A legelső talán az, hogy az olajtartalékokra utalva sokan úgy fordítják le a tartalék kifejezést, mintha az a legvégső limitje lenne az olajkitermelésnek, holott az csak az adott pillanatban, gazdaságosan kitermelhetőnek tartott olajkészletet jelenti. Hogyha ezt pillanatnyilag figyeljük, akkor ez egy valós határnak tűnik, hosszabb távon viszont több tényező alakítja a tartalékokat, amelyek a következők.

Fogyasztás: sokan szinte az egyetlen tényezőként festik le. Emellett gyakori tévhit vele szemben, hogy azért nem fogytunk ki olajból, mert az utóbbi évtizedekben racionalizálódott a fogyasztás, holott a bolygó olajfogyasztása nagyjából 20%-kal nagyobb mint 40 évvel ezelőtt.
Felfedezések: a másik tényező amire utalnak az armageddont lefestő művekben. Korábban a felfedezések voltak a tartalékok pótlásának fő pótlásai, ezek üteme a Föld geológiailag kedvező olajlelőhelyeinek egyre nagyobb fokú átkutatottságával valóban nagy mértékben csökkent. A felfedezések nagyjából 30 éve már kisebbek, mint az elhasznált mennyiség, bár még mindig nem vehetőek ki a számításokból (az elmúlt években a felfedezések üteme még nagyjából negyede volt a fogyásnak).

Mivel a felfedezések jelentették a gyorsabban és olcsóbban kitermelhető hagyományos olajtermelés fő pótlását, ezért az áremelkedés egyértelműen összefüggésbe hozható velük, bár nem jelentik a tartalékok pótlásának végleges elapadását

Az árak változása: az árak jelentik a tartalékokat leggyorsabban szabályzó tényezőt, és hosszú távon az egyik legfontosabbat is, ugyanis az árak folyamatos növekedése mellett egyre jobban nőhet a kitermelhető mennyiség (persze nem a végtelenségig, egy idő után megfelelő technikai fejlődés is szükséges, de egy megfelelően nagy árnövekedésre a tartalékok gyorsabban növekednek mint amekkora a fogyás üteme. Így az elmúlt 10 évben a bolygón 20 évnyi olaj vált tartalékká a fogyasztás nagyjából egyenletes üteme mellett és készletélettartam kitolódott 40-ről 50 évre.

Ennek fő oka, hogy a bolygó olajkészleteinek kitermelése folyamán a kitermelhető mennyiségek és az árak úgy aránylanak egymáshoz, mintha egy piramison (vagy jéghegyen) haladnánk lefelé: legelőször a geológiailag kisebb valószínűséggel rendelkezésre álló, felszínhez közel található, alacsony kitermelési költségű és jó minőségű olajokat használtuk fel, amelyek fogyásával a piramison lefelé haladva különböző szempontok szerint drágább illetve kevésbé értékes készleteket kell kitermelnünk, amik viszont nagyobb valószínűséggel, kevesebb geológiai feltétellel alakultak ki.

Így eljutottunk a korábbi néhány száz méteres kitermelési mélységekről a több kilométer mélységű tengeralatti kitermeléshez, emellett a rosszabb minőségű, magasabb finomítási költségű nehézolajok felhasználáshoz. Ami a jövőben viszont még jobban alakíthatja az olajtartalékok és a termelés számait, az az, hogy az utóbbi években már az olaj nem folyékony, különböző módon kötött formáinak (olajhomok, olajpala) felhasználásához is hozzákezdtek, amelyek mennyisége többszöröse a bolygó hagyományos olajtartalékainak, és amelyek kitermelési technológiáink továbbfejlesztésébe rengeteg pénzt ölnek a nagy olajvállaltok

A technikai fejlődés: a technikai fejlődés révén változatlan árak mellett is egyre nagyobb készletek állhatnak rendelkezésre. Ez lehetséges új technológiai áttörés révén is, vagy akár a technológia elterjedéséből fakadó árcsökkenésből, ami tovább növelheti a technológiával kitermelhetővé vált mennyiséget és annak további árcsökkenését okozhatja. Erre jó példa a tengeri kitermelés elterjedése: a 70-es évek végétől felfejlesztett Alaszkai, Északi-tengeri és Mexikói-öbölbeni termelésnél a kezdetben kitermelhetőnek becsült mennyiség többszörösét termelték ki, pedig az árak nem növekedtek 82-től egészen a 90-es évek végéig, sőt, mivel a dollár időközben a felére inflálódott, reálértéken csökkent az olaj ára. Ennek ellenére többet termeltek ki, mint amit kezdetben kitermelhetőnek tartottak, ami az új kitermelési technológiák árcsökkenésének köszönhető.

Amúgy nagyon érdekes dolog, ha az ember megkérdezi az idősebbeket, hogy nekik gyerekkorukban mit mondtak arról, hogy mennyi olaj van még hátra. A legtöbben 30-40 évet fognak mondani, úgy, hogy a gyerekkoruk kb. annyi ideje volt.

