Az Echelon új megtestesülése hatalmas nekilendülés a börtönplanéta megteremtése irányába és a 18. századi, társadalomelmélettel foglalkozó Jeremy Bentham felfogására épül, melynek célja a rabszolgák elnyomásban tartása, írja Paul Joseph Watson. (Prison Planet 2009. szeptember 21.)

Az Európai Unió egy olyan 21. századi panopticon, azaz magyarul gigantikus felügyelőrendszer kifejlesztésén dogozik, melyet kritikusai „orwellinek”, „baljóslatúnak”, „határozottan hátborzongatónak” festenek le, és amelyik számtalan forrásból gyűjtene be, egyeztetne adatokat, beleértve a megfigyelő-kamerákat, magánszámítógépeket, az úgymond „abnormális viselkedés” kiderítésének céljából a kontinens egészén.

Tágabb értelemben mindez része egy összeurópai szövetségi rendőri erő megteremtése irányába tett lépésnek, melyben az információkat és az erőforrásokat megosztanák, mint egy központosított szervezet részeit. Úgyszintén hatalmas lépés egy európai CIA megteremtése felé, melynek feladata nem az idegen ellenségről való adatgyűjtés, hanem saját lakossága utáni kémkedés.

A Project Indect néven ismert felügyelőrendszer, a „honlapok, vitafórumok, felhasználó hálózat-csoportok, file szolgáltatók, p2p hálózatok (és) az egyéni komputer rendszerek folyamatos megfigyelése” útján való adatgyűjtést ígéri. Úgyszintén felhasználja a CCTV figyelőkamerák táplálta adatokat és más megfigyelőmódszereket a „gyanús viselkedés” modelljeinek kifejlesztésére, az emberek hangmagassága (sejtetve ezzel, hogy magánbeszélgetéseket rögzítenek majd) és a „járásmódok” elemzése által is.

Elsődleges célja „a fenyegetés és az abnormális viselkedés vagy erőszak automatikus felderítése.” Íme a szteroiddal táplált Echelon új változata, a több évtizedes, régi NSA (ez az USA-beli Nemzetbiztonsági Ügynökség, egy még a CIA-nál is nagyobb hatalmú állami kémszervezet) programnak, - amely évek óta szaglászik az állampolgárok után -, modernizált s kibővített a 21. század elején megkövetelt technológiai alkalmazhatóságnak megfelelően. 1999-ben az ausztrál kormány beismerte, hogy, szövetségben az USA-val és Angliával, részt vesznek egy NSA igazgatta globális lehallgató és megfigyelő hálózatban, amely  állítólag képes le hallgatni „minden nemzetközi telefonhívást, faxot, e-mailt vagy rádió üzenetet” a Földön.

(Az Echelon története a háború utánig nyúlik vissza. Az Indexen 2001. máj. 28-án írja erről Rádi Gábor, „Európa saját Echelont szeretne” alcím alatt: „Az Echelon egy 1947-es titkos angolszász megállapodásnak része, amely az Egyesült Államok és Nagy-Britannia között jött létre, hogy kialakítsanak egy olyan világméretű kémhálózatot, amely a legteljesebb megfigyelésre alkalmas, megosszák a telepítéséhez szükséges költségeket és technológiákat, és természetesen az adatokat is.

A megállapodáshoz később csatlakozott Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.” Egy 2000-ben felállított EU- vizsgálóbizottság arra a kérdésre keresett választ, hogy „létezik-e egy angolszász államok szövetsége által működtetett elektronikus kémhálózat” és ha igen, használható-e ipari kémkedésre? A válasz megerősítette, hogy létezik „egy valószínűleg Echelon névre hallgató kémrendszer a kereskedelmi és magánjellegű kommunikáció megfigyelésére Kanada, Ausztrália és Új-Zéland közreműködésével… Az EU-bizottság jelentése végén, meglepő módon azt javasolja, hogy bár polgáraik adatainak biztonsága mindenek előtt való, az Uniónak szüksége lenne egy Echelon-képességű megfigyelőrendszerre.” – a fordító kiegészítése.)

A Project Indect mindössze egy újjászületett változata ugyanennek a gigantikus megfigyelőrendszernek. A „Nyitott Európa” elemző Stephen Booth úgy jellemezte a projectet, mint ami „orwelli” s „a magánélet nagyfokú megsértése”, hozzáfűzve, hogy az európai polgárok adója finanszírozza a programot, ami mindannyiukat bűnösként kezeli, míg be nem bizonyították ártatlanságukat. „Az egyének megfigyelése helyett a lakosság egészének profilírozása baljóslatú lépés bármely társadalomban” - tette hozzá Shami Chakrabarti, a Liberty emberjogi csoport igazgatója. „Már nemzeti szinten is meglehetősen veszélyes, de egész Európára kiterjedően az elképzelés határozottan hátborzongató” - mondta.

