- Miért tartóztatták le a télapót? - Mert szakálla volt, kender. A marihuánáról (I. rész)

- Mit csinál maga a kannabisz, mi van benne, és ez miért és hogyan hat? (II. rész)

Mi történik, ha rábagózunk egy spanglira? Először is, olyan szórakozást kezdünk, amivel nemcsak Bob Marley, hanem többek között olyan ismert rasszisták, mint George Washington, Morgan Freeman, James E. Lee tábornok, Mahatma Gandhi, Chopin, Victor Hugo, Balzac, Talleyrand és a kiváló honvédtábornok, Klapka György is éltek. Viktória királynő pedig egyenesen orvosi tanácsra élvezte a füvecske görcsoldó és nyugtató hatását 1890-től. Mondjuk, ahhoz a családhoz és foglalkozáshoz kell is az anyag. Bár nyilván sokkal több alkoholista híresség volt. A szaga meglehetősen jellegzetes, aki ismeri, annak nem kell bemutatni, érdekesen fűszeres, ha dohánnyal nem keverve szívják, akkor cigifüstnél biztosan jobb és kevésbé büdös. Meg kell jegyezni: a kenderfüst sokkal több kátrányt, benzpirént, nitrózamint és általában rákkeltő összetevőt tartalmaz (6-8-szor annyit!), ha igaz, hogy a dohányzástól rákot lehet kapni, ez halmozottan igaz a zöldközi hengerre, bár rajongói „hajlamosak” ezt elfelejteni. A marihuánaszívók esetén a tüdőrák szinte azonos gyakorisággal rendelkezik, annak ellenére, hogy az elszívott drog mennyisége egy erős dohányoshoz képest annak tömegének csak 2-5%-a. Na, ennyit a remek gyógynövényről. A csekély mennyiségű kannabinol csak enyhe nyugodtságot, kicsit lebegő, gondtalan érzetet kelt.

A mariskaszívó ebben a stádiumban teljesen tudatánál lévőnek gondolja magát, és az is, ez főleg azért veszélyes, mert már ebben a fázisban nagymértékben csökken a koncentrációkészség, az egyensúlyérzék, csak ezt a jóember még nem veszi észre. Ehhez mindössze 2-4 mg THC elegendő (fél átlagos spangli, de spanglija válogatja). Azaz nagymértékben romlik a járművezetési készség, és minden más finommotoros készség is, nem csak a motoros. A nevetős cigitől ismert nevetési kényszer (lásd Kunhalmi Ágica, mikor nem szomika, meg Cseh Katka, mikor négykézláb közlekedik a saját lagziján, nincs szebb látvány a seggrészeg mennyasszonynál), kb. ennek a másfélszeresénél (5-8 mg bevitele után) érzékelhető. Ha az illető ekkor tovább szívogat, hamarosan többségük borzongani fog, egy rövid idejű kellemetlenebb szakasz következik, (10-15 mg-nál), majd az illető egyre konfúzabb, ködösebb, álmosabb lesz. Kifejezett hallucinációk, illetve élénk képek látása csak 20-25 mg körüli dózisnál jelentkezik és a legtöbb ember 100-130 mg THC bevitele után ájul be merevtajmarihuánarészegre, ami a békeidőkben kb. 6-7 db 1 g-os spanglit jelentett (a hatvanas, hetvenes években egy átlagos joint 10 mg THC-t tartalmazott, ma már 150 mg-os is elérhető, bár nem gyakori), egymás után, ma már van annyi magas hasistartalmú, magas THC-tartalmú anyag, hogy gyakran kettő cső is elegendő a totális beálláshoz, sőt akár végig se lehet szívni egyet se. Megjegyzendő viszont, hogy a fűterítőknek nem üzleti érdeke, hogy az ügyfeleik egy nyomorult cigitől kifeküdjenek, ezért a magas THC tartalmú „korszerű” marihuánát csökkentett adagban töltik cigibe, vagy árulják annak, aki maga tölti cigibe, leggyakrabban ipari kender levelével vagy egyszerű pemetefűvel vagy sima dohánnyal hígítják. A pemetefű nemcsak pemetefűcukornak való, hanem jellegzetes kesernyés-aromás íze miatt úgy néz ki, illetve szaglik, mintha valami nehézfegyverzettel ellátott nehézfiúnövény volna, és nem egy ártalmatlan torokpucolgató árokszéli gyógynövény, ezért is terjedt el, hogy a szintetikus kotyvalékokat (Herbal, MDFA, JWH, BICA, benzil-piperazin, stb.) alkoholban feloldva pemetefűre sprayzik rá a dealerek, és a nyomoron herbálos Gazsiknak úgy adják el, mintha ez növényi drog lenne. A legviccesebb, mikor a rendőrség kezére kerülő lefoglalt kábítószer, amit „látnokzsálya” ként forgalmaznak, valójában Herbal EX-szel lefújt pemetefű. Mondjuk, ebben olyan semmi új nincs, hogy pl. 1982-ben a kanadai rendőrség lefoglalt egy csomó „meszkalint”, és az kivétel nélkül mind szintetikus LSD volt. A legviccesebb, mikor LSD-oldatával beinjekciózta a parasztgyerekje a sima mezei cylindropuntia kaktuszt, és eladta úgy, hogy az mescalkaktusz, mondjuk, aki megvette, az se éppen százas égő. Először is, mert a mescalkaktusz (Lophophora williamsii) se náluk, se nálunk nem illegális, szabadon tartható, másrészt pedig illő tudni, hogy ennek a kaktusznak nincsenek tüskéi. (Jó, igen, valóban, egyetlen kaktusznak sincsenek tüskéi. Tüskéi a sünnek és a rózsának vannak (nincsen rózsa tövis nélkül - de, van, a rózsának nincs tövise, a rózsának tüskéje van), mert a tüske bőrszöveti (állatokban: bőreredetű) képlet, a kaktusznak tövisei vannak, amelyek nem azok, hanem módosult levelek.) Ugyanis egyszerűen nem szorul rá. Az a kaktusz, amelyik nem tövises, az gyanús, annak van jobb. Olyan, mint a skorpió aprócska ollóval… és bazi nagy dagadék farokkal…