Hiába nő a bolygó olajfogyasztása az évtizedek folyamán jelentős mértékben, a felfedezések a technikai fejlődés és/vagy az árak növekedésének hatásként a bolygó olajtartalékai szinte folyton gyorsabban nőnek, mint amilyen ütemben apadnak, ráadásul a tendencia belátható időtávon belüli megállására sem lehet számítani.

Ugyanis a világ jelenleg már megtalált, de nem gazdaságosan kitermelhető olajkészleteinek mennyisége (nem kitermelhető hagyományos olajkészletek, olajhomok, olajpala) a jelenlegi tartalékok szintjén 8-10-szeresen meghaladják. Ez azt jelenti, hogy ha a következő 20 évben ennek a mennyiségnek csak a 10%-át kitermelhetővé teszik akár az árak, akár a technológia, úgy jóval nagyobb tartalékok keletkeznek, mint amit időközben elfogyasztunk. Az új kitermelési eljárásokba az olajvállaltok által fordított dollármilliárdok alapján pedig ez egyáltalán nem egy elérhetetlen cél.

A folyamatnak értelemszerűen valamikor vége szakad majd, de egyelőre megvannak a feltételei annak, hogy a következő évtizedekben még folytatódjanak a korábbi trendek.

Viszont, ha a kifogyásával illetve a termelés összeomlásával nem számolhatunk, akkor miért lesz veszélyes az olajhelyzet? Erre a válasz az, hogy a kereslet-kínálatnak van keresleti oldala is, ami előfordul, hogy egy tartósan hosszú időszakon keresztül gyorsabban nő mint a kínálat.

Márpedig annak is van oka, hogy a kínálat nem bír a kereslettel lépést tartani. Az egyik legfőbb ok talán az, hogy az Ázsiai térség iparosodásával és motorizációjával minden korábbinál nagyobb nyomás került a keresleti oldalra és a jövőben még nagyobb fog az exponenciális motorizálódás miatt. Kínában az egy főre jutó autók száma még mindig tizede az amerikai átlagnak, de már most a világ legnagyobb autópiaca. Ami még félelmetesebb, hogy követi India és a Délkelet-ázsiai térség is.

Időközben az olajipar képessége, hogy kövesse a keresletet nagy mértékben csökkent, ugyanis az olcsóbban kitermelhető hagyományos olajfelfedezések csökkenésével a beruházási és termelési költségek a többszörösére nőttek.

Akkor milyen lesz a jövő?
A jövőben leginkább a keresleti piac lesz meghatározó még egy jó ideig, így a fogyasztásnak kell a kínálathoz alkalmazkodnia.

(Kuruc.info)

A hozzászólások rávilágítottak egy tényre, ami valóban kerékkötője lehet az általam alkalmazott logikának, de azzal kapcsolatban is vannak tisztázandó kérdések.

Az EROEI (Energy Return On Energy Invested) megadja, hogy a befektetett energiára hányszor több energiát kapunk vissza. Mértéke gyakorlatilag meghatározza azt, hogy melyik energiaforrás gazdaságosabb, versenyképesebb, illetve hogy van-e értelme kitermelni. Ugyanis ha az EROEI=1, akkor a befektetett energia megegyezik kinyerttel, egy helyben toporgunk, a folyamatból más folyamat fenntartását nem tudjuk finanszírozni.

A nem hagyományos olajforrásokkal kapcsolatban az egyik mítosz, hogy több energiába kerül a kinyerésük mint amennyit utána képesek vagyunk használni belőle. Amellett, hogy gyakorlati számítások igazolják, hogy ez téves, az erőforrások felhasználásnak piaci működése is ez ellen hat. Ugyanis minél alacsonyabb egy energiaforrás EROEI-e, annál magasabb az ára, mert a kitermelés költsége arányos a ráfordított erőforrásokkal (berendezések legyártása, munkaerő, folyamat energia és nyersanyagigénye), végső soron a beleölt energiával. Így egy olyan energiaforrás, aminek alacsony az energiamérlege, egyszerűen túl sok erőforrás elvonással jár és a gazdaság helyettesíteni fogja vagy legalábbis spórol vele (az emberek nem járnak be autóval). Vagyis ha az újonnan felfejlesztett olajforrások energiamérlege annyira rossz lenne, akkor a piac nem venné át, hanem visszaállnánk a föld kapálására és lokális gazdaságokra (mert annak is jobb lenne az energiamérlege). Ehhez képest az olajhomok és pala bőven kifizethetőnek tűnik és egyelőre megy velük az ipari gazdaság.

