 Nincs kitől tartaniuk |
Sokszor, sok helyütt feltett, és boncolgatott kérdés: ki felelős a felvidéki magyarverésekért? A posztkommunista, és szélsőséges liberális sajtó szívesen keni az egészet a sovinisztákra, akiket ők persze következetesen „nacionalistáknak, fasisztáknak” neveznek, mintha egy magyar diáklány brutális megverésének bármi köze is volna az egészséges szlovák nemzeti érzelmekhez, vagy Mussolini feketeingeseihez. Ehhez persze rögtön hozzá is teszik, hogy magyar oldalon is vannak szélsőségesek, mint például az előszeretettel huligánoknak nevezett futballszurkolók, akik nem átallottak a maguk nyers, egyszerű stílusában átüzenni a tót atyafiaknak, hogy állítsák már lejjebb kissé az egójukat. Nincs is ezen sok csodálnivaló, hiszen szélsőliberális szempontból a lehető legkényelmesebb álláspont összemosni azokat, akik gyűlölik a felvidéki magyarokat azokkal, akik a védelmükre kelnek. Lehet bölcsen bólógatni, és hümmögni, hogy lám, ide vezet ez a csúnya, rossz nemzeti elfogultság. Bezzeg, ha a szlovákok elfelejtenék, hogy ők szlovákok, a magyarok, meg azt, hogy magyarok, minden jobb lenne. Lám, a globalizáció, az egyetlen járható út. Egyes egyedül ezért, ennek bizonygatására mozdul meg most az SZDSZ. No, meg persze azért, mert a legfrissebb felmérések szerint a legtöbb megyei, vagy városi közgyűlésbe csak igen bajosan juthatnak majd be. Jól jöhet nekik néhány amnéziás szavazó, akik most elhiszik, hogy a szabad madaraknak hirtelen fontossá vált az elcsatolt területeken élő több millió magyar.
Különben a szlovák soviniszta csűrhepártot, és tintás vezérét, Slotát valóban súlyos felelősség terheli a magyarellenes incidensek miatt. Csakhogy példának okáért a tolerancia, és nemzetiségi türelem bajnokának nehezen nevezhető Jörg Haider is volt kormányon Ausztriában, mégsem jutott eszébe senkinek összeverni az országban élő több tízezer szlovént, vagy horvátot. Tudták ugyanis, hogy ebből a ljubljanai és zágrábi kormányzat világra szóló botrányt csinált volna. Pozsonyban viszont biztosak lehetnek benne, hogy amíg Budapesten Gurcsány a kormányfő, és Kinga Gönczová tiszteletbeli szlovák nagykövet a külügyminiszter, addig annyi magyar fejet verhetnek be, amennyit jólesik. Legfeljebb a hazai turbóliberálisok majd jól kioktatják a magyar közvéleményt, hogy milyen rossz is a nacionalizmus, különösen, ha magyar.
A legnagyobb baj azonban az, hogy a tót sovinisztákat nem csak kormányra került vezérük, és az impotens magyar külügy bátorítja. A felvidéki véreinket képviselni hivatott Magyar Koalíció Pártjának ordító tehetetlenségét és alamuszi megalkuvását látni kéjes öröm lehet a magyargyűlölő söpredéknek. Az MKP-nak nemzetközi sajtótájékoztatók garmadáját kellett volna már megtartania, nemzetközi megfigyelőket, és – az Izrael által annak idején Ausztriával szemben Haider miatt kikényszerített – diplomáciai bojkottot követelve. Ehelyett egy magyarellenességet – de a magyarországi válaszreakciókat is – elítélő teljesen súlytalan, és jelentéktelen nyilatkozatért kuncsorog már hetek óta a szlovák parlamentben. És lám, a tót atyafiaknak ez is sok volt. A szöveget sikerült annyira kiherélni, hogy abban a „magyar” kifejezés egyszer sem szerepel, ellenben nemzetközi színtéren nyilván jól eladható lesz, mivel már a dokumentum nyolcadik szava a „holokauszt”, amely kifejezés visszatérő eleme a nyilatkozatnak. Az igazi pofára esés azonban nem is ez volt, hanem az, hogy a nyilatkozatot elképesztő cinizmusról tanúságot téve Slota bandája, az SNS is aláírta – Dzurinda ex-kormányfő és pártja azonban nem! Mert – mint fogalmazott – nem akart ártani a szlovák államérdeknek. Hogy a volt miniszterelnököt valóban hazafiasnak vélt meggondolások vezették, – ami Szlovákiában, pláne a magyarokkal szemben közel sem annyira kizárható – vagy csak simán a Slotában és Meciarban csalódott tót panellakó soviniszták szavazatára hajt, nem tudni. De nem is fontos. A lényeg, hogy Dzurinda – nem először – bizonyságát adta annak, hogy politikai céljainak érdekében nem habozik a magyar kártyát is előhúzni. És ezzel az emberrel kormányzott együtt az MKP nyolc éven keresztül...