Ha intravénásan adunk be valakinek tiszta THC-t, még ennek az adagnak tízszeresébe se hal bele – a húsz-harmincszorosába már igen (kb. 2,2-3 g tiszta hatóanyagba). Kb. lehetetlen tehát, hogy valaki egy ültő helyében halálra spanglizza magát, kivéve, ha halálos baleset éri, fél kézzel megállítja (a sínen állva…) az intercityt, lepottyan az emelet széléről, vagy hallucinációi miatt véletlenül beleköt egy enyingi mezőgazdasági brigádba, bodzaszedés közben. Ugyanis egyszerűen nem tud elszívni halálos mennyiséget belőle, mert előbb elveszti az eszméletét. Eleve egy klasszikus, 100-200 évvel ezelőtti fűből nagyjából 300 spanglit kellene egy ültő helyben elszívni ahhoz, hogy meghaljon, azaz kb. egy kazalnyi kendert. A marihuána nem heroin, hogy belöki az ember iv. az aranylövést, és annyi volt, mert utána már nem tudja kontrollálni, itt a kontroll az, hogy vagy szívod, vagy ha elájultál, már nem szívod. Letüdőzni (lásd Clinton) nem kell a hatóanyag felszívódásához, mert nemcsak a tüdőből, hanem a szájnyálkahártyáról is felszívódik, és az itteni erekből ráadásul a máj (portális véna) megkerülésével kerül a keringésbe. (Egyébként a nikotin is.) Mondjuk, elméletileg tiszta hasisból be lehet kebelezni annyit orálisan, hogy az illető belehaljon, de ez színtiszta pazarlás, aki meg akarja ölni magát, vegyen be száz szem kalmopyrint. Olcsóbb és hatékonyabb.

A kender igazi veszélye nem az, hogy menten belehal az ember (ami heroinnal és kokainnal annál inkább megesik), vagy hogy olyan mértékben függővé válik, mint egy ópiát- vagy amfetaminhasználó (egy masszív ópiátfüggő a tévedések elkerülése végett tényleg belehal az egyszeri elvonásba, egy masszív intravénás metamfetaminhasználó pedig kb. három hónap alatt 30 évet tud öregedni arcra, fizikumra és általános egészségi állapotra egyaránt), hanem főleg az, hogy

Más szavakkal, marihuánafüggőre igaz ugyanaz, mint a halottra, a hülyére és az alkoholistára is: neked nem kellemetlen, csak a környezetednek. Ők tényleg meggyőződéssel állítják, hogy a fű nem veszélyes, ahogy lilára mázolt, seggében csokornyi pávatollal közlekedő buzbuz is azt mondja, ő a normalitás. Mondjuk, elég gyakran ez a kettő az egy. És ez sem véletlen.

