Egy elolvasásra érdemes összeállítás Lomnicionista munkásságáról és hagyatékáról
2008-05-30. 13:48

Még akkor is, ha zsindexes. Valamiért megharagudhattak rá a héberek, de ez bennünket nem érint, az eredménye viszont érdeklődésünkre tarthat számot. Alább az összeállítás.

Lomnici örökségét nehéz lesz eltakarítani

Lomnici Zoltán legfőbb bírói megbízatása hamarosan lejár. Utódjáról nem sikerült dönteni, de az biztos, az államfő nem akarja, hogy maradjon. Pedig mindent megtett az újabb hatéves ciklusért, a pártok látva nagy igyekezetét a végén már összenevettek a háta mögött. Közben a bíróságok valódi kontroll nélkül, rossz hatásfokkal működnek, az évtizedes gondok irányítása alatt csak tovább mélyültek.

Hétfőn a parlamentben Sólyom László köztársasági elnök a következő szavakkal ajánlotta a képviselők figyelmébe Baka Andrást, akit a Legfelsőbb Bíróság élére jelölt: ”A jelölésnél abból indultam ki, hogy változásra van szükség az igazságszolgáltatásban és a bírói szervezet élén. [...] Tisztában voltam azzal is, hogy mindegyik frakció szükségesnek tartja a változást. [...] [E]lutasítás esetén a frakciók és a köztársasági elnök közös célja, az igazságszolgáltatás működésének olyannyira szükséges változásai, hosszú késedelmet szenvedhetnek.”

Az elnök rövid felszólásában nem győzte hangsúlyozni, hogy változást akar az igazságszolgáltatásban. Ez nagyon határozottan arra utal, hogy komoly működési gondot lát a bíróságok munkájában.

Baj van a bíróságokkal

A magyar bíróságokat az elmúlt időszakban több tanulmány is élesen kritizálta. Mostanában készült el a pécsi egyetem, a Pázmány egyetem és az Eötvös Károly Intézet egy-egy átvilágítása, vészharangot kongatott a Transparency International magyar szervezete és az ELTE jogi karán dolgozó Fleck Zoltán jogszociológus is. A nyilvánosság kizárásával éppen kedden tartottak megbeszélést a Fővárosi Bíróságon az említett tanulmányok közül az első háromról.

Információink szerint egy bíró – egyetértve a kritikákkal – arra panaszkodott, hogy a bírósági kinevezéseket a nepotizmus jellemzi. A megbeszélés után főnöke, egy megyei bírósági elnök jól lehordta kritikai észrevételéért. A történet informátorunk szerint jól jellemzi a mostani helyzetet: a megyei elnökök kiskirályokként uralják a magyar igazságszolgáltatást, és ez súlyos következményekkel jár. A változáshoz sokak szerint érdemes lenne törvényt módosítani, de egy változásra nyitottabb főbíró is sokat segíthetne.

Hack Péter alkotmányjogász közreműködött az Eötvös Károly Intézet és a Transparency International kutatásában is, míg Fleck Zoltán hozzájutott az Országos Igazságszolgáltatási Tanács (OIT) egyébként nem nyilvános belső feljegyzéseihez. Kérdésünkre ugyanazokat a válságtüneteket sorolták fel:

Hiába a sok bíró, lassan mennek a perek

Magyarországon hatalmas aránytalanságok vannak egyes bíróságok között. Van bíró, aki 35-40 ügyet visz egyszerre, de van, aki több mint kétszázat. Budapesten átlag három évet kell várni egy jogerős ítéletre, Somogyban vagy Békésben viszont nagy az esély, hogy egy év alatt lezárul egy per. A nagy különbségek a rossz szervezésből is adódnak, és a jogbiztonságot veszélyeztetik, hiszen a túlterhelt bírák könnyebben hibáznak.

Az elmúlt tíz évben hatszáz új bíró állt munkába, a bíróságok költségvetési támogatása több mint ötszörösére nőtt, érdemi változás mégsem történt, pedig nem pereskedünk többet, mint a bíróságok felduzzasztása előtt.

