![]() |
Az alku úgy néz ki, hogy a baloldali pártok új "klienseket", vagyis szavazókat kapnak, ezért cserébe támogatással és privilégiummal látják el a muszlimokat, valamint viszonylag nyitva tartják a határaikat az új muszlim bevándorlók előtt. Mint ahogy egy muszlim mondta: "azért szavazok a szocialistákra, mivel több pénzt kapok tőlük". A baloldal alapjában véve egy új népet választ és lecseréli a már létezőt egy olyanra, amely jobban rokonszenvez az irányelveivel.
Természetesen ebben semmi új nincs, azaz úgy vesznek szavazatokat és "klienseket", hogy megígérik nekik, majd hozzáférhetnek mások pénzéhez. Végül is ez a baloldaliság alapja. Viszont, habár ez valószínűleg egy alapvető hibája a demokratikus rendszernek, a demokrácia továbbra is működött a stabil nemzetállamok határain belül. Ez a hiba viszont nagyon veszélyessé válik, amikor masszív imigrációval kombinálják, amikor bizonyos politikai pártok egész egyszerűen más országokból importálnak embereket, időnként olyanokat, akik ellenségesen viselkednek, azért hogy rövidtávon feltornázzák a támogatottságukat a választásokon. Ez idővel haragot fog kiváltani az eredeti lakosságból, akiket ezáltal arra kényszerítenek, hogy a saját gyarmatosításukat finanszírozzák. Európa szemszögéből nézve a muzulmán bevándorlás a demokráciát egy saját magát legyőző rendszerré fogja átalakítani, ami idővel össze fog omlani, mivel az eredeti európaiak úgy fogják érezni, hogy a demokrácia már nem szolgálja az érdekeiket.
A baloldaliak és a muszlimok közös rövidtávú érdeke azt követeli meg, hogy a baloldali pártok maradjanak hatalmon, és a közös hosszútávú érdeküknek pedig az felel meg, hogy meggyengítsék a hagyományos keresztény értékeken alapuló európai kultúrát, ami iránt a szocialisták legjobb esetben is közönnyel viseltetnek, a legrosszabb esetben pedig úgy látják, ez az a gonosz akadály, ami eltorlaszolja a Szocialista Utópiába vezető utat. Ezen kívül a szocialisták rendszerint igen keveset törődnek olyan bagatell témákkal, mint pl. a nemzeti határok. Ha jól emlékszem, akkor Lenin mondta, hogy a szovjet köztársaságok közötti határok nem fontosak, mivel a szocializmus áthidal minden nemzeti és vallási határt, ebből következőleg ezek a határok a múlté lesznek.
Sok Marxista még egy bukásokkal tele évszázad után sem adta fel ezt az eszmét. A dán szociáldemokrata Hanne Andersen azon a véleményen van, hogy embereknek, mondjuk Jemenből vagy Pakisztánból, ugyanannyi joguk kellene legyen, hogy Dániában élhessenek, mint az eredeti dánoknak:
"Már évek óta azon a véleményen vagyok, hogy felfoghatatlan hogy vannak emberek (különösen a Dán Néppártban), akik azt hiszik, hogy nekik több joguk van a Föld egy bizonyos részén élni, mint másoknak. Minden ember, bárhol éljen is, aki tisztel másokat, mások vallását, kultúráját, történelmét és értékeit, véleményem szerint megvan a joguk, hogy bárhol is élhessenek."
Omer Taspinar leírja, hogy az Európai Muszlim Közvélemény (Muslim Street), vagyis az EU-ban élő 15 millió vagy több muszlim, lassanként jelentősebb politikai erőre tesz szert, mint a legendás Arab Közvélemény (Arab Street). Ez a politikai kibontakozás azzal a veszéllyel fenyeget, hogy fokozni fogja a már meglévő feszültségeket a transzatlanti kapcsolatban. A megközelítőleg 10 millió muszlim ellenében mindössze 700 ezer zsidó él Franciaországban és Németországban, ez a tény egymaga megmagyarázza, hogy a kontinentális Európa miért tekint más szemszögből a Közel-Keletre, mint az Egyesült Államok. Ezek után érthető az Irak elleni egyoldalú amerikai támadás, valamint, hogy Washington Izrael feltétel nélküli támogatása (blind support) miatt a franciák és a németek egyre inkább aggódnak, ami legalábbis részben az otthoni muszlim közvélemény miatti idegességnek is köszönhető. Németországban és Európában másutt is, a muszlim szavazatok már kritikus hatással bírnak.
A száműzött iráni Amir Taheri szintén észrevette ezt a "vörös-fekete" együttműködést. Taheri szerint az európai keménybalosok a kontinens muszlimjait az új alsóbb rétegeknek (under-class) tekintik: Az európai marxista-iszlamista koalíció semmiféle koherens politikai platformmal nem rendelkezik. Az ideológiája három téma köré csoportosul: az Egyesült Államok elleni gyűlöletre, Izraelnek a térképről való leradírozásának álmára, valamint a globális gazdasági rendszer összeomlásának a reményére.
Ezt az együttműködést a "Carlos a Sakál" névre hallgató venezuelai terrorista, Ilich Ramirez Sanchez is támogatja. Carlos szerint egyedül az iszlám képes nagyszámú embert rávenni, hogy "önkéntesen" kövessenek el öngyilkos merényleteket az USA ellen. Ezenkívül azt is mondta, hogy "csak a marxisták és muszlimok koalíciója képes elpusztítani az Egyesült Államokat." Christopher Hitchens szerint "miután elhatároztad magad, hogy az Amerika által vezetett "globalizáció" a fő ellenség, utána már bármiféle ez elleni lázadás jobb, mint a semmi. Már az sem lenne meglepő, ha az al-Kaidát képesnek tekintenék arra, hogy visszafordítsa a globális felmelegedést."
Christopher Caldwell, miközben az iszlám-baloldali szövetségről írt elmondta, hogy miként nézett ki a második éves Európai Szociális Fórum, amit 2003-ban tartottak három a kommunisták által kontrollált párizsi külvárosban. "A delegáltak között a muszlimok rendkívül túl voltak reprezentálva." A radikális muszlimok sopánkodásai most már a Szociális Fórum magját alkotják. "Sikeresen félrelökték a valaha domináns baloldali gazdasági kérdéseket, valamint a globális piacokra való összpontosítást." Erre a váltásra talán az adja a legjobb példát, hogy Tariq Ramadant a Fórum egyik sztárjává avanzsálták. Ramadan, aki a svájci Genfben az iszlám tudományok professzora, Hassan al-Bannának, az egyiptomi Muszlim Testvériség alapítójának az unokája, és az európai muszlimok egyik hőse.
A muszlimok, legalábbis most, nagyon meg vannak elégedve ezzel az együttműködéssel: Abu Hamza al-Masri, a bajkeverő brit muzulmán, aki most épp arra vár, hogy különféle bűnügyi vádakból kifolyólag kiadják az Egyesült Államoknak, azt mondta, "mindenkinek, aki utálja az amerikaiakat valamint, akik el akarják a zsidókat zavarni Palesztinából, azt mondjuk, ahlan wa sahlan (üdvözlégy). A Próféta arra tanított bennünket, hogy mindenkivel, akár meg az ateistákkal is szövetkezhetünk, ha ez elősegíti ellenségeink elpusztítását."
Az amerikai William S. Lind "the Marx-Mohamed Paktumnak" hívja ezt a jelenséget:
"A londoni pokolgépes merényleteket, és a többit, amelyek majd bizonyosan be fognak következni Európában és az Egyesült Államokban, a Marx-Mohamed Paktum tette lehetővé. Még egyszer, két ősellenség, különösképpen a kulturális marxizmus, aminek a közismertebb neve a Politikai Korrektség és az iszlám, egy ördögi egyezséget kötött, hogy egymást segítsék a közös ellenség, a keresztény Nyugat maradványainak legyőzésében." A londoni események csak bevezetőként szolgáltak az Európára és Amerikára váró további terrortámadásokhoz. Ha hajlandók vagyunk eltávolítani a kulturális marxizmus szemellenzőjét, amivel elvakít bennünket, akkor észre fogjuk venni, hogy Európának mindössze két valós választása van: a londoni események állandó megismétlődése, vagy pedig a mórok második kiűzése."
Természetesen hasonló együttműködés megtörtént Iránban is, ahol népszerű reformerek, mint pl. Ali Shariati, az 1979-es forradalom előtt megpróbált nyugati elveket bevinni az iszlámba, és ezzel elhitette a marxistákkal, hogy képesek lesznek majd együttműködni az iszlámmal. Tehát együttműködtek a Sah elűzésében - és utána az istentelen szocialisták voltak az elsők, akiket Khomeiniék felhúztak a lámpavasakra, miután az muszlimok megkaparintották a hatalmat. A szekuláris baloldaliak természetesen tisztában vannak a ténnyel, hogy bizonyos esetekben más véleményen vannak, mint a vallásos muszlimok, de ugyanakkor azt hiszik, hogy ők a szövetség vezetőereje és meg tudják lovagolni a tigrist. Ez valószínűleg igaz ma, de milyen sokáig fog ez a helyzet fennmaradni?
Helle Merete Brix, Torben Hansen, és Lars Hedegaard dán írók azt gondolják, hogy a muszlim bevándorlás, valamint az összecsapások, amiknek a tanúi lehetünk, részei a harmadik iszlám dzsihádnak, a harmadik kísérlet a Nyugat meghódítására és leigázására. Az elsőben az arabok próbálkoztak több mint 1000 évvel ezelőtt, a második pedig a korai modern korszakban történt török invázió volt.