Régen gyanították, hogy a fiatalkori rendszeres füvezés kinyírja az agyat. Kb. 30-40 éve azt oktatták, hogy a marihuánafüggő fiatalok intelligenciahányadosa elmarad a kontrollnépességétől. Én – és mások is – erre 20 éve azt mondtuk, hogy ez nem azért, vagy legalábbis nemcsak azért van, mert THC nyírja az agyat, hanem eleve a buta gyerekek fognak kábítószerezni, azaz a statisztika ez esetben is torz (mint mindig kb.), tehát önmagában, bár valószínűsíti, de nem bizonyítja, hogy a marihuána butít. Azóta kiderült, hogy a helyzet ennél összetettebb. A marihuána nem egyszerűen butít, hanem átalakítja az agyat. Egyébként ez megteszik az ópiátok is, de nagyon durván teszi a kokain. A kokain erőteljes nagy dózisú használatától az agy orbitofrontális kérge kimegy, mint a biztosíték. Ez az az agyterület, amely az igények fontossági (prioritási) sorrendjéért felel, és amely az örömforrásokat is rangsorolja. Egy igazi kokainista hiába szokik le, miután kilőtte az agya örömforrásközpontját, nem talál örömöt semmiben, kivéve egyes-egyedül a kokaint, ezért menthetetlenül vissza fog esni. Se csokiban, se punciban, se életveszélyes, adrenalintermelő hobbikban, pl. sziklamászás, háromszázzal motorozás, siklóernyőzés, ejtőernyőzés, orosz rulett, póker ukránokkal, zsidóüldözés (pogromozó matematika), se semmiben, ergo, egy életre kinyírta magát. A fiatalkori rendszeresnek nevezhető (legalább háromhavonta egyszer, legalább két évig) füvezés hatására az agy GB-1 kannabiszreceptorai egyszerűen kimennek, elpusztulnak, eltűnnek. Tudniillik, az emberi agyban magzati korban és közvetlenül születés után van a legtöbb kapcsolat és a legtöbb receptor. Agyunk tömege ugyan nő a növés során – gyorsabban, mint más testrészeink, szerveink – tízéves korban már eléri a felnőtt méret 80%-át, míg más szerveik ekkor még legfeljebb a fele, vagy annyi se – de az agysejtek közötti kapcsolatok, azaz dendritek száma nemhogy nő, hanem csökken. Az agy fejlődése során úgy fejlődik, hogy leirtja, ami feleslegesnek tűnik, hogy kevesebb kapcsolaton keresztül gyorsabban és célirányosabban működjön a rendszer. Közhelyes, hogy az idegrendszeri és oxigénhiányt okozó ártalmak magzati és kisgyermekkorban mennyire gátolják az agyfejlődést (meg a gumikalapács is). Itt nem pusztán csak a nyers kognitív készségről van szó, azaz nem csupán az okosságról, azaz a számszerűsíthető IQ-ról, hanem a teljes személyiségről: életfelfogásról, értékrendről, kultúráról, gondolkodásmódról, a szociális érzékről, kitartásról, akarati tényezőkről stb. Amivel az embert kiskorában kezelik (kannabisz, alkohol, gumikalapács, putriszag, Korán) az nyomot hagy az agyán.

Ha egereknek adnak iv. THC-t, azt tapasztalják, hogy az egér agya fiatalon olyan lesz, mint az idősebb egereké, és testileg is megöregszik, mert az agyfüggelék hormontermelése az „öreg” szintre áll be. Ez azért figyelmeztető.

A kannabiszreceptorok 90%-a eltűnik majdnem a teljes nagyagy területéről. Következésképpen az endogén kannabinoloknak nincs csatlakozási helyük, és nagyrészt nem fejtik ki a hatásukat. Az sose jó, ha egy idegrendszeri mediátoranyag termelés leáll, vagy receptorai eltűnnek. Ha nincs elegendő dopamin, beáll a Parkinson-kór. (Úgy tűnik, a bunyósok és a rendszeresen fejbe rúgott focikapusok, fejbe dobott kézilabdakapusok gyakran kapnak Parkinsont, azaz a fej rázkódásának is köze lehet hozzá).

Ha nincs elegendő gamma-amino-vajsav, az illető begörcsöl, meg is hal. Ez időnként bekövetkezik egyes DK-s homokosokkal is római buzibárok vécéjében, ha túl sok GBH-t adnak be maguknak. A kannabiszreceptorok eltűnése nem ennyire durva, az asszociációs, szociális készségek, a képzelőerő, a fantázia, az átlátóképesség, a térben gondolkodási, tájékozódási képesség leépülésével jár. Mint minden agybaj esetén, a csökkent képességű személy nem észleli, hogy baj van vele. Ettől nagy baj az agybaj. A rendszeresen füvező fiatalok szegényes szókincsű, rosszul kommunikáló, gyenge képzelőerejű, korlátolt, beszűkült gondolkodású felnőttekké válnak, de nem zavarja őket, ezért őszintén tagadják. („Én húsz éve füvezek, és semmi bajom. – Öreg, mennyi 125 köbgyöke? Mittudomén, nem is érdekel.”) Zárójelben jegyzem meg, hogy mióta közhasználatú eszköz lett a GPS, nagyjából az emberek nem tudnak eligazodni terepen, nem érzik az irányokat, a szintkülönbségeket, megszűnik a térben gondolkodás képessége, mert a tájékozódásáért felelős kérgi területek ellustulnak, le is épülnek. Ez egyébként ketrecben tartott állatoknál is megfigyelhető.

Van egy elképzelésem arról, hogy van-e összefüggés a között, hogy a felnövő fiatal generáció degenerált, sajátosan beszűkült gondolkodású, szociálisan érzéketlen, éretlen, korlátozott képzelőerejű zombi legyen, és bizonyos hatalomtechnikai érdekek között, más szavakkal, van-e vajon tudatosság, mélyebb érdek a marihuána-népszerűsítés és - legalizáció területén is. (Meg úgy minden másban is, a „mindegy, csak butítson és halálpárti legyen” között.) Ez természetesen költői kérdés volt. Azaz, aki gyakran feltesz nagy nyilvánosság előtt ilyen kérdést, az sokat költhet, pl. ügyvédre.