Lomnici Zoltán ugyan 2005-ben látványos eredményekről számolt be a hátralékok feldolgozásában (ez részben az ítélőtáblák felállításának volt köszönhető), de az aránytalanságok megmaradtak. Sőt éppen abban az évben 6,3 százalékkal növekedett a folyamatban maradt ügyek száma az előző évhez képest.

A javulásról szóló beszámolókat az elemzők leginkább statisztikai bűvészkedésnek tartották már akkor is. Miközben Magyarországon az európai átlagnál több bíró jut egymillió lakosra, és a lakossághoz arányítva valamivel kevesebb is a peres ügyek száma, addig a magyar igazságszolgáltatás malmai lassabban őrölnek mint Nyugat-Európában.

Rokonok

Ahogy az említett fővárosi bírósági vitán is elhangzott, egyáltalán nem látható át a bíróságok személyzeti politikája. A megyei bíróságok elnökeinek gyakorlatilag teljhatalmuk van: pályázat és nyilvános szempontrendszer nélkül nevezhetik ki vagy léptethetik elő beosztottaikat. Miközben igen nagy a túljelentkezés a bírói állásokra, nincs igazi verseny. Emiatt az ország tele van bírófamíliákkal, az új állásokhoz sok helyen ismerősök és rokonok jutnak, a karrierekről négyszemközti beszélgetéseken döntenek.

Nemrégiben ugyan a bírójelölteknek kötelezővé tettek egy versenyvizsgát, de a kinevezőnek ennek eredményét nem kell figyelembe venniük, csupán azt, hogy a minimális pontszámot elérte-e a jelölt. Hogy első lett vagy huszonötödik, az már mindegy. Ráadásul a jövendőbeli munkaadó tagja lehet a bírálóbizottságnak.

Az átláthatatlan személyzeti politika tovább rontja a színvonalat, hiszen semmi sem garantálja, hogy a legalkalmasabbak kerülnek a fontos pozíciókba. Ugyanígy a bírósági pénzek felhasználása sem teljesen nyilvános, a bírósági papírok nagy része titkos. A Transparency International szerint nincs rendszer az esetleges korrupció feltárására, kezelésére sem.

Az ügyészek hozzák az ítéleteket?

A bírák működésének színvonalát nehéz objektíven ellenőrizni, azonban a nyilvánosság kizárása erősítheti a kontraszelekciót. Van egy olyan mutató, amely arra utal, hogy valószínűleg tényleg komoly problémák vannak a szakmai színvonallal: Magyarországon a váderedményesség elképesztően magas, 97 százalék körüli.

Vagyis akit az ügyész bűnösnek tart egy büntetőügyben, azt szinte biztosan elítélik. Holott az ügyészek elvben nem felelősek az ítéletért. A móri mészárlás vagy a Pusoma testvérek ügyében hozott nyilvánvalóan téves ítélet jogvédők szerint csak a jéghegy csúcsa lehet, és arra gyanakodnak, hogy viszonylag sokan ülnek ártatlanul.

Az önmagát ellenőrző testület

A problémák jó része kódolva van a törvényi háttérben. Az 1997-es igazságügyi reform ugyan megszüntette a bíróságok politikai ellenőrzését, viszont nem tett sem fékeket, sem korlátokat a rendszerbe. A bíróságokat az OIT ellenőrzi, és a tanácsban többségben vannak a megyei bíróságok vezetői, akik így lényegében önmagukat ellenőrzik. Az elmúlt tíz év OIT-iratait átvizsgáló Fleck Zoltán szerint ennek megfelelően minden komolyabb kezdeményezést megbuktattak, eltussoltak, és saját magukat sohasem marasztalták el.

A rendszerbe be vannak építve a szervezeti konfliktusok is. A táblabíróságoknak nincs igazgatási jogkörük, ítéleteik ugyan a megyei bíróságok felett állnak, de a hozzájuk tartozó régió igazgatási ügyeibe semmilyen beleszólásuk sincs. A mostani utódválasztásnál egyértelműen felszínre került a konfliktus: az öt ítélőtábla elnöke egységesen támogatta Baka András kinevezését, a megyei elnökök uralta OIT viszont nem adott neki bizalmat.

