Egy pozitívum van itt: a zsidóságnak kizárólag e világra koncentráló hihetetlen túlsúlyú akarata, érdekeinek kíméletlen és gátlástalan érvényesítése oly eszközökkel, amelyek eleve idegenek a befogadó népek lelkületétől. És van egy negatívum is: a befogadó népek hanyatlása, miként az öregségben elgyengült szervezet nem tud ellenállni a betegségnek. Spengler gondolatmenetében a folyamat az alábbiak szerint vázolható:

Hosszúra nyúlna még csak vázolni is a spengleri világképet és talán mód kerül erre is egy másik cikkben. Hogy csak valamiképpen érthetővé tegyük e cikk további részét, idevetünk egy pár bevezető gondolatot. Spengler az egyes nagy kultúrákat (például a görög, arab, nyugati) biológiai jelenségként fogja fel. Így beszél egyes kultúrák gyermek-, férfi- és öregkoráról. A kezdet mindig mélységesen metafizikai, ritmusa nagy távlatokba és nagy mélységekben lüktet. Ekkor fektetik le az alapokat, nálunk ezt az időt nevezik gótikának. A társadalmi rend hierarchikus és nemzeti, a kultúra teremtői a nemesség, a papság és a polgárság. Az erős Metafizikai folytán a lélek dominál. A későbbi századok után jő az „ellen-gótika”, a reakció, amit renaissance-nak és reformáció korának nevezünk. Ez már az érett férfikor. Ezt követi az élet kiteljesülése, a hódítás, az expanzió és az első kételyek a Métafizikait illetően.

 - A demokrácia és a zsidóság II. rész - A zsidóság helyzete az európai kultúrában

 - Vízöntő: demokrácia és zsidóság I. rész

A barokk szenvedélyes lendülete már az első őszi napokat jelenti, fokozottan felcseréli a gyermeki hitet a tudás, következésképpen a racionalizmus. Az öregedő ember fél a jövőtől, takarékoskodik: íme a szocializmus. Kezd kiábrándulni az életből és kezdi értékelni az anyagot: íme a materializmus. Értelmetlennek tartja az ifjúi álmokat, íme a cinizmus (Voltaire okos nevetése). Az öreg ember részére az élet oly érték, amiért reszketni kell: íme a béke és a világbéke frázisa. Az életet biztosító anyagiak létfontosságúvá válnak: íme a modern gazdaság- és pénzpolitika. Mindezek után elcsitul a metafizikai ritmus, közöny váltja fel a vallást, a gondolkodás eszménynélkülivé, tagadólagossá válik, a művészetek kihalnak, a morál elsatnyul. És ezzel itt vagyunk a modern haladó szellemnél. Spengler párhuzamot von az egyes kultúrák fázisai között s egyik legnagyszerűbb meglátása az, hogy az európai embert az jellemzi, hogy amikor összeomlani látja maga körül kultúráját, sajátmaga is segít összerombolni azt, ami még ép. Szemben például a göröggel, aki egykedvűen végignézte az összeomlást. Egy-egy szálfa,— mondja, – még évszázadokig elállhat és túlélheti a pusztulást a fellahnéppé züllött tömegek jellegnélküli árjában. Mindaddig, amíg új, más és fiatal nációk törnek fel, ismeretlen impulzustól hajtva, s a nagy kultúrából más nem marad fent, mint rosszul megértett történelmi emlék. Minden kultúra civilizációvá merevedik és minden civilizáció belehull az ősnépiség káoszába.

