Kegyetlenül kilakoltatnának egy tragikus sorsú nőt győri lakásából
2007-10-01. 02:10
„A Magyar Köztársaság nevében! Kihirdetem a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság ítéletét: a felperes fellebbezését a bíróság elutasítja.” Keményen koppanó, kegyetlen szavak – a karhatalom általi kiköltöztetést jelentik a felperes számára. Õ némán ingatja fejét, miközben a tanácsvezető bíró indoklását hallgatja, szemében csalódottság, láthatóan alig hiszi, amit hall. Válla kissé megroggyan, és az előbb még gondosan fésült frizura is mintha fénytelenebb lenne.
Bagó Andrásné Zsigai Klára tizenhárom esztendeje harcol Győr város Polgármesteri Hivatalával és az INSZOL Rt.-vel (győri IKV), hogy hátralévő éveit abban a lakásban élhesse le, ahol gyermekként felnőtt, ahol idős, magatehetetlenül béna szüleit halálukig ápolta. A legfrissebb bírósági ítélet szerint ehhez nincs joga.
A szóban forgó hajlék esetében ne gondoljon senki sokszobás, „rózsadombi” szintű villára, az a Győr-Sziget elnevezésű városrész egyik viharvert utcájában van, egy hatvanas években épült, soha fel nem újított, szocreál épület földszintjén, és mindössze kétszobás.
Ennek a lakásnak a bérleti jogáért folyik az évtizedes küzdelem, nem kímélve idegrendszert, pénzt és bírósági, közhivatali kapacitást. A történet 1962-ben kezdődik, amikor az öttagú család határozatlan idejű főbérleti kiutalással tanácsi bérlakáshoz jut. Az erről szóló határozat Zsigai Lászlót, az édesapát nevezi meg bérlőként, a bérleti szerződésre azonban valamilyen oknál fogva már az édesanya, Zsigai Lászlóné neve kerül. Hivatali elírás, hanyag iratkezelés lesz jó harminc év után a konfliktus kiváltó oka.
Tovább bonyolítja a helyzetet, hogy az édesanya – könnyítendő a család anyagi gondjain – átmenetileg elvállalja az épület házmesterségét. A munkájáért díjazást kap, de egyéb tekintetben bérlői státusza nem változik, a lakást - közös megegyezéssel - sosem minősítik át szolgálati lakássá - lakbért, vízdíjat és minden más költséget ugyanúgy fizet, mint a ház többi lakója.
Zsigai Lászlóné több éves munkaviszonya 1976-ban megszakad, mivel mozgásában korlátozottá válik, és egyre romló egészségi állapota miatt feladatkörét már nem tudja ellátni. Orvosi bizottság elé kerül, és lábával leszázalékolják. Munkáltatója a tényt tudomásul veszi.
A későbbi években az édesapa egészségi állapota is súlyosan megrendül, magatehetetlen bénaként a járásában korlátozott, rokkant feleségének gondozására szorul. A szülők életvitelének ellehetetlenülése 1993-ban arra készteti főhősünket, az időközben már önálló háztartásban élő Bagó Andrásné Zsigai Klárát, hogy gondozásuk, ellátásuk megoldása érdekében visszaköltözzön a Radnóti utcai lakásba. Napközben dolgozik, délután rohan haza a háztartást és a beteg szülőket ellátni - ez a napi programja az elkövetkezendő időszakban.
Az édesapa 1994-ben, az édesanya 1996-ban meghal. A két halálesettel rémálomszerű eseménysorozat indul be Zsigai Klára életében. Szülei halálát követően elveszti testvérét is, majd állás nélkül marad. Mindennek megtetőzéséül hirtelen és teljesen váratlanul szembetalálkozik az önkormányzat döntésével, ami szerint el kell hagynia a lakást, lévén az ő nyilvántartásuk szerint az szolgálati lakás.
