 |
Az első az, hogy Orbánék nem tudták elviselni, hogy nem az ő jelöltjük győzött a Világszövetség 2000 májusában megtartott tisztújító közgyűlésén. Ezt nyilatkozta maga Tőkés László is, még a szervezet tiszteletbeli elnökeként, amikor az éppen ülésező MÁÉRT idején értesült e gesztusról. Tiltakozásképpen nem mondta el üdvözlő beszédét. Egy másik feltételezés az, hogy Duray Mikós, Csoóri Sándor, Fekete Gyula és mások, akik mindent elkövettek az új vezetés lehetetlenné tétele és besározása érdekében, meggyőzték a színfalak mögött a Fidesz illetékeseit arról, hogy inkább küldjék padlóra az MVSZ-t, mintsem, hogy Patrubány Miklós vezesse azt. Akire a fent említettek hihetetlen mennyiségű mocskot és rágalmat voltak képesek szórni még a nyilvánosság előtt is, nem riadva meg a jegyzőkönyvvel dokumentálható hazugságoktól sem. A harmadik indoklásról maga Patrubány Miklós tájékoztatta a közvéleményt nemrégiben. Eszerint még 2000 szeptemberében kereste meg őt az Orbán-kormány egyik államtitkára azzal (Ez a mocskos alak, mint kiderült, az atlantista, Izrael-barát Németh Zsolt volt, és később ő adott utasítást az MVSZ hazai és külföldi lejáratására is, doku ITT - Kuruc.info) hogy vonják vissza a külhoni állampolgárságról szóló törvénytervezetüket, különben anyagi támogatás nélkül maradnak. Persze e magyarázatok közül egyik sem zárja ki a másikat. Akár mind a három motívum is belejátszhatott a végső döntésbe.
Nemzetpolitikai kezdeményezések
Mint tudjuk, az MVSZ – Patrubány Miklós vezetése alatt – képes volt az ellene indított, nem egy esetben koncepciós jellegű pereket megnyerni, és ésszerű gazdálkodással, állami támogatás nélkül kifizetni adósságait. (Melyek akkor keletkeztek, amikor még évi 200 millióval lehetett számolni, hiszen ki gondolta volna, hogy Orbánék meg merik azt tenni, amit még Horn Gyula sem, tételesen, hogy egy fillér nélkül hagyják a legnagyobb magyar civil szervezetet). Az MVSZ nemcsak talpon maradt, de lapot is indított, s különböző jelentős nemzetpolitikai kezdeményezéseket vitt végig. E kezdeményezések közül kettő túlzás nélkül történelmi jelentőségű. Az egyik a Benes-dekrétumok ügyének ismertetése az Európa Parlamentben, a másik a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló népszavazási kezdeményezés.
Téveszmék
A „kettős állampolgárságról” szóló népszavazás kérdésében[1] még a nemzeti oldalon is egy sor téveszme kering, érdemes ezeket számba venni és cáfolni. Az első, amit igen gyakran hallani, hogy kudarcos volt a kezdeményezés, hogy megbukott a népszavazás. Sőt, olyat is látni lehetett kinyomtatva (!), hogy a nemek győztek a referendumon. Holott ténykérdés: a népszavazáson győztek az igenek. Ha a népszavazási törvény nem követelné meg teljesen életszerűtlenül és a józan észbe ütköző módon azt, hogy az érvényességhez a szavazóképes lakosság több mint fele az urnákhoz járuljon (vagy legalább több mint egynegyede azonos módon nyilatkozzon), akkor a népszavazás győzött volna.
Megdöbbentő az eredményben az volt egyrészt, hogy kicsi volt az igenek és a nemek közötti különbség, másrészt pedig az, hogy a kórházprivatizáció kérdésében leadott „igen” szavazatok nagyobb arányt mutattak, mint az állampolgárság kiterjesztésében leadott „igen” szavazatok. (Lásd Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladjék – Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletről című könyvének[2] „Alkotmány- és törvénysértések árjában, avagy a semmibe vett népfelség, a választási eljárás visszásságai” című fejezetét, 47–109. o.)
Újraszámlálás?
Sokan mindmáig helytelenítik, s nem ritkán megpróbálják nevetségessé tenni az MVSZ konok törekvését egy tisztességes és valós eredmény megállapítására. (Legutóbb „A Hét” című, szebb napokat látott egykori hetilap, ma SZDSZ-es ihletettségű internetes újság közölt az MVSZ-ről egy pontatlanságoktól, torzításoktól, csúsztatásoktól hemzsegő hosszabb szöveget[3], melyben a szerző a következőképpen fogalmaz: „Az emlékezetes ún. „kettős állampolgársági" népszavazás értelmetlen és káros következményekkel járó végighajszolása, majd a nevetséges szavazat-újraszámlálási tragikomédia sikeresen járatta le a határon túli magyarság ügyét itthon és külföldön egyaránt.”[4]) Holott az MVSZ nem tett mást, mint megpróbált egy nyilvánvaló törvénysértés-sorozatra fényt deríteni, s végigjárta a jog minden útvesztőjét, részleges sikert aratva. Miről is van szó? Dióhéjban arról, hogy több mint ezer esetben a kórház-privatizáció ügyében leadott igen szavazatok megegyeztek az állampolgárság kérdésben leadott nem szavazatokkal, és fordítva. Vagyis feltételezni lehetett, hogy ezekben az esetekben fordítva könyvelték az eredetileg leadott szavazatokat, hiszen életszerű, hogy aki az egyik kérdésre igent mond, az a másikra is igent mondjon, annál is inkább, hogy a két meghatározó politikai párt két igenre, illetve két nemre buzdította a szavazókat. Az MVSZ el is érte, hogy a Legfelső Bíróság elrendelje bizonyos szavazókörökben az újraszámlálást, és új eredmény megállapítására kötelezze az Országos Választási Bizottságot. Csakhogy a legtöbb helyen nem számolták újra a szavazatokat, mivel a jelenleg hatályban levő népszavazási törvény szerint ugyanazok kell megejtsék szabálytalanság esetén az újraszámlálást, akik az adott szabálytalanságot elkövették (!). Patrubány Miklós négy konkrét esetet ismertet a könyvében, ahol megtörtént az újraszámlálás, mely teljesen más eredményt hozott, s minden esetben az igen szavazatok száma nőtt. Sajnos, mivel a szavazócédulákat teljesen abszurd módon nem archiválják, hanem bezúzzák, soha nem fogjuk megtudni, hogy végső soron, mi is volt a december 5-i népszavazásnak a tényleges eredménye.