Egy pletyka szerint Bakát a pécsi táblabíróságnak a köztársasági elnökkel jó viszonyban lévő elnöke, Lábady Tamás ajánlotta Sólyom figyelmébe. (Bár Lábady nem akart lapunknak nyilatkozni, és az elnök köréből az terjed, hogy a strasbourgi bíróságról, Baka munkahelyéről érkezett az ajánlás).

Sajátos az is, hogy az OIT mindenkori elnöke egyben a Legfelsőbb Bíróság (LB) elnöke is, pedig az LB-t is az OIT hivatott ellenőrizni.

A fenti problémákat – elsősorban a kutatók tanulmányaiból és néhány bíró panaszából – már a politikusok is kezdik megérteni, bár a törvény megváltoztatására nincs elég akarat, hiszen kétharmados törvény lévén a kormány és az ellenzék összefogása kellene hozzá. A mostani helyzetben érdekesebb kérdés, hogy mekkora felelőssége van az elmúlt hat év LB-elnökének és OIT-vezetőjének: Lomnici Zoltánnak.

„Lomnici igazgatási vezetőként megbukott”

Bárándy Gergely, az OIT-tag szocialista képviselő szerint nem Lomnici tehet a problémákról, hanem a rossz törvényi háttér. Szerinte Lomnici minden féllel korrekt együttműködésre törekedett, és kiegyensúlyozottan vezette a testületet. Fleck Zoltán, Hack Péter és fideszes forrásaink kevésbé voltak megértők, és úgy tudjuk, hogy az MSZP-ben is vannak elégedetlenek. Egyik parlamenti forrásunk úgy fogalmazott, hogy „Lomnici igazgatási vezetőként megbukott”, mert képtelen volt elcsitítani a bírói karon belüli hatalmas feszültségeket, klikkharcokat.

Hack és Fleck szerint is Lomnicinak komoly mozgástere lett volna a bíróságok ellenőrzésének és hatékonyságának javításában. Az OIT-nak ugyanis van egy több mint száz főt foglalkoztató hivatala, ezek a munkatársak rendre jelezték a problémákat, megoldási javaslatokat is kidolgoztak, de ezeket szerintük Lomnici a megyei elnökökkel együttműködve mindig lesöpörte az asztalról.

Lomnici kritikusai szerint a leköszönő főbíró a vitás ügyekben egyértelműen a megyei elnökök mellé állt, és – ahogyan több forrásunk is egybehangzóan fogalmazott – „a status quo embere volt”. Igyekezett elhallgattatni a belső és külső kritikát, és kizárni a nyilvánosságot a bíróság ügyeiből.

Statisztikai adatokat a kutatók számára értelmezhetetlen rendszertelenséggel közölt csupán, a felelősségre vonásoknál hiányoznak az OIT gyakorlatából az objektív szempontok, és hiába a több pénz, az elmúlt hat évben semmi javulás sem látszott a bíróságok működésében. Lomnici rendszeresen támadta viszont a sajtót, és többször is kifejtette, hogy a bíróságok kritikájának legfeljebb szakmai körben lehet helye.

Újabb ciklusra játszott

A háttérben többek szerint is Lomnici hatalomvágya áll. Az elmúlt két évben a tevékenysége egy, az OIT munkáját közelről ismerő forrásunk szerint újraválasztásának biztosításában merült ki. Ezzel függhetett össze többek szerint, hogy eltávolította Zanathy Jánost az OIT hivatala éléről. Zanathy alatt a hivatal számos kritikai észrevételt tett, és meddőnek bizonyuló javaslatokat is megfogalmazott, általában olyanokat, amelyek sértették a megyei elnökök érdekeit. Zanathy 2006 októberében lemondott, miután elbukott egy bizalmi szavazást az OIT-ban: túlköltekezéssel vádolták egy konferenciaszervezésnél.

