A november 29-én az ENSZ Közgyűlésében lezajlott szavazás eredményeképpen Palesztina végre megfigyelői tagállami jogállást nyert el a világszervezetben. Jelentős eredmény, de joggal merülhet fel a kérdés: miért nem született még meg a szuverén palesztin állam? Éppen 65 esztendővel ezelőtt, 1947. november 29-én az ENSZ Közgyűlése elfogadta 181. számú határozatát, amely az első világháború vége óta brit uralom alatt álló történelmi Palesztina felosztásáról rendelkezett. Palesztinát egy zsidó és egy arab részre osztották.
Zoom
Jellemző módon a terület 55%-át a zsidó államnak juttatták, 42%-át pedig az arabok kapták. Jeruzsálem városa nemzetközi igazgatás alá került. A területi felosztás annál inkább igazságtalan volt, mivel akkoriban Palesztina lakóinak 67%-a arab, 33%-a pedig zsidó volt, akiknek jelentős része a második világháború befejezését követően érkezett az „ígéret földjére”. Mindez nem kevesebbet jelent, mint hogy a kétharmados többségben lévő palesztin lakosság a terület 42%-át, az egyharmados kisebbségben lévő zsidóság pedig Palesztina 55%-át kapta. Az a bizonyos kettős mérce tehát már akkoriban is súlyosan igazságtalan döntések megszületéséhez vezetett. De még kirívóbb az igazságtalanság, ha figyelembe veszünk még egy további tényt: nevezetesen azt, hogy a terület nagyobbik részét megkaparintó zsidók 1947-ben a történelmi Palesztina földterületének mindössze 7%-a felett rendelkeztek tulajdonjoggal. Vagyis az eljövendő Izraelben is szép számmal éltek arabok, akik egyelőre még a földek nagy részét birtokolták.
Józan ésszel azt gondolhatnánk, a zsidók boldogok voltak, és meg voltak elégedve Palesztina felosztásával, hiszen egyértelműen az ő javukra és az arabok kárára döntött az ENSZ Közgyűlése, amikor a felosztásról határozott. Csakhogy a szegény, üldözött, a holokauszt során kis híján „kiirtott” zsidók nem érték be ennyivel. Miután az ENSZ határozata megszületett, zsidó fegyveres csoportok jelentek meg a palesztinok lakta településeken, és hozzákezdtek a lakosság terrorizálásához. Számos helyszínen a zsidó paramilitáris egységek tömeggyilkosságokat követtek el annak érdekében, hogy a megfélemlített palesztinokat távozásra bírják. Amikor 1948. május 14-én kikiáltották Izrael államot, már több mint 200 palesztin város és falu lakói menekültek el. Az etnikai tisztogatás az úgynevezett Danet Terv keretében történt, melyet 1948. március 10-én véglegesítettek a későbbi izraeli miniszterelnöknek, Dávid Ben-Gurionnak, valamint a Hagana terrorszervezetnek a felügyelete alatt.
A szomszédos arab államok természetesen nem fogadták el az igazságtalan rendezési tervet, és döbbenten szemlélték az arab lakosság tömeges elűzését. Izrael kikiáltását követően pedig fegyveresen léptek fel a palesztin nép védelmében. Az USA támogatását élvező zsidó állam hadereje azonban eredményesen nyomult előre, úgyhogy 1949-ben, az első arab-izraeli háborút lezáró fegyverszünet megkötésekor Izrael a történelmi Palesztina területének immár a 78%-ára terjesztette ki befolyását.
1948 decemberében az ENSZ Közgyűlése elfogadta a 194. számú határozatát, melyben felszólította a zsidó államot, hogy tegye lehetővé a palesztin menekültek hazatérést az otthonaikba. „Azoknak a menekülteknek, akik vissza kívánnak térni, és békében szeretnének élni szomszédaikkal, a lehetséges legkorábbi időpontban biztosítani kell a hazatérés jogát. Azoknak, akik úgy határoznak, hogy nem térnek vissza, kárpótlást kell fizetni az elveszett illetve tönkretett tulajdonukért…”- szögezi le az elfogadott ENSZ-határozat. A menekültek hazatéréséről Izrael a mai napig hallani sem akar, kárpótlás pedig, mint tudjuk, kizárólag a zsidóknak jár, az állítólagos holokauszt során elszenvedett sérelmekért.
