- Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról - A járványokról (I./1.)

- Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról - A járványokról (I./2.)

- Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról - A biológiai fegyverekről (II./1.)

- Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról - A biológiai fegyverekről (II./2.)

- Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról - A nukleinsavakról (III.)

- Történetek a kórságokról, a biológiai fegyverekről, a gonosz vírusokról és a még gonoszabb oltásokról - Az RNS-ekről és a fehérjék gyártásáról (IV.)

- Történetek a kórságokról, oltásokról stb. - És hogyan is lesz a fehérje – mit csinál az a gonosz mRNS? (V.)

- Történetek a kórságokról, oltásokról stb. - Mi végből van a világon a vírus? (VI.)

- Történetek a kórságokról, oltásokról stb. - A cseppfertőzésről, a gázálarcokról és a szájmaszkokról (VII.)

Az átlagember tavaly ilyenkor nagyjából a PCR kifejezés esetén valamelyik vasúttársaságra vagy focicsapatra gondolt, vagy az egyszerhasználatos elektronikai személy alján olvasható „made in PROC” feliratra (PROC = Public Republic of China, Kínai Népköztársaság, mikor már valaki szégyelli kiírni a termékre a hazáját, azért az kemény, és meg is vetném őket, ha nem láttam volna már számos hazai KKV termékén a „made in EU” feliratot). Összességében végül is a PCR is valószínűleg PROC-ban készült, ahogy valószínűleg az is, amit vizsgálni próbálnak vele, de ez most másodlagos.

A PCR-teszteket egy meglehetősen monomániás japán ipse találta fel még akkor, mikor egyes honfitársai még nem tették le a fegyvert a Fülöp-szigeteki dzsungelben, de végül az amerikai K. Mullis rakta össze rendesen, és szabadalmaztatta 1983-ban, és tíz évvel később Nobel-díjat is kapott érte. A PCR a „polimerase chain reaction” rövidítése. Mit takar ez közérthetően?

Arról már írtam (tessék visszalapozni, akinek nincs meg), hogy az örökítőanyag, a DNS enzimatikus folyamatokkal, megfelelő enzimek alkalmazásával lemásolható, és mivel ezeknek az enzimeknek erős hibajavító rendszerük van, igen nagy pontossággal, kevés hibával, többször is. A hetvenes évek második felében a DNS szekventálás még nem volt egy viszonylag egyszerű és gyorsan menő folyamat, mint manapság, mikor már automata szekventátorokban a DNS (és az RNS) bázissorendjét kb. bagóért meg lehet állapítani (na jó, annyira nem olcsó) ezért fő kutatási irány volt, hogy hagyományos analitikai módszerekkel próbáljuk ezt mérni, ehhez viszont meglehetősen sok molekula kell, abból, amiből sejtenként van mondjuk… egy (vagy legalábbis nem sok). Hogyan lehetne ebből sokat csinálni? Egy kívánt DNS (vagy RNS) szakasz homogén formában klónozással szaporítása munkaigényes és hosszadalmas, illetőleg meglehetősen drága folyamat.

A polimeráz-I (ismét visszautalok a cikksorozat 3-4. részére, kérdezték többen, ez a hosszú miért kell, azért, mert a nélkül ez nem érthető meg) segítségével azonban egy eléggé egyszerű módszerre van lehetőség, amely automatizálva végezhető pár óra alatt, ha a kívánt nukleinsav szekvenciájának legalább eleje és vége ismert, a rendelkezésre álló nukleinsav mennyisége 6-8 óra alatt milliószorosára növelhető, és kezelésére kis túlzással egy okosabb majmot is be lehet tanítani (na jó, de mérnököt nem igényel, középfokú végzettségű labortechnikus tudja végezni, 21 éves lánykára is bízható, bár az embernek más DNS-egyesítési művelet jutna eszébe… különösen arról a személyről, akire most gondolok).

A szekvencia ismeretében készítenek (DNS szintetizátorban, és ez előre meg lehet venni, vagy a kívántat le lehet gyártani) egy 20-30 bázispárnyi DNS (RNS) indító szakaszt, amely „indításra” alkalmas. Az alapeset a DNS: a két, egyenként 20-30 bázispárnyi DNS-ecske egy szála a kérdéses DNS darab egyik, illetve másik szálának végével (a 3’-as végével) kezdődik, ezek töltik be a primer szerepet.

Először is, szükség van a minta DNS-re. Ezt ki kell vonni a kérdéses anyagmintából – értelemszerűen minden fajnak, és a fajon belül minden egyednek az örökítőanyaga egyedi, a tölgyfa és a nagymama nemcsak abban különböznek, hogy az egyik vérzik, ha belevágnak a láncfűrésszel, a másik meg nem. Tehát, ha van egy löttyünk, amiben ott van a személyes örökítőanyag, vagy annak egy azonosításra alkalmas darabja-töredéke (egy darabka mamut, vagy dino… nem tudom, tetszenek-é tudni, hogy a „mamut”, szemben a többi őslénnyel ,nagy valószínűséggel TÉNYLEG ennek az állatnak a neve …. jakut (más források szerint manysi, megint mások szerint szamojéd) nyelvű, onnan ment át az oroszba, onnan a világ minden nyelvébe, úgy néz ki, egyszerűen megmaradt annak az állatnak a neve azóta, mikor még volt ilyen szőrös nagy izé) akkor nincs más dolgunk, mint ezt megmásoltatni.

Hoppá, álljon meg a menet, szól erre az, aki figyelt. Ez működik mamuttal, meg csigával, mert azoknak van DNS-e, na de a koronavírusnak meg nincsen! Pontosan. Hogyha RNS-t akarunk vizsgálni (pl. koronavirtust, vagy vitézi virtust) akkor „át kell írni” DNS-re a kérdéses RNS-t. Ehhez szükséges tehát egy nulladik művelet, amikor egy másik enzimes reakcióval, reverz transzkriptáz enzim alkalmazásával (visszalapozás: VI. rész, vírusok, HÍV vírus) a kívánt RNS-szálról írni kell egy azzal komplementer DNS-t, majd a továbbiakban ezt vizsgáljuk. Az RNS-t és a primereket összekeverjük, majd 85 °C-ra melegítjük körülbelül 5 percig, majd jegeljük. Lehűtéskor tapadnak be a primerek. A csőhöz még jéghidegen hozzámérjük az előre összekevert többi reagenst, majd nagyon gyors keverés és centrifuga után szépen felmelegítve 42-44 °C-ra, lezajlik a polimerizációs reakció, körülbelül 1 óra hosszat. Utána egy újabb melegítés következik, 70 C fokon a hőérzékeny reverz transzkriptáz beadja a kulcsot, és kész, van a kérdéses RNS-ről egy szép egyszálú DNS mintánk, amely kvázi a DNS-re lefordított koronavírus. Különben ez kerül bele a Szputnyik és az Astra vakcinába is. Pontosabban ekkor ez a szál még DNS-RNS hibrid kettős szál. Ennek szétszedésére több technika is van, de a legbeváltabb az, hogy két eznzimet kap a nyakába szegény. Egy H típusú ribonukleázt, amelyet egyébként a géntechnológiában rutinszerűen alkalmaznak, és egy E. coliból kivont polimeráz-I-et. Az előbb enzim azt csinálja, hogy szépen darabokra vagdalja, de csak az RNS szálat, a DNS-t nem. A második enzim pedig a DNS szálról készít másolatot, (egy ligáz segítségével össze is kapcsolja) és az RNS darabkák, mint hulladékok, leesnek, mint nyíráskor a birka gyapjuha. És kész.

Ezt követően nincs más teendő, mint igen nagy feleslegben hozzátenni nukleotid-monomereket, pontosabban ribozid-trifoszfátokat és a bázisokat, megfelelő mennyiségű izotóniás oldatot, hogy mindenki jól érezze magát (nagyon sokat). Ez fontos. A pH és sókoncentráció nagyon is lényeges, nem lehet ténylegesen erősen savas coca-colát elemezni. Majd egy darab polimeráz-I-et, amely baktériumból kivonható, és annyira nem is dög drága, mert a baci olcsó… de milyen polimerázt?

Egy normális polimeráz, ha megcsinálja a DNS-ét, majd ásít egyet, oké, megoldott, kicsekkoltam, hazamentem, mert kijárási tilalom van, és este otthon fosbukozok és bevágok két sört. Nem csinál többet. Azonban (ismét tessék visszalapozni a 3-4. részre, akinek nincs meg, meg még párszor, nem írom mindig) a DNS egy 55-60 C fok körüli hőmérsékleten „megolvad”, azaz a két DNS szál elválik, szétesik, onnantól megint egyszeres szál van. Ha olyan polimerázt alkalmaznak (ez a trükk) amely egy hőforrásban élő, hőtűrő, tűzálló, extrém baciból származik (ez a TAQ polimeráz) akkor az enzim ezt a hőmérsékletet (de még a 90-95 C fokot is) kibírja, nem megy tönkre, és miután szétmentek a DNS szálak, meglepődik, mint a tarka tehén, és kénytelen megint dolgozni. Ahhoz, hogy nagyon sok DNS-t csináljunk, nincs más dolgunk, mint minden szintézisciklus után „kifűteni” a löttyöt, a DNS elválik, majd lehűteni. Mindjárt elsőre ezzel kezdünk: a mintát 95 fokra melegítjük, a lánc szétválik.

És ekkor a nagy feleslegben lévő szintetikus primerek hibridizálódnak a lánccal, a TAQ polimeráz a rövidke indító lánc után megszintetizálja a komplementer láncot, újra és újra, míg el nem fárad. És hiába csak egy 20-30 bázispárnyi szakaszt adtunk neki, ő, a hülye, a komplementer láncot szépen megcsinálja. Így minden lépésben egy láncból kettő, majd kettő hatványai számú lánc lesz, 4,8,16,32,64, stb. (Hány lány lakik a műegyetem informatikus kollégiumában? 1024. Kettő, azok is a tizediken…).

A TAQ-ot ma már kevéssé használják, mert ennek a jószágnak nem igazán jó a hibajavító mechanizmusa eukarióta DNS_re. Ezért ma már a PFU polimerázt alkalmazza a technológia, amely egy mélységi, hasonlóan extrém körülmények között élő ún. archea, egy ősbaktérium polimeráza. Ez egyébként erősen stabilnak is tekinthető.