Káros volt-e a népszavazás a nemzet szempontból?
Ami a káros következményeket illeti, nem könnyű egyértelmű véleményt mondani. Ha a néppszichológia oldaláról közelítünk, akkor kétségkívül volt a népszavazásnak egy sokakat, főleg határon túli magyarokat kiábrándító, bennük az anyaországgal szemben csalódást indukáló hatása. Ugyanakkor a népszavazás alkalmas volt arra, hogy az anyaországi lakosság hónapokon keresztül szembesüljön nap mint nap azzal a problémával, tételesen a Kárpát-medencei magyarság szétszakítottságával, amit a „Győzikés-valóságsós”, konzumidiotizmust népszerűsítő média világában igyekeznek elhazudni az emberek elől. Az is tagadhatatlan, hogy a népszavazás, eredményének kétessége dacára egyfajta röntgenképet adott a csonkaországi nemzeti öntudat állapotáról is. A kép tehát vegyes.
Ha viszont a nemzetstratégia, s konkrétan a magyar állampolgárság kiterjesztésének – mint elsőrendű nemzetstratégiai célkitűzés – oldaláról közelítünk, akkor a mérleg egyértelműen pozitív. Hiszen a népszavazás előtt egyetlen fajsúlyos párt vagy határon túli magyar szervezet sem támogatta a „kettős állampolgárság” gondolatát, míg a népszavazás hatására kénytelenek voltak olyanok is melléállni, akik különböző okokból (Markó Béla vélhetően nemzetpolitikai indifferenciából, Duray Miklós Fidesz irányítottsága okán[5], Tőkés László, Németh Zsolt és mások minden bizonnyal őszinte nemzetféltésből (?? - ezt nem hisszük, hiszen Zsolti még a népszavazás előtt pár hónappal is a szocik rágalom-érvrendszeréhez hasonlóan agitált a kettős állampolgárság ellen - Kuruc.info)) addig ellenezték azt. Sikerült elérni, hogy az ügyben nemzetpolitikai konszenzus alakuljon ki. Más szóval minden olyan párt egyetértsen a célkitűzéssel, mely őszintén vagy megjátszásból, de a nemzetpolitikai célokat nem tévesztheti szem elől. Ellene pedig csak az az SZDSZ és MSZP volt, mely már több ízben, így az alapszerződések ügyében, autonómiaügyben, a Benes-dekrétumok ügyében színt vallott nemzetellenességéről. Mi több, a nemzeti oldal legerősebb pártja, a Fidesz mindmáig kitart az ügy mellett, sőt, Orbán Viktor legutóbb Tusnádon azt nyilatkozta, hogy hiba volt az állampolgárság kiterjesztése helyett a státustörvény útján elindulni. A népszavazás nélkül ma vélhetően ugyanott lennénk, mint 2004 előtt, tételesen ott, hogy néhány kisebb párton kívül senki nem állna a kettős állampolgárság oldalán.
Újabb népszavazás?
A Magyarok Világszövetsége nemrégiben döntést hozott egy újabb népszavazási kezdeményezés beindításáról. Érveik között szerepel, hogy a politikum eddig nem mutatott hajlandóságot a kérdés orvoslására; elvi konszenzus kellene legyen a kérdésben, hiszen a magyar állampolgárság kiterjesztése még az SZDSZ kék füzetében is benne volt, s az Egyeztető Kerekasztal is elfogadta 1989 nyarán; sokan megbánták, hogy nemmel szavaztak; valamint az is, hogy e kérdést nem szabad aludni hagyni, s rá kell irányítani ismét a köz figyelmét.
A kétségkívül jóhiszemű kezdeményezés meglepően széles körű elutasításra lelt. Minden párt és határon túli magyar szervezet helytelenítette az akciót, még az MVSZ-hez korábban civil szervezetként csatlakozott Jobbik is. Az egyházak elhatárolódó nyilatkozatot adtak ki, a kezdeményezést felelőtlenként bélyegezték meg. Az MVSZ lényegében magára maradt.
A baloldali elutasítással kár foglalkozni, viszont érdemes górcső alá venni a nemzeti erők reakcióit. Ezek közül talán a Jobbik alelnökének Patrubány Miklóshoz címzett nyílt levele foglalja össze legkoherensebben az ellenérveket. Szegedi Csanád a következőképpen fogalmaz: „Tekintettel a 2004. december 5-ei népszavazás kudarcára, annak nyilvánvalóvá vált okaira, a továbbra is regnáló és a médiában korlátlan lehetőséggel bíró Gyurcsány-kormány várható negatív kampányára, valamint figyelembe véve a határon túli magyarság képviselőinek első reagálásait, a kezdeményezés sikerre vitelét reménytelennek tartjuk. A Kádár-rendszerben ebben a kérdésben kialakított teljes tudatlanság és közömbösség oly mértékben él tovább, hogy rövidtávon a népszavazási megoldás nem vezethet eredményre.” A látlelettel nehéz vitatkozni, nem is teszek rá kísérletet. Gyurcsány 2004 óta kimutatta a foga fehérjét, minden intézményt szétrombolt, amit 1990 óta sikerült nemzetpolitikai célzattal felépíteni, a Teleki László Alapítványtól a Határon Túli Magyarok Hivatalán keresztül a MÁÉRT-ig. Vélhető, hogy agresszivitásban, demagógiában, gátlástalanságban nem fog elmaradni három évvel ezelőtti önmaga mögött.