Pedig 1947-49 között 750-800 ezer palesztint – a történelmi Palesztina arab lakóinak közel kétharmadát - űzték el otthonaikból a zsidó terrorcsoportok. Céljuk a zsidóság etnikai túlsúlyának megteremtése volt az Izrael fennhatósága alá került területen, amely tehát immár a történelmi Palesztina földjének 78%-ára terjedt ki.
Csakhogy a zsidók még ezen a ponton sem voltak képesek megállni és békét kötni. 1967-ben ugyanis elfoglalták a palesztinok birtokában maradt 22%-nyi területet: Ciszjordániát, a Gázai övezetet és Kelet-Jeruzsálemet. Az elkövetkező évtizedek folyamán hozzávetőleg 500 ezer zsidó telepes érkezett a megszállt palesztin országrészbe. Pedig a nemzetközi jog egyértelműen tiltja, hogy a megszálló hatalom megváltoztassa az uralma alatt álló területeken az etnikai arányokat. Ezért az 1967-es háborúban elfoglalt palesztin földeken gombamódra szaporodó izraeli települések a nemzetközi jog értelmében illegálisnak tekintendők. Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem természeti erőforrásainak jelentős részével (földdel, vízzel) is Izrael rendelkezik. (2005-ben a zsidók az erőteljes ellenállás miatt kivonultak ugyan a Gázai övezetből, azonban a terület határait, légterét, tengerpartját szoros ellenőrzés alatt tartják, 2007-től kezdődően pedig – szintén a nemzetközi joggal ellentétesen – blokád alá vették az övezetet, megfosztva annak 1,5 millió lakóját a legalapvetőbb közszükségleti cikkek, élelmiszerek és gyógyszerek jelentős részétől. Időnként pedig - „Izrael védelmére” hivatkozva - a legmodernebb fegyverek bevetésével vérengzést rendeznek a Gázai övezet lakói között.) Jelenleg Ciszjordánia és Kelet-Jeruzsálem területének 42%-a van a zsidó gyarmatosítók tulajdonában, ami annyit jelent, hogy egy független, életképes palesztin állam létrehozása immár a történelmi Palesztina 22%-án sem lenne lehetséges.
Ez a 22% jelentené egyébként a sokat emlegetett 1967-es határok között létrehozott Palesztinát. De hangsúlyozom: az eredeti, 1947-es felosztási terv – amely már szintén erőteljesen a zsidóknak kedvezett – még Palesztina 42%-át juttatta volna a palesztinoknak, úgy természetesen, hogy a létrejövő Izrael arab lakóinak elüldözésére senki sem adott felhatalmazást, miképpen arra sem, hogy Jeruzsálem teljes egészében a zsidók fennhatósága alá kerüljön.
És mindez még mindig nem elég a cionistáknak, mert gőzerővel zajlik a zsidó élettér kiterjesztése – vagyis az újabb és újabb illegális telepek építése Ciszjordániában és Kelet-Jeruzsálemben. Izrael annak ellenére várja el az elismerést a palesztinoktól, hogy a mai napig nem határozta meg pontosan a zsidó állam határait, a leszármazottakkal együtt immár több millió menekülttől tagadja meg a hazatérés jogát, és az ENSZ által a palesztinoknak juttatott országrészben tovább terjeszkedik. Nem állunk messze attól, hogy Izrael a történelmi Palesztina egészét birtokolja, holott 1947-ben az ENSZ az egykori brit mandátumterület 55%-át juttatta a zsidó állam fennhatósága alá. Csoda-e hát, ha a palesztinok nem hajlandók elismerni az agresszíven terjeszkedő és palesztinok millióit elnyomás alatt tartó cionista rezsimet?
1947 óta Izrael háborúk sokaságát kezdeményezte: több alkalommal megtámadta Egyiptomot, Libanont, területeket rabolt el Szíriától, bombázott szíriai, tunéziai, szudáni, iraki célpontokat, és évek óta háborúval fenyegeti az Iráni Iszlám Köztársaságot. Mindeközben folyamatosan terrorizálja és gyilkolja a palesztinokat, akiknek úgy a megszállt területeken, mint magában Izrael államban hátrányos faji megkülönböztetés az osztályrésze.
A gyarmatosító, apartheid, agresszív zsidó állam csakis azért folytathatja tovább döbbenetes ámokfutását, mert a cionista lobbi az USA és az Európai Unió kormányait a markában tartja. Az ENSZ Közgyűlésén a minap lezajlott szavazás eredménye azonban azt mutatja, hogy a világ országainak jelentős része pontosan látja a cionizmus valódi természetét.
Perge Ottó