Biztosan sokan ismerik a legendát, mely szerint a sakkot feltaláló bráhmint megkérdezte a maharadzsa, mit kér ezért a nagyon izgalmas játékért, és az okos matematikus mester azt mondta, csak annyit, hogy a sakktábla első mezőjére tegyenek egy búzaszemet, a másodikra kettőt, a harmadikra négyet, a negyedikre nyolcat, és ő az utolsó, hatvannegyedik mezőre eső búzát kéri, a fejedelem nevetett, hogy ilyen csekélységet, hát hogyne, de nem volt vidám, mikor a kincstárnoka tájékoztatta róla, hogy úgy kb. huszonnyolcadik mezőn elfogy a világtermelés, az ötvenharmadikra meg feltelik búzával az univerzum…(kb. persze). A lényeg, hogy egy PCR-tesztet se kell milliószor lehúzni, úgy 18-20 lehúzás után már töménytelen mennyiségű nukleinsav áll rendelkezésre. Meg egy kis tömény is, a bárszekrényből, de laborban nem iszunk. Mármint, ha látja valaki, vagy a kamera.

A polimeráz láncrekaciót ma már rutinszerűen használják sok területen: a géntechnológiában, a biotechnológiában, az orvosi diagnosztikában, az őslénytanban, de az igazságügyi orvostanban is, meg akár apasági vizsgálatokban, mármint olyan visszamaradott, középkori országokban, ahol az apa férfi, az anya nő.

Utóbbi területet a „DNS vizsgálat” szabályosan forradalmasította. Ha mondjuk Kolompár Féknyúz, anyja neve Lakatos Pandémia, szóváltásba keveredik K. Mihály nyolcvanhét éves békésharciasi lakossal annak lakásán egy balta segítségével, és elköveti azt a hibát, amit legutóbb Kislángon is elkövetett, hogy teljesen balesetszerűen nem ugrik egy kis láng a tetőre, és maradnak vissza nyomok, akkor a borosüveg szájáról, amibe a helyszínen beleittak, és ott maradt az asztalon, le lehet venni a mintát. A PCR-teszt pedig tagadhatatlan módon ki fogja dobni a DNS-eket: hatféle acetobaktert (ecetsavbaktériumot) nyolcféle penészt, tizenhét féle élesztőt, pár gennykeltő baktériumot, háromféle légylábnyomot, ötféle muslincalábnyomot, Misi bácsi kutyájának szőrét, ha nincs szerencsém, nyúl-DNS-t is, akkor engem csuknak le, mert K. Féknyúz 38 éves „fiatal”, szabolcsrettenetesi lakos nem lehetett, mert ő ottsevót’, ezt ő maga mondta, továbbá két emberi DNS-t: Misi bácsit és K. Féknyúzt. Ebből bármelyik jelenlegi magyarországi bíróság megállapíthatja, hogy ki az elkövető. (Az egyik muslica, hacsak nem Misi bácsi lett fondorlatos módon öngyilkos, úgy, hogy a saját hátába vágta a baltát.)

Hol a csapda? A PCR technika nem képes arra, hogy egy bonyolult, nagyméretű DNS-t teljes méretében végig lemásoljon. A jelenlegi technika mellett pár tízezer bázispárt tud másolni. Azaz „egy körben” az emberi DNS egyetlen kromoszómájának kb. az ezredét vagy annyit se. Tehát szó sincs arról, hogy „lemásolja a teljes emberi DNS-t”. Nem másolja le. A DNS-ről készít egy töredék információt. Ez azonban a személy identifikálására már alkalmas, mert ezt le lehet futtatni egy rétegkromatográfon, és ott egy jellegzetes mintát fog adni. Tényleg nem részletezve, (akit érdekel részletesen: Erdey-Mázor: Analitikai kézikönyv, negyven éves, de közérthető) de a papír-, és vékonyréteg-kromatográfia lényege, amit az ember a világos színű nadrágján is lát, ha összekeni, hogy meghatározott oldószerrel feloldva az anyagok futási sebessége eltérő egy vékony határfelületi rétegen, szétválnak, a keverék anyagok szétszedhetők foltokra, a zöld festék pl. kékre meg sárgára. Nos, a különböző méretű DNS szekventátumok, melyek eltérő bázissorendűek, egy jellegezetes, az adott DNS-re jellemző futtatási nyomot, közismert néven „DNS ujjlenyomatot” fognak hagyni, amelyek alapján megkülönböztethetőek.

Természetesen ezek ún. DNS chip segítségével is azonosíthatóak, amely már alkalmas a nukleotid-szekvencia meghatározására (ezt végkép nem tudom röviden és közérthetően leírni, úgyhogy ettől most tekintsünk el), azaz a PCR-teszt egy elem abban a vizsgálati rendszerben, amely összességében és végül alkalmas arra, hogy egy DNS-ből meg lehessen határozni a PONTOS bázissorrendet, de a PCR-teszt alapvetően nem erre szolgál, hanem egyfajta azonosítási vizsgálat.

