Győri Nemzeti Hírlap, 1938. november 9.

1938 - A Honvédség bevonulása Felvidékre:

(A Nemzeti Hírlap kiküldött munkatársából.) A felszabadult Komáromban megindult az építőmunka. A menekülő csehek hihetetlen pusztítást okoztak bosszújukban és mindazt, amit el nem vihettek, igyekeztek összetörni, megsemmisíteni, nehogy épségben kerüljön a magyarok kezébe.

A külföldi újságírók is nagy megdöbbenéssel látták például, hogy a komáromi hatalmas katonai kórházban nem maradt egyetlen szék, egyetlen ágy, sem másféle bútordarab, mindent elvittek a cseh rablók. De nemcsak, hogy mindent elvittek, hanem hasznavehetetlenné tették a villanyberendezést azáltal, hogy a falakról leszedték a villanyzsinórt, a kapcsolókat fejszével összetörték, ugyanígy a mellékhelyiségek minden berendezését is, a falakat pedig bemocskolták.

Hasonló módon jártak el a komáromi várban, ahonnan még az ajtószárnyakat is elvitték. De őrjöngő dühükben lovak segítségével kirángatták helyükből az ajtóragasztékokat is. Az épület úgy fest, mintha bomba robbant volna a helyiségekben.

Az Anglia nevű parkban, – amely a város szívében van – állott Stefanik tábornok szobra. Egy héttel ezelőtt éjszakának idején óriási robbanás zajára ijedtek az emberek. A dörej után valóságos kőzápor hullott a környékre. Kiderült később, hogy a csehek elszállították Stefanik szobrát a városból, a szobor tömör alapzatát pedig nagymennyiségű robbanóanyaggal felrobbantották. A detonáció ereje betörte a közeli ablakokat.

Most, amikor itt állok a szobor helyén, a megfeketedett kőtörmelékeken, amelyeket a közelben learatott virágokkal hintenek be a menekülő csehek, egész sereg ember vesz körül. Nemzeti kokárdás magyarok valamennyien, akik ujjongó arccal állanak a romok mellett, látszik rajtuk, hogy rég várták ezt a nagy pillanatot, amikor nem ők lesznek itt a magyar föld közepén a bujdosók, az üldözöttek.

 

A megszálló csapatok kedden rendben és fennakadás nélkül folytatták tervszerű előnyomulásukat a cseh uralom alól felszabadult Felvidéken. Éjfélig, mint a MTI jelenti, éjjel 2 órakor pontosan végrehajtották az előírt hadmozdulatokat. Ezek során megszállották Párkánytól Bény–Csata–Kisoroszka–Lekér–Garam–Damásd–Veszkény és Zselic községeket.

Csallóköz megszállása a mai nappal teljesen befejeződött. A mai hadműveletek során csapataink bevonultak Balassagyarmatra, Érsekújvárra, és Rozsnyóra és megszállották Krasznahorka várát a mögötte húzódó demarkációs vonalig. Rozsnyón a csapatai élén bevonuló Littay András altábornagyot a lakosság örömujjongással fogadta. Majkuth Albert városbíró és Langhoffer nemzeti tanácsi elnök köszöntötte a bevonulókat. A lakosság mindenütt határtalan lelkesedéssel köszönti a magyar katonákat.

 

Érsekújvár, nov. 8. MTI. Délután három órakor érték el a honvédcsapatok Érsekújvár határát. A bevonulás szívszorongatóan megható volt. A város főútvonalait ujjongó tömeg lepte el, mely virágokkal borította el a magyar katonákat. Az ablakokban gyertyák égtek, a házakon mindenütt nemzeti zászlók lengtek. A belváros utcáin fokozódott a lelkesedés. Mintegy tizenötezer főnyi közönség gyűlt össze a Főtéren, ahol a bevonuló vitéz Hennyei Árpád parancsnokot többen üdvözölték.

 

Ipolyság, nov. 8. MTI. Ipolyságról ma délelőtt indultuk el több irányba a magyar honvédség biztosító századai, hogy megkezdjék a még megszállandó területre az előnyomulást. A lakosság mindenütt leírhatatlan lelkesedéssel fogadta a magyar csapatokat.

