A nukleáris energiánál (és általában az energetikánál) az egyik fő szempont, hogy a lakosság illetve az állam mennyire tűri a veszélyvállalást, illetve a veszély hogyan áll arányban a gazdaságossággal.

A nukleáris energia veszélyeinek megértése annál is inkább nehéz, mivel láthatatlan és az embereknek nehéz képet alkotnia egy ilyen veszélyforrásról, nehezen tudják a veszély nagyságrendjét elképzelni. Először mivel a baleset felnagyította a veszélyeket, azt szükséges megvizsgálni, hogy milyen mértékű veszélyeztetettséget kaphattak a baleset következtében és az egyéb balesetek tükrében hogyan érdemes vizsgálni a problémát.

Ehhez talán az egyik legjobb támpont a balesetet elhárító személyzet megemelt dózisadagja, amire azt mondják, hogy halálba küldik az embereket. Ezt egy kicsit moderálni kell. A személyzet éves dóziskorlátját valóban a korábbi ötszörösére növelték, de azok a munkások életük folyamán annak az éves dóziskorlátnak a 20-25szörösét kapták meg és mégsem voltak tömegesek a korai elhalálozások köztük. Összehasonlításul az az éves dóziskorlát amire megnövelték a dóziskorlátukat (250 milisievert) nagyjából az egyszeri sugárdózisból halálos dózisküszöb negyede. Nekik viszont az éves sugárdózisuk lett megemelve erre a szintre.

Ez nem azt jelenti, hogy egészséges, de mivel a természetes halállal elhunytaknak is egy részét teszik ki a rákban elhunytak, és a ráknak ezernyi oka van, ez nagyjából a statisztikai kimutathatóság határán van. Állatorvosok szerint például a háziállatok között a rákban szenvedőknek aránya azóta nőtt a többszörösére, mióta gyárakban készült tápot adnak nekik. Így hogyan tudom megmondani, hogy a Csernobili baleset miatt hány kutya (vagy ember) lett rákos?

Márpedig ha a kárelhárításban résztvevő munkások kisebb dózist kapnak egy év alatt, mint ami az egyszeri halálos küszöbdózis (aminél még nem hal meg az ember, csak százaléknyi esélye lesz rá), akkor a külvilág által kapott dózis még ennél is nagyságrendekkel kisebb. Ugyanis az anyag túlnyomó többsége benne maradt az erőművekben a következő okok miatt:

Fukusimánál reaktorok nem robbantak fel: a reaktorokkal a probléma a hűtés megszűnése, ami miatt leolvadt a fűtőelem, az olvadt anyag pedig összegyűlt az erőmű alján.
A robbanások oka nem nukleáris robbanás volt, hanem a fűtővízből hő miatt keletkezett durranógáz robbant fel, ami a pihentető medencékben tárolt kiégett fűtőelemek maradék hője miatt szabadult fel a vízből. Viszont a medencék felett felrobbant durranógáz értelemszerűen nem alulról hat a kiégett fűtőelemekre és így nem veti ki őket a szabadba.

Mivel így értelemszerűen a sugárzó anyag több mint 98%-a bent maradt az épületekben, ezért joggal feltételezhető, hogy ha nem halnak még meg tömegesen a munkások (Csernobilnál már hetek múltán tömeges elhalálozások voltak) akkor valószínűleg a sok nagyságrenddel nagyobb külső térben szétoszlott sugárzó anyag nem fog jelentős számú emberrel végezni. Ettől függetlenül a környék értelemszerűen problémás marad, de ezt majd más dologgal hasonlítjuk össze.

Fukusimát még úgy is érdemes vizsgálni, hogy a reaktorok legelső generációihoz tartoztak a katasztrófát szenvedett reaktorok, amik még a 60-as évek végén készültek, aminek következtében a legtöbb mostanában épített reaktordizájnt egyáltalán nem érinti a katasztrófa, mivel azóta annyit fejlődött a reaktorok biztonságossága. A nukleáris ipar pechjére a reaktorokat néhány hónappal a leállításuk előtt érte a katasztrófa, ami jelzi, hogy ezek már kifutó reaktordizájnt jelentettek és az ugyanazon öböl túloldalán található Dainii nukleáris erőmű 4 blokkjában nem okozott zónaolvadást a földrengés, pedig csak 10 évvel voltak korszerűbbek, és ugyanazok a hatások érték őket, mint a Daiichi blokkjait

Fukusimáról már elég szó volt(szerintem a médiában is már nagyon kitárgyalták), inkább arra kellene koncentrálni, hogy miért más Fukusima és egyéb nukleáris balesetek a valóban sok emberéletet követelő csernobili balesettől. Sokan a csernobili baleset súlyosságát hozzák fel arra, hogy óriási mennyiségű anyag kikerülhet és rengetegen megbetegedhetnek, és Fukusimától is rengetegen meg fognak halni.