A vizsgálat szempontjából legjobb, ha ezek a „DNS ujjlenyomatok” nem fednek rá egymásra. Ezért lényeges a tiszta minta, mert ezerféle élőlény összekevert, egymásra rakódott létradiagramját nem éppen egyszerű szétválogatni. Természetesen a jelenleg használt szoftverek ezt azért bizonyos szintig el tudják végezni, az igazságügyi vizsgálatnál is, ha az elkövető beleharapott a kolbászvégbe, azért a malac DNS nem zárható ki az elkövető DNS-e mellől, de minden plusz növeli a tévedési valószínűséget.

Azaz, még bűntény esetén is, nem az azonosítást lehet tőle elvárni, hanem a bűnösség kizárását. Persze, ha véletlenül pont egyezik az egyik gyanúsítottal, akkor az illetőnek jó ügyvédre lesz szüksége.

A koronavírusoknak feltűnően jó ügyvédeik vannak, mert éppen a PCR-tesztek korlátozott szintetikuslánc-hosszúsága miatt még egy viszonylag egyszerű (DNS-re átfordított) örökítőanyag-láncot is nem fognak vele tökéletesen megszintetizálni. A gyakorlatban régen, mármint tavaly ilyenkor előtt a PCR-teszteket arra használták, hogy kiszűrjék az álpozitív immunológiai teszteket, vagy ha egy betegséget sokkal előbb célszerű felfedezni és gyógyítani kezdeni, mint mikor az már klinikai tüneteket okoz, ilyen pl. a Lyme-kór vagy a Hepatitis-C. A pontossága kicsi vírusokra egy PCR-tesztnek nem több 70%-nál, koronavírus esetén például a gyakorlatban nemcsak a SARS-COV-2 koronavírust fogja kimutatni, hanem a régről ismert emberi és állati koronavírusokat is, pl. a HKU (humán koronavírus)1-et az OC43, HCV 229E vagy PHEV koronavírust is.

Elméletben nem, mert elméletben törzsszelektív, elméletben ők ettől „ujjlenyomatukkal „ („létrájukkal”) elkülöníthetőek, de mindig van egy tévedési lehetőség, a gyakorlatban pedig, ha bármilyen koronavírust ott megtalálnak, a készülék csenget, mert csengetnie kell. Tehát a PCR-teszt pozitív eredményt is adhat, persze, csekély valószínűséggel, de adhat, ha:

Megjegyzés: és a galambszartól egyébként psittacosist is lehet kapni, egy Clamidiától, az is okoz ronda tüdőgyuszit, abba is bele lehet halni.

Namármost, a sok csekély valószínűség vége egy viszonylag nagyobb valószínűség.

Összeségében tehát amíg valaki kétoldalú tüdőgyulladással nincs lélegeztetőn, vagy éppen annyira nincs szaglása, hogy még a punciszagot se érzi, nemhogy az ecetet, nálam megtörtént, addig a PRC-tesztek pontossága eléggé esetleges. Kicsit ugyanaz a helyzet, mint a tűzjelző rendszerek esetén, lehetne nagyobb pontosságú, nehezebben zavarható füst-, vagy lángérzékelőket is készíteni, amelyek nem zavarhatóak meg, csak sajnos, akkor a tüzet se jeleznék mindig. Minden orvosdiagnosztikai tesztnél követelmény, hogy inkább adjon fals-pozitív eredményt, az kisebb baj (mondjuk haverom felesége nem így vélekedett, mikor véradásról visszahívták, hogy HIV-pozitív, de végeredményben felfoghatjuk úgy is, hogy milyen öröm volt, mikor bebizonyosodott, hogy az első teszt csak fals-pozitív volt, jelzem, ez esetben nem PCR-tesztről beszélünk, hanem immunológiairól), minthogy a tényleges fertőzés esetén negatívat mutasson. Ezért a PCR-tesztek nukleinsav-ujjlenyomat kalibrálása esetén is a biztonság irányába térnek el. Ezért is javasolt mindenkinek, hogy egy pozitív PRC tiszt birtokában ne bízzon abban, hogy védett, ha az egyértelmű betegségtüneteket (leginkább szag-, és ízvesztés, nehézlégzés, gatyarotty közérzet) nem tapasztalta, mert utóbbiak sokkal inkább bizonyítják a fertőzést, mint a puszta PCR-teszt. Egyébként pedig pár napos hír, hogy Franciaországban felbukkant egy olyan (szerencsére viszonylag enyhének tűnő) mutáns Sars-Cov-2, amely nem ad pozitív eredményt a PCR-re. Azaz, még csak a fenti feltétel, minden egyikezet ellenére, nem teljesül.

(Arról, hogy az miféle eljárás, hogy 75-80 éves embert egy kétes megbízhatóságú pozitív PCR-teszt alapján lehetséges, hogy beb.sznak a kórházba, ahol lehetséges, hogy vagy kap valamilyen ápolást, vagy nem, de az bizonyos, hogy ebben a korban elképesztő stressznek teszik ki, majd mondjuk olyan kórteremben van, ahol valós beteg is van, és attól sanszos, hogy napokon, sőt, órákon belül elkapja, vagy maszkot erőltetnek rá, hogy a baktériumtenyészetté alakult maszk erőtejes tüdőgyulladást okozzon nála, nekem nem tisztem nyilatkozni, mert se operatív törzs, se klinikai infektológus szakorvos nem vagyok, erről csak laikus véleményem van, amit meg inkább nem teszek közzé.)