Komáromi jelentés szerint a honvédség felszabadító csapatai, melyek Komáromon túl, a Csallóköztől keletre, északkeletre fekvő részeken haladtak előre, a keddi napon Nádszeg, Farkasd, Érsekújvár, Udvord, Baromlak, Csehi, Cseke, Málnás, Zselic vonalat szállták meg. A mai nap legnagyobb eseménye ezen a vonalon Érsekújvárnak Rákóczi korabeli kuruc idők nevezetes végvárának felszabadítása.

 

Szakadó csőben ezer és ezer ember tömött sorfala között vonult be Magyarország kormányzója a húsz esztendős iga alól felszabadult Komáromba. Így álmodtuk mi ezt meg és így teljesedett be. Végig, amerre az útvonalak haladnak, magyar katonák menetelnek, sapkájukon az ősz legszebb virága és a magyar trikolór. Dübörög talpuk alatt a megkínzott magyar föld és a szemekből a magyar feltámadás örömteli fénye csillog. A nemzet legnagyobb fia, vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó, ez a kemény, izomba öntött ember, amikor körülhordozta szemét, a lelkesedés extázisába esett, felszabadult sokaságon, egy pillanatra engedte, hogy úrrá legyen fölötte az elérzékenyedés és könnyet törölt ki szeméből. Egy pillanat volt ez, mert mikor megszólalt, ajkáról az a hang szállt el, amelyik ennek a férfiúnak a hangja, aki tengerek viharában edződött meg, látta beborulni a magyar ég szomorú horizontját, irányította húsz esztendő nehéz magyar munkáját és fogta a kis nemzet sajkájának kormányát olyan időben, amikor soha sem tudtuk, hogy melyik pillanatban dobják a habok kis magyar hajónkat szirteknek, amelyeken talán összeomlik minden.

Nem pusztultunk el, mert az isteni Gondviselés és a Kormányzó keze őrködött fölöttünk. Felejthetetlen és soha el nem törölhető történelmi napjainkban jól esett látnunk ezt a férfiút, lepattanni fehér lováról s ellesni azt a pillanatot, amikor az üdvrivalgás meg nem szűnő és ismét feltörő nagy kitöréseitől táncoló paripáját egyetlen mozdulatával úgy megfékezte, hogy az, mint egy ércbe öntött kolosszus, gyökeret vert Komárom aszfaltján. És láttuk elvonulni szeme előtt honvédségünk hosszú sorát, a gyalogságot, lovasságot, tüzérséget, a legmodernebb műszaki csapatokat és ahogy végigtekintettünk a magyar daliák hosszú során, arra gondoltunk, hogy milyen kegyes isteni Gondviselés intézte úgy sorsunkat, hogy e szép magyar katonák mind részt vehettek ebben az örömmámorban és a felszabadult magyar föld nem kívánt ettől az amúgy is nagy vérveszteségeken átesett nemzettől véráldozatokat, mind együtt voltunk, nem hiányzott egyetlen ember sem közülünk. Katonáink oszlopai épp oly sértetlenek, mint polgári népességünk s így nincs gyász e honban egyetlen családban sem. Kívánhat-e nemzet ennél nagyobb ajándékot? És így kerül birtokunkba az ezer esztendős magyar haza minden felszabadult rögje.

Elönti az őszi tájékot az ország legkisebb falujában is az öröm és lelkesedés érzete. Igen jól mondják a nemzet írói hogy nálunk mélyebben gyászolni és bánatosabbnak lenni, mint a magyar, egyetlen nemzet sem tud; de örülni, lelkesedni még hozzá foghatóan sem. Nagy örömök és nagy szomorúságok hona ez és a mai generáció apraja-nagyja buzgó imádságra összekulcsolt kézzel borul le az édes anyaföld őszi hantjaira. A nemzet áldja az Egek Urát, hogy ama szenvedések után, amelyeken húsz esztendőn keresztül átestünk, megadatott nekik az ezer esztendős magyar történelem, egyik legfelemelőbb alkalma, amikor szentséges magyar örömmámorba esve mondjuk egymásnak: ezért az örömért vállalhattunk szenvedéseket. Akit homlokon csókolt e boldog napok szele, az sohasem felejti, hogy e nemzet elpusztíthatatlanul él, dolgozik és fejlődik a Duna medencéjében. Messze hangzottak az öröm kitörései, de éppen úgy messze fog bevilágítani Európába a magyarság fénye, visszaszerzett régi dicsősége, amit a magyar erők összefogásával és az ezzel kifejthető legnagyobb fokú munkairammal fognak bearanyozni.

(Kuruc.info)