A különböző tanulmányok átlaga azt mutatja, hogy úgy tűnik, hogy a „fiatalkori” marihuánaszívás akkor a legveszélyesebb, ha 14. életév betöltése előtt kezdődik, ekkor szinte biztos az agykárosodás (és ha anyu marihuánát szív, a gyereké is), még néhány stanglitól is, és minél többet bagózik el a jobb sorsra nem érdemes, annál biztosabb és nagyobb mértékű. De ilyen szempontból nemcsak a középiskola, de a fiatal felnőttkor is még veszélyes víz, mert a receptorszám-csökkenés egészen 21. életévig megfigyelhető. Azaz, lehet, hogy valaki a 18. életévével nagykorú, de még nem felnőtt. (Lehet, ebben jobbak az amerikai törvények.)

A középiskolások, a 21. életév előtt marihuánát rendszeresen szívók viselkedéséről annyit: tessék megnézni a Cohn-Bendit-féléket, a ma már 65-70. életévüket betöltött, hatvanas évekbeli hippi, akkor középiskolásokat, hogy agykárosodásuk jelei ma is mennyire szembeötlőek. Természetesen erős túlzás és leegyszerűsítés lenne a liberális hangadók, véleményformálók és programalkotók bigott csőlátást, Brezsnyevet megszégyenítő doktriner ideológiafüggését, valóságról tudomást venni nem hajlandó merevségét, türelmetlenségét, nagyképűségét, szűklátókörűségét, erőszakos progresszivizmusát egyedül és kizárólag a fiatalkori marihuánafogyasztásukra fogni, de majdnem biztosra vehetjük, hogy ennek is van szerepe kóros agyműködésükben. A népnyelv a „szétfüvezte az agyát” kifejezéssel szokta ezt illetni. Igen, feltűnő: míg az ópiátok és az amfetaminok testileg írják főkönyvileg nullára a használójukat, addig a füvesembereknél ez, legalábbis látványosan az esetek többségében nem figyelhető meg. De minél fiatalabb korban kezdik, annál szembeötlőbbek az agyi következmények: az elbutulás és a beszűkültség. Ezt a fajta beszűkültséget össze lehet vetni azzal, ahogy Leary és a több drogprédikátor a hallucinogéneket a hatvanas évek egyetemi kampuszain, mint „tudattágító” szert hirdették és ajánlották. Egyébként a „hallucinogénpápa” Leary, aki rendkívül tehetséges, intelligens figura volt, idős korára szintén teljesen leépült, egy fizikailag és szellemileg szánalmas ronccsá. Lehetne a kábítószer-fogyasztás reklámja.

Egyébként a marihuána időnként előidéz váratlan szívhalált, magasvérnyomás-rohamokat, de agyi érkatasztrófát is leírtak már hatása alatt, ergo, azért bele lehet halni, csak az finoman szólva, ritka. Szalay idéz egy német statisztikát, mely szerint 1998 és 2018 között összesen három fiatal halt meg közvetlenül a marihuána heveny hatásától, azaz nem attól, hogy befüvezve balesetet szenvedett, hanem mert kikattant a szíve. Megjegyzés: ez idő alatt kb. ezer itta halálra magát. Mivel tavaly óta mindenki covidban vagy covidoltástól hal meg (ízlés szerint), frissebb adattal nem szolgálhatok.

Nos, tehát, Európában a kenderszívás mindig is jelentéktelen és marginális dolog volt, keleten meg senki sem törődött vele, a jamaicai brit gyarmatos meg vállvonva nézegette, hogy a niggerjei mit füstölnek a kunyhó előtt reggiezés vagy reggelizés (általában inkább vacsorázás) közben vagy után, kb. nem érdekelte, legfeljebb, ha kíváncsi volt, ő is beleszívott, majd azt mondta, well, ez nem úri dolog, úriember társaságban nem röhögcsél. Mint említettem volt, Napóleonék a párizsi szalonokba hoztak haskát Egyiptomból, de ez rövid életű divat-kuriózum maradt. Az orvosok, persze, foglalkoztak vele, Európa-szerte, de olyan nagy jelentőséget nem tulajdonítottak neki. William O'Shaughnessy (fogalmam sincs, hogy kell kiejteni, leírni is alig tudtam) ír orvos bemutatta a nyugati orvostudomány számára a kannabisz terápiás felhasználását még az 1830-as években. Azt a következtetést vonta le, hogy nincs negatív orvosi hatása, és a növény felhasználása gyógyszerészeti környezetben ezután moderáltan, de terjedt. A XIX. században szokásban volt időről időre használni erre-arra, de az európai fehér lakosság nem tudta benne meglátni a gandzsát. Akkor mégis, hogy a retekbe lett ez egyáltalán téma, illetve kábítószer?

Nagyjából ennek is az angolok az okai. Pontosabban azok, akik találkoztak a gyarmataikon a kender mértéktelen élvezeti célú felhasználásával a színesek körében, míg ez Európában nem volt. Ezek meg leginkább az angolok voltak, meg a hollandok, mert Spanyolországnak ekkor (1820-1840 körül) már nem, a németeknek és az olaszoknak még nem voltak érdemben gyarmataik. Akik még törődhettek volna, azok a franciák, nem világos ők miért nem tették. (Portugália, mint gyarmattartó ország ekkor már lényegét tekintve, de facto már maga is Britannia félgyarmata, hű szolgája.)