Adja magát a kérdés, hogyha a PCR-tesztek nem teljesen, mondjuk úgy, csak meghatározott hibaszázalékkal megbízhatóak, akkor mégis miért alkalmazzák őket? Erre marha egyszerű a válasz: mert nincs jobb, legalábbis olyan nincs jobb, amely tömegesen és elfogadható áron, rutinszerűen alkalmazható, és maga ez az egész járvány, ezt talán kevesen vitatják, meglehetősen felkészületlenül érte a világot.

A PCR-tesztet el lehet végezni magán-, és közösségi pisából is, ez utóbbi a pisai ferde torony, pardon, a pisai ferde eredmény. Ezt hívjuk a „szennyvízből kimutatott koronavírus-koncentráció úgy fokozódik, mint a nemzetközi helyzet” című történetnek.

Tudjuk, tudjuk, hogy szennyvízből döbbenetesen sok dolgot ki lehet mutatni: aszpirint, diclofeancot, paracetamolt, rovarirtót, kokaint, füvecskét, fogalmazásgátlót, PCB-ket, mert a lakosság változatos módon mérgezi magát mindenféle ökörséggel, szed gyógyszert, kábítószert, önti le a festéket a budiba, és ez végül mind a szennyvízbe kerül. Természetesen többnyire nanogramm/literes koncentrációkról beszélünk, esetleg mikrogrammokról, de a mai analitikai technikával egy okosan RO-val dúsított, töményített vízből ezeket a kémiai szennyezőket ki lehet mutatni, sőt, mérni. Más kérdés, hogy ezekből a számokból roppant kellemetlen következtetéseket lehet levonni, például azt, hogy a rendőrség világszerte a kokainszállítmányok három százalékát se tudja elfogni (globális kokainfogyasztás), hogy a negyven éve betiltott rákkeltő rovarirtókat a mai napig használják, hogy a nők annyi hormont (fogamzásgátló) brunzolnak a csatornába, hogy hamarosan minden fiúgyerek feminim (b.zi) lesz, stb., de ezekkel azért úgy a jópolgárokat többnyire nem terhelik.

A szennyvízzel az a gond, hogy, ez talán nem meglepő, tele van baktériummal, nem meglepő módon, jórészt bélbaktériumokkal, és ezek szemetével és anyagcseretermékeivel. Az, amit népiesen szarszagnak nevezünk, jórészt a triptofán nevű aminosav bomlástermékeinek az indolnak és a metil-indolnak (szkatol, szkatosz, görögül ... ürülék) a kadáverinek (cadaver – hulla) putreszcinnel (putridus – bűzüs, nincs köze a putrihoz… biztos nincs) a foszforhidrogénnek, a kén-hidrogénnek, a metil-aminnak és az ammóniának a szaga, a jófajta bűzanyagot ebből is ki lehet keverni, de bizonyos merkaptánok (melyeket az izraeli hadsereg nagy sikerrel alkalmaz tömegoszlatásra) még büdösebbek. A szennyvíz nagyon aktív keverék, és abban szinte bármi lehet, és van is.

Itt kell megemlítenem, hogy 1945 után, mikor a gazdaság romokban hevert, meg úgy általában minden, a Richter gyorsan kidolgozott egy meglehetősen gazdaságos eljárást a B-12 vitamin szennyvízből történő izolálására. A B-12-t, akárcsak a K-vitamint, bélbaktériumok nagy mennyiségben termelik, ezért egészséges emésztőrendszerű emberen ezek hiánya nem is jelentkezik. Ma már ez a technológia túlhaladott, de 70 éve forradalmi volt, és a B-12 vitamin pedig így a füstölgő ország első, dollárért eladható exportcikkjévé vált, azaz a Richter szó szerint a szarból csinálta az aranyat.