Az első dzsihád alatt Charles Martel, "a Kalapács", briliáns tábornok valamint a karolingiai birodalom megalapítója, ami az első nyugati hatalom volt Róma bukása után, 732-ben a Tours-i (vagy Poitiers) csatában legyőzte az arab seregeket, ezzel megmentette a nyugati civilizációt, és tulajdonképpen a világot az Iszlámtól. A muszlimok alábecsülték a frankok haderejét, akiket egyébként barbároknak tartottak, és hagyták nekik, hogy ők válasszák meg a csata idejét és helyszínét. Az sem segített, hogy a muszlimok sok hadizsákmánynak voltak a birtokosai. A csata folyamán a frank hadsereg elkezdte kiszabadítani a rabokat, és a muszlimok jelentős része, mivel féltették a vagyonukat, elhagyták a csatamezőt, hogy megvédjék a hadizsákmányukat. Habár a muszlimoknak sikerült meghódítaniuk Spanyolországot, végülis az első ütés-váltást, aminek az volt a célja, hogy leigázzák Európa szívét, elvesztették. Ennek a vereségnek több oka volt: túlságosan arrogánsak voltak, alábecsülték a nyugati ellenfeleik erejét, és mivel állandóan a hadizsákmányaikkal voltak elfoglalva, nem tudtak hatékonyan harcolni. Lehetséges, hogy most is ugyanez történik csak a szerepek felcserélődtek? Hogy az arrogáns nyugat addig becsüli alá a muszlim ellenfeleik erejét, amíg túl késő nem lesz?
1683-ban a második dzsihád alatt Szobieszki János lengyel király megverte a török seregeket, akik Bécset ostromolták. Szobieszki vezette az egyesült lengyel, osztrák, és német csapatokat. Egészen addig zaklatták a számbeli fölényben lévő török hadsereget, amíg át nem törtek a vonalaikon, mire a törökök megzavarodva elmenekültek. Ez volt az utolsó alkalom, amikor hagyományos hadviselésben a muzulmánok veszélyeztetni tudták a nyugatot. Viszont manapság a bevándorlás segítségével a demográfiai hadviselést űzik, amit egy kis terrorizmussal fűszereznek. (Bár a nyugati cikkíró nem említi, tegyük hozzá: a Nyugatra leselkedő török veszély elhárításában mi, magyarok is derekasan kivettük a részünket – a szerk.)
A harmadik dzsihád az olajembargóval, a szaúdi olajdollárok megjelenésével, Eurábia kezdetével, valamint a 60-as, és korai 70-es évek muszlim bevándorlásával kezdődött. Úgy néz ki, hogy a harmadik dzsihád alatt a baloldaliak - egész Európában - belülről nyitották meg a kapukat. "Meg akarjátok hódítani Európát? Rendben. Csak szavazzatok ránk, segítsetek elpusztítani a kapitalizmust, valamint Európa keresztény örökségét, és be fogunk engedni benneteket. Mindeközben jól ellesztek a jóléti társadalmunkban és a rasszizmus és gyűlöletkeltés vádjával fogunk mindenkit elhallgattatni, akik mindezt ellenzik."
Ennek a folyamatnak az alapja meglepően hasonló egész Nyugat-Európában. Mivel norvég vagyok és erről a vidékről van a legrészletesebb tudásom, ezért a skandináv országok helyzetét kezdem boncolgatni.
Norvégiában, egy olyan országban, amelyiket kettészeli az északi sarkkör, amelyiknek nem voltak gyarmatai, politikusai a választási kampányukat a pakisztáni vidéken kezdik. A 2005-ös norvég nemzeti választások előtt, Kristin Halvorsen, a Szocialista Baloldal (Socialist Left) nevű párt vezető politikusa magasztalta a "vért, verejtéket és könnyeket, amivel a Norvégiában lévő pakisztániak hozzájárultak az ország felépítéséhez." Miközben a Szocialista Baloldal helyettes vezetője bejelentette, hogy el akarja törölni a magántulajdont, 2006-ban a párt vezetője, Kristin Halvorsen, Norvégia pénzügyminisztereként szolgál. 2005-ben a norvég muszlimok 83 százaléka a baloldali pártokra szavazott. Ezeknek a szavazatoknak a többségét a Labour Párt (Munkáspárt) kapta, miközben a Szocialista Baloldal 30 százalékot kapott, amit 5 százalékkal több mint a háromszorosa, amit egyébként kaptak. Anders Todal Jenssen politológus arra hívta fel a figyelmet, hogy a Szocialista Baloldal pártjának van az egyik legliberálisabb bevándorlási irányelve, és ez valószínűleg hozzájárult ahhoz, hogy a bevándorlók inkább a baloldalra szavaztak. Ugyanígy a Munkáspártot tekintik a nagyvonalú jóléti állam első számú szavatolójának. A baloldali pártok hajszálnyi többséggel rendelkeznek és a koalíciójuk hírhedten Izrael-ellenes, kritizálja az Egyesült Államokat, továbbá megpróbálja lekenyerezni a palesztin Hamászt.
2006-ban, az Alkotmány napja előtt a multikulturális lobbi úgy akarta megünnepelni a nagy napot, hogy el akarták énekelni a norvég nemzeti himnuszt - az urdu nyelven. A lobbinak az volt az elképzelése, hogy a himnusz lehetővé tenné a pakisztáni bevándorlóknak, hogy könnyebben kifejezhessék a Norvégia iránti szeretetüket. A norvég nemzeti himnusznak "Ja vi elsker" a címe, ami magyarul azt jelenti, hogy "igen, szeretünk (ezt az országot)". Lehet, nevetségesnek hangzik, hogy Norvégiában urduul énekeljenek, de különösen Oslónak jelentős és gyorsan növekvő pakisztáni lakossága van. Mi több, jó valószínűséggel a norvégok egy nemzedéken belül kisebbségben lesznek a saját fővárosukban. A Norvégiában élő amerikai író, Bruce Bawer megemlítette a "Miközben Európa Aludt (While Europe Slept): Hogyan Pusztítja el a Radikális Iszlám a Nyugatot Belülről" című könyvében, hogy több közvetlen repülőjárat megy Norvégiából Pakisztánba, mint az Egyesült Államokba.
A pakisztáni származású norvég politikus Samira Munirt és családját többször fenyegették meg halálosan, mivel a mohamedán bevándorló nők jogaiért küzdött. Munirt holtan találták meg 2005 novemberében a Kolbotn állomáson, Oszló egyik külvárosában. Kora 2005-ben Munir azt állította, hogy a választások előtt széleskörű együttműködés volt a szocialista pártok és a muzulmán közösségek között. "A családfők és a mecsetek együttesen döntötték el, hogy a bevándorlók egész csoportjai hogyan fognak szavazni. Mindenféle alkukat ütöttek nyélbe, mint pl. "mennyit fogunk kapni, ha az embereink rátok szavaznak?", és ezeket az alkukat mindig a szocialista pártokkal kötötték". Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a saját Konzervatív Pártja sem volt ártatlan. A Szocialista Baloldal egyik politikusa, Akhtar Chaudhry, kijelentette, hogy Norvégia a jóléti társadalmával nagyon közel áll a mohamedán paradicsom eszméjéhez, és a jóléti állam hasonló az iszlám társadalmi igazságosság elvéhez. Azt már természetesen elfelejtette megemlíteni, hogy az "iszlám igazság" szerint a nem muszlimoknak sarcot kellene fizetniük a muszlimoknak a behódoltságuk jeléül, és vitathatatlanul sok muzulmán bevándorló ilyen szemmel tekint a hitetlen jóléti társadalomra. Azt sem magyarázta meg, hogy a mohamedánok miért nem képesek egy ilyen "paradicsomot" létrehozni a saját országaikban, valamint a skandináv "paradicsom" képes lesz-e túlélni a masszív muszlim bevándorlást.
2005-ben, Dániában a bevándorlók kevesebb mint 5 százaléka támogatta a jobbközép kormányt, akik az utóbbi években megpróbálták korlátozni a mohamedán bevándorlást. Dánia bevándorlói szinte egyhangúan a baloldali pártokat támogatták. A The Copenhagen Post azt állította, hogy "a szavazati joggal rendelkező, nem eredeti dánok 95 százaléka azt mondta, hogy a baloldali pártokat támogatják." A bevándorlók körében a szociáldemokratáké a legnépszerűbb párt. A dán parlament második legnagyobb pártja a bevándorlók 47,6 százalékának a támogatását élvezi. A második legnépszerűbb a Szociális Liberális Párt, amelyik a bevándorló szavazatok 21,4 százalékát kapta meg. Ezt a trendet természetesen észrevették az olyan a pártok is, mint a Dán Néppárt, akik szeretnék korlátozni a muszlim bevándorlást. A párt vezetője, Pia Kjaersgaard a következőket mondta: "Legyünk őszinték. Ezek a radikálisok nem a kreatív osztályhoz tartozó kávéházakban üldögélő emberkék. Jelentős részben bevándorlók ezek, és el kell gondolkozni azon, hogy a nagyvárosokban, ahol rendszerint koncentrálva vannak, milyen hatással vannak a választásokra." A skandináv országokban az állampolgársággal nem rendelkező bevándorlók szavazhatnak a helyi választásokon, miután három évig az országban laktak.