Viszont a kitermelési költségek révén a fenti elv alapján a különböző energiaforrások EROEI-e is összehasonlítható a fenti elv alapján, így az olajhomok/pala EROEI-ét viszonyíthatjuk ismert magas energiamérlegű forrásokhoz. Jelenleg a legmagasabb energiamérlegű energiaforrások a szén és a vízenergia, így ezek a legolcsóbbak is. A szén esetében 30-50 közé, a nagy vízerőművek estében 50-100 közé teszik az EROEI-t a teljes élettartamra, így ezek az energiaforrások két nagyságrenddel több energiát termelnek ki, mint amennyit beléjük invesztálunk a gépek, bányászat és munkaerő révén (nem csoda, hogy ezek voltak az ipari forradalom fő energiaforrásai, és most is ezek terjednek a leggyorsabban: a szénfelhasználás 2000-től 2010-ig közel olyan mértékben növekedett, mint az összes többi energiaforrás felhasználásának növekedése együttvéve). A szén és az olaj kitermelési költségének összehasonlításával lehet következtetni az EROEI-beni különbségekre. Mivel jelenleg a szén termelési költsége 50 dollár/tonna körül van, az olajhomoké pedig 60 dollár/hordó, így, mivel egy hordó olaj tömege hetedannyi mint egy tonna széné, bár az olaj fűtőértéke másfélszerese a szénnek, így egységnyi olajból kinyert energia nagyjából 5-ször annyiba kerül, mint szénből. Vagyis az olajhomok energiamérlege 5-ször rosszabb mint a széné, ami viszont még mindig 6 a fenti logika alapján, ami messze van attól, hogy negatív legyen, és közelíti az olajhomok-termelés folyamatát végigszámolók eredményeihez (akik 4-7 közé teszik az olajhomok energiamérlegét). Az olajpala energiamérlegét viszont már tényleg nagyon rossznak tarják 0,5-9 közé becsülik, a mértékadóbb becslések szerint 2 (amit az ára is igazol), bár az új olajpala kitermelési technológiákkal ezt a fejlesztők szerint fel lehet tornászni 3-6 közé.

Viszont, ha töredék akkora a felhasznált energiamennyiség, mint a kitermelt, akkor miért is nagy probléma az EROEI csökkenése? A probléma az, hogy ahogy egyre rosszabb az EROEI, úgy az erőforrásaink egyre nagyobb hányadát kell fordítanunk a termelésbe, mind a munkaerő, mind az ipari kapacitások oldaláról, illetve a romló energiaigény miatt a gazdaság egyéb szektorai számára rendelkezésre álló energia csökken. Ez addig nem egy feltűnő dolog, amíg az EROEI például 100-ról 30-ra csökken, mert akkor ez még mindig egy elhanyagolható arány visszaforgatását igényli a gazdaságon belül, és a termelés és a felhasználási hatékonyság növelésével egyszerűen "el lehet nőni" a kitermelés költségének ilyen mértékű romlását. A probléma akkor lesz látványos, amikor az EROEI mondjuk 20-ról 5-re csökken. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy a visszaforgatandó energia aránya 5-ről 20%-ra emelkedik, miközben a termelés növeléséhez a beruházási költségek elszállnak. Ez szinten maradó termelés esetén azt jelenti, hogy a gazdaság számára rendelkezésre álló nettó energia masszívan csökken, miközben a termelés fenntartásához szükséges munkaerő és ipari kapacitás megtöbbszöröződik. Így míg a hagyományos olajtermelés a világ egyik leginkább automatizált iparága, addig, ha olajhomokból akarjuk autóinkat fenntartani,akkor az olajiparnak az autóiparhoz hasonló nagyságú iparággá kell nőnie, és ahhoz hasonló pénzek kellenek majd a fenntartásához. Így a nem hagyományos olaj esetén a költségek (és ezzel együtt az olajipar méretének) kordában tartásához már nagyon erősen racionalizálnunk kell a fogyasztást, amit a magas piaci árak el is kezdtek kikényszeríteni, ami ahhoz is szükséges, hogy a bolygón évtizedek múlva többször ennyin akarnak autózni.

Milinkó István: egy adott időpontban kitermelhető megfelelően nagy készletcsoport kitermelési görbéje valóban a Hubbert-görbét írja le (én is ismerem és tanulmányoztam a Hubbert-elméletet), viszont az is igaz, hogyha új készletek válnak gazdaságossá, akkor azok saját Hubbert-görbéje rárakódik a régiekre, így egy idő után megfelelően magas árak estén elválunk a Hubbert-görbéről. Hubbert jóslata szerint például a világ olajtermelésének 2000 óta jelentősen vissza kellett volna esni, ehhez képest egy platón vagyunk, ami az eredeti Hubbert-görbére rárakodó NGL, mélytengeri és nemhagyományos olajtermelésnek köszönhető.

Erre kiváló példa az USA olajtermelése, ahol az első kitermelési csúcs után az arab olajembargó hatására ismét növekedni kezdett a termelés - nyilván nagyon magas ártért -, majd a 86-os olajár összeroppanás után ismét csökkent

József Barkó: Nem azt mondtam, hogy a végtelenségig folyatódhat a tartalékok és a termelés növelése, hanem azt, hogy meg van az alapja annak, hogy a következő pár évtizedben még folytatódjon.

Amúgy azt nem állítottam, hogy Kánaán lesz, attól még jó sz@r lesz a magas benzinár a gazdaságnak, és bizony egyre jobban spórolni kell vele, csak azért annak is jó esélye van hogy nem lesz "Mad Max".