A brit, mint általában a nyugat-európai és észak-amerikai (WAPS) gondolkodásmód hajlamos arra, hogy mindenkinél mindig mindent jobban tudjon, és megmagyarázza a koszos színeseknek, a büdös niggereknek, a rohadék sárgáknak és a kelet-európai majmoknak, hogy ki is fingja a passzátszelet, és mit és hogy kéne csinálniuk és miről mit szabad gondolniuk, miközben kifosztják őket és országukat. Ebben az elmúlt 300-400 évben szinte alig-alig változott valami, legfeljebb a felszínen néha időlegesen túlesnek a ló másik oldalára, pl. a feketéket illetően, de ezt nem kell túl komolyan venni. Az igazi felsőbbrendű és kultúrahozó brit gyarmatos világszerte megvetéssel vegyes utálkozással nézte az általa kirabolt népek „undorkeltő, barbár” szokásait, és mindent megtett, hogy „civilizálja” ezeket, ha beledöglenek is. Azt kell mondjam, pár dologban akár egyet is érthetünk velük, pl. a Fidzsi-szigetek vagy Új-Zéland, illetve Pápua-föld lakosságának étrendjét, a kongóiak szelleműzési technikáit, esetleg India egyes vidékeinek özvegyi gyászát (élve a máglyán) tekintve, de én akkor is azt gondolom, hogy ez az ő dolguk. Csak hogy egy élő példát hozzak, a Nobel-díjas ausztrál Gajdusek ugyan sikeresen leszoktatta a foréket elhunyt családtagjaik elfogyasztásáról, de közben a törzs szinte összes barna kisfiúját megpedózta, vagy mondjuk úgy, végigfarkalta. Ki is akkor a barbár?

Nos, a brit gyarmatos még 1800-ban úgy döntött, hogy most aztán már elég a barbarizmusból a barbár Indiában (ahol már akkor nemhogy írásbeliség, de egyetem, szökőkút, vízvezeték és fürdőszoba volt, mikor Angliában az emberevő kelta barbárok nemhogy a bötűt, még a vasat se ismerték, és durva kőbálványok alatt veremlakásokban együtt laktak a birkáikkal) leszámolnak a barbarizmussal. Megszüntetik a kasztrendszert (azóta is…), bevezetik a lakcímet (még a szent teheneknek is), felszámolják a leprát (azóta is…) ...és egyszer és mindenkorra véget vetnek a kábítószer-használatnak. Igen, tudjuk, hogy az indiai ópiumot aztán elkezdték áthordani Kínába, és mikor a kínai kormányzat nemtetszésének adott hangot amiatt, hogy a lakosságát drága külföldi méreggel ölik, mikor ők szeretnék a kínai kulit kizsákmányolni, de menten megindultak a demokráciakiterjesztő fregattok. Emiatt az ópiumtermelés elleni harc finoman szólva is moderált maradt, ezért keresni kellett egy veszedelmes közellenséget, és ez lett a kender. Igazság szerint lehetett volna a bétel is, melynek rágásától az indokínai lakosság ezzel a szokással élő részének kékesfeketére rohadnak a fogai, hatóanyaga, az arekolin pedig tízszerte mérgezőbb a THC-nál, de valahogy az nem jutott eszükbe. Természetesen ezt a prohibíciót sohase tudták, vagy tán nem is akarták érvényesíteni. 1893-ban az „Indian Hemp Drugs Commission” hét kötetben 3281 oldalon magyarázta el őfelsége minisztereinek és lordjainak, hogy a kannabisz használata még mindig általános, az indiaiak számára a kannabisz „gyógyszer”, mint az orosz muzsiknak a vodka, a peruinak a „mamita cocita”(kokaanyácska), az indiai lakosság kb. 10%-a szív időnként, és 0,5-1%-ra rendszeresen kannabiszt, ezek közül kb. minden huszadik pedig olyan mértéktelen fogyasztó, hogy már belehülyült, emiatt rendszeresek a balhék, mert ez egy (akkor) 280 milliós országban konkrétan 140 000 idióta drogost jelent. Ah, boldog békeidők… mikor még csak 280 millió volt az indiai lakosság…

E jelentés alapján, na meg a Chopra testvérek szociológiai felmérései alapján az indiai kormányok az 1920-as 30-as években folyamatosan hozták a kannabiszellenes rendeleteket, sőt, 1925-ben a kannabisz nemzetközi ellenőrzés alá vonását is megszavazta a Népszövetség. A független India aztán a háború után ezt az angol politikát vitte tovább: folyamatosan tiltotta és üldözte a kenderszívást egész Indiában. Bár nem kell hozzá nagy fantázia, hogy belássuk: ezt konkrétan a fogyasztók nem nagyon vették észre. Kivéve, mikor adni kellett némi baksist a rendőrnek, hogy nézzen már a másik irányba.