„Elismerve Elnök Úrnak a határon túli magyarok ügye iránti elkötelezettségét, eddig megtett erőfeszítéseit, küzdelmét, fel kell hívjuk a figyelmét arra, hogy most akaratlanul is a balliberális hatalom eszközévé válhat. Az újabb népszavazási kudarc az ő nemzetellenes politikájuk sikere lenne, és a kettős állampolgárság ügyére nézve pedig a végső csapás. A Jobbik a kettős állampolgárság visszaadását továbbra is az egyik legfontosabb, nem kockáztatható nemzetstratégiai célnak tartja, ezért az MVSZ jelenlegi kezdeményezést nem támogatja.” Abban vélhetően konszenzus van a nemzeti oldalon, hogy nincs rosszabb forgatókönyv egy ügydöntő „nemleges” eredménynél, mely beláthatatlan időre jegelné a probléma megoldását. Ráadásul Gyurcsány a kampányban ismét elemében érezhetné magát, és hirtelen a megszorításokkal nyomorgatott anyaországi lakosság megmentőjeként, a szociális rendszer összeomlását megakadályozó elszánt hősként tűnhetne fel.
Az MVSZ reakciója
Az MVSZ elsősorban a sajtószolgálatán keresztül válaszolt a bírálatokra, meglehetősen ingerülten, nem ritkán csúsztatásokkal, igaztalan vádaskodásokkal. Sajnos célkeresztbe került Tőkés László is, aki jelen pillanatban az erdélyi magyar politikum esetleges megújulásának kulcsfigurája. S nehogy levegőben maradjanak elmarasztaló szavaim, hadd idézzek pár mondatot a sajtószolgálat közleményeiből „A magyar állampolgárság elleni nyílt fellépésével Tőkés László azoknak az erdélyi magyaroknak a bizalmát is veszíti, akik alig egy hónap alatt »összedobták« számára a brüsszeli képviselő-jelöltséghez szükséges több mint 100.000 szavazatot.”[6] – fogalmaz a közlemény szerint az MVSZ elnöke. Aki elsiklott afelett, hogy Tőkés László nem a magyar állampolgárság ellen lépett fel, hanem a népszavazást tartotta alkalmatlan eszköznek a kérdés megoldására. Idézzük a pontosság kedvéért az MTI vonatkozó közleményét: „Kár provokálni azokat, akik meghiúsították a népszavazást. Másfelől az ebben az ügyben rendkívül frusztrált és érzékeny magyar társadalmat is kár provokálni" - mondta Tőkés.
Kifejtette: teljes mértékben egyetért a kettős állampolgársággal, de a népszavazást nem tartja célravezetőnek, ehelyett a parlamenti utat tekinti az egyetlen járhatónak. Egy országgyűlési megoldás konszenzusos alapon kimunkálható, igaz, nagy türelem kell hozzá. Emlékeztetett a státustörvény egykori, 93 százalékos szavazattöbbséggel történt elfogadására, Sólyom László államfő – Tőkés szerint egyre markánsabban körvonalazódó – nemzetpolitikai törekvéseire, akárcsak Szili Katalinnak egy nemzetstratégiai törvény kidolgozása tárgyában tett javaslatára. »Lám, a baloldalon is létezik ilyen szándék, nem is beszélve a Fidesz-MPSZ-nek és szövetségeseinek a határok feletti nemzetegyesítésre vonatkozó politikájáról« – hangsúlyozta Tőkés.” (El lehetne merengeni afölött a baloldal viszonylatában, hogy ha az halvány gesztusokat tesz a nemzetpolitika területén, akkor mi a helyes: dicsérettel megkísérelni azok bátorítását, mint teszi Tőkés László, avagy ismételten rámutatni a baloldal következetes nemzetellenességére. Egy biztos viszont: Tőkés László az MVSZ 2007-es kezdeményezése kapcsán kiállt a magyar állampolgárság kiterjesztése mellett.)
„Tőkés László pártutasításra cselekszik a magyar állampolgárság visszaadása ellen” – mondja a sajtószolgálat tájékoztatása szerint András Imre, aki úgy véli „(Tőkés László) Németh Zsolt kijelentését ismételgeti (a parlamentben kell megoldani), miközben elkendőzné, hogy a népszavazási kezdeményezés éppen ezt szorgalmazza a feltett kérdéssel: »Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson…«[7] Holott egyrészt a népszavazást könnyen lehet olyan eszköznek tekinteni, mely nemhogy közelebb vinne, de távolabb visz a céltól egy esetleges kudarc esetén, így az ellene való fellépés éppen, hogy nem egyenlő a magyar állampolgárság visszaadása elleni cselekvéssel. Még akkor is így van ez, ha a parlamenti megoldás emlegetése helyett szerencsésebb lett volna azt előtérbe állítani, hogy egy győztes népszavazásra ma kicsi az esély. Annál is inkább, mert mind a tömegtájékoztatási eszközök zöme, mind a szavazatmanipulálási lehetőség a kormány kezében van. Arra sincs a rosszhiszemű feltételezésen kívül semmiféle bizonyíték, hogy Tőkés László és Németh Zsolt álláspontjának egybeesése „pártutasítás” lenne, vagy a nagyváradi püspök bármit is el akarna kendőzni, az erkölcsöt (lásd a lábjegyzetet) pedig végképp nem kellene idekevernie pont azoknak, akik olyan érzékenyen reagáltak, amikor a református egyházfők nyilatkozatukban a kezdeményezésüket „felelőtlennek” nevezték.
