Hazánk büszkesége
Nem sztárépítészek, hanem kínaiak fogják képviselni Magyarországot a szeptemberben kezdődő 10. Velencei Építészeti Biennálén. A magyar pavilon ugyanis ahelyett, hogy a hazai építészet kiemelkedő teljesítményeivel büszkélkedne, a nálunk élő kínaiak sajátos világát, város- és kultúraalakító hatását fogja majd bemutatni. A szokatlan téma fokozta az építészszakma felháborodását, amit hónapokkal ezelőtt a projekt előélete váltott ki belőlük.


Mivel a magyar pavilon pályázatára csupán két munka érkezett be, és azok egyikével sem volt megelégedve a Műcsarnok igazgatójának részvételével összeülő zsűri, januárban nem is hirdettek nyertest. Úgy döntöttek, a nemzeti biztos, azaz a Műcsarnok igazgatója dolgozza ki a velencei magyar kiállítás koncepcióját, és ő gondoskodjon a megvalósításról is. A biennálé idén a Városok, építészet, és társadalom címmel került megrendezésre - tudósít az Index.

A zsűri elnöke, Petrányi Zsolt úgy döntött, hogy Magyarország nem kíván Európa, és a világ nyilvánossága előtt olyan szánalmas, és ciki dolgokkal égni, mint Sopron, Kőszeg, vagy Sárospatak középkori és reneszánsz épületei, a Világörökség részét képező Budai Várnegyed, az egyedülállóan különleges mediterrán hangulatú pécsi belváros, horribile dictu a közlemúltból a debreceni városközpont rekonstrukciója, vagy a világhírű Makovecz Imre tervezte modern, de a hagyományok megőrzésével újjáépült beregi falvak. Még az SZDSZ-es vezetésű, lehangoló ipari barak-komplexumból egészen élhető kisvárossá varázsolt Tiszaújváros is égő.
Nem, a mi büszkeségünk a 24-es villamos festői vonalán megtekinthető józsefvárosi "Kis Kína". Még a „nyolcból” sem az egészen tűrhetően rehabilitált részt, azt Orcy-kert környékét mutatjuk be. Nem, mi nem engedünk a magamutogató, nacionalista hencegés kísértésének! Hunnia büszkeségei a kutyahúsból széles gasztronómiai repertoár előállítására képes kínai éttermek, a szeméttől bűzlő, veszekedő/alkudozó/kártyázó (e három munkafázis elkülönítése kívülálló számára nehéz feladat) árusoktól hangos, magyar kiskereskedők ezreit tönkre tevő kínai piac. Külön örömmel tölti el minden hazájára büszke honfiú keblét a lepusztult, ebek harmincadjára hagyott XIX. századi klasszicista, és szecessziós stílusú házak látványa. Valóban, egy Ajrópába igyekvő ország ennél jobban semmivel sem vívhatja ki az őt amúgy is ázsiai sztyeppére képzelő Nyugat megbecsülését.

Én azt javaslom, ne álljunk meg itt! Rendezzünk a bécsi Magyar Intézetben kiállítást a magyarországi buddhista mandala festészet remekeiből, tisztítsuk meg múzeumainkat a kisszerű magyar szobrászok fércműveitől, és állítsuk helyükbe a kínai import műanyag pokémon bábukat! Az eurovíziós dalfesztiválra az elavult magyar népzenére építő Nox helyett küldjünk ki egy kínai kórust, amely részleteket énekelne a Dalok Könyvéből. Jelöljük irodalmi Nobel-díjra egy kínai porszívó használati utasítását!

Petrányi úr, és csapata végtelen lehetőségek tárházát nyitja meg előttünk. Kár, hogy mi ilyen megátalkodott, provinciális kispolgárok vagyunk, és a nagyvilágra csak saját nemzeti kultúránk ablakán keresztül szeretünk rácsodálkozni. Úgyhogy inkább azt javasolnám Petrányi úrnak, és kreatív barátainak, hogy, ha annyira csodálják a kínai kultúrát, akkor szálljanak fel a 24-es villamosra, és meg se álljanak a Keleti pályaudvarig! Onnan aztán irány az Orient expresszel a csodás Távol-kelet! Majd, ha idejük engedi, küldjenek egy képeslapot a pekingi piacról…

Balogh Gábor