Viszont Csernobil és Fukusima között óriási különbségek vannak. Az egyik legfőbb különbség, hogy Csernobil egy vegyesen polgári és katonai hasznosítási, energetikai és plutónium tenyésztő reaktor volt. Ez azért lényeges, mert plutónium tenyésztő reaktoroknál ahhoz, hogy nukleáris fegyverekhez használható plutóniumot lehessen kinyerni, a fűtőanyagot az energetikai reaktoroknál szokásos többéves kiégési idő helyett 2-3 hónap után ki kell venni. Ami ezért szükséges, mert különben a fegyvercélokra megfelelő 239-es izotóp helyett felhalmozódnak a plutónium 240-es, 41-es, 42-es izotópok, amiket kémiailag nem lehet szeparálni a 39-estő l(ugyanaz az elektronfelhőjük, ugyanaz a kémiai hatás) és dúsítócentrifugával sem lehet őket szeparálni. Ezért könnyű hozzáférést kellett biztosítani a reaktorokhoz, mivel gyakorlatilag folyamatosan kell átrakodni a pálcákat. Emiatt ezt a reaktortípust nem látták el védő acélköpennyel, így egy robbanás vagy leolvadás során az épület falán ívül nem sok védelem volt. Az alábbi képen látható, hogy az üzemanyag használati idejének növekedésével a plutóniumon belül csökken a 239-es aránya, ami kedvezőtlen az atomfegyvergyártáshoz. Ezért tenyésztőreaktoroknál a fűtőelemet 2-3 hónap után kiveszik.

A következő képen pedig az RBMK reaktor felépítése látható: folyamatos átrakodásra optimalizálva, acél védőköpeny nélkül, könnyűszerkezetes épület.

Itt amúgy tetten érhető, hogy amit a Busheri reaktorról osztott a nyugati média az kőkemény hazugság volt. Ugyanis a Busheri reaktor nyomottvizes, amiben a reaktortartály egy reaktorkampány alatt el van zárva a környezetétől és nem lehet csakúgy észrevétlenül a fűtőanyagpálcákat a fegyvergyártáshoz ideális mértékben ki be rakosgatni, hanem a teljes létesítménynek le kell állni és onnantól kezdve hetekig tart a kirakodás, a plutóniumkinyerés pedig akár még egy évig. Márpedig ha leállnak, akkor az simán érzékelhető, és meg lehet tenni a szükséges intézkedéseket. Azért látszik, hogy a nyugati média csak alapvetően egy démon felépítésére használta Bushert és ennek fényében nem csoda, hogy Izraelben nemrég azt mondták, hogy Irán még nagyon messze van az atombombától.

Csernobilra visszatérve, ott a probléma azzal kezdődött, hogy kísérletképpen kikapcsolták a védelmi rendszert (idióták), ráadásul a lakosságot kommunista szokásokhoz híven félretájékoztatták és kitelepítést csak hetek után kezdték meg, a robbanás következtében pedig Fukusimával ellentétben a radioaktív anyag nagyságrenddel nagyobb hányada került ki. A katonai reaktor státuszát is tekintve a nagyon súlyos Csernobili szennyezés nem szolgálhat támpontul a jövőbeni baleseteknek.

Attól még gondolhatunk arra, hogy lehetnek sokkal súlyosabb balesetek is (például Csernobil) és, hogy a nukleáris technológiát nem lehet biztonságossá tenni, mivel mindenképpen előfordulhatnak olyan esetek, amikor mindenképpen kiszabadul a sugárzás.

Ebben az esetben azért abba bele kell gondolni, hogy ez kb. oda vezet, hogy azért nem szabad atomerőművet építeni, mert ráesik egy egy kilometeres aszteroida, holott akkor már 200 kilométeres körzetben úgyis minden elpusztulna és az extra radioaktivitás lenne a legkisebb probléma. Fukusima is egy hasonló eset, az emberek 99%-a nem a radioaktivitástól, hanem a szökőártól fog meghalni összességében.