Modus vivendi
A népszavazásra visszatérve, érdemes megfontolni, hogy a magyarországi kormányzati hatalom jelenlegi birtokosai már minden erkölcsi határon túlmentek. A választást beismerten törvénytelen eszközökkel nyerték meg, s tavaly október 23-án, a rendőrterrorral elvesztették minden demokratikus legitimitásukat. Nekik vesztenivalójuk nincs. A népszavazási törvényről Patrubány Miklós bizonyította be vaslogikával már idézett könyvében, hogy az alkalmatlan a visszaélések orvoslására. Gyurcsányék mindent elkövetnek majd, hogy demagógiával, médiatúlerejükkel kihozzanak egy ügydöntő nemleges eredményt, de okunk van hinni, hogy ha ezt nem sikerül elérniük, akkor nem fognak visszariadni az eredmények manipulálásától sem. Annak az esélye, hogy a Gyurcsány-kormány regnálása alatt ügydöntő igenleges eredmény szülessen, elenyésző, annál nagyobb viszont annak az esélye, hogy a már elért eredményt (az igeneknek az országgyűlést nem kötelező többségét, amire bármikor hivatkozni lehet) elveszítsük.
Az MVSZ konferenciát hívott össze az ügyben 2007. április 28-ára, melyen egy olyan döntés körvonalazódott, miszerint csak akkor íratják ki a népszavazást, ha a gyűjtés során akkora számú aláírás gyűlik össze (például egymillió), mely ténylegesen visszaigazolja az MVSZ vezetőinek azon feltételezését, miszerint a közhangulat gyökeresen megváltozott 2004 óta az állampolgárság ügyét illetően. A kérdésben az MVSZ soron következő küldöttgyűlésen hivatott kimondani a végső szót. Remélhető, hogy e bölcs és higgadt álláspont győz majd e fórumon. Egymillió aláírás jelent akkora társadalmi felhajtóerőt, amire alapozva neki lehet menni egy újabb népszavazásnak, minden felsorolt aggály dacára.
Borbély Zsolt Attila
(Temesvár)
--------------------------------------------------------------------------------
[1] A kérdés ekként vonult be a köztudatba, holott szigorúan véve nem erről van szó, hanem a magyar állampolgárság kiterjesztéséről minden azt igénylő magyarra. A kérvényező lehet hontalan, rendelkezhet akár több állampolgársággal – például egy nyugati állam valamint egy trianoni utódállam állampolgárságával, ez nagyon is életszerű – vagyis a magyar állampolgárság elnyerése nem minden esetben eredményezne „kettős” állampolgárságot. A lényeg az, hogy minden magyarnak joga legyen a magyar állampolgárságra, s ennek elnyeréséhez ne kelljen a mai állampolgársági törvényben előírt, évekbe telő megalázó procedúrát végigcsinálnia.
[2] A szerző kiadása, 2005, Budapest
[3] Aszalós Sándor: „Magyarok Világszövetsége. Egy bukástörténet”, 2007. március 8.
[4] A bekezdés így folytatódik: „Sőt, a népszavazást támogató Fideszt is kellemetlen helyzetbe hozta, melynek következtében a Magyarok Világszövetsége a magyar politikai életben szalonképtelenné vált. Az MVSZ elnöke nem vette észre, hogy a népszavazás eleve elutasításra volt ítélve, és a leadott nem szavazatok a nemzeti demagóg Patrubány által kiagyalt és Orbán Viktor részéről felkarolt belpolitikai aktusra, az érzelmi zsarolásra és alkotmányos aggályokkal kiváltó csapdára vonatkozott.” Nem könnyű pár sorban ennyi sületlenséget összehordani. Ha beszélni lehet egyáltalán az MVSZ szalonképtelenségéről, akkor ennek nem a népszavazás volt az oka. Mellesleg szalonképtelenség emlegetése helyett tárgyszerűbb lenne úgy fogalmazni, hogy a mai magyar politikum nem tekinti partnernek az MVSZ-t. A baloldal nyilván azért mert céljai, tételesen az öntudatrombolás, Magyarország totális kiárusítása és eladósítása, a maradék szuverenitás felszámolása élesen ellenkezik az MVSZ nemzeti célkitűzéseivel, a jobboldal pedig azért, mert képtelen belátni 2000-es tévedését. A népszavazás nem volt eleve elutasításra ítélve. Ha a teljességgel gátlástalan, erkölcsi skrupulusokat nem ismerő Gyurcsány nem kerül az MSZP élére, és nem viszi végig az újkori magyar demokrácia legmocskosabb, leghazugabb és legkártékonyabb kampányát, jó esély lett volna egy egészen más eredményre. Az emberek legszégyellnivalóbb ösztöneire, az irigységre, fukarságra alapozó, magyart magyar ellen heccelő – s nem mellesleg alkotmányellenes – kampány intenzitását szem előtt tartva még örülhetünk, hogy nem kerültek többségbe a „nemek”. S persze, hogy a „nemek” erre „vonatkoztak” s nem „érzelmi zsarolásra”, meg „alkotmányjogi csapdákra”. Képzeljük el az egyszeri polgárt, aki szabad idejének nagy részét a tévé előtt tölti, műveltsége – ha van olyan - a vetélkedőkből származik, amint bemegy a szavazófülkébe és a „nem” mellé húzza be a keresztet, mert aggodalommal töltik el az alkotmányjogi aggályok. Röhej!