Itt érkezünk el a problémák egyik gyökeréhez, melyet jól világít meg egy nyáron megtörtént eset. Az Egyesült Magyar Ifjúság gyergyószenmiklósi táborába meghívták Duray Miklóst is, hogy tartson egy rövid előadást a felvidéki magyarság helyzetéről. Duray jó néhány megfontolandó gondolattal keményen beolvasott a szlovák pártoknak, hozzátéve, hogy amíg az MKP kormányon volt, a közelmúltban történtekhez hasonló esetek nem fordulhattak volna elő. Ezután jöttek a kérdések. A közönség soraiból felállt egy középkorú felvidéki úr, és elpanaszolta, hogy az elmúlt nyolc évben hány esetben alázták meg különböző szlovák hivatalokban, mert magyarul adta be beadványát, vagy magyarul szólalt meg. Megemlítette, hogy fia azért kényszerült tanulmányainak felfüggesztésére, mert a hallgatói jogviszonyt anyanyelvükön jelentették be az illetékes szerveknek, így azt nem fogadták el, és besorozták a hadseregbe. Duray lakonikusan annyit válaszolt: sajnos a nyelvtörvény ezt lehetővé teszi. A törvény rossz, de ez van…No, de kérem alássan, ki is volt kormányon két cikluson keresztül? Csak nem az MKP? És lám, a megalázó, diszkriminatív jogszabály érintetlenül maradt. Apró kis példa, amelyben azonban ott van egy cseppben az egész tenger. Mert egyrészt ez az eset rávilágít arra, milyen lelkiismeretlenül, nem egyszer egyéni érdekek mentén politizálva, és megalkudva vett részt a koalícióban az MKP. Másrészt arra is, mennyire nem érzik a párt vezetői ennek a felelősségét. Hiszen, ha az MKP lelkiismeretének ismert Duray (aki sokszor, és nagyon indokoltan bírálta már Bugár és Csáky puha politikáját) is csak ennyit tud mondani egy sokszorosan megalázott, szlovák hivatalokban agyonszívatott magyar embernek, akkor ott nagy baj van. Akkor ott a kollektív felelőtlenség, a felelősség áthárítás, a vállrándítás szelleme uralkodik. Ez pedig óriási bátorítás Slotának, és követőinek. Hiszen, ha az MKP kormányzati szerepkörben sem tudta hatékonyan megvédeni a magyarságot a bújtatott, hivatali íróasztalok biztonságos fedezékéből tüzelő sovinizmustól, ha most, a lehető legnyíltabb magyargyűlölet kormányra kerülésekor is motyog, és sunnyog, ahelyett hogy úgy kiáltana segítségért, hogy egész Európa meghallja…nos, akkor mégis mitől, kitől kellene tartaniuk a nyitrai diáklányt összeverő félállatoknak?
Az MKP válaszút előtt áll. Bármilyen bizarrul hangzik is, bizonyos szempontból a felvidéki magyarság most kegyelmi állapotba került. Világosan látszanak a törésvonalak, nyíltan ordíthat, aki soviniszta, az érdekből eddig kokettáló szlovák partnerek látványosan hátat fordítottak, és az is egyre jobban kiderül, hogy a magyar politikusok közül ki meri igazán kinyitni a száját, és ki az, aki továbbra is a szlovák politikai elittel boltolva, alkudozva kíván érvényesülni. