 Endre László (1895-1946 - a zsidók felakasztották) |
Ez a harc nem ebben a háborúban kezdődött, hanem tart azóta mindig, amióta a zsidóság a történelem színpadára lépett. Nem volt mindig ennyire nyílt, de a zsidóság részéről mindig kérlelhetetlenül és következetesen folyt.
A krisztusi eszmék a zsidóságnak a világon való szétszóródását eredményezték, a zsidóság saját országa helyett diaszpórában élt az egyes országokban, gettókba elkülönítetten a városokban. Erős fajiságot, vérének átörökítő képességét minden más fajtával szemben megőrizte, gyűlöletével maga különítette el magát a nemzsidó népek életéből. Ha üzleti érdekei úgy kívánták, a nemzsidókkal kereskedett, érintkezett, de faji elzárkózottságát, titokzatosságát, ősi gyűlöletét megtartotta, sőt azt tovább fokozta. Az ősi zsidó szentírás helyébe a nemzsidók gyűlöletére fanatizáló talmudkönyvek tanításai léptek. Mindez a szigorú elzárkózás addig tartott, amíg a számban és erejében gyönge zsidóság megerősödött a hitelműveletek folytán, befolyása az egyes államok kormányaira érezhetővé vált, politikai hatalma pedig a befolyása alá vont szabadkőműves szervezetek révén jelentős tényezővé vált.
Amíg a szabadkőművesség az alapítók szándékai szerint a zsidókat távol tartotta tagjai sorából, valóban inkább nemes célú és jótékonyságot gyakorló szervezet volt. Amióta azonban a zsidóság a XVII. században a franciaországi szabadkőműves páholyokba való beszivárgását megkezdte, a szabadkőművesség is politikai célok szolgálatába állott, még pedig oly mértékben vált a zsidók politikai és hatalmi céljai eszközeivé, amilyen mértékben a zsidók befolyása a páholyokban megerősödött.
Hogy mik voltak ezek a politikai és hatalmi célok, azt az utolsó fél században lefolyt történelmi események tárják fel előttünk.
A zsidóság vallásos tanításából kifolyólag magát Isten választott népének tekinti. Ennek következményeit azonban nem erkölcsi igazságok érvényesítésével és nem Isten akarata szerint az Isten országában, tehát nem a túlvilági életben akarja megvalósítottnak látni, hanem a talmudista rabbik tanításainak megfelelő materialista életszemlélettel idelent, a mindennapi életben, tehát elsősorban a világi hatalom megszerzésében, egyéni vonatkozásban pedig a földi örömök és élvezetek, valamint a vagyon nyújtotta előnyök mértéktelen kihasználásában.
A zsidó a világnak minden más népét és a földi javakat csak eszköznek tekinti ahhoz, hogy ezekkel saját céljait szolgálja.
A zsidóság tehát akkor, amikor számbeli és anyagi, majd később politikai megerősödés folytán befolyást nyert a társadalmak életének irányítására, szinte természetszerűleg teszi magáévá azt a gondolatot, hogy a világ javait és a nemzsidó népeket a saját uralma alá kényszerítse. Ez a zsidó világuralmi gondolat alapja.
Amíg tehát a történelem színpadán szereplő más népek erkölcsi erejükkel, bátorságukkal, szervezőképességükkel és katonai erejükkel, óriási véráldozattal biztosították maguknak a világ egy része feletti uralmat, a zsidóság ravaszsággal, vallási tanításainak szándékos félremagyarázásával ezek által saját népi tömegeik misztikus fanatizálásával és a nemzsidó népeknek az övétől eltérő nemesebb erkölcsi kihasználásával törekedett arra, hogy ezt a világuralmat a maga részére biztosítsa.
A zsidóságnak azonban tervei végrehajtásához más nemzsidó társadalmi rétegek és erők sorompóba állítására is szükség volt. E célra kínálkozott egyik legalkalmasabb eszköznek a szabadkőművesség, amely a maga titokzatosságával és misztikusságával kényelmes lehetőséget biztosított a zsidóságnak, hogy saját céljait nem-zsidók útján is szolgálhassa. Ez oly mértékben sikerült a zsidóságnak, hogy fokozatosan a szabadkőművességnek úgyszólván minden szertartása zsidó vallási szimbólumokkal telítődött meg. A páholyok jóhiszemű tagjai is oly mértékben kerültek lelkileg zsidó befolyás alá, hogy fontos kérdések eldöntésénél nem saját népi érdekeiket tekintették, hanem tudat alatt is a zsidó célok szolgálatába szegődtek.