[5] Mi mással lehetne magyarázni a nemzeti oldalon népszerű politikus többszörös pálfordulását, mely minden esetben megegyezett a Fidesz éppen aktuális fordulatával. Duray az MVSZ Nemzetstratégiai Bizottságának elnökeként támogatta a magyar állampolgárság kiterjesztését, midőn a Fidesz még ellenzékben volt, és fél szájjal bár, de maga is pozitívan nyilatkozott az ügyben. Mikor a Fidesz kormányra került, és a státustörvény nyomvonalán indult el, Duray odáig ment, hogy az MVSZ kezdeményezését a külhoni állampolgárság ügyében az ellenséges titkosszolgálatok aknamunkájával rokonítsa, míg a népszavazási kampányban a Fidesszel együtt maga is felkarolta az állampolgárság ügyét.
[6] MVSZ Sajtószolgálat: „Fidesz-járszalagon a református püspökök”, 2007. április 2.
[7] MVSZ Sajtószolgálat: „Tőkés László a Fidesz altatómeséjét visszhangozza - A pártot az erkölcs elé helyezi.”, 2007. április 4.
(Kapu)
Nemzetpolitikai kezdeményezések
Mint tudjuk, az MVSZ – Patrubány Miklós vezetése alatt – képes volt az ellene indított, nem egy esetben koncepciós jellegű pereket megnyerni, és ésszerű gazdálkodással, állami támogatás nélkül kifizetni adósságait. (Melyek akkor keletkeztek, amikor még évi 200 millióval lehetett számolni, hiszen ki gondolta volna, hogy Orbánék meg merik azt tenni, amit még Horn Gyula sem, tételesen, hogy egy fillér nélkül hagyják a legnagyobb magyar civil szervezetet). Az MVSZ nemcsak talpon maradt, de lapot is indított, s különböző jelentős nemzetpolitikai kezdeményezéseket vitt végig. E kezdeményezések közül kettő túlzás nélkül történelmi jelentőségű. Az egyik a Benes-dekrétumok ügyének ismertetése az Európa Parlamentben, a másik a magyar állampolgárság kiterjesztéséről szóló népszavazási kezdeményezés.
Téveszmék
A „kettős állampolgárságról” szóló népszavazás kérdésében[1] még a nemzeti oldalon is egy sor téveszme kering, érdemes ezeket számba venni és cáfolni. Az első, amit igen gyakran hallani, hogy kudarcos volt a kezdeményezés, hogy megbukott a népszavazás. Sőt, olyat is látni lehetett kinyomtatva (!), hogy a nemek győztek a referendumon. Holott ténykérdés: a népszavazáson győztek az igenek. Ha a népszavazási törvény nem követelné meg teljesen életszerűtlenül és a józan észbe ütköző módon azt, hogy az érvényességhez a szavazóképes lakosság több mint fele az urnákhoz járuljon (vagy legalább több mint egynegyede azonos módon nyilatkozzon), akkor a népszavazás győzött volna.
Megdöbbentő az eredményben az volt egyrészt, hogy kicsi volt az igenek és a nemek közötti különbség, másrészt pedig az, hogy a kórházprivatizáció kérdésében leadott „igen” szavazatok nagyobb arányt mutattak, mint az állampolgárság kiterjesztésében leadott „igen” szavazatok. (Lásd Patrubány Miklós Gyújtatlan gyulladjék – Gondolatok a 2004. december 5-i népszavazási kísérletről című könyvének[2] „Alkotmány- és törvénysértések árjában, avagy a semmibe vett népfelség, a választási eljárás visszásságai” című fejezetét, 47–109. o.)
Újraszámlálás?
Sokan mindmáig helytelenítik, s nem ritkán megpróbálják nevetségessé tenni az MVSZ konok törekvését egy tisztességes és valós eredmény megállapítására. (Legutóbb „A Hét” című, szebb napokat látott egykori hetilap, ma SZDSZ-es ihletettségű internetes újság közölt az MVSZ-ről egy pontatlanságoktól, torzításoktól, csúsztatásoktól hemzsegő hosszabb szöveget[3], melyben a szerző a következőképpen fogalmaz: „Az emlékezetes ún. „kettős állampolgársági" népszavazás értelmetlen és káros következményekkel járó végighajszolása, majd a nevetséges szavazat-újraszámlálási tragikomédia sikeresen járatta le a határon túli magyarság ügyét itthon és külföldön egyaránt.”[4]) Holott az MVSZ nem tett mást, mint megpróbált egy nyilvánvaló törvénysértés-sorozatra fényt deríteni, s végigjárta a jog minden útvesztőjét, részleges sikert aratva. Miről is van szó? Dióhéjban arról, hogy több mint ezer esetben a kórház-privatizáció ügyében leadott igen szavazatok megegyeztek az állampolgárság kérdésben leadott nem szavazatokkal, és fordítva. Vagyis feltételezni lehetett, hogy ezekben az esetekben fordítva könyvelték az eredetileg leadott szavazatokat, hiszen életszerű, hogy aki az egyik kérdésre igent mond, az a másikra is igent mondjon, annál is inkább, hogy a két meghatározó politikai párt két igenre, illetve két nemre buzdította a szavazókat. Az MVSZ el is érte, hogy a Legfelső Bíróság elrendelje bizonyos szavazókörökben az újraszámlálást, és új eredmény megállapítására kötelezze az Országos Választási Bizottságot. Csakhogy a legtöbb helyen nem számolták újra a szavazatokat, mivel a jelenleg hatályban levő népszavazási törvény szerint ugyanazok kell megejtsék szabálytalanság esetén az újraszámlálást, akik az adott szabálytalanságot elkövették (!). Patrubány Miklós négy konkrét esetet ismertet a könyvében, ahol megtörtént az újraszámlálás, mely teljesen más eredményt hozott, s minden esetben az igen szavazatok száma nőtt. Sajnos, mivel a szavazócédulákat teljesen abszurd módon nem archiválják, hanem bezúzzák, soha nem fogjuk megtudni, hogy végső soron, mi is volt a december 5-i népszavazásnak a tényleges eredménye.
Káros volt-e a népszavazás a nemzet szempontból?