Az angolok persze Egyiptomban és a többi arab gyarmatukon is „rendet csináltak”, kevesen tudják, hogy a világ első kábítószer-törvényét nem Európában hozták, hanem Egyiptomban, még 1879-ben, és 1884-ben Egyiptomban betiltották a kendertermesztést és a kannabiszhasználatot. Mivel az összes, tehát az ipari kendertermesztést is betiltották, a törvényt természetesen nem lehetett végrehajtani, így a derék fellahok csak megmosolyogták a parafasisakos angol effendik igyekezetét, és természetesen fostak a fejükre. Hovatovább, mikor „odahazulról” a szudáni kormányzó 1895-ben utasítást kapott, hogy szüntesse meg a kannabiszhasználatot, kerek perc visszaírta őfelsége miniszterének, hogy lordom, ön nem ismeri a szudáni viszonyokat. Ahogy a kartúmi állatkertben úgy van krokodil, hogy rendszeresen beszökdösnek oda a Nílus vizéből, úgy, ha a szudáni polgárhoz odamegyek, és kiverem az összes fogát, mélyen meghajolva bólogat, és megköszöni, de két dolgot ne akarjak tőle elvenni: „egyik kezéből a Koránt, a másikból a hasispipát, mert akkor öl”. Sokat elmond az egyiptomi (és szudáni) viszonyokról, hogy 1934-35-ben a hatóságok nem kevesebb, mint 3864 tonna (!!!) hasist foglaltak le, de láthatóan a piacon áremelkedés nem következett be, azaz a kínálat nem csökkent.

Más szavakkal: a gyakorlatilag tök ártalmatlannak tartott kender úgy lett pária és gonosz kábítószer, hogy az angolok nem a tényleges farmakológiai hatása alapján, mert ez ekkor még nem volt levezethető, hanem puszta ideológiai okokból, egyfajta kultúrahordozási küldetéstudattól vezérelve kitalálták, hogy az. Ez pedig nagyjából oda-vissza az összes brit gyarmaton, de szó szerint Jamaicától Szingapúrig és Malajziától Belize-ig naná, hogy azt váltotta ki a színes lakosságból, hogy akkor szívjuk, míg tudjuk, mert ki tudja, holnap hátha mégiscsak nem jutunk hozzá. De olyan szinten, hogy Thaiföldön és Burmában a kannabisz neve marihuána, azaz hiába India földrajzi, etnikai és kulturális közelsége, a csarasz ott annyira ismeretlen volt, a kannabiszt a „nyugati” (amerikai) nevén nevezik meg.

Csak akkoriban a fehér ember még eszénél volt (függetlenül attól, hogy Oswald Spengler és Julius Evola már akkor is látnoki módon hirdették, hogy a fehér ember kultúrájának el fogják törni a gerincét, és hogy a nyugati világ a degenerációban és a vesztébe rohan, de már száz éve is csak kiröhögték őket) és ahogy egy európai ember kb. idegrohamot kapott volna, ha megtudja, hogy a lányának egy koszos nigger akarja csapni a szelet, vagy undorral köpött volna, ha valaki olyat vet fel, hogy a „homoszexuális aberrációban szenvedő elhajlottakat” talán mégse kéne bűnözőként kezelni, nos, a kor európai embere el se tudta képzelni azt, hogy olyan alantas mérget szívjon, amit egy koszos bagdadi tevehajcsár. Más szavakkal: a XX. század első felében a „kábítószer-probléma” egy az egyben egyet jelentett az ópiumproblémával (morfin, heroin, dihidrocodin), de az is csak azért létezett, mert a morfin létfontosságú gyógyszer, és ezért akik hozzájutnak, morfinistává lesznek. (Hiszen fehér ember nem aljasodik le odáig, hogy ópiumot szívjon, mint egy koszos kínai kuli, vagy egy rühes indiai bennszülött, csakis intravénás morfinfogyasztó lehet.) 1900 körül nem létezik olyan, hogy kannabiszkérdés, kokainkérdés, hallucinogéngomba-kérdés, hiszen kit érdekel, hogy holmi indián vagy nigga mivel mérgezi magát. A kokain az brit, amerikai „jobb körökben” elegánsnak számított, nem tekintették „egyenrangú” kábítószernek a morfinnal, nem véletlen, hogy Doyle Sherlock Holmesot kokainistának festi le: a kokainszívó élénk, gyors gondolkodású, célratörő, ez volt a kor közgondolkodása. Nincs kábítószer-kérdés. Morfinkérdés van. Ha az angolok nem fontoskodnak a Népszövetségben, leginkább azért, hogy a kényesebb témákról eltereljék a figyelmet, nem zárható ki, hogy a kender ma ott lenne jegyezve, mint a khat vagy a látnokzsálya: tudjuk, hogy van egy ilyen, érdekes központi idegrendszeri hatású (neurotoxikus, hallucinogén) anyag, jaj de furi… és ennyi. Kb. annyian használnák, mint a khatot (amely Jemenben probléma, de tulajdonképpen Jemenben sem, mert van igazi bajuk is, konkrétan az, hogy háború van, bár szerintem élvezik. Az a nép, ahol a hagyományos tőr (dzsambia), a népviselet elengedhetetlen tartozéka, mint mifelénk kb. a juhászszűr, az ne mondja azt, hogy nem szereti, ha gyilkolászás van.) A gazdasági, politológiai, társadalmi élettani és kriminalisztikai jelentősége huszadrangú, legalábbis a nyugati világban, ahol a nép alapvetően a jól bevált szerrel hülyíti magát évezredek óta. Alkohollal.