Ha ezen az alapon közeledünk témánkhoz, az első, ami szembeötlik, az, hogy a mi kultúránk keletkezésekor (800 körül) az arab-mágikus kultúra már az aggkor jeleit hordta magán. Ez idők zsidósága már teljesen megmeredt. (A zsidó az arab-mágikus kultúrába tartozik, annak részese, anélkül, hogy valamivel is hozzájárult volna e kultúra felépítéséhez.) Cinikus aggastyánként nézte az európai óriásgyerek első lépéseit. A „korkülönbség” folytán (Spengler „metafizikai ütemkülönbségnek” is mondja) a titán bontakozásait se nem értette, se nem vett részt benne. A zsidó nem foghatta fel az ezredfordulót követő gót bensőséget, a vár és a dóm szimbólumát, a keresztények pedig nem értették a cinikus intelligenciát és a végsőkig vitt „pénzbeli gondolkodást”. (Flandriában például a törvényes kamat hat és fél százalék volt, a zsidó pénz kamata azonban hatvantól kettőszáz százalékig terjedt!). Gyűlölték és megvetették őket, – nem annyira a faji különbség miatt, hanem a „korkülönbség” miatt.
A zsidó konszenzus egy-egy helyen felépítette a maga „világvárosi” gettóját. Ha egy szász szerzetes egy lombardiai kolostorba került, magával vitte a haza érzetét. Ha a mainzi zsidó Salernoba, vagy Kairóba ment, otthon érezte magát mindegyik gettóban. Ezek a gettók a mai világvárosok alapjai. A gótika ezt a metafizikai különbséget mélységesen vallásosnak érezte s ezért irányult mindenekelőtt a konszenzus ellen. A keresztény kultúra példátlan bensőséggel és szenvedéllyel élte át a maga kibontakozását nyolcszáz éven át, s ezalatt a zsidó konszenzusnak – nem volt történelme. Problémái megoldva, belső formája halott, évszázadok múltak el fölötte jelentőség nélkül. A gettókban minden csendes. Ezért nem értették meg az európai embert: hiszen a zsidó lelkekben csend honolt, ki voltak zárva abból, hogy megértsék, miért is folyik a harc. A harmincéves háborúnak volt egy zsidó generálisa is, de mit jelenthettek számára Luther és Szent Ignác gondolatai?…

A zsidó konszenzus akaratlanul is szemben áll az európai haza eszméjével, az anyanyelvvel, a monarchiával. Számára mindez idegen, tehát bűnös és esztelen. Ezekután természetes, hogy ki volt zárva az európai kultúra építéséből és abból számára legfeljebb a pénz kezelése jutott ki.
Ilyen évszázadokon át szunnyadó báb-állapotban érkezett el a konszenzus a nagy francia forradalomhoz. Amikor először felcsendül az „internacionális” szó, a zsidó ebből a földtelen és határokhoz nem kötött konszenzust hallja kicsendülni, ezért lelkesíti. Amikor az európai-amerikai demokrácia az alkotmányossági harcot és a forradalmat a civilizált eszmék megvalósulása felé vezető útnak fogja fel, a zsidó számára (ha tud róla, ha nem) mindannak lerombolását jelenti ez, ami nem ő. Ezért mondottuk e cikk elején, hogy a zsidó még akkor is rombol, ha épít. A szükségesnek (például a rombolásnak) ez az ellentétes felfogása vezet a félelmetes mélyben, a vérben szunnyadó gyűlölethez.
A felvilágosodás korával az európai kultúra belépett az aggkorba, a kultúrából civilizáció lett. A racionalistává és materialistává vált európai felrúgta a Metafizikait, felrúgta az akarati elemet és életébe benyomult a gazdasági és pénzbeli gondolkodás. Magyarán: leszállt a földre. A forradalom lángjai, a leégett templomok és kastélyok izzó zsarátnokai felpattantották a zsidó báb burkát. A zsidó kiléphetett, mert ez az új világ kezdett hasonlítani az ő világához. A Forradalom utáni időkben az öreggé vált európai ember hirtelen felfedezi maga mellett a másik aggastyánt, a zsidót. Eltűnt a „korkülönbség”, a két öreg metafizikai ritmusa azonos hullámhosszra kezd hangolódni, az európai felfedezi a zsidóban a vele közös „emberit” és azonnal emancipálja. Csak elfogultság nevezheti ezt hibának. A halál nem hiba, hanem szükségszerűség.

Egyszerű szavakkal kifejezve az európai ember „zsidóvá vált” metafizikai értelemben. A felvilágosodással az európai kultúra kritikai és tagadólagos lett, pontosan az, ami a zsidóság lényege. Ekkor a zsidóság végzetes módon a minden organikus fejlődésre képtelen polgárságot és proletariátust a Gazdaságinak az áramlásába vonta be, alapjában megrendítette, magához csalta s a legmélyéig szétrombolta és megmérgezte. Krisztusnak mezei liliomai és az ég madarai helyett a gép és a hasznos emberi- és lóerők kerültek előtérbe, az Isten Országa helyett a pénz aranyborjúja. A zsidóság sátáni hatalma működésbe lépett a világban. Az európai ember leszállt a zsidó szintjére s most már együtt marakodnak a Föld bírásáért. Ebben a koncon való marakodásban merül ki sokak „antiszemitizmusa”.

És a tapasztalt vén aggastyán előszeretettel mutatott utat az új jövevénynek az új világban. Azóta is élén áll az összes haladó mozgalmaknak. A tizenkilencedik század munkásmozgalmainak vezetői éppen úgy zsidók, mint napjainkban a civil jogokért küzdő néger vezetők. Az eddig elmondottak után világos, hogy nem az éhbérért dolgozó proletár iránt lelkesedtek s nem az „emberi jogoknak” a négerekre való kiterjesztéséért. A lényeg az agitáció és mindannak lerombolása, ami nem ők. A különböző széphangzású nagyszerű jelszavak csupán megtévesztésre valók, azok megtévesztésére, akik már nem tudnak mélyebbre tekinteni. Kaparjuk meg csak napjaink bármelyik emberbarát intézményét, a haladó tudományt szolgáló testületeket, a haladást képviselő sajtót és a modern művészetek istápolóit, a nagy pénzintézeteket, bankokat, egészen az Egyesült Nemzetek nagyszerű organizációjáig: megtaláljuk a zsidót, mint az üszkös sebben a nyüveket.

Száz év alatt káprázatos módon bevonultak e Földgolyó valamennyi kulcspozíciójába s ma a világban kizárólag az történik, amit ők akarnak. Sok már nem kell ahhoz, hogy a láthatatlan Világkormány láthatóvá váljék. Ma már valóságos légüres tér támadt az egyre gazdagabb zsidók és a sok millió dolgozó gój között. Minden apartheidnél komiszabb megkülönböztetés van jelen: a kispénzű gój egyszerűen be sem tud jutni az életet elképesztő luxusban habzsoló zsidó szórakozóhelyekre, nyaralókba. Talán nem is kívánna bemenni e modern Szodomába, de tény, hogy a kétszáz év előtti lyoni szövőmunkás könnyebben kerülhetett be a versaillesi palotába, mint napjaink dolgozója e luxushelyekre. Óvatos statisztikai becslések alapján napjaink tizennyolcmillió zsidajának összes jövedelme meghaladja a fennmaradó hárommilliárd nemzsidó együttes jövedelmét.

A zsidó renaissance s expanzió azonban nem tudta megajándékozni a világot egyetlen nagy vagy értékes alkotással sem. Nem születtek Michelangeloi, sem Shakespearei, nincs zsidó Medici, sem zsidó Kopernikus, vagy Maghelan. Amit ők produkáltak az elmúlt százötven év alatt, az a világot megrázó eszmeáramlat volt: a minden izében tipikusan zsidó marxizmus. Marx a megtestesült zsidó hála az egyenjogúsításért. Ők csaptak fel proletárvezéreknek és ők vezetik a boldogtalan négereket a fennálló rend ellen. Szívós munkával megrontották a keresztény vallás alapjait a haladó tudomány nevében. Levetetik a keresztet a falról s megtagadtatják velünk Krisztust az Arany Borjú szolgálatában. A Pénz Őfelsége előtti hódolat a legtávolabbi patagón kunyhóban vagy a homokverte arab sátorban legalább, oly arányú, mint volt az újonnan felfedezett primitív népek hódolása az angol vagy portugál gyarmatosítók előtt. A bankok, hitelintézetek sosem képzelt hatalomhoz jutottak s ezek sáfárjai javarészt a zsidók köréből kerülnek ki. A pénzről és a bankokról szóló esetleges további cikkben rá fogunk mutatni arra, hogy a bankok s az úgynevezett aranyalap a szó teljes értelmében fikcióra építenek, amit tömören hazugságnak is mondhatunk. A megtévesztés és hazugság pedig a zsidó Weininger szerint is lételeme és feltétele a zsidóságnak. Tudva-tudatlan ezért nyüzsög annyi zsidó a bankok és hitelszervezetek mögött.

