikai rendszer szenvedte el. Washington marakodó, működésképtelen családnak mutatta magát – az amerikai állampolgárok és a külföldi befektetők előtt egyaránt – mely képtelen időben és normális módon megoldást találni az ország legsürgetőbb problémáira. Hát így kell vezetni az országot? – teszi fel a kérdést csalódottan a USA Today.

Komoly kritikára számíthat Tony Blair az iraki invázió körülményeit vizsgáló parlamenti bizottságtól – írja a The Telegraph. Az egykori brit miniszterelnököt többek között megtévesztő nyilatkozataiért marasztalják majd el.

A brit lapok tudomására jutott információk szerint a munkáspárti politikust kemény kritikával illeti majd a Chilcot-bizottság ősszel nyilvánosságra kerülő jelentése. A dokumentum többek között megemlíti majd, az egykori miniszterelnök félrevezette a parlamentet, amikor hírszerzői adatokra hivatkozva úgy nyilatkozott, Szaddám Huszein „kétségkívül” rendelkezik tömegpusztító fegyverekkel, de szóba kerül még a Geoge W. Bush amerikai elnökkel annak texasi farmján kötött „titkos megállapodás” a háborúról, melyet nem volt hajlandó elismerni. A bizottság szerint Blair „szófakormányt” működtetett, azaz az országot érintő kérdésekről csupán néhány ember bevonásával tartott, nem nyilvános megbeszéléseken döntött.

Mivel a jelentés hivatalosan még nem is készült el, a híreket sem Blair, sem a bizottság nem kommentálta.

(MNO nyomán)