2005-ben, a választások időpontja körül egy jó kis szaftos botrány tört ki, amikor iszlám vezetők arra sürgették a muszlimokat, hogy a kormányzó jobbközép koalíció ellen szavazzanak. Kasem Said Ahmad, egy prominens muszlim közösség szóvivője azt mondta, hogy "minden muszlimnak azt javasoljuk, ellenezzék a kormányt". Mr. Ahmad azon hét pénteki imáján megszervezte, hogy az imámok egy kormányellenes beszédet mondjanak. A dán miniszterelnök, Fogh Rasmussen, akit végülis újraválasztottak, rögtön reagált, és dühösen azt mondta az imámok beavatkozására: "Nem kéne, hogy a politika körül tapogatózzanak. Mi itt Dániában elválasztjuk a politikát és a vallást. Képzeljük el, mi lenne, ha a dán papok a templomok szószékéről sürgetnék az embereket, hogy melyik pártra szavazzanak." Morten Messerschmidt, a Dán Néppárt parlamenti képviselője azt mondta, "mindenkinek arra kellett volna számítania, hogy a baloldal hördül föl először a muszlim intolerancia ellen, de valami oknál fogva csak kevesen emelték fel a szavukat. Ennek a kulturális relativizmus elborult eszméje az oka. Ezenkívül azt hiszem, hogy a hatalomról van itt szó - mivel köztudott, hogy Dániában a muszlim kisebbség a baloldali pártokra szavaz. Vannak olyan politikusok - Dániában és más európai országokban is - akik szándékosan ezeknek a szavazatoknak a megszerzése érdekében kampányolnak. Természetesen senki se zaklatná azokat az embereket, akik aláírják a csekkeket."
2006 tavaszán Svédország legnagyobb muszlim szervezete azt követelte egy a vezetőjük, Mahmoud Aldebe által aláírt levélben, hogy Svédország vezessen be külön törvényeket a muszlimok részére. A levél több oldalból állt, amiben azt követelték többek között, hogy legyen külön családi törvény a muszlimoknak, ami a házassággal és a válással foglalkozik, és az állami iskolák alkalmazzanak imámokat, akik a muszlim gyermekek homogén osztályait a saját hazájuk nyelvén taníthatja, többek között a vallás terén. Jens Orback, Svédország egyenlőségért felelős minisztere, teljesen elfogadhatatlannak titulálta a követeléseket.
Nima Sanandaji írta a Front Page Magazine egyik cikkében, a "svéd közszolgálati televízió kimutatta, hogy a vezető szociáldemokraták a radikális muszlim papok segítségével kezdtek el szavazatokat gyűjteni." A Szociáldemokrata Párt Testvériségnek nevezett keresztény szárnya már több éve együtt dolgozik Mahmoud Aldebe befolyásos muszlim vezetővel, aki a Svéd Muszlim Szövetség elnöke. Aldebe már 1999-ben azt javasolta, hogy az iszlám törvénykezést, a Sháriát vezessék be Svédországban. 2002-ben, a választások után a Svéd Muszlim Szövetség üdvözlő levelet küldött az újraválasztott szociáldemokrata miniszterelnöknek, Göran Perssonnak, amiben gratuláltak neki a győzelméhez, valamint kifejezték a reményüket, hogy Persson elkezdi teljesíteni a szövetség követeléseit. A Muszlim Testvériség (egyiptomi szervezet) korábban kijelentette, hogy véleményük szerint "Svédország sok tekintetben egy ideális ország, és a svéd szociáldemokratáknak a jóléti társadalommal kapcsolatos nézetei ugyanazok, mint a Muszlim Testvériségé." A muszlim gyülekezetek vezető személyei szintén aktívak a szociáldemokrata pártban, és nagyon jó kapcsolatban vannak a keresztény szociáldemokratákkal. "A szociáldemokraták ezért cserébe, vagy talán, hogy kifejezzék hálájukat a mecsetek vezetőinek a segítségükért, megpróbálják nem észrevenni a szélsőséges tendenciákat, amik több mecsetben jelen vannak. Ez lehetővé teszi a Muszlim Testvériségnek, hogy ráerőszakolják az ideológiájukat a mecset tagjaira." 2006-ban az izraeli hatóságok Svédországot nevezték "Európa leginkább Izrael ellenes országának." Az elmúlt években, az országban a nemi erőszakok száma a négyszeresére ugrott a muszlim bevándorlással párhuzamosan.