Ami a káros következményeket illeti, nem könnyű egyértelmű véleményt mondani. Ha a néppszichológia oldaláról közelítünk, akkor kétségkívül volt a népszavazásnak egy sokakat, főleg határon túli magyarokat kiábrándító, bennük az anyaországgal szemben csalódást indukáló hatása. Ugyanakkor a népszavazás alkalmas volt arra, hogy az anyaországi lakosság hónapokon keresztül szembesüljön nap mint nap azzal a problémával, tételesen a Kárpát-medencei magyarság szétszakítottságával, amit a „Győzikés-valóságsós”, konzumidiotizmust népszerűsítő média világában igyekeznek elhazudni az emberek elől. Az is tagadhatatlan, hogy a népszavazás, eredményének kétessége dacára egyfajta röntgenképet adott a csonkaországi nemzeti öntudat állapotáról is. A kép tehát vegyes.
Ha viszont a nemzetstratégia, s konkrétan a magyar állampolgárság kiterjesztésének – mint elsőrendű nemzetstratégiai célkitűzés – oldaláról közelítünk, akkor a mérleg egyértelműen pozitív. Hiszen a népszavazás előtt egyetlen fajsúlyos párt vagy határon túli magyar szervezet sem támogatta a „kettős állampolgárság” gondolatát, míg a népszavazás hatására kénytelenek voltak olyanok is melléállni, akik különböző okokból (Markó Béla vélhetően nemzetpolitikai indifferenciából, Duray Miklós Fidesz irányítottsága okán[5], Tőkés László, Németh Zsolt és mások minden bizonnyal őszinte nemzetféltésből (?? - ezt nem hisszük, hiszen Zsolti még a népszavazás előtt pár hónappal is a szocik rágalom-érvrendszeréhez hasonlóan agitált a kettős állampolgárság ellen - Kuruc.info)) addig ellenezték azt. Sikerült elérni, hogy az ügyben nemzetpolitikai konszenzus alakuljon ki. Más szóval minden olyan párt egyetértsen a célkitűzéssel, mely őszintén vagy megjátszásból, de a nemzetpolitikai célokat nem tévesztheti szem elől. Ellene pedig csak az az SZDSZ és MSZP volt, mely már több ízben, így az alapszerződések ügyében, autonómiaügyben, a Benes-dekrétumok ügyében színt vallott nemzetellenességéről. Mi több, a nemzeti oldal legerősebb pártja, a Fidesz mindmáig kitart az ügy mellett, sőt, Orbán Viktor legutóbb Tusnádon azt nyilatkozta, hogy hiba volt az állampolgárság kiterjesztése helyett a státustörvény útján elindulni. A népszavazás nélkül ma vélhetően ugyanott lennénk, mint 2004 előtt, tételesen ott, hogy néhány kisebb párton kívül senki nem állna a kettős állampolgárság oldalán.
Újabb népszavazás?
A Magyarok Világszövetsége nemrégiben döntést hozott egy újabb népszavazási kezdeményezés beindításáról. Érveik között szerepel, hogy a politikum eddig nem mutatott hajlandóságot a kérdés orvoslására; elvi konszenzus kellene legyen a kérdésben, hiszen a magyar állampolgárság kiterjesztése még az SZDSZ kék füzetében is benne volt, s az Egyeztető Kerekasztal is elfogadta 1989 nyarán; sokan megbánták, hogy nemmel szavaztak; valamint az is, hogy e kérdést nem szabad aludni hagyni, s rá kell irányítani ismét a köz figyelmét.
A kétségkívül jóhiszemű kezdeményezés meglepően széles körű elutasításra lelt. Minden párt és határon túli magyar szervezet helytelenítette az akciót, még az MVSZ-hez korábban civil szervezetként csatlakozott Jobbik is. Az egyházak elhatárolódó nyilatkozatot adtak ki, a kezdeményezést felelőtlenként bélyegezték meg. Az MVSZ lényegében magára maradt.
A baloldali elutasítással kár foglalkozni, viszont érdemes górcső alá venni a nemzeti erők reakcióit. Ezek közül talán a Jobbik alelnökének Patrubány Miklóshoz címzett nyílt levele foglalja össze legkoherensebben az ellenérveket. Szegedi Csanád a következőképpen fogalmaz: „Tekintettel a 2004. december 5-ei népszavazás kudarcára, annak nyilvánvalóvá vált okaira, a továbbra is regnáló és a médiában korlátlan lehetőséggel bíró Gyurcsány-kormány várható negatív kampányára, valamint figyelembe véve a határon túli magyarság képviselőinek első reagálásait, a kezdeményezés sikerre vitelét reménytelennek tartjuk. A Kádár-rendszerben ebben a kérdésben kialakított teljes tudatlanság és közömbösség oly mértékben él tovább, hogy rövidtávon a népszavazási megoldás nem vezethet eredményre.” A látlelettel nehéz vitatkozni, nem is teszek rá kísérletet. Gyurcsány 2004 óta kimutatta a foga fehérjét, minden intézményt szétrombolt, amit 1990 óta sikerült nemzetpolitikai célzattal felépíteni, a Teleki László Alapítványtól a Határon Túli Magyarok Hivatalán keresztül a MÁÉRT-ig. Vélhető, hogy agresszivitásban, demagógiában, gátlástalanságban nem fog elmaradni három évvel ezelőtti önmaga mögött.