A marxi bolsevizmus mellett korunk másik nagy zsidó létesítménye a gigászi pénz- és hitelrendszer a világban. Ezek után nem csoda, hogy a zsidó sajtó, film és színház a rombolás szolgálatában áll. A technika és pénz minden vívmánya és hatalma rendelkezésükre áll Hollywoodban s hogy mégis csak a sex-horror-gyilkosság story-jáig képesek emelkedni, az újra igazolja Renan megállapítását róluk: „A zsidók az emberiségnek egy alacsonyabb típusát képezik” (Renan: Histoire Generale.). Az atomtitkot szinte kizárólag zsidó tudósok árulták el a Szovjetuniónak (Rosenberg, Sobel, Fuchs, stb. ). S mi több, —hogy mennyire a rombolás ördöge dolgozik bennük, – Fuchs nem állt meg, hanem a Nyugat elárulása után Moszkvát is elárulta és átjátszotta az atomtitkot a vörös Kínának. E tettével magának a zsidóságnak ártott a legtöbbet, mint alább látni fogjuk. Megint bebizonyult ezzel, hogy a zsidó nem princípiumokért küzd, hanem magáért az agitációért és a káoszért.

A zsidóságot már nem sok választja el a világ fölötti nyílt uralomtól, a különböző frakciók máris torzsalkodnak egymással. Talán egy ilyen frakciót képvisel Fuchs, a megrögzött marxista, a másik frakció a tőkés, koegzisztáló nyugati zsidóság, a harmadik csoport az ezeket lenéző ortodox cionista zsidó s végül van egy józan kis réteg, amely többé-kevésbé egyetért az e cikkben foglaltakkal és iszonyattal szemléli hitsorsosai fékevesztett manipulációit.

A második világháborút követő győzelmi mámor után szemtanúi voltunk a történelem legnagyobb és legelképesztőbb árulásának. A kendőzések kitűnően sikerültek, még a jobboldali írók sem mérték le teljességgel a dolgok súlyát.

A zsidóság elárulta legkedvesebb gyermekét, a marxi bolsevizmust. Elárulta az annyi vér- és életáldozattal a világra kényszerített kommunizmust, a világforradalomról szóló marxi dogmákat, elárulta a glóriás vörös zászlók alá gyűlt proletárt.

Ennek az árulásnak aranybetűkbe foglalt fedőneve a koegzisztencia. A koegzisztencia miatt sok igazi marxista zsidónak nyugdíjba kellett mennie (nálunk Rákosi-Gerő-klikk.). Hajuk szála sem görbült meg, de helyet kellett adniok az áruló zsidóknak. Emlékszünk arra, hogy a háborút követően tíz éven át a nyugati sajtó a barna nácizmust a vörös kommunizmussal mindig egy nevezőre hozta. Az unalomig hallottuk, hogy semmi különbség sincsen köztük. (Ekkor kérdezte egy nyílt eszű nyugati politikus azt, hogy ha valóban semmi különbség nincs a két rendszer között, akkor mire volt jó a háború borzalma és az ötvenmillió halott…) De akkor ezt így kellett mondani a háború utáni hangulatban annak a hamis látszatnak a keltésével, hogy a bolsevizmus felszámolása a küszöbön áll. Ez egyes antibolsevista nyugati rétegek kedélyének megnyugtatására szánt szólam volt csupán.

Közben azonban a bolsevizmuson belül súlyos gazdasági problémák egyre veszedelmesebb méreteket kezdtek ölteni, a nagy forradalmi szocialista rendszer a győztes háború és annyi rablás ellenére zátonyra futott. Bebizonyosodott az élet nyers tényeiben, hogy az egész bolsevizmus beteg emberek agyréme, amely a leggazdagabb országot is a katasztrófába viszi. A nagy kommunista teória negyven évig tartó kétségbeesett kísérletezés után megbukott. Ezt már régebben sejtették és Sztálin halála hozta a kedvező ürügyet a szerecsenmosdatásra. A Tanhoz természetesen nem lehetett hozzányúlni, viszont a halottak türelmesek s minden baj okát Sztálinban „látták”. Sztálin elárulása a bolsevizmus elárulását jelenti. Sztálint, a bolsevizmusnak kétségtelenül nagy alakját, az árulók meggyilkolták, mert az idő sürgetett, ahogy alább látni fogjuk.

És felröppentek a szférákba a koegzisztencia első aeol hangjai. Lágyan, behízelgően és ügyesen ütemezve jöttek az új szólamok. És ettől fogva már nem állították párhuzamba a hitleri Németországot a bolsevizmussal. Ettől fogva határozottan a nácik lettek az egyetlen fenevad s megindult a figyelemelterelő hajsza újra a háborús bűnösök ellen. Ugyanekkor a Szovjetet fehérre mosták, elannyira, hogy már a pápa is megtisztulva látja őket a gonosz szellemtől és audiencián fogadja őket e Pokoli Színjáték új infernójában.