Az, hogy a szennyvízből baktériumok tömegét lehet kitenyészteni, eléggé nyilvánvaló, de hogy abban a vírusok is jelen vannak, már nem teljesen az, eltekintve természetesen a fágoktól. Életképes vírus jelenléte nem is obligát, de azért éppen a PCR technika segítségével meg lehet próbálni ilyeneket keresni benne. Természetesen nem a rothasztótoronyban, hanem a friss, befolyó híg csatornában, amely nagyobb része azért nem pisa. A technikát eredetileg úgy 20 éve arra vetették be, hogy a járványos gyermekbénulás vírusának (poliovírus) a jelenlétét igazolják. Mint említettem korábbi részben, a gyermekbénulás 2 év alatt általában nyomtalanul átmegy a gyerekeken, de idősebb gyermeknél súlyos bénulásokat okozhat, ezért a közegészségüyi helyzet javulásával (mikor már nem kapta el mindenki csecsemőkorban) a XIX. század második felétől tömegessé vált, de a Salk-féle oltás ezt csaknem felszámolta (oltásellenesség…), és az akut esetek száma a töredékére csökkent, majd Európából teljesen el is tűnt. Fontossá vált annak tisztázása, hogy a betegség tűnt-e el, vagy maga a vírus is. Azaz: van-e valamilyen rezervoárja? Az akkor még polióra endémiás India, Afrika városi szennyvizeiben viszonylag nagy mennyiségben meg is találták, és ezzel az immunizálási programokat sikeresen irányítani és folytatni lehetett. A koronavírus-járvány kapcsán az USA-ban és Hollandiában szinte egymástól függetlenül, már a járvány nagyon korai, jórészt túlreagált szakában, 2020 márciusában egyidőben elkezdték vizsgálni a szennyvizeket is PCR-rel koronavírusra, és láss csodát, megtalálták benne, és egyből felmerült, hogy ezzel nemcsak a vírus jelenlétét lehet igazolni, hanem azt is, hogy merre és milyen ütemben terjed, és hogy kb. hogy alakul a fertőzöttek száma. Ebből igyekeztek következtetést levonni a tényleges esetszámra, hiszen tudjuk, hogy a fertőzöttek nagy része totál tünetmentes, másoknak enyhe tüneteik vannak, és csak a manifeszt esetek csekély százaléka kerül kórházba. Természetesen ez nem vont maga után olyan kijelentéseket a szakemberektől, hogy kérem, a valós esetszám tízszerese a hivatalosnak, így a halálozási arányszám nem kettő, hanem 0,2 százalék, de bizonyára megvan ennek is az oka.

Az eljárás lényege, hogy minden nap egy időpontban – ez fontos, mert nem kell magyarázni, hogy az emberek életritmusa miatt a szennyvíz mennyisége és összetétele a különböző napszakokban erős ingadozást mutat, éjjel kettőkor az emberi vizelet mennyisége, ami csatornán lefolyik, századrésze sincs annak, mint ami fél hétkor, ekkor a szennyvízben a gyárak ipari kibocsátása dominál (máskor is egy európai városban, de ekkor még inkább) – levesznek a friss, a befolyó egyesített városi szennyvízből egy viszonylag nagy, többször tíz literes mintát, azt töményítik, majd oldószerekkel extrahálják, és kinyernek egy élő baktériumsejtektől mentes, nagy nukleozid-tartalmú extraktumot, amelyre a PCR-vizsgálatot elvégzik – természetesen RNS-re, azaz a benne lévő szabad RNS fragmentumokat a fent ismertetett módon kimutatják, és örülnek, hogyha ebben ott van a koronavírus RNS-e, és jön a borúlátó sajtóhír, hogy „tovább emelkedik a koronavírus örökítőanyagának a koncentrációja a vizsgált szennyvizekben”. Fontos: nem a koronavírusé. Ha jött is le ép, fertőzőképes koronavírus (ami koncentrációja nagyon alacsony) az az extrakció során felbomlott, az örökítőanyagot mérték meg.

Hol a csapda? Rengeteg helyen.

Először is, viszonylag önkényes maga az eljárás, mert, mint fent utaltunk rá, a PCR-tesztek pontosságának és megbízhatóságának legnagyobb ellensége a minta szennyezettsége, és nehéz lehet a szarlénél szenyezettebb mátrixot elképzelni. Ebben óriási mennyiségű DNS és RNS lesz, szabadon és sejten belül is, a patkányszőrtől az emberi hámsejteken át a legkülönfélébb mikróbákig. És ne csak emberi anyagcseretermékekre tessék gondolni. Abban a városban működik vágóhíd, csirketelep, vadaspark és konzervgyár is. A zöldborsótól a kafferbivalyig, szó szerint, abban lesz minden, és vírusból is kb. 10 000-szer annyi hepatitisz C lesz benne (elvégre szennyvíz), mint koronavírus. A Hepa C vírus, figyelem, pozitív egyszálú RNS vírus, és a lakosság Magyarországon kb. 1,5%-ban hordozza, azaz minden reggel 150 000 ember fossa tele a csatornát vele. Ha a jelen covid-helyzetben ez a szám nem is igaz, hogy 10000-szer annyi a hepa C, mint a covid, de hogy tavaly tavasszal, mikor napi 5-20 fertőzöttet találtak, feltétlenül igaz volt. De ezen kívül a csatornában lefolyik kb. a teljes mikrobiológia-tankönyv. Az RNS-ek pedig roncsolódnak, bomlanak, sérülnek, és, aki emlékszik, a III-IV. részben írtam, hogy önmaguktól kb. 100 bázispár hosszú darabokra esnek, a kisebbek pedig ekkorákra rekombinálódnak, azaz kvázi összekeverednek.