A szabadkőművesség azonban tagjainak aránylag csekély létszámától fogva, habár a vezető és értelmiségi rétegeket, a kormányokat és parlamenteket befolyásolni tudta is, számbelileg nem jelentett erős hátvédet a zsidóság számára, azért volt szükség a tömegek beszervezése céljából a szociáldemokrata elv felállítására, amely az ugyancsak zsidó Marx megfogalmazásában materialista és osztályellentétekre beállított eszmevilágával ugyancsak tipikusan zsidó találmány.
A zsidóság az idők folyamán előbb uzsoraüzleteivel, csalásaival, majd később államközi hitelműveletekkel olyan anyagi erőt biztosított magának, amellyel a szabadkőműves és szociáldemokrata eszmék révén megszervezett táborát még jelentékenyebben megnövelhette.
A zsidóság azonban érezte azt is, hogy világuralmi céljainak megvalósításához csak akkor foghat hozzá, ha eltávolítja azokat a pilléreket, amelyeken a keresztény kultúrájú Európa államberendezkedései nyugszanak. Az európai országok tekintélyi elven építették fel államberendezésüket. Egyfelől tehát az egyházak, másfelől az erős államhatalom voltak a gátjai annak, hogy Európában más, mint keresztényi hatalom érvényesülhessen. A zsidóságnak első feladata volt tehát céljai eléréséhez, hogy ezeket a berendezkedéseket az útjából eltávolítsa. Ez pedig csak erőszakos úton történhetett. Ezért volt szükség forradalmakra.
Ma már letagadhatatlan történelmi tény, hogy a XVlll. század végén kitört francia forradalmat, amelyet évtizedek során forradalmak egész sora követett, a francia szabadkőműves páholyokból kezdeményezték és irányították.
Az európai forradalmak második hullámát már a zsidóságnak a szabadkőművesség mellé felsorakozott másik szövetséges, a szociáldemokrácia is segített előkészíteni. Egy ekkora vállalkozáshoz azonban még ez is kevés lett volna, ezért volt szükség az első világháború kitörésére.
Az első világháborút 1914-ben a zsidó Princip golyója a belgrádi szabadkőművesek utasítására indította el. A négyéves világháborúban Európa minden népe vérzett és szegényedett, csak a zsidóság élt jól és gazdagodott erőben, hatalomban.
Az 1917. év januárjában a volt úgynevezett entente hatalmak szabadkőműves kiküldöttjei összejöttek Párizsban, és ott 3 napig tartó kongresszuson a következő háborús célokat állapították meg: a Monarchia feldarabolása, Csehország megteremtése, Németország letörése, Elzász-Lotharingia Franciaországhoz való csatolása, Lengyelország felszabadítása.
Ugyanez év júniusában újabb kongresszus ült össze Párizsban, ezen azonban már nemcsak a volt entente (antant - a szerk.), hanem semleges államok kiküldöttei is részt vettek.
Közben kitört az orosz forradalom, amelyet hiteles megállapítás szerint Amerika nagy zsidó bankárai finanszíroztak.
A fent ismertetett célokat az ellenséges hatalmak csak a központi hatalmak belső frontjának megbomlasztásával, forradalmi úton érhették el. Ennek a célnak állt szolgálatában az a gigantikus propaganda-hadjárat, amely a Northcliffe-sajtó vezetésével angol részről lefolyt Magyarország ellen és az a belső propaganda-hadjárat, amelyet az egész magyarországi zsidó sajtó folytatott, sajnos, sikerrel a nemzeti erők megbomlasztása érdekében itthon és a harctéren küzdő katonák fegyelmének meglazítására. Ugyanez volt a helyzet Németországban és Ausztriában. A szövetséges táborában lévő Oroszországban is ki kellett törnie a félzsidó Kerensky és zsidó Trockij (Bronstein) forradalmának, mert a cári Oroszország nem látszott elég megbízhatónak arra, hogy a háború utáni zsidó világuralmi terveket készségesen kiszolgálja.