Miért volt oly sürgős Sztálint eltenni az útból és meghirdetni a koegzisztenciát a Hruscsov nevű gonosztevő – komédiással?

A régi francia közmondást módosítva röviden így mondhatnák: cherche le juif, keresd a zsidót! Mint tudjuk, a bolsevizmus agyréme zsidó eredetű és zsidók voltak a megvalósítói. A bolsevizmusnak minden valamirevaló posztján zsidók ülnek. Ez az exponált zsidóság került kellemetlen helyzetbe a bolsevizmus csődje folytán. A bolsevizmus zsidó vezetői rádöbbentek arra, hogy a második világháborút ugyan megnyerték, de újabb, nagyobb veszély fenyeget, most meg magában a Szovjetunióban. Az élet bebizonyította, hogy a bolsevizmus megvalósíthatatlan rémálmokat kerget, e vezetők látták, hogy a lenini doktrína negyvenévi gyakorlat után szikrányit sem tudott megvalósítani abból a jólétből, amit ígért, s aminek ígéretében a „szocializmus véres szülési fájdalmait” rámérte az orosz népre és a csatlósokra. Hirtelen felködlött e zsidók előtt annak a lehetőssége, hogy a becsapott, megkínzott orosz tömegek egy általános rabszolgalázadásban számon fogják kérni a kommunistákat. Azt is tudták, hogy amikor a nép odaüt a kommunistáknak, zsidót fog találni. Vagyis a zsidóság felismerte, hogy a bolsevizmus kudarca általános pogrommá fog fajulni, mert e felkelésben a nép rá fog jönni arra, hogy a zsidók eszeltek ki az egész tant és hozták rá a szerencsétlenséget. (Az 1956-os magyar felkelésben sem hangzott el szinte egyetlen antiszemita szólam sem, mégis a zsidó rabtartó urak forogtak leginkább veszélyben. E zsidóság védelmében játszott össze Eisenhower és az ENSZ a Szovjetekkel és félmillió exponált zsidó kedvéért dobtak oda tízmillió magyart áldozatul egy kegyetlen idegen isten oltárára. Mindaddig, amíg a nyugati zsidók hatalmon vannak, reménytelen ügy egyetlen csatlóst is kiszabadítani a Szovjetunió uralma alól.)

Sztálin halála után a nagy nyugati Zsidó Tanács azonnal elindította okos akcióját a bolsevizmusban exponált s veszélybe került hitsorsosai mentésére. Ez volt a híres koegzisztencia bevezetése és a félreértett „enyhülés”… a Vasfüggöny mögött. A maga nemében páratlan és nagyszerű sakkhúzás. Csak most látjuk, hogy mily hatalmon áll a nemzetközi zsidó: egyetlen intésére más szólamot kezd fújni a zenekar és a naiv keresztények tapsolnak. A bolsevizmus megtette kötelességét, a bolsevizmus mehet.

A zsidómentó koegzisztencia azonban elárulása a marxizmusért lelkesedő proletariátusnak. Elképesztő az a hidegvér, ahogy felrúgta a zsidóság saját szellemi gyermekét. Az e cikk első részében ismertetett zsidó lélekkép megadja a teljes magyarázatot erre vonatkozóan. E pontban megfoghatatlan a zsidóság. Az európai ember képes tönkremenni a maga ideálján, a zsidó simán megtagadja, hogy biológiai életét továbbvihesse. Ezért látszik szinte elpusztíthatatlannak a zsidóság, miként a természetben is minél alacsonyabbrendű egy szervezet, annál több az esélye a katasztrófák túlélésére. A forradalmi marxizmus feladásával enyhíteni lehetett a hatalom szorításán is. Ezek az apró engedmények a biztonsági szelepek annak érdekében, hogy a rabtartók továbbra is hatalmon maradjanak bántatlanul. Az enyhülésnek kiterjesztése lassan közelebb vinné a helyzetet a nyugati standardhoz, de kérdés, hogy nem rejt-e ez újabb veszélyt magában. Kétségtelen, hogy nagy óvatossággal kell hozzányúlniuk e fölöttébb kényes ügyhöz.