Amíg a vírus kapszidjában van, addig az RNS szekvenciája pontos, és ha ezt tisztán vizsgálják meg, az RNS PCR technikával megsokszorozható, és szekvenciája pontosan vizsgálható. Az eljárás abból a premisszából indul ki, hogy a friss szennyvízben még nem volt idő a vírusok egy bizonyos részének elpusztulásához és felbomlásához (hiszen az aktív mikrobiológiai közegben a fragementálódott RNS esetén ez az eljárás már nem kecsegtet sikerrel) és feltételezzük, hogy a szennyvízbe kerülő vírus nem érintkezett WC tisztítókkal, fertőtlenítőszerekkel, erős detergensekkel, nem mostuk a képünket, kezünket, arcunkat magas pH-jú szappannal, legalábbis sikerült a vizsgálathoz szükséges mennyiségű viszonylag ép vírus RNS-t bejuttatni, és az extrakciós technika is volt olyan kíméletes, hogy az RNS roncsolódása nem következett be. Csakhogy az esetek többségében ez a premissza nem magától értetődő, mert a szennyvízben lévő vírusról kb. semmit se tudunk. Folyamatosan csak feltételezünk, ami, ismétlem, lehet sikeres, de többnyire szerencse dolga.

Kicsit olyan a dolog, mint mikor egy könyvet szétvágunk egysoros darabokra, és mondd meg, hogy a Bibliát olvasod, avagy De Sade márki kedvenc történetét (Filozófia a budoárban) a tizenöt éves, a kikötözéses és korbácsolós szexet nagyon megkedvelő apácanövendékről. A „Krisztus” kifejezés mindkettőben benne lesz speciel. Na, melyikben volt? Kb. 20-30 nukleotidból álló fragmantumok vizsgálata ezért nem ad értelmezhető eredményt, oda többé-kevésbé ép RNS kell, annak szintje pedig nagyon alacsony. Ez nem azért baj, mert nem lehet kimutatni, hanem azért, amit egyébként valószínűségszámításból és kombinatorikából már középiskolában is tanítani kell(ene), hogy alacsony számoknál a permutációk mértéke nagyon magas. Nem minegy, hogy egy ezres érték ingadozik 10 egységet, vagy egy ötös érték ugrál -5 és 15 között.

Alacsony mérési értékeknél csak statisztikai módszerekkel lehet többé-kevésbé valós eredményt megállapítani, sokszor idéztük azt a német orvosi jelentést, hogy „egyetlen nap alatt megnégyszereződött az intenzíven fekvő covid-betegek száma” … igen, volt egy, most egy van négy. A másnapi bejelentés: csak kettővel csökkent a betegszám. Nem felére, véletlenül se. Ezt hívjuk csúsztatásnak.

Természetesen a friss szennyvízben eléggé nagy százalékban lesz jele ahhoz viszonylag nagy töredékekben, esetleg ép állapotban jelenlévő covid RNS, hogy maga a kimutatás elvégezhető legyen, nem arról van szó, hogy séróból tódítanak az anal (anál?)itikus kollegák egy teljesen nem létező vizsgálatról, hanem arról, amiről nem szólnak, hogy ennek a szennyvízméricskélésnek a megbízhatósága és a pontossága kritikán aluli, mert nagyon alacsony számokkal dolgoznak.

Nem véletlenül nagyon fontos, hogy a mintavétel mindig azonos ponton (leginkább a városi szennyvíztisztító belépési pontján) és mindig tök azonos időben történjen, hiszen, mint említettem, és józan ésszel belátható, a szennyvíz mennyisége és összetétele igen tág határok között ingadozik, ez a változás szó szerint elmossa az észlelhető csekély különbségeket. De az emberek máskor kelnek jellemzően hétköznap és hétvégén, a hétfő 06:45-ös minta nem összehasonlítható a vasárnap 06:45-össel. Miután felkeltek, elvégzik a dolgukat, meg is mosdanak, lehúzzák (már aki), és mondjuk, mennek dolgozni. Utána egésznap random járnak pisilni, de hogy van egy tömeges, felkelés utáni csúcs, az bizonyos. A reggeli időszakban akár pár perces eltérés is gyökeresen más eredményt von maga után, ezért az nem működik, hogy odaállok egy kétliteres ibrikkel a cső végébe, és megmerítem mondjuk 06:47-kor, hanem részmintákat, többet, legalább ötöt, hatot kell venni, egy nagyobb időintervallumban.

A szennyvíz összetétele városról városra, országról országra ingadozik. Mennyi lesz a kórokozó Nyírbátorban, ahol egy hatalmas tisztítószergyár egy viszonylag kicsi városban hipót és tenzideket igencsak mérhető mennyiségben bocsát közcsatornára, és mennyi Nagykörösön, ahol egy viszonylag kicsi városban egy konzervgyár mossa a borsóhéjjat, vagy Kaposváron, ahol cukros lé folyik le? A város és a szennyvízhálózat alakja, geometriája, technikai, műszaki jellemzői mindig egyediek, esetiek, az a koncentráció, amely az egyik városban nagyon magas, a másikban esetleg nagyon alacsony. Az eredeti, hollandoknál kitalált módszerben szerepe van, hogy a hollandok a papírzsebkendőt rendszeresen a vécébe dobják, amely értelemszerűen, ha tartalmaz, sok covid-víruskát tartalmaz, Magyarországon inkább a kukába szokás dobni. Ez kb. olyan kulturális különbség, mint mikor a Tesco igazgatósága se értette, hogy a Britanniában nagyon népszerű, Trianon fantázianevű étkészletüket Magyarországon ezen a néven miért nem lehet eladni, mér’ nem kell a kutyának se.