Az Egyesült Államok hozzáállása is a londoni malterosládás-pénzesládás tezsvérek mintáját követte. Tudjuk, hogy az első világháború befejezése és Európa viszonyainak alapos szétb.szása után az USA szépen hazament, feltette a kezét, azt mondta, sz.rok én erre, nekem ehhez semmi közöm (igen, tudjuk, hogy már az 1906-os jegybanktörvény óta nyilvánvaló, hogy a világ nemlétező urai a Londoni Cityből a Wall Streetre tették át a vakolókanalaikat, de ez messzire vezető téma), és elkezdett önmagával foglalkozni. Az ekkor még a felszínen többé-kevésbé puritán és persze gyökér módon képmutató USA-ban 1914-ben megjelenik a nagyon szigorú kábítószertörvény (és először kriminalizálják a kannabiszt, illetve a kokaint is, ez volt az un. Harrison-törvény) majd 1920-ban bevezették az alkoholprohibiciót, amely történelmi siker volt, legalábbis a szervezett bűnözés létrehozásának frontján. 1920 és 1933 (e dátum nemcsak Adolf hatalomra jutásáról, hanem a száraz Amerika bukásáról is nevezetes, egyébként csak közbevetőleg említem meg, hogy április huszadika nemcsak Adolf születésnapja, hanem a kannabisz világnapja is) az USA hatóságai számára csak egyfajta komoly bűnöző létezett, a szeszcsempész, és rettenetesen zavaró volt, hogy minden más bűnözés is egyre inkább erre épül rá. A marihuánával senki nem ért rá vagy akart különösen foglalkozni, „csak úgy mellesleg” vezeték be a „Marihuana Tax Act”-et 1937-ben. A kenderszívás szokását természetesen a fekete rabszolgák hozták be az újvilágba, az indiánok nem termesztettek kendert, elvoltak a kis gombácskáikkal, na meg persze, a jó öreg kokával. Az „arany húszas években”, a nagy gazdasági konjunktúra idején, a világválság előtt tömegével „jöttek fel” mély délről a mexikói vendégmunkások, és terjesztették egyre szélesebb körben a marihuánát, főleg… mert nem volt pia!!! Kik szívtak? Nyilván nem a jól szituált felső középosztálybeli polgárok, akik ki tudták fizetni a méregdrága csempészett whiskey-t, hanem a slum, a proli melósok, a bevándorlók, és persze főleg a feketék.

Na már most, nem különösebben meglepő, hogy ezek a rétegek tették ki a bűnözők nagy többségét is, és a mélyen okostojás és eszükről híres rendőrök hamar levonták a következtetést, hogy a marihuána bűnözésre hajlamosít, aki füvet szív, az bűnöző, a marihuána „gyilkos indulatokat ébreszt”, a marihuána „veszélyes”, és ezek a rothadékok azért bűnöznek, mert marihuánaszívók. Persze, ma sincs a mainstreamnek sokkal több esze, hiszen ma meg arról vannak mélyen meggyőződve, hogy a színes bőrűek bűnözésének és agresszivitásának egyedüli oka az intézményes rasszizmus. Mondhatnám, hogy szerencsés körülmény, hogy sose fognak tudni meggyőződni az ellenkezőjéről, azaz nem fogják elképesztően csodálkozó arccal konstatálni, hogy az alulszocializált, kiilleszkedett, alacsony intelligenciahányadosú szarszínű akkor sem tud európai módon viselkedni, ha megszűnik a rasszizmus (ami sose fog), ahogy arról se tudtak következtetést levonni, hogy a marihuána eltüntetése megszünteti a bűnözést (mert a marihuánát se lehet parancsszóra eltüntetni, bár csendben megkérdezem, hogy pl. 1978-ban hány marihuánaterjesztőt fogtak meg Magyarországon (segítek: nullát), és tán nem volt bűncselekmény?

Jó, biztos kevesebb történt, mint ma, nem járok messze az igazságtól, ha arra tippelek, ha arányaival annyiban kevesebb, mint amennyivel kevesebben viselték a „Kolompár” vezetéknevet). Tehát a kriminológiában alapvetőnek tekintették, hogy a marihuána miatt bűnözés van, és minden erővel meg kell akadályozni, hogy az elterjedjen, különösen a fehérek körében, nem kimondva, de hozzágondolva, hogyha a fehér lakosság „bevadul” (mármint a marihuánától), az nagyon nagy baj lesz, mert hát okosabbak, mint a gettólakók. Megjegyzem, az amerikai politikus sose mondja ki, de nagyon fél a fehér középosztály radikalizálódásától. Ma is, sőt, ma még csak igazán. Ugyanis nekik, szemben velünk, fegyverük van.

Meg kell jegyeznem, hogy a kender, illetve a marihuána pánikszerű kriminalizálásában valószínűleg közrejátszott egy másik körülmény is. Ez pedig az amerikai politikai életben hagyományosan fontos erő, a lobbizás.