A bolsevizmus elárulása ugyanakkor tragikomikus helyzetet teremtett a világban. Vörös Kínáról van szó. Az egyetlen hatalom, amely még hű maradt a zsidó marxizmushoz, a nemzsidó Kína. Ez a körülmény zavarta meg egyes jobboldali írók gondolkodását, a Kína felé való orientációt hirdetve. Csatlakoznak ehhez még az álmitikus elméletek a magyarságnak Keletről való származásával kapcsolatban. Az elesett magyar nép játékos álmai ezek csupán.

A vörös Kínára nem azért haragudnak Keleten és Nyugaton (ami egyre megy e tekintetben), mert hű maradt Marxhoz, vagy mert atomfegyvere van. Egyszerűbb a dolog ennél: az atomfegyverrel rendelkező, de a zsidók minden befolyásától mentes hatalom oly veszélyt jelent (nem a világra) a zsidó világhódító tervekre, mint Hitler annak idején. És éppúgy ki fogják erőszakolni a háborút Kínával, mint tették Hitler esetében. Amilyen mértékben enyhül a Szovjetunióban a marxizmus, oly mértékben kerül előtérbe a pánszlávizmus nagy koncepciója. Az orosz bolsevizmusnak is a mélyen rejlő pánszláv gondolat adta az erőt, különösen a háború alatt. A Kínával való esetleges háborúban nem a marxista ideológia, hanem a pánszláv eszmék lesznek a hajtórugó. Úgy látszik a Kínával való háború lesz a zsidóság utolsó háborúja a Világkormány végleges megalakulása előtt.

A hatalomhoz vezető út rögös. Még rögösebb a világuralomra vezető út. És olykor becsúszik egy nemvárt irreális valami és az egész terv felbomlik.

Befejezésül néhány szót a zsidóság jövőjéről. Két kép áll előttünk: egy történetbölcseleti és egy apokaliptikus.

A zsidóság felfejlődésének e folyamatát, – úgy látszik, megállítani nem lehet. Mintha már kicsúszott volna az európai ember kezéből minden kontroll, mintha már kozmikus érák irányítanák a sorsát a beteljesedés felé. Egy pár gondolkozó fő annyit tehet csupán, hogy egy-egy eseménynek újsághírét beragasztja a Sion bölcseinek jegyzet-könyvei rávonatkozó lapjához. Ezeket a puszta regisztrálásokat a késői századok történelemtudósai nagyon fogják értékelni. Az európai ember utolsó lázadása a második világháború kataklizmájába vezetett. Ily méretű szervezett ellenállásra – úgy látszik – már nincs több erőnk. A hidegen átgondolt világuralmi terveket talán már csak a misztikus „Irreális” húzhatja át. Sok ember szemében nem tűnik a kép ily sötétnek, mert az átlag polgár lassan már nem is kerül érintkezésbe mindennapi életében a zsidóval, mint régen. Különösen nincsenek már fütyülős, ócskás zsidók, a kaftános, pajeszos figurák is eltűntek. A kis kereskedéseket már átengedik a gójoknak, vagy keresztény alkalmazottakat helyeznek előtérbe. Egyszóval a zsidóság felszívódott a „felső tízezer” rétegébe és olyan kulcspozíciókban ül, amelyekkel az átlag kisembernek semmi dolga nincs. A gyanútlan szemlélő azt hinné, hogy eloszlottak, holott – mint fentebb vázoltuk – az élet minden rezzenésébe belenyúlnak láthatatlan polipkarjaikkal. Modern idők jól organizált központjai kevés emberrel milliókat tudnak irányítani. És a kép még iszonyúbb lesz, amikor a komputerek révén minden egyes személyről, legyen az tízgyermekes bányász, vagy eldugott farmer, pontos káderlapot fognak tudni vezetni. Ez magyarázza a szokatlan zsidó nyüzsgést a komputerek és azok alkalmazása körül. A Világkormány létfeltétele, hogy az alattvalók gondolatát is számon tartsa.

A gazdaságilag fejlett országokra rászabadított jólét is az egyik ördögi eszköz a cél érdekében. Ez valójában nem más, mint a fehér ember eladósítása, bekötése a bankok és pénzintézetek hínárjába. Már nem csak az államok, hanem az egyes otthonok, családok is függnek a zsidó pénztől és már csak egymás között halkan mernek a zsidókról véleményt nyilvánítani, mert attól rettegnek, hogy egy könnyelmű kijelentés állásuk vagy házuk elvesztésébe kerül, hacsak nem esik életük valami „baleset” áldozatául. És ezzel már itt vagyunk a jól ismert zsidó terrornál.