Sokan emellett azt is kétségbe vonják, hogy lehet biztonságos nukleáris létesítményt építeni. Nem azt mondom, hogy bármire fel lehet készíteni egy reaktort (atombombára elég nehéz felkészíteni), de történtek máskor is súlyos nukleáris események, ahol az eltérő technológia miatt nem került ki a létesítmények kívül sugárzó anyag. A legnagyobb nukleáris baleset Fukusimán és Csernobilon kívül a Three Mile Island-i volt, ahol a Fukusimai esethez hasonlóan teljes zónaolvadás történt, a leolvadt fűtőanyag viszont teljes egészében az acél védőburkolaton belül maradt. A létesítmény úgy volt megtervezve, hogy kibírjon egy ilyen katasztrófát. Lent egy nyomottvizes reaktor látható. Acél védőboruk és betonépület jellemzi ezeket a létesítményeket.

Nem azt mondom, hogy a nukleáris energiát mindenféle kontroll nélkül kell használni, nem is azt, hogy még szinte jót is tesz, de az eddigi balesetek által okozott károkat, ha összevetjük az egyéb tevékenységek károkozásával, akkor azért megállapítható, hogy az energiaforráskénti jelentőségéhez képest a veszély felnagyításában nagyon nagy szerepe van a szenzációhajhászásnak és az emberek félelmének az általuk nehezen megérhető problémák iránt. Tovább fokozza az ellenszenvet, hogy az egészet egy szűk kör érdekeként be lehet állítani, akik érdekében tipikus összeesküvés elméletek szerint az állam össze vissza hazudozhat.

A balesetet már eléggé túltárgyaltuk, viszont más téveszmék is léteznek a nukleáris energiáról, amik bele vannak ivódva az emberekbe (egyébként jogos paranoiaként).

Az egyik fő téveszme az, hogy a nukleáris hulladékot nem lehet biztonságosan és gazdaságosan elhelyezni. Ennek ellenkezőjének bebizonyításához kezdjük ott, hogy egy kilogramm uránból egy tipikus erőműben 10MWh/kg energiamennyiséget lehet hasznosítani,

ha az átalakítási hatásfokot is számítjuk, akkor kb. 4-et, ugyanis a nukleáris energiából felszabadítható energiamennyiség a kémia energiafelszabadításnál 4 nagyságrenddel nagyobb: míg a szénből kinyerhető energia a 30MJ/Kg nagyságrendben van, addig a nukleáris fűtőelem több száz GJ nagyságrendű energiaforrás, ami így a több tucat megawattóra nagyságrendben található.

Így a paksi atomerőműben óránként 450 kilogramm, élettartama folyamán 19,7 millió kilogramm kiégett fűtőelem keletkezne. Ez összesen 19700 tonnát jelent, ami az urán sűrűsége alapján kicsivel több, mint ezer köbméter. Ha jobban belegondolunk ez egy 10 méteres élhosszú kocka. Nos aki szerint a Paksi atomerőmű nagyjából 6000 milliárdos élettartam alatt befolyt bevételért nem lehet elhelyezni ennyi hulladékot egy földalatti betontárolóban, az vagy nem tud gondolkodni, vagy pedig hazudik.

Az urán kimerülése is egy súlyos rögeszme sok esetben, erre legjobb válasz talán, hogy a tengervíz uránkitermelése már csak 2-3 szorosa jelenlegi uránáraknak, ami gyakorlatilag gazdaságosnak tekinthető. Ugyanis a jelenlegi reaktortechnológiánál az urán ára 2%-a a teljes költségeknek, így alapvetően nem veszélyeztetné az atomenergia versenyképességét és az emberiség energiaigényeinek a tízszeresét el lehetne látni vele 500 évig a jelenlegi technológiával, ami az urán energiatartalmának csak 2%-át használja ki( a fenti ábrán is látszik).

A másik fő téveszme az, hogy az atomerőmű építkezések mindig brutális költségtúllépésekkel végződnek, már nem gazdaságosak a sok védelmi rendszer miatt, illetve már olcsóbbak a megújulók. Most akkor belekezdünk a gazdasági oldalba.