Főhősünk alól ekkor kicsúszik a talaj - ezt a csapást már nem tudja lábon elviselni. Mozgásképtelenné válik, kórházba kerül, ahonnan a kezelés végeztével - állapotát véglegesnek ítélendő - tolókocsiban bocsátják el. A maradék erejét összeszedve elhatározza, hogy mégsem adja fel, összegyűjtött anyagi tartaléka terhére nemzetközileg elismert természetgyógyászati tanulmányokba kezd, és kinezológiai szakképesítést szerez. A megszerzett ismeretet és technikát saját maga gyógyítására használja fel, és kitartó erőfeszítésének köszönhetően kigyógyítja magát az orvosok által véglegesnek elkönyvelt állapotból.
A siker visszahozza önbizalmát, elhatározza, hogy a végsőkig küzdeni fog a lakásért, amiben életének jelentős részét leélte. Nézzük, mi történt a lakás ügyében, mi vezetett ilyen bonyodalmakhoz?
A ház társasházzá alakításának folyamata, a lakások bérlők általi megvétele, még az édesanya halála előtti évben megkezdődik. Zsigai Lászlóné is benyújtja kérelmét a megvásárlásra, lánya - Bagó Andrásné Zsigai Klára - nevére szólóan. Szerződéskötés még nem történik, amikor az édesanya elhalálozik. Klára jelenti az esetet az INSZOL-nál és az Önkormányzatnál, ahol küldik őt a bérleti jogviszony folytatásának rendezésére, és felszólítják, kérjen a ház lakóitól igazolást arról, hogy életvitelszerűen itt lakott, és ők hozzájárulnak lakásának általa történő megvételéhez. A kért igazolásokat beszerezte, és benyújtotta a Polgármesteri Hivatal Lakásirodájának. A bérleti jogviszony rendezése már sokkal nehezebben megy, egy éven keresztül járja a hivatalokat, ahol nyugtatják, hosszú a kifutása az ilyen ügyintézésnek, kérik, legyen türelemmel. Később egy évre (1997. augusztus 1. – 1998. július 31.) bérleti szerződést kötnek vele, mondván, csak így tudják nevére írni a lakást. (A szerződésre rákerül, hogy a bérlő nem rendelkezik másik lakással, így lakhatását a későbbiekben sem tudja önerőből megoldani.)
A szerződés lejártát követően közlik Klárával a végleges döntést: A szóban forgó lakás az INSZOL Rt. szolgálati bérleménye, a lakásbérleti jogviszonyt nem kaphatja meg, a lakást nem vásárolhatja meg, oda a tulajdonos új bérlőt kíván kijelölni. Elhelyezéséről maga köteles gondoskodni. Ezt követően az iroda vezetője felszólítja, hogy a lakás kulcsait adja le a bérbeadónak.
Zsigai Klára ekkor már minden eszközt megragad, hogy megvédje magát a kilakoltatástól, az utcára kerüléstől. Megkeresi önkormányzati képviselőjét, a városi jegyzőt, az összes, ügyben érdekelt hatóságot, majd a sajtó figyelmét is felhívja a vele történt méltánytalanságra.
Végső elkeseredésében bírósághoz fordul. Az ügy az eltelt években, több menetben végigjárja a különböző szintű bíróságokat, még a Legfelsőbb Bíróság is foglalkozik vele.