Lomnici (aki tartózkodott a bizalmi szavazáson) több forrásunk szerint is azért fúrta ki a hivatal vezetőjét, mert attól tartott, hogy őt választhatják meg utódjául. Az ugyanis már 2006 tavaszán kiszivárgott, hogy Sólyom László új jelöltet keres az LB élére. Zanathy helyét Szelényiné Roszik Erzsébet vehette át, aki addig a Pest Megyei Bíróság elnöke lévén az OIT tagja, és többek szerint a megyei elnökök lobbijának egyik emblematikus figurája volt, és akinek a megyéje az ügyhátralékok miatt kifejezetten problémásnak számított.

Posztjának bebiztosítását biztosító személyzeti politikájához kötődik kritikusai szerint, hogy míg elődjének két helyettese volt az LB-ben, ő megelégedett eggyel. Az az egy pedig Kaposvári Bertalan lett, akinek tíz hónap múlva nyugdíjba kell mennie, ráadásul a múlt rendszer katonai bírájaként hozott néhány máig vitatott ítéletet a NATO-nak kémkedő magyar állampolgárok ellen. Így jelenlegi helyettese (aki minden bizonnyal június 26-tól az LB ideiglenes vezetője lesz) sem jöhetett szóba az utódláskor.

Lomniciről azt mondták, hogy egyébként is igyekezett elhallgattatni mindenkit maga körül. A sajtóval és a politikusokkal való kapcsolattartást is saját hatáskörében tartotta. Már 1998-as kinevezése előtt gondoskodott arról, hogy ő legyen az egyetlen rendszeresen nyilatkozó, ismert bíró Magyarországon. Több parlamenti forrásunk is megerősítette, hogy kicsit megvezette a képviselőket is azzal, hogy rajta kívül nem ismertek senkit, ügyes kapcsolatépítésének köszönhetően 1998-ban más jelölt fel sem merült.

Két kulacs

Hogy ügyes PR-os, azt bizonyítja, hogy ha Sólyom nem akar mindenáron új elnököt, akkor az MSZP és a Fidesz is megszavazta volna hosszabbítását. Legalábbis egyik párt sem jelezte, hogy változást szeretne, és mindkét frakcióból hallottunk olyan véleményt, hogy könnyen átmehetett volna a szavazáson. Ez annak fényében különösen érdekes, hogy szintén több képviselő beszélt arról, hogy – egyiküket idézve – „már-már gerinctelenül törleszkedett mindkét oldal felé”.

A baloldalon azt terjesztette, hogy jobbról fúrják, a jobboldalon arra panaszkodott, hogy a baloldal meg akarja buktatni, és segítséget kért mindkét párttól a másik ellen, egyik forrásunk szerint „akár egy órán belül is változtatva mondókáját”. A cél az volt, hogy biztosítsa újraválasztását. A két párt igazságszolgáltatással foglalkozó szakpolitikusai azonban ezt megbeszélték egymással Lomnici háta mögött. „Nem gondolt arra, hogy szóba állunk egymással” – mondta egy-egy baloldali és jobboldali forrásunk is, ugyanazokkal a szavakkal.

Volt, aki azt is felidézte, hogy Lomnici a jobboldalon nagy kereszténynek, a baloldalon viszont a zsidóság gondjaira különösen érzékenynek mondta magát. E bírálatokat cáfolta viszont egyetlen nevét vállaló parlamenti forrásunk, Bárándy Gergely (MSZP), aki szerint természetes, hogy egy LB-elnök minden politikai erővel képes megtalálni a hangot, és szerinte ezt Lomnici nem elvtelenül tette, hanem a törvényalkotás sikerének érdekében.

Bárándy szerint Lomnici jó munkáját bizonyítja, hogy a bíróságokat érintő törvényhozásban rendre sikerült kompromisszumot találni a kormányoldal és az ellenzék között. Ugyanakkor Bárándy azt is megjegyezte, hogy jó lenne, ha az LB következő vezetője elkötelezett lenne a szervezeti problémák orvoslásában.

Sólyomot mószerolta

Baka András jelöltként elfogadta a táblabírók panaszát, utalt a változások szükségességére, így szinte borítékolható volt, hogy a megyei bírák ellene szavaznak az OIT ülésén. Bakáról Lomnici is szavazott, ami Baka szerint etikátlan volt. Nem tudni, hogy ki hogyan szavazott, mindenesetre 7:6 arányban győztek az OIT-ban a Bakát alkalmatlannak tartók.