„Elismerve Elnök Úrnak a határon túli magyarok ügye iránti elkötelezettségét, eddig megtett erőfeszítéseit, küzdelmét, fel kell hívjuk a figyelmét arra, hogy most akaratlanul is a balliberális hatalom eszközévé válhat. Az újabb népszavazási kudarc az ő nemzetellenes politikájuk sikere lenne, és a kettős állampolgárság ügyére nézve pedig a végső csapás. A Jobbik a kettős állampolgárság visszaadását továbbra is az egyik legfontosabb, nem kockáztatható nemzetstratégiai célnak tartja, ezért az MVSZ jelenlegi kezdeményezést nem támogatja.” Abban vélhetően konszenzus van a nemzeti oldalon, hogy nincs rosszabb forgatókönyv egy ügydöntő „nemleges” eredménynél, mely beláthatatlan időre jegelné a probléma megoldását. Ráadásul Gyurcsány a kampányban ismét elemében érezhetné magát, és hirtelen a megszorításokkal nyomorgatott anyaországi lakosság megmentőjeként, a szociális rendszer összeomlását megakadályozó elszánt hősként tűnhetne fel.
Az MVSZ reakciója
Az MVSZ elsősorban a sajtószolgálatán keresztül válaszolt a bírálatokra, meglehetősen ingerülten, nem ritkán csúsztatásokkal, igaztalan vádaskodásokkal. Sajnos célkeresztbe került Tőkés László is, aki jelen pillanatban az erdélyi magyar politikum esetleges megújulásának kulcsfigurája. S nehogy levegőben maradjanak elmarasztaló szavaim, hadd idézzek pár mondatot a sajtószolgálat közleményeiből „A magyar állampolgárság elleni nyílt fellépésével Tőkés László azoknak az erdélyi magyaroknak a bizalmát is veszíti, akik alig egy hónap alatt »összedobták« számára a brüsszeli képviselő-jelöltséghez szükséges több mint 100.000 szavazatot.”[6] – fogalmaz a közlemény szerint az MVSZ elnöke. Aki elsiklott afelett, hogy Tőkés László nem a magyar állampolgárság ellen lépett fel, hanem a népszavazást tartotta alkalmatlan eszköznek a kérdés megoldására. Idézzük a pontosság kedvéért az MTI vonatkozó közleményét: „Kár provokálni azokat, akik meghiúsították a népszavazást. Másfelől az ebben az ügyben rendkívül frusztrált és érzékeny magyar társadalmat is kár provokálni" - mondta Tőkés.
Kifejtette: teljes mértékben egyetért a kettős állampolgársággal, de a népszavazást nem tartja célravezetőnek, ehelyett a parlamenti utat tekinti az egyetlen járhatónak. Egy országgyűlési megoldás konszenzusos alapon kimunkálható, igaz, nagy türelem kell hozzá. Emlékeztetett a státustörvény egykori, 93 százalékos szavazattöbbséggel történt elfogadására, Sólyom László államfő – Tőkés szerint egyre markánsabban körvonalazódó – nemzetpolitikai törekvéseire, akárcsak Szili Katalinnak egy nemzetstratégiai törvény kidolgozása tárgyában tett javaslatára. »Lám, a baloldalon is létezik ilyen szándék, nem is beszélve a Fidesz-MPSZ-nek és szövetségeseinek a határok feletti nemzetegyesítésre vonatkozó politikájáról« – hangsúlyozta Tőkés.” (El lehetne merengeni afölött a baloldal viszonylatában, hogy ha az halvány gesztusokat tesz a nemzetpolitika területén, akkor mi a helyes: dicsérettel megkísérelni azok bátorítását, mint teszi Tőkés László, avagy ismételten rámutatni a baloldal következetes nemzetellenességére. Egy biztos viszont: Tőkés László az MVSZ 2007-es kezdeményezése kapcsán kiállt a magyar állampolgárság kiterjesztése mellett.)
„Tőkés László pártutasításra cselekszik a magyar állampolgárság visszaadása ellen” – mondja a sajtószolgálat tájékoztatása szerint András Imre, aki úgy véli „(Tőkés László) Németh Zsolt kijelentését ismételgeti (a parlamentben kell megoldani), miközben elkendőzné, hogy a népszavazási kezdeményezés éppen ezt szorgalmazza a feltett kérdéssel: »Akarja-e, hogy az Országgyűlés törvényt alkosson…«[7] Holott egyrészt a népszavazást könnyen lehet olyan eszköznek tekinteni, mely nemhogy közelebb vinne, de távolabb visz a céltól egy esetleges kudarc esetén, így az ellene való fellépés éppen, hogy nem egyenlő a magyar állampolgárság visszaadása elleni cselekvéssel. Még akkor is így van ez, ha a parlamenti megoldás emlegetése helyett szerencsésebb lett volna azt előtérbe állítani, hogy egy győztes népszavazásra ma kicsi az esély. Annál is inkább, mert mind a tömegtájékoztatási eszközök zöme, mind a szavazatmanipulálási lehetőség a kormány kezében van. Arra sincs a rosszhiszemű feltételezésen kívül semmiféle bizonyíték, hogy Tőkés László és Németh Zsolt álláspontjának egybeesése „pártutasítás” lenne, vagy a nagyváradi püspök bármit is el akarna kendőzni, az erkölcsöt (lásd a lábjegyzetet) pedig végképp nem kellene idekevernie pont azoknak, akik olyan érzékenyen reagáltak, amikor a református egyházfők nyilatkozatukban a kezdeményezésüket „felelőtlennek” nevezték.
Modus vivendi
A népszavazásra visszatérve, érdemes megfontolni, hogy a magyarországi kormányzati hatalom jelenlegi birtokosai már minden erkölcsi határon túlmentek. A választást beismerten törvénytelen eszközökkel nyerték meg, s tavaly október 23-án, a rendőrterrorral elvesztették minden demokratikus legitimitásukat. Nekik vesztenivalójuk nincs. A népszavazási törvényről Patrubány Miklós bizonyította be vaslogikával már idézett könyvében, hogy az alkalmatlan a visszaélések orvoslására. Gyurcsányék mindent elkövetnek majd, hogy demagógiával, médiatúlerejükkel kihozzanak egy ügydöntő nemleges eredményt, de okunk van hinni, hogy ha ezt nem sikerül elérniük, akkor nem fognak visszariadni az eredmények manipulálásától sem. Annak az esélye, hogy a Gyurcsány-kormány regnálása alatt ügydöntő igenleges eredmény szülessen, elenyésző, annál nagyobb viszont annak az esélye, hogy a már elért eredményt (az igeneknek az országgyűlést nem kötelező többségét, amire bármikor hivatkozni lehet) elveszítsük.