Következésképpen, minden egyes szennyvíztisztítóban egy mért, meghatározott egzakt koronavírus RNS-koncentráció a lakossághoz képest kb. nem jelen semmit! Lehet, hogy 100 PFU/liter az egyik városban iszonyatos fertőzést mutat, a másikban pedig 1100 is csak mérsékeltet, mert annyira más a szennyvíz összetétele, annyira mások a lefolyási jellemzők, a csatornahálózat mérete, késedelme (a késedelem alatt azt az időtartamot értjük, nagyon leegyszerűsítve, mikor Rostás Alehandró lehúzza a budit, mikorra ér a küldemény a célállomásra). Tessék ránézni Miskolc és Debrecen térképére, két, lakosságszámában csaknem azonos város földrajzi, geológiai, vízrajzi jellemzői, vízellátása, szennyvízrendszere szempontjából úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás a gázórára. Ezért minden covid-szennyvíz-adat csak önmagához mérhető, az ugyanabban a szennyvíztisztítóban, az elmúlt hét azonos napjához, ott azonos időpontban mért értékhez, ezért is nem adnak meg konkrét számokat, csak megjegyéseket, hogy „magas” vagy „mérséklet”. Már kezdenek néhány trendek összegyűlni, de kb. azt sem lehet tudni – mert ez nem egy egzakt vizsgálat – hogy mekkora koncentráció mit jelent. Lehet, hogy egyik napról a másikra kétszeresére nőtt a betegek száma, és kétszer annyi a szennyvízbe jutó szennyezés mértéke, de pl. másnap reggelre kitört a hóvihar, azért a lakosság dolgozó fele fél órával korábban kel, hogy mégis beérjen a munkahelyére, ezért spec kevesebbet mérnek. Kevesebbet fognak mérni nyáron, mert aktívabb a csatornában a bomlás a magasabb hőmérséklet miatt, és kevesebbet, ha bőven hullik csapadék, ami hígítja (mert tudjuk, hogy csapadékvíz elvezetőt szigorúan tilos szennyvízcsatornára kötni, ezért ezt nem is csinálja senki…hogyne….) , de többet, ha éppen szeles idő van, egyszerűen azért, mert az erős fronttevékenység hatására az emberek egy részének fájni fog a feje, és tovább mossa a képét reggel a csapban, és több hígítóvizet enged csatornára. Mihelyt elrendelik a lezárási intézkedést, másnap reggel a covid-koncentráció azonnal húsz százalékkal csökken, mert a gyerekek átálltak digitális oktatásra, és a gyerkőcök félórával később fognak felkelni, mert a gyerek nem szeret korán kelni, ha nem muszáj (a felnőtt se, kivéve a nyugdíjast).

Megjegyzés: egy nagyváros szennyvíztermelésében eltörpül a lakossági „kommunális”, vécéhasználatból eredő szennyvíz mennyisége az ipari és szolgáltatási szektor szennyvizéhez képest.

Más szavakkal, egy rendkívül sokváltozós szennyvízrendszer elképesztő trutyijából szeretnénk számokhoz jutni egy olyan technikával, amely ebben az esetben meglehetősen korlátozott alappontosságú. Nem véletlen, ha valaki egymás mellé teszi azokat a bizonyos szennyvízadatokat és a járványgörbét, hát, túl sok egyezést nem fog találni, amit persze, kincstárilag azonnal megmagyaráznak, hogy a szennyvíztrendhez képest a betegség „késik”, azaz a klinikailag igazolható megbetegedésszámkésőbb jelentkezik, és „pontosan nem jósolható meg” hogy mennyivel. Hol két nappal, hol tizenkettővel, hol huszonkettővel. Tessék elképzelni az alábbi időjárás jelentést: „eső várható holnap, de lehet, hogy csak a jövő héten, de lehet, hogy két hét múlva, de biztosan esni fog majd”. Na, kb. ez a szennyvízből való covid-kimutatás. Ennek függvényében nyilván nem meglepő, hogy a hazai szennyvízadatok „mérséklet emelkedést” mutattak február közepe óta, miközben a lélegeztetőgépre kerültek száma háromszorosára, a napi átlagos betegszám ötszörösére nőtt. Ugyanakkor okbóberben, sokkal moderáltabb esteszám-emelkedés mellett „erős emelkedés” volt kimutatható.

Összefoglalva: a szennyvíz PCR mérése covid RNS-re dicséretes és technikailag előremutató analitikai megoldás, és bizonyára szolgáltat adatokat, de ha nagyon finom akarok lenni, akkor azt mondom, hogy jelen fázisában nem kiforrott és meglehetősen korlátos eljárás.

(A szerző olvasónk.)

Szarka András-Keszler Gergely: Klinikai kémia, Typorex kiadó, 2014
Ádám Veronika és munkatársai: Orvosi biokémia, 2010
Pál Tibor: Orvosi mikrobiológia kézikönyve, 2020
Balka Gyula-Bálint Ádám-Cságola Attila-Farsang Attila-Kiss István-Zádori Zoltán: A coronavírusok biológiája különöse tekintettel a SARS-CoV-2-re és a COVID-19-re, Magyar Állatorvosok Lapja, 2020/5