A „háborús bűnösök” engesztelhetetlen üldözése után és mellett a magukat exponáló keresztények kerültek terítékre (McCarthy). Nem kell még egy generáció és a keresztény vallások pontosan olyan megszorítások alá fognak esni, miként azt a vasfüggöny mögött látjuk. A keresztényüldözésnek (ha nem is nérói formájának) e végső napok jellemzői, amikoris az istentiszteleteken titokban és rejtett helyeken gyúl össze egy pár fanatikus. És lassan az egész európai kultúra belesilányul egy morális és intellektuális káoszba, a vezető zsidósággal egyetemben. És új, friss népek támadnak a romokon, megteremtve a maguk kultúráját.

A zsidóság jövője, még ha meg is valósítja a maga messianizmusát, sem rózsásabb a miénknél. Függetlenül attól, hogy az a csőd, ami végül is az európai kultúrát tönkreteszi (gondolva arra itt, hogy az egyre bonyolultabbá váló gépi- és technikai életforma kiszolgálása egyre csökkenő moralitású és intelligenciájú egyedekre van bízva) őket is veszélyezteti, az ő csődjük is, – van itt egy egészen másfajta veszély is. Azáltal ugyanis, hogy a zsidóság kikerült a gettóból s külsőleg is igyekszik európai benyomást kelteni, akaratlanul is feladta legnagyobb védelmét, a vér tisztaságát. Az emancipációval és a jóléttel belecsöppent a népek nagy óceánjába, beházasodások folytán fajilag lemorzsolódik, sajátos szellemvilága oly elkorcsosulást mutat, mint annak idején a hellenisztikus zsidóságé. A zsidóság felszívódása, asszimilációja egyenes folyománya az emancipációnak. Ha ez a folyamat túlságosan gyors lesz, akkor máris előttünk áll az egyik „Irreális”, ami megakadályozza a messianisztikus álmok megvalósulását. A másik ilyen „Irreális” lehetőség például egy váratlan hibafaktor becsúszása gépesített világunkba. (Gondoljunk a legutóbbi new-yorki „rövidzárlat” okozta káoszra s annak súlyos következményeire. )

Maga a zsidóság is tisztában van ezzel a veszéllyel. Az asszimilációt megakadályozandó erőszakolta ki Izrael állam megalakítását. Ez az ország – mint egy nagy gettó – hivatott többek között a vér tisztaságát fenntartani. Tiszteletreméltó törekvés, de nem fog tudni sokat változtatni az eltűnésre ítélt népek sorsán.
Ami pedig a jövő apokaliptikus képét illeti, erre egy következő, az Egyházról szóló cikkünkben térünk ki részletesebben. Itt csak annyit, hogy ősi tanítások és próféciák szerint amikor már az egész világon hirdetik, az Evangéliumot, eljő az Antikrisztus. Ez esetleg nem is egy személy, hanem egy általános állapot. Ha megfontoljuk azt, hogy egyetlen nép van a Földön, amely nem csak elveti Krisztust, hanem gyűlöli és üldözi kétezer év óta s hogy ez a nép a világhatalom küszöbén áll: nem kell sok vallásosság annak belátására, hogy —legalábbis látszólag – az időknek ez a teljessége közel van. A próféciák szerinti keresztényüldözés nem valószínűtlen dolog a közeljövőben. Az Aranyborjút imádtató Sátán uralma testet öltött. A további megállapítások és következtetések kinek-kinek vallási meggyőződésén és beállítottságán alapuljanak.

A történelem tanulsága szerint a becsúszó irreális faktor az, amire mindig fel kell készülni. A Sors, a Véletlen egy szeszélye máról-holnapra a legváratlanabb helyzeteket teremtheti. Jól tudja ezt a zsidóság is és érzi egy általános pogrom növekvő lehetőségét. Növekvő hatalmával növekszik idegessége. Ez a Földgolyó a harc, a könny és a békétlenség planétája. A kerék föl és alá jár, a természet rendje szerint e világban nem nőnek a jegenyefák az égig.