A zsidóság az első háború végével a forradalmak révén úgyszólván Európa politikai hatalmának korlátlan urává vált. Gondoskodni kellett ennek a hatalomnak stabilizálásáról. Ennek kettős eszköze volt. Egyik egy negatívum: a Párizs-környéki békék rendszere, mellyel örökre lehetetlenné akarták tenni a feltámadás lehetőségét ellenségeik számára, a másik egy pozitívum, az úgynevezett Nemzetek Szövetsége, amely az új zsidó világuralom alkotmányát jelentette, bár akkor okos óvatosságból nyíltan nem merték még nevén nevezni. Nem sok időnek kellett volna azonban eltelnie, hogy ezen valójában zsidó világuralmi intézmény elnevezésében is hű kifejezője legyen a Cion bölcsei jegyzőkönyveiben foglalt tervek megvalósításának.
A zsidóság a hatalom teljességében lévőnek érezte magát akkor, amikor a német nemzetiszocializmusban veszélyes ellenfelét felfedezte. A zsidóságnak a fasizmus is ellenszenves volt, de nem jelentett olyan egzisztenciális veszedelmet, mint a német nemzetiszocializmus. A zsidóság érezte, hogy ha e tan megerősödik, és Németországnak sikerül katonai téren is megerősödnie, a leszámolás elkerülhetetlen lesz.
A népszövetségi politikának tehát Hitler vezér és kancellár uralomra jutása óta nem volt más célja és törekvése, mint Németország megsemmisítése. Ez teszi csak érthetővé azt, hogy amikor Hitler vezér és kancellár a legemberségesebb és legésszerűbb ajánlatokkal, áldozatok vállalása árán is hajlandó volt Európa békéjének biztosítására, miért talált az mindig a legridegebb elutasításra a túloldalon. A müncheni találkozók is csak azért jöhettek létre, mert nem számítottak Németországnak olyan meglepően gyors talpraállására, és fegyverkezési programjukkal még nem voltak teljesen készen. Amikor azonban már azt hitték, hogy a győzelem biztos tudatával nézhetnek szembe vele, gyűlöletükben reázúdították a világra ezt a második világháborút. Ennek tehát csak ezért kellett kitörnie, hogy a zsidó világuralmi törekvések útjából a szerintük egyetlennek látszó akadályt egyszer s midenkorra eltávolítsák.
E kérdéssel kapcsolatban fel kell vetnünk, csupán német érdek-e a háború megnyerése, és hogy pusztán német érdek-e a zsidó veszedelem felismerése, az antijudaizmus.
Arra már rámutattunk, hogy a kereszténység és zsidóság, mint világszemlélet, Krisztus óta áll szemben egymással. Amióta a zsidóság a világ színpadára lépett, azóta antijudaizmus is volt, és zsidókérdés is volt a világ mindazon tájain, ahol a zsidók nagyobb tömegekben tartózkodtak.
Egyiptom óta is számos nép űzte ki köréből a zsidóságot. Magam évtizedek óta foglalkozom a zsidóellenes irodalom felkutatásával, és annak hatalmas tömegét találtam meg a londoni British Museumban. Lefordítottam Leon de Poncins híres katolikus francia író könyvét, aki a zsidó világuralmi törekvéseket szolgáló mostani világháború kitörését szinte prófétai módon jövendölte meg.
De kérdem, szükség volt-e nekünk német példára arra, amikor 1919-ben Kormányzónk, a nemzeti hadsereg fővezére volt az, aki a zsidó világveszedelmet felismerte, és a szegedi gondolat nevében elsőbbséget biztosított annak Európa összes nemzetei között?
Európa a zsidósággal ma nem csak eszmei síkon áll harcban, hanem a zsidóság által zsidó érdekekért harcba állított három hatalmas államnak a hadseregével. Ezeknek egyike a tőlünk keletre szomszédos bolsevista Oroszország, melynek győzelme országunknak akkor is teljes megsemmisülését jelentette volna, ha nem harcolnánk fegyverrel német szövetségesünk oldalán. Oroszország kiirtotta volna azoknak a kis balti államoknak a lakosságát, akik nem szálltak szembe vele, csak egyszerűen nem voltak bolsevisták. Tízezerszámra végeztette ki azokat a lengyel tiszteket és altiszteket, akik magukkal tehetetlenül voltak fogságukban s kiirtotta volna s kiirtana a Duna-medencében minden magyart, ha sikerülne ide betörnie, örülnünk kell, hogy a világnak ezzel a veszedelmével nem egyedül kell szembeszállnunk.