Több forrásunk szerint amióta nyilvánvaló, hogy mennie kell, azóta Lomnici igyekszik bebiztosítani a jövőjét. Állítólag erről tárgyalt Sólyom Lászlóval is, aki ajánlott is neki valamit, de azt kevésnek érezte. Sőt, úgy tudjuk, jelezte is az államfőnek, hogy az új jelöltet meg fogja buktatni az embereivel feltöltött OIT-ben. És így is lett.

Ráadásul azóta szabályos kampányt folytat a köztársasági elnök ellen. Először felelősöket követelt amiatt, hogy kiderült, Sólyom nem jelöli újra. Később azt terjesztette, hogy Sólyom befolyásolni akarta a legfőbb ügyészt – akit szintén az államfő jelölt a posztra –, hogy az ügyészség ne szüntesse meg a Magyar Gárdát, és mentsék fel a fővárosi zavargások gyakori résztvevőjét, Budaházy Györgyöt.

De ahogy a pártok esetében, Sólyom lejáratásakor is rosszul számított. Forrásaink szerint egy német tartományi igazságügyi miniszternek arról panaszkodott, hogy Sólyom László – emberein keresztül – lejáratókampányt indított ellene, és ennek a két vezéralakja a fent már idézett Fleck Zoltán és a bíróságok működését szintén bíráló Cserni János bíró.

Sólyom bemószerolásának híre hamarabb visszajutott Budapestre, mint ahogy Lomnici hazaérkezett, ráadásul a két illető aligha tekinthető az államfő emberének, Sólyom köztársasági elnökké választása előtt mindketten aláírtak egy Sólyom megválasztását ellenező petíciót.

Úgy hallottuk, hogy ajánlkozott alkotmánybírónak is (hamarosan két AB-tagról is szavaz a parlament). Visszatérő pletyka, hogy az OIT-szavazás előtt négyszemközti beszélgetésre hívta Bakát, és egy LB-elnökhelyettesi posztért cserébe garantálta volna a testület támogatását. Van, aki szerint erre az alkuajánlatra utalt Baka András a parlament alkotmányügyi bizottsága előtt, amikor arról beszélt, hogy senkinek sem ígért előzetesen semmilyen posztot sem.

Baka a parlamentben is elbukott

A parlamenti pártok közül csak a Fidesz állt végül a szavazáskor Baka mellé. Az SZDSZ azzal érvelt, hogy a strasbourgi emberjogi bíróságról érkezett jelöltnek nincs magyar bírói szakvizsgája, ezért alkalmatlan a posztra (bár a szakvizsga nem volt formai követelmény). Az MDF az OIT döntésre hivatkozva nem támogatta Bakát, míg az MSZP az SZDSZ-hez hasonlóan azzal érvelt, hogy Bakának nincs magyar ítélkezési tapasztalata.

Úgy tudjuk, hogy a baloldalnak a háttérben egyéb kifogásai is voltak. Nyugtalanította őket Baka MDF-es múltja (az első parlamentben MDF-es képviselő volt), és sokat számított Straub Dánielnek a Fundamentum című folyóiratban megjelent, Az első magyar bíró Strasbourgban című cikke. Ebben a szerző arról értekezik, hogy Baka alapvetően konzervatív felfogásban bíráskodott, és inkább az államoknak hozott kedvező ítéletet a pereskedő személyekkel szemben, ha egy ügy nem volt egyértelmű.

A baloldalon sokan úgy vélték, hogy ez Baka jobboldali elkötelezettségét bizonyítja. Ráadásul azt sem feledték el, hogy a Horn-kormány idején az igazságügyi tárca nem akarta meghosszabbítani strasbourgi kiküldetését, de Baka kinti kapcsolatai révén elérte, hogy a magyar állam nem első számú jelöltjeként is befutó legyen.

Baka bukásával nyitott maradt az utódlás kérdése. Egyelőre nem világos, hogy az új jelölt képes lesz-e és mennyi idő alatt nekimenni a megmerevedett bírósági rendszernek ebben a bonyolult érdekhálókkal terhelt közegben.

(Index)