A 2005-ös Egyesült Királyságbeli választások alkalmával, a Munkáspárt megpróbálta visszaszerezni a muszlimok hagyományos támogatását, akik azzal fenyegetőztek, hogy Tony Blair iraki háborús politikája miatt elhagyják a pártot a háború ellenes George Galloway-féle Respect pártért, vagy akár a Liberális Demokratákért. A Munkáspárt leglátványosabb próbálkozásai közé tartozott, hogy megpróbáltak elfogadtatni egy törvényt, ami betiltaná a "vallási gyűlölködés" buzdítását. Prominens muszlimok kijelentették, remélik, hogy ez a törvény segíti majd őket, hogy az olyan kifejezések, mint pl. "iszlám terrorizmus", ezentúl bűnnek számítsanak. A törvénytervezetet többször benyújtották a Parlamentbe, de a Felsőházban mindig elakadt. A Daily Telegraph kijelentette, hogy ez nem más, mint "megpróbálták felvásárolni azokat, akik azt állítják magukról, hogy a muszlim közösség nevében beszélnek, de tudni kell, hogy a muszlimok túlnyomó többsége a belvárosokban él, és hagyományosan a Munkáspártra szavaznak. Ha az 1980-as években létezett volna egy ilyen törvény, akkor a brit állam nem, hogy nem védelmezte volna Salman Rushdiet, hanem bíróság elé állította volna." Oona Kinget, egy Londonban induló munkáspárti jelöltet, aki végülis vesztett Galloway ellenében, kettős mércével vádolták meg, mivel a nagyrészt fehérek lakta területeken kiszórt röpcédulákról minden a muszlimokkal kapcsolatos utalást törölt. Az egyik röpcédulán az állt, hogy "Oona a szavazatával védte a muszlimokat a gyűlöleten alapuló bűnözés (hate crime) ellen." De ugyanakkor egy másik szórólapon azt olvashattuk, hogy "Oona a szavazatával támogatta azt az erőfeszítést, hogy a vallási gyűlöletre való uszítást bűnesetként kezeljék." Oona egyik kollégája így érvelt a brit muszlimok visszaszerzésének érdekében: "a Munkáspárt és a brit muszlimok, el tudjuk érni, hogy ugyanaz legyen álmaink netovábbja? Még mindig nem győződtél meg róla, hogy a muszlimoknak egy munkáspárti miniszterelnökre van szükségük? Tony Blair az első miniszterelnök aki olvasta a Koránt, idézett belőle, és beszél róla. A Brit Muszlim Bizottság (Muslim Council of Britain) az elsők között lobbizott a muszlimok megsegítésének az érdekében." Ugyanekkor Iqbal Sacranie, a Bizottság főtitkára, arra kérte Tony Blairt, hogy a kormány vezessen be egy új törvényt, ami betiltaná a vallási diszkriminációt. Két héttel később Tony Blair megígérte, hogy a következő munkáspárti kormány be fogja tiltani a vallási diszkriminációt. Ez egy jelentős győzelem volt a brit muszlim közösség számára.
Gordon Brown, aki Tony Blair leköszönése után átvette a miniszterelnöki stafétabotot, úgy próbált hízelegni a brit muzulmánoknak, hogy "modern hősöknek" nevezte őket, akik reményt és idealizmust hoztak az országba. Gordon még azt is mondta a továbbiakban, hogy "mind gazdaságilag, mind szellemileg hozzájárultak Nagy Britanniához, mivel az iszlám bátorítja a fair play-t, a társadalmi igazságot, és az egyenlőséget." Maga Tony Blair "haladónak" nevezte az iszlámot, és dicsérte a Koránt, mivel "praktikus, és jócskán megelőzte a korát a házassággal, a nőkkel, és a kormányzással kapcsolatban." Mindez a 2005. júliusi londoni terrormerényletek után történt, amikor több brit muszlim pap nyíltan a Nyugat és a brit demokrácia megdöntésére szólított fel. Lehet, hogy Blair, Brown, és a hasonszőrű társaik nem olvasták Sprengler cikkét az Asia Times Online-ban, aki miközben bemutatta Melanie Phillips "Londonisztán" című könyvét, megjegyezte, hogy "a brit muszlimok mennyire megvetik és visszataszítónak tartják a brit baloldaliakat, akik pedig a legjobban próbálják lekenyerezni őket?" Hozzá kell tenni, hogy Michael Howard, a Konzervatívok vezetője 2005-ben arról beszélt, hogy a muszlimok milyen "bámulatos" mértékben járultak hozzá a brit élethez. Mr. Howard azt mondta, "a gazdaságilag aktív, kulturálisan alkotó, valamint társadalmilag tájékozott" brit mohamedán közösség gazdagabbá tette a modern Nagy Britanniát." Meg kell viszont említeni, hogy Mr. Howard szerenádja kevés sikerrel járt. 2005-ben a toryk panaszkodtak, hogy nehéz volt megnyerni a városokat. Mint mindenütt másutt Európában, a brit muszlim bevándorlók rendszerint a jelentősebb városokban koncentrálódnak, ezáltal elősegítik a baloldali pártok dominanciáját ezeken a területeken. Hollandiában, a 2006. márciusi helyi választásokat a Munkáspárt, a Partij van de Arbeid (PvdA) nyerte meg. A PvdA-t a muszlim szavazatok segítették győzelemre. A bevándorlók növekvő szavazótábora 80 százalékában a PvdA-ra szavaztak, a maradék muszlim pedig a szélsőbal kisebb pártjaira szavazott. Ez a jelenség arra késztette az ország legnagyobb újságját, a De Telegraaf-ot, hogy kijelentsék, a bevándorlók "hatalmi tényezővé" (power block) váltak.
Érdemes megvizsgálni Amszterdam egyik negyedét, Geuzenveld-Slotermeert. A PvdA itt a szavazatok 54 százalékát nyerte. Ugyanakkor a 13 győztesük között öt török, és két marokkói volt. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb párt képviselői mandátumainak több mint a felét muzulmánok nyerték meg. Hasonló helyzet történt Brüsszelben, Európa "fővárosában" is, ahol a Szocialista Párt a legnagyobb párt. A 26 képviselői helyüknek több mint a felét muszlim bevándorlók töltik be. Az online Brussels Journal jegyezte meg, hogy "a nyugat-európai baloldal választási ereje egyre jobban a bevándorlókra alapul, mivel a baloldal azokra a csoportokra, pl. a bevándorlókra, összpontosít, akiknek érdekükben áll az adófizetők pénzének a szétosztása. Sok nyugat európai országban a baloldali pártok aktívan próbálják megszerezni az egyre növekvő muszlim szavazatokat. A baloldal tisztában van a ténnyel, hogy a harmadik világbeli bevándorlók garantálják a hatalmi bázisukat, mivel ezek a bevándorlók a nagyvonalú jóléti adományok miatt jöttek Nyugat-Európába."
Érdemes megvizsgálni Amszterdam egyik negyedét, Geuzenveld-Slotermeert. A PvdA itt a szavazatok 54 százalékát nyerte. Ugyanakkor a 13 győztesük között öt török, és két marokkói volt. Ez azt jelenti, hogy a legnagyobb párt képviselői mandátumainak több mint a felét muzulmánok nyerték meg. Hasonló helyzet történt Brüsszelben, Európa "fővárosában" is, ahol a Szocialista Párt a legnagyobb párt. A 26 képviselői helyüknek több mint a felét muszlim bevándorlók töltik be. Az online Brussels Journal jegyezte meg, hogy "a nyugat-európai baloldal választási ereje egyre jobban a bevándorlókra alapul, mivel a baloldal azokra a csoportokra, pl. a bevándorlókra, összpontosít, akiknek érdekükben áll az adófizetők pénzének a szétosztása. Sok nyugat európai országban a baloldali pártok aktívan próbálják megszerezni az egyre növekvő muszlim szavazatokat. A baloldal tisztában van a ténnyel, hogy a harmadik világbeli bevándorlók garantálják a hatalmi bázisukat, mivel ezek a bevándorlók a nagyvonalú jóléti adományok miatt jöttek Nyugat-Európába."
Bos, a PvdA vezetője aggódott a sok új bevándorló képviselő képességei miatt. Azt mondta, "az új bevándorló városatyáink bajt fognak okozni, mivel a politikai kultúrájuk gyakran nem csereszabatos a holland irányelvekkel. A saját hazájuk kultúrája szerint politizálnak, ahol a komaság a mérvadó." Bos szavait a holland sajtó széles körben lehozta, emiatt sok újonnan választott PvdA képviselő igencsak felkapta a vizet, mivel szerintük Bos rasszista megjegyzéseket tett. Az Amszterdami Egyetem Népvándorlási és Etnikai témákkal foglalkozó Intézete (Institute for Migration and Ethnic Studies of the University of Amsterdam) szerint a nem eredeti holland szavazók 80 százaléka a Munkáspártra szavazott. Ez megmagyarázza, hogy az olyan városokban, mint Amszterdam, Rotterdam, Breda, és Arnhem, miért nyert a baloldal.
Németországban, a 2002-es általános választásokon az adatok szerint a muszlim szavazók legalább 90 százaléka Schröder baloldali koalícióját támogatta. "Vagy 200 ezer német muszlim szavazott Schröderre, aki a szavazást csak 9 ezer szavazati többséggel nyerte meg." A 2005-ös adatok szerint, amikor a baloldal szoros küzdelemben alulmaradt az Angela Merkel által vezetett ellenzékkel szemben, a török szavazók 77 százaléka a Szociáldemokratákra, a 9 százalékuk a zöldekre, és 8,8 százalékuk pedig a Baloldali Szövetségre készült szavazni. Vannak, akik azt állítják, hogy a muszlimok Schröder iraki háború ellenessége, valamint a pro-muszlim irányelvei miatt jutalmazták a szociáldemokratákat. A muszlim szavazóknak mindössze 4,8 százaléka mondta, hogy a konzervatív CDU-ra készül szavazni. Cem Özedmir, aki a német zöldeket képviseli az Európai Parlamentben, azt mondta, a kereszténydemokraták stratégiai döntése az volt, hogy nem próbálják vonzani a török szavazókat. "Túl magasak a veszteségek. Minden egyes megszerzett török szavazóért vagy 2-3 német szavazót vesztenének, köszönhetően a pártnak a bevándorláshoz való konzervatív hozzáállása, valamint a társadalmi bázisa miatt." Guelay Yasin, a török-német kereskedelmi kamara menedzsere kijelentette, hogy melyik pártra fognak a tagjaik szavazni. "Arra a pártra fogunk szavazni, akik támogatják Törökország EU tagságát." Ezt a támogatást a szociáldemokraták élvezték, mivel Schröder személyesen támogatta Törökországot, hogy tagja legyen az EU-nak.