Mi már átestünk magunk is a zsidó bolsevista forradalmon, akkor, amikor ezt nem előzték meg zsidótörvények és zsidóellenes intézkedések, amikor 1918-ban nálunk, Magyarországon élt legnagyobb szabadságban, gazdagságban a zsidóság. Mégis kitermelt a hazai zsidóság Kun Bélákat, Corvin-Klein Ottókat és Szamuellyket, és a Duna-Tisza közén derék magyar emberek százait akasztották fel és lőtték agyon csak azért, mert magyarok voltak.
Elképzelhetjük-e, hogy ma, a zsidótörvények és rendeletek után ne tíz-, százszorozódott volna meg a Kun Béláknak és Szamuellyknek a száma, hogy ma kegyelmet adnának csak egynek is miközülünk?
A zsidóktól meg kell szabadulnunk azért is, mert a zsidók százalékos arányszáma ma nálunk a legnagyobb az egész világon, de meg kell szabadulnunk azért is, mert köztünk és a zsidók közt az együttélés erkölcsi feltételei hiányoznak.
Mi és a zsidók két külön világban élünk. A zsidó Isten országát a földön keresi a vagyonban, az élvezetekben és a hatalomban. Mi Isten országát a túlvilágon hisszük. A kereszténység tanítása szerint csak erkölcsi és lelki értékeinkkel érdemelhetjük azt ki magunknak. Ezeknek az erényeknek a gyakorlása pedig, mint a jóság, az irgalmasság, az ellenségnek való megbocsájtás, a földi javaknak a lelkiek alá rendelése, a vendéglátás, másoknak önzetlen megsegítése, az alázatosság, a tisztaság, az adott szó szentségének erénye éppen a zsidóságnak szolgáltatnak ki bennünket!
Nemes életfelfogásunk, lovagias gondolkodásunk, áldozatkészségünk, a tekintélytisztelet, a nők iránti tisztelet nemcsak kereszténységünkből, hanem sokban még ősi hitünkből származik, tehát faji adottságainkban gyökerezik.
A zsidóság azonban lovagiasságunkban és magas erkölcsi felfogásunkban csak gyöngeséget lát, mint alkalmas eszközt hatalmas céljainak keresztülvitelére
Nem áll az, mintha a zsidóság magasabbrendű képességei folytán volna azon a helyen, amelyet ma még nálunk elfoglal. Ennek az oka éppen a gátlás nélküliségük!
A zsidó világpiaci árak egyensúlyban tartása végett hajószámra dobja a kávét a tengerbe vagy égeti el a kukoricát, vagy egyébként is meglévő nagy hasznának további fokozása végett élelmiszereket halmoz, tojást rejt el milliószámra éhező emberek elől, szabotázsra biztat, forradalmi hangulatot szít, sokszor tisztán csak aljas üzleti érdekből, nem törődve azzal, hogy ezáltal egész országok lakosságát taszítja éhínségbe vagy a legnagyobb nyomorúságba. Erkölcsi feltételeink tehát annyira különbözőek, hogy felettük nem ítélkezhetünk ugyanazon elvek szerint, s ugyanolyan törvények alapján, mint amilyeneket saját véreink számára alkottunk.
Egy Kauffmann nevű, tőlünk kivándorolt amerikai zsidó, aki az USA elnökének legszűkebb környezetéhez tartozik, egy most megjelent könyvében a kihalási rendszer bevezetését, a német népnek sterilizáció útján történő kiirtását ajánlja a demokrata hatalmaknak — győzelmük esetére. Kérdés, ugyanazt a sorsot szánja-e önmagának „a kifinomult“ lelkiségű zsidóság a mi győzelmünk esetére is? Annyi bizonyos, hogy elsősorban magának a zsidóságnak kell arra törekedni, hogy a zsidókérdés megoldása a fenti módozatok valamelyikének alkalmazásával megtörténjék, mert különben visszavonhatatlanul és kérlelhetetlenül bekövetkezik a zsidóságot nagyon komolyan fenyegető veszély — amelyet pedig egyetlen európai kultúrember se helyeselhet.
(Harc, 1944. július 8.)
Kapcsolódó:
