Bogár: szembe kell fordulnunk a minket kifosztó birodalommal és kollaboránsaival!
2008-02-07. 10:25

prof. Bogár László

A Ratkó-korszak egy „emberkísérlet” volt, melynek célja a birodalmi alattvalók tenyésztése – fogalmazott Bogár László. Mint a közgazdász elmondta, jelenleg is tragikus demográfiai lejtőn halad a magyar társadalom, és úgy véli: egy évtizeden belül kétszer többen halnak meg Magyarországon, mint amennyien születnek. Súlyos problémának nevezte, hogy jelenleg a kérdéseket sem tudjuk megfogalmazni és megengedhetetlennek, hogy nem készült háromdimenziós nemzeti vagyonleltár. Jelenleg az 1978-as szinten állunk – fogalmazott a közgazdász professzor a reálbérekkel kapcsolatban.

Korunk a megvalósult abszurditások világa – jelentette ki Bogár László, aki szerint ennek a világnak léteznie sem lenne szabad, ám egyre csak terebélyesedik az az önpusztítás, amely önmagát haladásnak vagy fejlődésnek nevezi. Ami azonban Magyarországon történik, az az abszurditások abszurditása – teszi hozzá. „Miközben a nyolcvanas évek végén, a 90-es évek elején a legújabb kori történelmünk egyik legnagyobb erejű és a következményekből ítélve egyik legsúlyosabb átalakulási folyamatán megy át a magyar társadalom”, teljesen természetes kellene legyen az a kérdés: mi történik eközben azzal, amit a nemzetnek mint közösségnek a vagyonaként értelmezhetünk – fejti ki kérdésünkre a közgazdász. Ezzel szemben azt kell tudomásul vennünk, hogy míg az előző rendszerben – egészen 1989-ig – a Statisztikai Évkönyvben szerepelt egy rövid fejezetben a „nemzeti vagyon”, ehhez képest a „statisztikai számbavételi rendszerből” jelenleg még a fogalom is hiányzik, „ez pedig több mint megdöbbentő.” Bogár hozzátette: e fejezet főleg csak az anyagi értelemben leírható erőforrásokat tartalmazta. Az ezzel kapcsolatos cinizmus – amely szerint nincs már mit számba venni, hisz a nemzeti vagyon maga is eltűnt – „olcsó és ócska kibúvó” a felelősség alól, „amely mindannyiunkat terhel”.

A társadalmi felelősség közös, ám annak mértéke eltérő – magyarázza Bogár László –, „hiszen évezredek óta azért van minden társadalomban úgynevezett elit (tehát olyan társadalmi csoportok, amelyeket a közösség eltart, általában igen jó színvonalon), hogy „észben és erényben dúsak” legyenek. Vagyis legyen elég tudásuk ahhoz – fejti ki a közgazdász –, hogy „felismerjék a közösség belső szükségleteit, „illetve azokat a korlátozó tényezőket, amelyek a külső világban léteznek”. A másik feladatuk: legyen bátorságuk és erkölcsi tartásuk megvívni azokat a konfliktusokat, „amelyek során meg kell védeniük a közösségnek az alapvető érdekeit, magát a közösséget, amelyet gyarapítaniuk kell, beleértve annak a vagyonát is”. Bogár úgy véli: amellett, hogy nem lett volna szabad hagyni eltűnni a „nemzeti vagyon” fogalmát, minden korábbinál szélesebb és alaposabb vagyonleltárt kellett volna készíteni, amelyet nemcsak az anyagi, hanem a külső- és a belső természeti javak szintjén is el kellett volna végezni.

Víz, levegő, termőföld, vagyis a külső természet világa – folytatta a közgazdász, aki emlékeztetett arra is: a kiotói jegyzőkönyv óta a tiszta levegő is – adásvétel tárgya, „hogy a víz mennyire az, ezt mi sem jelzi jobban, mint hogy a világ számos pontján máris háborúk zajlanak a víz megosztásáért, és egészen biztos, hogy a XXI. században a víz kérdése az egyik legélesebb konfliktusok, ökológiai elosztási súrlódások gócpontjaivá válik”. A termőfölddel kapcsolatban megjegyezte, hogy „az elmúlt harminc évben Magyarországon körülbelül egy Szlovénia nagyságú termőföldterület „tűnt el”, vált használhatatlanná”. Fontos kérdésnek nevezte, hogy ezen őselemekkel való gazdálkodáshoz milyen tulajdonosi szerkezet társul. „Lényegében semmit sem tudunk ezekről a folyamatokról, még a kérdés sincs értelmesen feltéve” – fogalmaz Bogár László.
 

Kibővíthető a vagyonkör

Az emberi létezés belső természete a leglényegesebb dimenziója a nemzeti vagyonnak – jelentette ki a professzor. Ilyen például az egészségvagyon: a testi-lelki egészség, hány ember, mennyi ideig él és életének mekkora hányadát tölti el valóban egészségesen. Persze – fogalmaz Bogár – a kört tovább lehet bővíteni az intellektuális vagyonokkal (tudás, készségek), illetve szeretetjavakban (spirituális, mentális, lelki tényezők) is, amelynek része a szolidaritás, az együttműködés, együttérzés; mindez egy „hihetetlen mennyiségű vagyontömeg”. Bogár úgy véli, ennek roncsolódását csak akkor vesszük észre, ha „bekövetkezik egy Olaszliszka”, vagy éppen „egy 12 évesen potenciálisan gyilkológéppé váló gyerek” esete jelzi, hogy „ezeknek a javaknak az újratermelése” súlyos akadályokba ütközik. Bogár sajnálatosnak nevezte, hogy az elmúlt egy-másfél év turbulens társadalmi mozgásaiban nem merült fel e kérdéskör. Úgy gondolja: a nemzeti vagyonunk – beleszámítva az ökológiai, a humán, illetve az anyagi javakat – az elmúlt időszakban körülbelül a felére csökkent.
 

A Ratkó-korszak mint emberkísérlet?

Az 1876-os évtől mutatja meg Bogár a magyar nemzet demográfiai jellemzőit. Jól látni, hogy az elmúlt évszázadban a nyugatias társadalmakban egyre csökken a születésszám. De Bogár kiemeli, egészen példátlan a világban az a népesedési mélyrepülés, ami Magyarország esetében az 1960-as évektől tapasztalható: Európában példátlan módon hazánkban az 1990-es években újra a 30-as évek szintjére emelkedik a halálozások száma. A Ratkó-korszakot a közgazdász egy „emberkísérletnek” tartja. Mint kifejtette: az ötvenes évek elején a születések száma kétszer nagyobb volt, mint a halálozásoké, amely szerinte annak volt köszönhető, hogy a cél „az engedelmes birodalmi alattvaló erőltetett ütemű tenyésztése” volt. „Ugyanis a szovjet birodalom a harmadik világháborúra készülve ágyútöltelékeket akart” – teszi hozzá Bogár. Úgy véli, hogy ez a „tenyésztés” 1955-ben éri el a csúcsát, hiszen mintegy 255 ezer gyermek született akkor a jelenlegi 90 ezerrel szemben. Azonban ’56 bebizonyította, „ezek nem a legjobban kezelhető alattvalók”, és akkor radikálisan fordult a stratégia. A cél most már a „kiirtás”, pontosabban – mondta Bogár – „diszkréten rá kell erősíteni a káros folyamatokra”, vagyis hagyni kell, hogy a közösség önmagát pusztítsa el. Kiemelte: 1955-től 1962-ig 115 ezerrel csökkent az éves születésszám. Ma összesen 90 ezer gyermek születik évente, akkor pedig hét év alatt csökkent az éves születésszám 115 ezerrel – tette hozzá.

Bogár súlyos traumáknak nevezte Trianont, illetve a két világháborút. „Magyarország felszámolása Trianonnál kezdődött, a születésszám iszonyatos zuhanásával” – fogalmazott, majd a két világégés időszakára visszatérve azt mondta, a halálozások magas száma is tragikus, de a születésszám radikális csökkenése még inkább az. A 60-as évektől megszólalt a magyarság életösztöne, de nevetség tárgyává tették, megbélyegezték azt, aki jelezni próbálta, hogy súlyos népesedési válság előtt a magyar társadalom. A 80-as évektől pedig folyamatosan zuhan a születésszám. Bogár úgy véli: a mostani 90 ezerről 10 éven belül 60 ezerre esik vissza az éves születésszám. „Nem kell már 10 év ahhoz, hogy elérjük azt az állapotot, hogy kétszer annyian halnak meg Magyarországon, mint amennyien születnek.”

Kitűnik az 1970 és 2002 közötti adatokból is – és a tendencia nem változott –, ha összevetjük Magyarország, Ausztria, az Európai Unió, illetve Közép-Kelet-Európa országainak halálozási adatait, hogy „mindig mi vagyunk a legrosszabbak” – beszélt Bogár a születéskor várható élettartamról. A helyzet folyamatosan romlik – teszi hozzá. Ugyan a 70-es évek legelején még Ausztriával volt Magyarország egy szinten a születéskor várható élettartam tekintetében, 1980-tól egy radikális romlás következik be. A 70-es évektől minden adat szempontjából romlik Magyarország úgy, hogy közben a már említett országok, közösségek képesek voltak saját rossz pozícióikat javítani. Bogár felhívta a figyelmet arra is: döntően a férfiak vannak nagyon rossz és folyamatosan romló helyzetben.

A születéskor várható élettartam Ausztriában a férfiaknál, illetve a nőknél is a térségben folyamatosan javul: 67-69 évről a férfiaknál 76-ra emelkedett, a nőknél már 80 felett van. A magyar férfiak helyzete katasztrofális, a 70-es évektől lejtmenetben van: egy átlagos osztrák férfi 10 évvel él tovább, mint egy magyar – folytatja Bogár László. Ám a legmegdöbbentőbbnek azt véli, hogy a középkorú férfiak közül – 40-50 között – Magyarországon háromszor többen halnak meg, mint Ausztriában. A nők esetében – noha nálunk a leglassabb az emelkedés – legalább nem következett be romlás a születéskor várható élettartam tekintetében.
 

Megdöbbentő a magyar férfiak halálozási mutatója

Ausztriában, illetve az EU-ban csökken a halálozások száma mind a férfiak, mind a nők estében – mondja a közgazdász. A környező országokban a férfiaknál is van egy kis romlás, de összességében jobb helyzetben vannak, mint Magyarországon, ahol döbbenetes folyamat ment végbe.

1971–72-ben a halandóság szempontból még „jobbak vagyunk, mint Ausztria”. Kétségtelen azonban – noha a mélypont 1993–94-ben volt –, hogy azóta van egy minimális javulás is, „de az utóbbi 5 év inkább csak stagnálást jelent”. Bogár elmondta: több mint kétszer akkora a halálozási ráta a férfiaknál – ezen belül a középkorúaknál (40-60 év) háromszor nagyobb –, mint az osztrákoknál vagy Nyugat-Európában.

Kétségtelen, hogy a keringési betegségek szempontjából már a kezdetekkor – vagyis a 70-es évek elején – is eleve rosszabb volt Magyarország pozíciója, mint a korábban már említett országé. Hiszen Nyugat-Európának a keringési betegségek az 1960-as években okoztak súlyos problémákat, amelyeket a 70-es évek elejére valamelyest sikerült mérsékelni – fejtette ki Bogár, majd hozzátette: Magyarországon egy rendkívül gyors romlás indul meg 1973-tól, amely a 80-as évek elejéig tart.

Ekkor – 1988–90 között – évi 75 ezer ember halt meg keringési betegségek következtében. Ugyanakkor 1992–93 tájékán elkezdődik egy érzékelhető javulás is, ám az elmúlt öt évben ez a javulási tendencia jelentősen lelassult – tette hozzá Bogár. A probléma: az az óriási különbség, ami elválasztja hazánkat Ausztriától, illetve Nyugat-Európától, „fennmaradni látszik”.
 

Daganatos betegségek: Ausztria vs. Magyarország

Bogár a legmegdöbbentőbbnek a rosszindulatú daganatos betegségek miatt bekövetkezett halálozási adatokat nevezte a magyar férfiak szempontjából. E területen javulás nincsen, 1996 környékén elérte a csúcsát, ám a halálozás továbbra is magas szinten stagnál – mondta Bogár.

Míg 2002-ben körülbelül 22 ezer magyar férfi halt meg valamilyen daganatos betegségben, addig ugyanebben az évben Ausztriában hozzávetőlegesen 8 ezer – hasonlítja össze az adatokat a közgazdász. Feltűnő, hogy 1970-ben a daganatos betegségekben elhalálozott férfiak száma közel annyi volt, mint 2002-ben a magyar nőké: körülbelül 10 ezren halnak meg e betegségcsoport következtében.
 

Kegyelemdöfés volt a Bokros-csomag

A nemzeti össztermék (GDP) és a reálbér (a bérből és jövedelemből élők keresete, akiknek csak a munkaerejük van, amit áruba bocsáthatnak) metszete azt mutatja, hogy a munkaerő-tulajdonosok hogyan részesülnek a GDP-ből – mondta Bogár László. Az összjövedelem az elmúlt 30 év alatt (vagyis ’78-tól 2008-ig) csak egyetlen alkalommal – 1990–93 között – esik vissza, ám akkor is csak a kezdeti, 1978-as szintre. Azóta azonban meredeken emelkedik, ma körülbelül 70 százalékkal magasabb, mint a ’78-as szint – folytatta Bogár. Hozzátette: a reálbérek azonban ’78-tól kezdve folyamatosan csökkennek egészen az 1995–96-os nagy visszaesésig, ekkor született a Bokros-csomag. Az 1978 és 1996 közötti 18 évben – három év kivételével – folyamatosan csökkent a reálbér értéke, és ez a ’78-as bázisértékhez viszonyítva 33 százalékos csökkenést jelent – fogalmaz a közgazdász, és mint mondta, „ez az, amiről senki sem beszél”.

Senki nem beszél arról, hogy – miután a Bokros-csomag megadta a kegyelemdöfést – ez a társadalom a végletekig kivéreztetett – teszi hozzá. Bogár László emlékeztetett arra, hogy 2001-ben az Orbán-kormány kezdte el a reálbérek emelését (ezt Bogár a rendszerváltás legpozitívabb lépésének tarja), amely folyamatnak a vége az lett, hogy 3 év alatt 32 százalékkal emelkedtek a reálbérek. „Ez tette lehetővé egyáltalán azt, hogy 2008-ban újra felkapaszkodjunk a ’78-as szintre. Ha ez nem következik be, akkor most nem a 30 évvel, hanem a 40 évvel ezelőtti szinten lenne a reálbér”, teszi hozzá a közgazdász.
 

Ha van közügy...

Képtelenség, hogy a magyar nemzet mint közösség nem tudja, hogy valójában milyen helyzetben is van – mondja Bogár. Úgy véli: ha van közügy, akkor a tragikus népesedési és egészségadatok, a nemzeti vagyon kérdése az. „Jelenleg a magyar társadalom nem tudja megfogalmazni a kérdéseit és nincs tisztában azzal sem, hogy ha nagyon régóta nagyon sok emberrel nagyon szörnyű dolgok történnek, akkor az nem lehet csupán a véletlen műve. A közeli jövő legfőbb stratégiai feladata tehát szerinte az, hogy a magyar társadalom minél szélesebb rétegei szembesüljenek azzal a végzetes lejtővel, amelyen a nemzet újratermelési folyamatai haladnak. Ennek a folyamatnak részben előfeltétele, részben remélt következménye az, amit talán a nemzet újraegyesítésének nevezhetnénk. Amelynek során rádöbbenthetjük a magyarságot, hogy saját létérdekeit megfogalmazni és képviselni senki más nem fogja helyette. Bogár leszögezte: ha a vesztes és kifosztott többség nem képes rájönni, hogy egymás pusztítása helyett közösen kellene szembefordulni a minket kifosztó birodalommal és annak helyi kollaboránsaival, akkor elvesztünk!

(Lippai Roland - MNO)