Az MVSZ konferenciát hívott össze az ügyben 2007. április 28-ára, melyen egy olyan döntés körvonalazódott, miszerint csak akkor íratják ki a népszavazást, ha a gyűjtés során akkora számú aláírás gyűlik össze (például egymillió), mely ténylegesen visszaigazolja az MVSZ vezetőinek azon feltételezését, miszerint a közhangulat gyökeresen megváltozott 2004 óta az állampolgárság ügyét illetően. A kérdésben az MVSZ soron következő küldöttgyűlésen hivatott kimondani a végső szót. Remélhető, hogy e bölcs és higgadt álláspont győz majd e fórumon. Egymillió aláírás jelent akkora társadalmi felhajtóerőt, amire alapozva neki lehet menni egy újabb népszavazásnak, minden felsorolt aggály dacára.
Borbély Zsolt Attila
(Temesvár)
--------------------------------------------------------------------------------
[1] A kérdés ekként vonult be a köztudatba, holott szigorúan véve nem erről van szó, hanem a magyar állampolgárság kiterjesztéséről minden azt igénylő magyarra. A kérvényező lehet hontalan, rendelkezhet akár több állampolgársággal – például egy nyugati állam valamint egy trianoni utódállam állampolgárságával, ez nagyon is életszerű – vagyis a magyar állampolgárság elnyerése nem minden esetben eredményezne „kettős” állampolgárságot. A lényeg az, hogy minden magyarnak joga legyen a magyar állampolgárságra, s ennek elnyeréséhez ne kelljen a mai állampolgársági törvényben előírt, évekbe telő megalázó procedúrát végigcsinálnia.
[2] A szerző kiadása, 2005, Budapest
[3] Aszalós Sándor: „Magyarok Világszövetsége. Egy bukástörténet”, 2007. március 8.
[4] A bekezdés így folytatódik: „Sőt, a népszavazást támogató Fideszt is kellemetlen helyzetbe hozta, melynek következtében a Magyarok Világszövetsége a magyar politikai életben szalonképtelenné vált. Az MVSZ elnöke nem vette észre, hogy a népszavazás eleve elutasításra volt ítélve, és a leadott nem szavazatok a nemzeti demagóg Patrubány által kiagyalt és Orbán Viktor részéről felkarolt belpolitikai aktusra, az érzelmi zsarolásra és alkotmányos aggályokkal kiváltó csapdára vonatkozott.” Nem könnyű pár sorban ennyi sületlenséget összehordani. Ha beszélni lehet egyáltalán az MVSZ szalonképtelenségéről, akkor ennek nem a népszavazás volt az oka. Mellesleg szalonképtelenség emlegetése helyett tárgyszerűbb lenne úgy fogalmazni, hogy a mai magyar politikum nem tekinti partnernek az MVSZ-t. A baloldal nyilván azért mert céljai, tételesen az öntudatrombolás, Magyarország totális kiárusítása és eladósítása, a maradék szuverenitás felszámolása élesen ellenkezik az MVSZ nemzeti célkitűzéseivel, a jobboldal pedig azért, mert képtelen belátni 2000-es tévedését. A népszavazás nem volt eleve elutasításra ítélve. Ha a teljességgel gátlástalan, erkölcsi skrupulusokat nem ismerő Gyurcsány nem kerül az MSZP élére, és nem viszi végig az újkori magyar demokrácia legmocskosabb, leghazugabb és legkártékonyabb kampányát, jó esély lett volna egy egészen más eredményre. Az emberek legszégyellnivalóbb ösztöneire, az irigységre, fukarságra alapozó, magyart magyar ellen heccelő – s nem mellesleg alkotmányellenes – kampány intenzitását szem előtt tartva még örülhetünk, hogy nem kerültek többségbe a „nemek”. S persze, hogy a „nemek” erre „vonatkoztak” s nem „érzelmi zsarolásra”, meg „alkotmányjogi csapdákra”. Képzeljük el az egyszeri polgárt, aki szabad idejének nagy részét a tévé előtt tölti, műveltsége – ha van olyan - a vetélkedőkből származik, amint bemegy a szavazófülkébe és a „nem” mellé húzza be a keresztet, mert aggodalommal töltik el az alkotmányjogi aggályok. Röhej!
[5] Mi mással lehetne magyarázni a nemzeti oldalon népszerű politikus többszörös pálfordulását, mely minden esetben megegyezett a Fidesz éppen aktuális fordulatával. Duray az MVSZ Nemzetstratégiai Bizottságának elnökeként támogatta a magyar állampolgárság kiterjesztését, midőn a Fidesz még ellenzékben volt, és fél szájjal bár, de maga is pozitívan nyilatkozott az ügyben. Mikor a Fidesz kormányra került, és a státustörvény nyomvonalán indult el, Duray odáig ment, hogy az MVSZ kezdeményezését a külhoni állampolgárság ügyében az ellenséges titkosszolgálatok aknamunkájával rokonítsa, míg a népszavazási kampányban a Fidesszel együtt maga is felkarolta az állampolgárság ügyét.
[6] MVSZ Sajtószolgálat: „Fidesz-járszalagon a református püspökök”, 2007. április 2.
[7] MVSZ Sajtószolgálat: „Tőkés László a Fidesz altatómeséjét visszhangozza - A pártot az erkölcs elé helyezi.”, 2007. április 4.
(Kapu)
