Izraeli "önvédelem" |
Kiirtással fenyegették őket
Az áldozatok a dél-libanoni Marvahin falu lakói, éppen el akartak menekülni, amikor a zsidó terroristák lecsaptak rájuk. Előzőleg az izraeliek hangosbeszélőn a település megsemmisítésével fenyegetőztek arra az esetre, ha az emberek nem távoznak. A libanoni hatóságok szerint egyértelműen szándékosan lőttek ki rakétát a gépkocsikra. Más helyeken ma 14 embert öltek meg a megszállók. Ezzel együtt Izrael eddig összesen közel 100 civilt ölt meg, több mint kétszázötvenet megsebesített.
Délután már a libanoni hadsereget és Bejrút belvárosát is megtámadta Izrael, megölve egy katonát.
Egyre jobb a Hezbollah
Izrael szerint a Hezbollah lézeirányítású iráni rakétával találta el egyik hadihajóját, ami aggodalommal tölti el a kődobáló gyerekeket amerikai csúcstechnikával pusztító zsidó rezsimet. Haifában máris Patriot rakétákat kezdtek telepíteni. Az eltalált izraeli hadihajón négy katona lelte halálát vagy tűnt el, a megrongálódott járművet pedig haza kellett vontatni.
A Hezbollah egyik mai válaszcsapása minden eddiginél mélyebbre hatolt Izraelben, elérve Tiberias városát, négy izraeli civil megsebesült. A Hezbollah eddig 12 izraeli katonát és 5 izraeli civilt ölt meg.
8 hónapos kislányt sebesítettek meg
Gázában sem szünetel a gyilkolás, egy izraeli merényletben meghalt egy palesztin civil, sokan, többen, köztük egy nyolchónapos kislány megsebesült.
Az izraeli terrorizmus főszponzora, George W. Bush amerikai elnök Moszkvában közölte: sajnálja a civil áldozatokat, de a Hezbollahra tolta a felelősséget, mint amelynek úgymond "be kellene fejeznie a támadásokat".
Kuruc megjegyzés: Akik azt hiszik, hogy a civilek módszeres terrorizálása, elűzése és gyilkolása, nők és gyerekek elpusztítása puszta véletlen, az téved. Izrael nem világi demokrácia, hanem teokratikus, törvények szintjén is fajüldöző rezsim, ahol a rabbiknak a hadseregben is nagy a befolyása. S közülük sokan ószövetségi tételekkel igazolják, sőt előírják a fegyvertelen lakosság elleni könyörtelen hadviselést. E politikára a zömében palesztinoktól lopott földön élő izraeliek többsége vevő, egy saját felmérésük szerint többségük masszívan rasszista.
Izrael számára a genfi konvenció, a humanitárius és nemzetközi jog írott malaszt, ennek olykor hangot is adnak és gátlástalanul lőnek rá akár a Vörös Keresztre is. Az USA pénzével és fegyvereivel a hátában a rasszista Olmert kormány megteheti azt a penetráns arcátlanságot is, hogy áldozatait minősítik terroristáknak. Izrael ezen túlmenően ENSZ-határozatok és ajánlások tömegét sérti meg évtizedek óta, és ezek után van pofája Libanont felszólítani a világszervezet döntéseinek betartására.
Az apartheidrendszer segítségére van a nemzetközi média egy nem kis része is, országonként azonban hatalmas eltérésekkel. Bár a cionisták csápjai a legtöbb nyugati országban jelen vannak, a nagy nemzetközi hírügynökségek és tévék zöme tisztességesen tájékoztat, vagy legalábbis semmiképpen olyan hazug és hamis módon, mint nálunk az MTI vagy az Index, nem ritkán a Magyar Rádió is.
E cionista vezetésű vagy tulajdonú cégek, mint a Vince-féle MTI, vagy az Uj Péter-féle Index szinte a kommunista időket idéző módszerekkel fordítanak félre szavakat a Reuters és az AFP híreiből, teszik hozzá saját véleményüket, vagy hallgatnak el számukra kellemetlen infomációkat. Az MTI durva hazugságait pedig az RTL Klubtól és a tv2-től néha a Magyar Nemzetig terjeszti mindenki, igénytelenségből és lustaságból is. Olyan mértékű a manipuláció, ami az angol nyelvű izraeli sajtóban is teljesen ismeretlen. Ezért aki teheti, ne tájékozódjon külpolitikáról budapesti forrásból.
Egy apró példa e rákosista stílusra: Izrael akárhány civilt öl meg akármilyen akcióban, az USA halálra kínozhatja rabok tömegét Irakban, soha nem kapnak jelzőt. A Hezbollah, a Hamasz és társaik ellenben a mai, és szinte minden MTI hírben terroristák vagy szélsőségesek, akkor is, ha a hír arról szól eredetiben, hogy 9 gyereket égettek el elevenen az izraeliek.
Itthon pedig azt igyekszik megbélyegezni a mazsihiszmédia, aki nem izraeli szemszögből közöl híreket. Az ilyenek természetesen antiszemiták lesznek nagyon gyorsan.
(mb -Kuruc.info - al-Dzsazíra - AFP - AP - BBC)
Death toll nears 100
Civilians, mainly Lebanese, have paid a heavy price in the four-day-old showdown between Hezbollah and Israel.More than 90 Lebanese have been killed and some 250 wounded since Israel began its assault after the capture of two soldiers and the killing of eight others by Hezbollah on Wednesday.
On Saturday alone, Israeli air strikes killed at least 32 civilians, including 15 children.
In once incident, eighteen people, including children, were burnt alive when a helicopter gunship hit a convoy of families that was fleeing border villages in southern Lebanon, UN peacekeepers and hospital sources said.
Separately, Lebanese fighters have fired over 100 rockets from Lebanon into northern Israel over the past three days, killing four civilians.
Eighteen civilians burnt alive in Israeli air blitz on Lebanon BEIRUT, July 15, 2006 (AFP) Eighteen people, including nine children, were burnt alive Saturday when a helicopter gunship hit a convoy of families fleeing Israel's offensive on Lebanon. Another seven people were killed in other raids against bridges and petrol stations in eastern and southern Lebanon, including a strike that blocked the main border crossing into Syria, bring the toll in Lebanon to at least 87. Israel also destroyed the headquarters of Hezbollah’s chief Hassan Nasrallah in Beirut's suburbs, Lebanon's official news agency said. US President George W. Bush, in Russia for the Group of Eight summit, said he was "troubled" by the loss of innocent lives but that it was up to Hezbollah to stop its attacks.
Air strike kills Lebanese villagers
Saturday 15 July 2006, 14:24 Makka Time, 11:24 GMT
At least 12 Lebanese villagers, including women and children, were killed on Saturday in an Israeli air strike on vehicles fleeing a village in southern Lebanon, a witness said.
The convoy was leaving the border village of Marwahin when it was attacked.
An Associated Press photographer said he counted 12 bodies in two cars that were destroyed by the attack shortly after midday (0900GMT).
An adviser to Lebanon's health minister put the toll at about 15. Hasan Hutait told Aljazeera that two cars had been directly hit by Israeli fire.
The deaths brought the toll in Israel's offensive in Lebanon to 79, Hutait said, adding that a total of 250 have been wounded.
Warning
Hours earlier, Israeli forces across the border told villagers by loudspeaker to leave the area or else the village would be destroyed. They did not give a reason for the ultimatum.
"Israeli forces threatened us on Saturday at 8 am to destroy our town if we do not evacuate it," Akram Ghannam, a resident of Marwahin, told Aljazeera on Saturday.
Aljazeera+agencies