Az elszálló költségekre több közelmúltbeli atomerőmű építést is fel szoktak hozni, mint a Finnországi Olkihutót, és a Franciaországi Flammanville-t. Ezt szintén egy kicsit moderálni kell, ugyanis a világban nem 2 reaktor épül, hanem kb. 50! Ha a tipikus megaprojektek (gátak,vízierőművek, hidak, vagy akár az óriási katonai projektek ) között a súlyos költségtúllépéssel rendelkezők aránya 10% körül lenne, az építtetők sírnának az örömükben.

Ettől függetlenül az nem lenne rossz, ha az Areva állta volna a költségtúllépést és finnek jogosan perlik a céget. A második elfeledett tényező, hogy ezek egy teljesen új atomreaktor típusnak, az EPR-nek az első példányai, aminek építésében még nem volt tapasztalata az építtetőnek. Így az első két példánynál súlyos költségtúllépés keletkezett (bár szerintem lehet, hogy így tömték ki a cég zsebét a fejlesztési költségekkel, így külföldön olcsóbban tud terjeszkedni). A harmadik és negyedik példány viszony költség és időkereten belül készül, és sok továbbira is van már megrendelés, ami Paks bővítése esetén nekünk azért lesz jó, mert az atomerőmű építő cégek már lendületben lesznek, mire mi kérünk új atomreaktorokat és így csökkenhet az ár is.

Az alábbi képen az elkészült és az építés (rózsaszín) alatt álló nukleáris reaktorokat ábrázolják.

A gazdaságosság terén vannak további elfeledett tényezők. Az egyik, hogy egy új atomerőmű költségében a tőke törlesztésének költsége 70% körül van, amit az erőmű finanszírozási konstrukciótól függően 20-25 évig fizet. Viszont egy új atomerőmű típus tipikus élettartama 60 év, ami révén a kezdeti versenyképes 16-18 Ft/KWh a teljes élettartamra 8-9Ft/Kwh körül van, ami extrém gazdaságos. Itt van beépítve egy másik trükk amivel drágának mutatják ki az atomenergiát: nevezetesen, hogy milyen magasnak választom meg a kamatlábat. Viszont azzal én más beruházásokat is ugyanúgy gazdaságtalanná tehetnék.

Ezzel szemben egy napelem az árának visszafizetése után nem sokkal felmondja a szolgálatot, ahogy egy gázturbina se bírja sokáig. A másik tényező ami javítja a gazdaságosságot, hogy ha egy telephelyre egy új blokkot veszek, akkor az építési költségek akár 30%-át azok a létesítmények teszik ki, amiket további blokkok is közösen használnának és így osztódnának a költségek. Ezért gondolják azt, hogy ha veszünk egy új erőművet, akkor legalább 2 blokk kellene.

Emellett van egy olyan véleményem, hogy nem a nyugati nukleáris reaktorok feltétlenül a legideálisabbak. Sokan ódzkodnának az orosz reaktoroktól, de ők jelentősen alacsonyabb tőkéből tudnak reaktort építeni és nem kevésbé biztonságosak, mint a legjobbnak tartott amerikaiak, habár az üzemeltetési költségeik magasabbak.

A legjobb kombinációt az ár, teljesítmény és megbízhatóság követelményeit tekintve amúgy a dél-koreaiak nyújtják, akik időben és megbízhatóan építenek, versenyképes áron nagyon megbízható reaktorokat előállítva, ami miatt az utóbbi években sorra nyerték a tendereket, talán azért, mert nem kérnek utólag extra összegeket. A leghíresebb estek a török és az Egyesült Arab Emirátusok rendeléseinek elhalászása a konkurencia elöl, ami ezen országok erős nyugati kapcsolatai miatt lepte meg a szakértőket. Nem csoda, hogy az utóbbi években a legtöbb átadott reaktor Kínán kívül Dél-Koreában volt. Nagyon valószínű, hogy mint ahogyan az autóik esetében is, ugyanazt alacsonyabb áron és megbízhatóbban adják.

Lent az Emirátusok jövőbeni reaktorai:

Vannak más reaktorépítők is, mint Kanada, Kína és a jövőben India is, de a kanadaiak (amúgy nagyon biztonságos és alacsony fűtőanyagköltségű) technológiája idegen tőlünk és leköti őket hazai megrendelés állomány, a kínaiakkal pedig még sokáig nem fognak Kínán kívül fejlett országban építtetni (a bóvlitól való félelem itt azért eléggé visszatartó, még ha ők a legolcsóbbak is), ahogy az indiaiakkal se.

Viszont ha ennyire gazdaságos atomerőműveket építeni, akkor felmerülhet a kérdés, hogy miért nem terjedtek el jobban? Ennek alapvetően 3 oka van:

A politika félelmei Csernobil után a további balesetektől. Ez leginkább az elmúlt 20 év alacsony építési számát magyarázza.

Az olcsó szénerőművek: a földgáz és az atomenergia gyors terjeszkedése a 70-es évektől a szénárakat a mélybe lökte, így az ismét versenyképessé vált a 80-as évek folyamán. Ez azért kínos az atomerőművek szempontjából, mert a szénerőművek költségszerkezete fordított az atomerőművekéhez képest, a szén költsége a legmeghatározóbb tényező. Így egy atomerőmű teljes élettartamra hiába olcsóbb, ha kezdetben nem tud a már piacon lévő erőművekkel versenyezni. Ez különösen ott probléma, ahol ráadásul nem kell messzire szállítani a szenet (USA keleti part, Német-, Lengyel-, Csehország, Ausztrália). Ez egybeesett a Csernobil miatti félelmekkel.

A legutóbbi időben az újbóli terjedés legnagyobb gátja, hogy az új atomerőművek építésére képes cégek építési kapacitásai korlátozottak, és időbe telik új embereket kiképezni erőműépítésre, így egy bizonyos mértékűnél nagyobb nukleáris kapacitást akkor se tudnának átadni, hogyha akarnának. Hosszú távon ez nyilván változik, egyrészt a régi cégek is megtöbbszörözhetik a kapacitásaikat, másrészt új piaci szereplők is belépnek, így tartósan magas atomerőmű igény esetén kb. 10 év múlva már nagyságrenddel több erőművet is képesek lesznek átadni. Ennek fényében érthető meg Kína azon lépése, hogy tavaly év végén rengeteg reaktort előre lekötött: a Fukusimai helyzetet kihasználva így olcsóbban kapják meg azokat, mivel sok helyen visszamondták a beruházásokat.

A nukleáris energia jövőjét a mostanában használatos hatalmas reaktordizájnok miniatürizálása jelentheti, aminek több komoly előnye is lenne.

Az egyik fő előny, hogy a jelenlegi reaktorépítéseknél minden egyes esetben a helyszínen szerelik össze a főbb berendezéseket, amihez minden helyszínre külön ki kell küldeni megfelelő képzettségű embereket és eszközöket, drágítva az építkezést és korlátozva az építhető mennyiséget. A kis reaktorokat ezzel szemben központi gyárakban szerelhetnék össze, majd hajón és vonattal a helyszínre lehetne szállítani, ahol a helyi cégek által is kivitelezhető épületbe szinte csak be kell emelni, majd egyszerűen össze lehetne kötni az egyéb részegységekkel, radikálisan csökkentve a helyszíni építkezés idejét.

További előnyök lennének, hogy a nagyobb gyártási szám miatt gazdaságosabban lehetne az alkatrészeket legyártani és ami talán még fontosabb, hogy a kisebb építkezési kockázat miatt jelentősen alacsonyabb kamatra lehetne beruházási hitelt kapni, ami meghatározó egy erőmű építése folyamán. Így sok iparági analízis szerint a kis reaktorok révén a nukleáris energia sokkal jobban terjedhetne, és akár gazdaságosabb is lehetne. A kisebb reaktoroknak szintén előnyére válhat, hogy az informatikai fejlődése minimalizálhatja a személyzet létszámát, ami régebben a terjedésük egyik fő akadálya volt. További előny a kis méret miatti föld alá süllyeszthetőség, ami a biztonságot fokozza.

A terület nem volt felkapott egészen addig, amíg a világ egyik fő gyártója, az amerikai Westinghouse egy ilyen reaktor ki nem fejlesztett, ami jelzi a koncepció életképességét. A kis reaktorok előreláthatóan az évtized végén jelenhetnek meg a piacon és több amerikai cég mellett az oroszok és a kínaiak is aktívak a területen.

Lent a Westinghouse Small Modular Reaktora, aminél integrálták a reaktort, a szabályozóeszközöket, és a gőzfejlesztőt egyetlen vasúton szállítható acélkonténerbe

 Folytatjuk.

(Kuruc.info - olvasónktól)