Miről van szó? 1916-ban két agrotechnikai szakember, Jason L. Meryll és Lyster H. Dewey megjelentettek egy kiváló dolgozatot, melyben leírták azt, amit Imhotepék (tessék visszalapozni) már 3500 évvel korábban is tudtak, hogy a kenderből papírt lehet készíteni. Éspedig nagyon jó papírt. A fehérítésére és a feldolgozására sokkal kevesebb klór, nátrium-szulfit és lúg szükséges, és nem kell kivágni az összes erdőt. Akkoriban ugyan még Greta kisasszony nem pattogott az ötven kilójával, a környezetvédelem akkora hívószó nem volt, mint manapság, de az olcsóság, a biznisz, az annál inkább. Csak, ami a papírgyártónak biznisz, az nagyon nem a papíripari vegyszereket gyártóknak, közöttük olyan már akkor nagy hatalommal, tőkével és befolyással bíró, szenátorokat kézből etető cégeknek, mint a DuPont, a Hearst vagy a Standard Oil, amelyek azonnal léptek, hogy a kender termesztését ellehetetlenítsék. (Az USA-ban a gyapot és a birkagyapjú textilipar alapja, a kender rostnövényként való használata marginális). Megkenték a döntéshozókat, és lefizették az újságírókat. A sajtó természete az elmúlt száz éveben keveset változott, a „független” újságíró azt írja meg, amiért fizetik.

Nos, mivel az orrát fenntartó amerikai republikánus maximálisan meg volt győződve arról, hogy a marihuána=bűnözés, jól betiltották a marihuánát, mert az ugyan nem gond, ha koszos niggerek halálra mariskázzák magukat (ami nem volt éppen jellemző, mint említettem, marihuánától közvetlenül nehéz meghalni), de nehogy már megrontsák az erkölcsös fehér Amerikát (ahol egyedül New Yorkban ugyanekkor 7000 - v.- 10 000 latin és fekete prostituált szolgálta ki az „erkölcsös” fehér apukákat, ideértve a „szigorú erkölcsű” brooklyni kiválasztottakat is (ahogy a vicc tartja, mikor az ifjú Kohn annyira csóró, hogy a legolcsóbb kétdolláros néger lotyóra se telik neki, de a szálásadónője enged a közeledésnek. Eltelik 15 év, Kohn már dúsgazdag bankár, és az egykori házinéni felkeresi egy siheder fiúval, na James, köszönj szépen apádnak, mire a gyerek undorral. – De mama, ez zsidó… mire Kohn: – Ide figyelj fiacskám, jobb, ha tudod, hogy két dolláron múlt, hogy te most nem vagy nigger!). Mivel azonban 1933-ban ismét lehetett piálni, a marihuána visszatért egy szűk underground réteg és néhány deklasszált figura szórakozószerének státuszába, és mivel közben a világválság is alaposan végigsöpört Amerikán, a minden szintű politikus bölcsen úgy látta, hogy hadd igyanak az emberek (ahogy a Szovjetunióban is tudatosan nem tettek semmit egészen Gorbacsov fellépéséig, a totális alkoholizmus ellen, jobb, ha az embereknek van egy menekülőútjuk, ahogy mondani szoktuk, a kommunizmusnak semmit nem ártott a holodomor, a gulág, a polgárháború, a világháború, a titkosrendőrség, a sztálini tisztogatás, a kommunizmus akkor dőlt össze, mikor elzárták a vodkásüveget). Az átlag amerikainak – megint Bayer professzort idézem – nem sok tapasztalata volt a marihuánával, amikor azt kábítószerré nyilvánították és betiltották, valószínű, hogy sem az átlagpolgár, sem az átlag kongresszusi képviselő és szenátor nemhogy nem szívott sose füvet, hanem nem is ismert olyan embert személyesen, aki ezt megtette volna. Hogy egyetemisták és állami tisztviselők füvezzenek? Ez a harmincas évek Amerikájában teljesen elképzelhetetlennek tűnt. Következésképpen minden szó nélkül rábólintottak a marihuána és a bűnözés összefüggésére, hiszen azt az illetékes szövetségi hatóság a Bureau of Narcotics (a DEA elődszervezete) ezt mondta, és amit a kormány és a tudomány állít, az kérem, úgy van. Tudjuk, tudjuk. 1941-ben a gyógyszerjegyzékből törölték a kannabiszt és a kannabiszolajat. Mert csak. Érdekes, hogy bár a morfin és a kokain is tiltva voltak, őket mégse törölték a gyógyszerkönyvből. Megjegyzendő, hogy a szintetikus gyógyszerek kidolgozása okán az 1930-as évektől „úgy általában” szorult vissza a növényi és állati eredetű gyógyszerek, a biohatóanyagok alkalmazása, amely csak az 1990-es évektől lendült fel ismét, manapság pedig a biotechnológiai készítmények megjelenésével új vonala jelent meg a természetazonos gyógyszereknek. Tehát ez a folyamat ekkoriban nemcsak a marihuánát érintette.

Szóval, röviden, a kannabisz évezredeken át majdnem senkit se zavart, majd a nyugati világban alig 100 év alatt rettenetes kábítószerré minősült át, és ez az átminősülés ugyanúgy nagyon keveseket zavart. Aztán feltámadt a fű, akár a fűtenger…

(Folytatjuk.)

(A szerző olvasónk.)