A jogi eljárás részleteinek ismertetésére itt nincs lehetőségünk, a lényeg a következő: Bagó Andrásné Zsigai Klára álláspontja szerint a valamikori Lakásigazgatási Osztály az édesapját tekintette igénylőnek, és az ő nevére bocsátott ki határozatot, bérlőnek jelölve ki őt, míg a bérleti szerződést - tévesen - már édesanyjával kötötték meg úgy, hogy a bérlakás szolgálati lakássá minősítéséről egy szó sincs a bérleti szerződésben. (A bérlakás kiutaló határozata is azért szólt Zsigai László nevére, mivel Zsigai Lászlóné eredetileg csak ideiglenes jelleggel vállalta el a házmesterséget.). A dolog pikantériája, hogy a hivatali irattárból előkerülő bérleti szerződés példányát manipulálták, áthúzták rajta a bérlakásra utaló adatokat, és a SZOLGÁLATI LAKÁS felirattal látták el. Így a bérlő és a hivatal bérleti szerződése jelentős tartalmi eltérést hordozva vonatkozott ugyanarra a lakásra. Ennek a korábban megmásított dokumentumnak a fénymásolt példánya kísérte el az ügyet a Legfelsőbb Bíróságig, és ez volt a hivatkozási alap mindvégig a bérleti jogviszony folytatásának elutasítására. Ez támasztotta alá az Önkormányzat álláspontját, miszerint ez a bérlemény szolgálati lakás. Történt ez mindaddig, mígnem Klára édesanyjának hagyatékából elő nem került az eredeti - nem manipulált - lakáskiutaló határozat és bérleti szerződés. Erre hivatkozással főhősünk új keresetet terjesztett elő, kérte a bérleti jog elismerését, hiszen az előkerült dokumentumok bizonyították, a lakás státusza: tanácsi bérlakás.
Az eljáró bíróságok szerint „a perbeli jogvita szempontjából a bérleti szerződés tartalma nem releváns”, és az akkor hatályos jogszabályok értelmezésére hivatkozva - igazat adva a bérbeadónak, hogy ez egy szolgálati lakás - a lakásbérleti szerződés folytatására irányuló kérelmet nem támogatják.
A legutolsó - Klára fellebbezését elutasító - megyei bírósági ítélet alapján néhány héten belül kilakoltatható, akár rendőri segítséggel az utcára tehető. Bagó Andrásné Zsigai Klára önvallomásából: - Többször kértem méltányosságot, hogy próbálják emberi módon rendezni az ügyet. Kezdettől fogva itt laktam, úgy érzem, jogom van ehhez a lakáshoz. Érzelmi szálak is fűznek hozzá – egész gyerekkoromat itt éltem meg. Időközben minden rokonomat elveszítettem, tehát nagyon fontos számomra, hogy ebben a házban maradhassak. Sem lakbérrel, sem közüzemi díjjal nem tartozom. Az irodán tudják nagyon jól azt is, hogy önerőből nem tudom megoldani a lakhatásomat. …Most eljutottunk addig, hogy az igazammal egyedül maradtam, mert a nem megfelelő törvények nem az igazságot szolgálják, és így nem a valós tények kerülnek felszínre. Felháborító, hogy most az szólíthat fel engem a lakás elhagyására, aki igazán a hamisítást, az önkényes iratmódosítást megtehette. Méltányosságra, emberi megoldásra nem hajlandó az önkormányzat és az INSZOL, csak megfélemlítenek, megaláznak rendszeresen. Úgy érzem, hogy ügyem mögött több olyan ember esete is van, akik hozzám hasonló helyzetbe kerültek, és nem voltak képesek sem erővel, sem kitartással végigvinni a harcot. Amit igazán felháborítónak tartok, hogy az INSZOL-nak még ma is a saját irattárában vannak a régi ügyek papírjai, nem a levéltárban, nem egy olyan rendszerben, ahová soha senki nem nyúlhat be és manipulálhat meg papírokat. Vettem a fáradságot, és elmentem a város levéltárába, kigyűjtöttem az ügyre vonatkozó jegyzőkönyveket 1960-tól. Megnéztem, hogy dolgoztak a lakáshivatalban, milyen volt a belső ellenőrzés, és milyen hibákat hoztak felszínre. Arra a pár évtizedre, amit ott végignéztem – és bizonyítani tudom, mert fénymásolatot is kértem belőle – korrupt, önkényes ügyintézések, hivatali visszaélések, manipulálások és különböző jogszabályok áthágása volt a jellemző.
Szomorú dolog, hogy Győr városában tizenhárom évig tart egy ilyen per, szomorú, hogy olyan emberrel teszik mindezt meg, aki erején felül végigvitte ügyét, minden segítség nélkül. Pontosan azért akarják ellehetetleníteni, mert kiállt az igaza mellett, és minden körülmények között ember tudott maradni. Az ilyet – azzal a gondolkodással, amilyen világot ma élünk - el kell taposni. Én azt kérem mindenkitől, hogy fogjunk össze, mert ez az eset nem egyedi. Nekem tizenhárom évet vettek el az életemből, nem is éltem igazán, és ma ott tartok, hogy el kell döntenem virágot viszek a szüleim sírjára, vagy kenyeret vásárolok. Az ügy tanulságai szerteágazóak. Foglalkozzunk most csak főhősünk – tragikus hősünk - személyével, milyen ember ő, hová lehet elhelyezni a képzeletbeli társadalmi ranglétrán?
Mindjárt az elején le kell szögezni, hogy Zsigai Klára egyetlen pillanatig nem ül tétlen, nem vár az állam gondoskodására, hanem dolgozik, tanul és tisztességgel ellátja családját. Amikor szülei már nem tudják háztartásukat önállóan vezetni, akkor őket is felkarolja, gondozza zokszó nélkül, nem kér a várostól szociális ellátást, segélyt.
Amíg tart a pénze - hét évig - ügyvéd segítségét veszi igénybe jogi küzdelmében, majd a kényszerűség ráviszi, hogy beletanuljon a polgári jogba. Ezt követően már maga írja beadványait, fellebbezéseit, és látja el saját maga jogi képviseletét.
Mérlegképes könyvelőként hosszabb ideje regisztrált munkanélküli, de nem akar segélyből élni, ötvenegy évesen közgazdász (ágazati) logisztikusként államvizsgázik, majd „C” típusú középszintű angol nyelvvizsgát tesz és számítástechnikai ECDL tanfolyamot végez. Lehetőségeinek további bővítésére az EU pályázatíró képesítést is megszerzi.
Zsigai Klára nem akar mást, csak dolgozni és élni. Úgy érzi, egyiket sem hagyják. Hiába rendelkezik többféle végzettséggel, pályázatait visszautasítják, személye az elbírálásoknál rendszeresen hátrányba kerül. Meg van róla győződve, hogy ő ebben a városban sosem fog munkát kapni. Összefonódásról, ellene irányuló akciókról beszél. Állítja, a város vezetése igyekszik rossz hírét kelteni. Mondhatnánk üldözési mániának, ha nem olvastuk volna Győr polgármesterének elnézést kérő levelét, melyet az adatvédelmi biztos felszólítására küldött főhősünknek. Bizonyára nem ok nélkül.
Munkát tehát nem kap, most a lakásából is ki akarják tenni.
A maga igazát keresi a bíróságokon is, holott tudnia kellene, hogy azok, az érvényes jogszabályok figyelembevételével és értelmezésével JOGOT szolgáltatnak és nem IGAZSÁGOT. (Talán Mátyás volt az utolsó, aki - úgy hisszük - törekedett az emberi, erkölcsi igazságérzetet érvényesíteni az ítélkezésben.)
Zsigai Klára tíz körömmel kapaszkodik polgári létének utolsó fix pontjába és értékébe: a lakásába. Még mindig reménykedik egy emberi megoldásban. Megfelelő kompromisszumra is hajlandó lenne, ha az számára méltányos megoldást jelentene, de ilyet idáig csak megalázó feltételekkel kínáltak fel számára. A „Zsigai Klárák” itt élnek közöttünk. Lehet őket nehéz embernek nevezni, mondhatjuk rájuk, hogy szélmalomharcosok, de üdvözölhetjük őket a hazánkban olyan nehezen ébredező civil kurázsi képviselőjeként is. A megítélés változhat, de van, ami vitathatatlan: értékes emberek. Kár lenne egyért is közülük…
Kedves Zsigai Klára! Tisztelt Győr Város Polgármesteri Hivatala!
Úgy ítéljük, eljött a fegyverletétel és békekötés pillanata.
Bencsik László
(FÚSZ) |
