Édesanyám ma véres ruhában és véres kézzel jött haza! Természetesen megkérdeztem tőle mi történt, és a következő történetet mesélte el nekem:

Utazott hazafelé koraeste Budapesten a 49-es villamossal. Az egyik megállónál fölszállt egy 35-40 közötti férfi egy 3 éves forma gyerekkel. Egyszerûen volt öltözve ő is, a gyerek is, rövidnadrág, póló. A férfi lerogyott egy ülésre (láthatóan rosszkedvû, fásult volt), a gyerek meg felmászott a mellette lévőre – amely édesanyámmal szemben volt – és kinézelődött az ablakon. A közelben ülő másik szintén 35-40 közti férfi (jól öltözött, menedzser?) elkezdte mondogatni, hogy szóljon a gyerekre, hogy másszon le, és ne koszolja össze az ülést. Az apuka eleinte nem reagált, majd közölte, hogy hagyja békén, most nem akar a gyerekre szólni, hadd nézzen ki az ablakon. (Megjegyzem, mint gyakorló háromgyerekes apa, hogy elég nehéz ilyen kisgyerekek esetén, a villamoson való fegyelmezés.) A másik csak mondta tovább, ez meg nem nagyon reagált. Egyik megállóhoz közeledve a jól öltözött felállt, és egyszer csak ököllel belevágott a másik arcába. Na erre az apukának se kellett több, felugrott és egymásnak estek. Ütötték verték egymást, hemperegtek a földön. Az utasok meg se mozdultak, nem is szóltak (budapesti atomizált társadalom!), sőt a villamosvezető is a sarokba húzódva, néha egy halk „hagyják abba”-val megelégedve, szemlélte az eseményeket. Eközben a három éves kisgyerek ösztönösen az apjába akart kapaszkodni, így a verekedő férfiak lábai közé kerülve veszélyben volt. Az utasok – köztük számtalan férfi – mozdulatlanok, pedig néhány ember nyílván szét tudta volna választani őket (én biztos beavatkoztam volna, bár elfogultságból lehet, hogy a gyerekes apához húzok)! Egyedül édesanyám rohant oda, és mentette ki legalább a gyereket (ekkor lett véres), és kiabált a verekedőkkel, hogy hagyják abba. Végül a verekedést kezdeményező férfi valahogy lekerült a villamosról, a másik meg fent maradt. Mindkettő kapott rendesen, mindkettő vérzett. Anyám a láthatóan sokkos apuka szétszóródott holmiját (bevásárolt élelmiszer, szandálja stb.) összeszedte és odavitte neki. Mikor így elcsitult a dolog a „hős” villamosvezető előbújt, és mindenkit leszállított, hogy véres a villamos (a földön volt néhány vércsepp), és ő most garázsba megy. Anyám mondta neki, hogy mit szórakozik, inkább akkor lett volna a helyzet magaslatán, amikor kellett volna, de a vezető közölte, hogy az ilyesmibe nem jó beavatkozni, láthatja anyám, hogy még ő is majdhogynem kapott, és a garázs témában hajthatatlan volt. Így hát mindenki leszállt. Majd édesanyám és a verekedésbe keveredett apuka is felszálltak a következő villamosra. Út közben még hallotta anyám, ahogy az apa mondja a gyereknek, hogy ez nem az ő napjuk, a nagymama (gondolom a férfi anyja) kórházba került (ez a mai egészségügyi helyzetben nem kis kockázat), aztán meg jött ez a verekedés.

Jól mutatja az eset a mai magyar társadalom problémáit. A magyar és magyar közti meg nem értés teljes hiányát, a gyermekekkel szembeni intoleranciát, a közösségi érzés kiveszettségét, a mérhetetlen gyávaságot, a konfliktuskezelésre való képtelenséget, és a mélyben feszülő kirobbanni kész iszonyú indulatot. Hát igen. Látszik, hogy remek irányba haladunk. Hmmm….

(Budaházy György)