A Project Indect óriási lépés azon tervezet irányába, hogy egy mammut megfigyelőkarámot hozzanak létre, amelybe az egész bolygó lakosságát bebörtönöznék. A megvalósításra használt módszerek technológiailag fejlett visszautalások a társadalom-teoretikus Jeremy Bentham 1785-ben közzétett panopticon elképzelésére, egy különleges módon megépített börtönépületre, amelynek tervezése „megengedi a megfigyelőnek, hogy megfigyeljen (-opticon) valamennyi (pan-) rabot, anélkül, hogy azok képesek lennének megmondani, hogy megfigyelik-e őket, s ezáltal megteremtve azt, amit egy építész a ’láthatatlan mindentudás érzetének’ hívott.”

Bentham úgy jellemezte a panopticont, mint „az értelem, értelem feletti hatalma megszerzésének új módszerét, mindeddig példa nélkül álló fokon.” Az elképzelés, hogy az egyén nem tudja, mikor áll megfigyelés alatt a hatóságok által, kulcsszereppel bír a végső cél elérésében: a lakosságot az állandó alávetettség, aggodalom és félelem állapotában tartani, ami saját viselkedése megrendszabályozására készteti.

A Dániai Emberjogi Intézet kutatója, Peter Scharf szerint a panopticon feladata az volt, hogy előmozdítsa az egyénben „az állandó megfigyelés által kiprovokált önellenőrzést”. Az elképzelést végül is felhasználták sok, ma is létező, kör alakú mintára (podular) épített börtön esetében, melyek maximalizálják az őrök által felvigyázni tudott rabok számát is. A tény, hogy ma a hatalmon levők társadalmi börtönöket építenek mindenütt körénk, az ellenőrzésnek ugyanazokat az alapvető módszereit használva, elegendő okot szolgáltathat ahhoz, hogy végigfusson a hideg rajtunk, s hogy újból emlékeztessen bennünket: a szabadság csak mítosz.

Ennek semmi köze sincs a bűnözők elfogásához – mint azt a legutóbbi angliai statisztikai adatok bizonyították, a CCTV kameráknak gyakorlatilag semmi hatásuk nincs a bűnözésre. Az egész csak arról szól, hogy tudassák a rabszolgákkal, kik az uraik, az egész egy pszichológiai elmejáték, azzal a céllal megalkotva, hogy egyértelművé tegyék, s megerősítsék az állam és az egyén közötti úr-szolga viszony tudatát.

A végjáték arra megy ki, hogy meggyőzze az egyént, hogy szabadságjogainak nyilvános kiélése, bármiféle tiltakozásban való részvétel vagy csupán az őt körülvevő hatalmi viszonyok megkérdőjelezése: „gyanús” tevékenység, ami káros a társadalomra, és hogy negatív következményekkel számolhat bármely rabszolga, aki ki mer lépni ebből a láthatatlan, de az elnyomást megtestesítő börtöncellából.

(Ford.: Balla)

(Forrás:http://www.prisonplanet.com/eu-plans-massive-surveillance-panopticon-that-would-monitor-abnormal-behavior.html)

Érdemes összevetni a fentiekből körvonalazódó jövőt, az EU által nekünk szánt „Európa-börtönt”, a „börtönplanétát” – ami mégiscsak a nyugati társadalomfejlődés következménye -, egy messzi, letűnt kor úgyszintén csak körvonalazódó világával, melynek a sors nem adott lehetőséget kibontakozásra.

Szász Béla írja, A hunok története – Attila nagykirály c. könyvében az általunk ismert nyugat fogantatásának éveiről, ill. arról, ami lehetett volna! Íme, a „barbár despota”, Isten ostora! A mi ősünk: Attila, aki nem „panopticont”, de emberi világot álmodott birodalmában Európa, s az azon túli földek népeinek. Visszavághatunk-e méltóbban az „Echelonokat” működtető, Európa-panopticont, börtönplanétát tervezgető, „demokratikus” szellemű uraknak, mint Szász Béla tette 1944-ben, az európai-nyugati civilizáció válságos hónapjaiban, éveiben, melyek végkifejletei voltak kétezer év keresztény vakságának. Beharangozói a zsidó világhatalom új korszakának, melyben a rajtunk, magyarokon régóta elhatalmasodó álságos lelkület bonanzát teremtett a parazitáknak, s a romlás szélére hagyta sodródni az országot, amint az ma történik velünk, mikor a végzet immár lehányta magáról álarcait. De üzeni az a régmúlt idő - amikor csaknem sikerült a jövőt más vályúkba terelni –, sok, magát talán még áltatgató, szerencsésebb népnek is, hogy van alternatíva a fentiekre. Mégha egy „barbár” szellemében is!

Mi, ha nem a ma sejlik fel Szász Béla következő soraiban!? Attila ismeri „azt az idegen világot, mely városaiban minden fényt, pompát, látszatcivilizációt, de ugyanakkor nyomort és szenvedést is összehordott és arra hiú gőggel büszke, bár a szellemi élet és katonai erények mély süllyedése miatt ennek a világnak már vajmi kevés köze van a hellén-római civilizációhoz. Attila ösztönösebben, mint bármely birodalmi gondolkodó, látja a nyugati civilizáció hiábavalóságát, volt ideje megismerni azt, mint ahogyan egy japán megismeri a nyugatot anélkül, hogy egy percre is szakítana fajtájával és annak teljesen különvaló világával” – írja Szász Béla arról a romlatlan tartásról, amit mi vagy akár a japánok, már csak hírből ismerünk.

A „barbár” Attila képzeletének horizontja messzebb terjedt. Megtűrte, sőt: erőt látott a sokféleségben, de nem a Szent István-i, Imre hercegre hagyott, jóllehet részben félremagyarázott „Intelmek” módjára! Attila birodalma is „többnyelvű” volt, de nem István intelmeinek szellemében, mely utóbbinak nyomán, egy évezred múltával, az idegenekkel szembeni egészséges immunreakció csaknem teljes hiánya beteljesíteni látszik sorsunk. A civilizált Európa fél évezreden át peremlakó hulladéknépe: a cigányság, a történelem több ezer éven át, hasonmód nomád, notórius parazitája: a zsidóság és a körénk verődött sakálnépek általi véget! Mégha a szerencse kereke úgy is fordulna, hogy az EU népei számára tervezett börtön összeomlik, mielőtt feloldaná őket egy alaktalan, identitásnélküli rabszolgamasszában, számunkra, – jelen gondolkodásformánk mellett, amikor a „nemzeti oldal” zöme fél a nemzeti radikalizmustól, s lesz inkább Fidesz-szavazó! – lehet-e folytatás?

Dicsőbb napokra visszatérve, volt egy hajnala a nyugati történelemnek, melyből mégsem születhetett meg egy ígéretes világ, az európai népek, kultúrák szövetsége. Így ír róla Szász Béla: Attila birodalma „sokféle népnek volt a hazája, s azok a különféle törzsi és primitív államszervezetek, alkotmányok, szokások és gazdasági életformák, melyek köztük uralkodtak, már eddig is megtanították őt arra, hogy az igazán bölcs uralkodó nem uniformizál, hanem hozzáalkalmazza a különböző adottságokat a maga egységes elképzeléséhez” (kiemelés hozzáadva - a szerző). A nyugati hun „birodalom lakóinak többsége európai népekből került ki. A velük való együttélés kölcsönös alkalmazkodást tételez fel” – írja Szász Béla más helyütt. „Erre annál is nagyobb szükség van, mert ezeket a népeket nem olvasztották be egy centrális szellemű, tartományokra osztott, egységes jogi és társadalmi berendezkedésű birodalmi keretbe”- mint azt pl. az EU a Lisszaboni-szerződés szellemében – útban a „börtönplanéta” fele – végzi. A hunok „turáni szokás szerint meghagyták a hódolt népek teljes autonómiáját s többnyire nemzeti vezetőit is.”

„Attila… a rendelkezésre álló divergens népi erőkből hatalmas egycélú világmozgalmat kovácsol össze. Hadúr kardja volt ennek az összefüggőségnek hatalmi jelképe… Kelet és a lovasnomád kultúrák fegyvere, mely a megosztott és felbomlóban lévő nyugatot megsemmisüléssel fenyegette.”

Mint azt nemrégen Manuel Corduela, a spanyolországi Nemzeti Demokraták vezetője felismerte: „új hun invázióra van szükség ahhoz, hogy Európa erkölcsileg megújulhasson”! De ez a megújulás, melyben magára találhatnának Európa, a Nyugat régóta tartaléklángon vegetáló népei, nem történhet a régi, álszent alapokon!

S az újjászületésben – ha képesek rá Európa népei -, megadatik-e, hogy talán éppen a sorvadó utódnépből jöjjön egy kiválasztott valaki, hogy a Nagy Király kezéből méltatlanul kihullott kardot felvegye? Hogy így írhassa a költő: „Büszkén valamennyi érzi a magyar ember: hogy ki vala csepp víz, ő ezután tenger.”