A muszlim szavazatok (különösképpen az ország 2,6 millió törökjének, akik közül 840 ezer német útlevéllel rendelkezik) megszerzésének az érdekében a szociáldemokratákra a többi baloldali párt jelentette a legnagyobb veszélyt. Többen figyelmeztették a szociáldemokratákat, hogy sok török szavazatot veszthetnek az újonnan alakult bevándorló-barát Baloldali Pártnak, amit a volt NDK-s kommunisták, és a szociáldemokraták volt vezetője, Oskar Lafontaine, alapított. Zöld képviselő Hans-Christian Ströbele, 2006-ban kisebb botrányt kavart, amikor azzal az ötlettel állt elő, hogy a német nemzeti himnusznak legyen egy hivatalos török fordítása is. A konzervatívok amiatt aggódtak, hogy ez rossz ómen lehet az integrációval kapcsolatban. Ströbele azt mondta, a török verzió bemutathatná, hogy milyen multikulturális társadalommá vált Németország. "Én ezt inkább az integráció jeleként fognám fel, hogy a török származásúak törökül énekelhetnék a himnusz harmadik versszakát."
2006-ban, Olaszországban, a legnagyobb muszlim szervezet, az Olasz Iszlám közösségek Egyesületének általános titkára, arra hívta fel az olasz muszlimokat, hogy az általános választásokon az Olasz Kommunista Pártra adják le a szavazataikat. Az UCOII vezetője azt mondta, mivel a párt hajlandó figyelembe venni a muszlim közösség érdekeit, ezért érdemes rájuk szavazni - sőt, az email végére még odabiggyesztette a balközép koalíció két tagjának, az olasz kommunistáknak, és a szenátusbeli szövetségeseik, a zöldeknek a logóját. Mindössze pár héttel azután, hogy az olasz muszlimok azt javasolták, hogy a kommunistákra szavazzanak, az újonnan megszavazott baloldali koalíció egyik kommunista minisztere úgy döntött, hogy könnyebbé teszi az észak-afrikai bevándorlók belépését az országba. Paolo Ferrero, az új olasz társadalmi-szolidaritási miniszter jócskán felkavarta a kedélyeket, miután bejelentette, hogy "ezen kormány alatt, amit Romano Prodi, a szupereurokrata, az Európai Bizottság volt elnöke (aki éppen, hogy legyőzte Berlusconi jobboldali kormányát) vezet, minden munkával rendelkező külföldit be kell engedni az országba." A Szenátus helyettes vezetője a bevándorlás-ellenes Északi Ligához tartozó Roberto Calderoli szerint "Paolo Ferrero Társadalmi Szolidaritási Miniszternek a bevándorlással kapcsolatos rázós kijelentése muzsika volt azoknak az embereknek, akik a Földközi tenger túloldalán alig várják, hogy hajóba szállhassanak. Az ideiglenes menedékhelyek bezárásának bejelentése, valamint a Fossi-Fini törvény eltörlése egy inváziót fog a szabadjára engedni. Olaszországban egyre több illegális észak-afrikai munkás van. Egyre többen érkeznek Olaszországba a tenger felől, mivel a marokkóiak, akik eddig Spanyolországon keresztül jutottak be Nyugat-Európa távolabbi részeibe taktikát váltottak, mostantól Líbiából hajón mennek Olaszországba." Az afrikai bevándorlók nagy része, valamint az közel-keletiek jelentős része mostantól fogva Líbián keresztül próbálnak bejutni Európába.
Yousef Al-Qaradhawi vezető szunni sejk és mások ezt Róma eljövendő iszlám hódításaként üdvözölték, mint ahogy 1453-ban Konstantinápolyt is meghódították. "Az iszlám, miután kétszer kirúgták őket, hódítóként és győztesként fog visszatérni Európába. Az iszlám eddig kétszer lépett be Európába, de mindkétszer elment...remélhetőleg immár hadseregek nélkül fogjuk meghódítani ezeket a területeket." Muhammad bin Abd Al-Rahman Al-Árifi szaúdi sejk szerint, aki a King Fahd Defense Academy (katonai akadémia) mecsetjének az imámja, egyetértett: "Ellenőrzésünk alá fogjuk venni a Vatikán földjét; meg fogjuk hódítani Rómát, és be fogjuk vezetni az iszlámot. Igen, a keresztények vagy felveszik az iszlám hitet, vagy pedig a megaláztatásuk jegyében fizetni fogják az Jizyah adót..."
Köszönhetően az európai baloldalnak, lehet, hogy Qaradawi jóslata be fog következni.
Forrás: Fjordman blogja
(fordította: Soti, korrigálta: Günter, Front 14 valamint Geyer, Kuruc.info)






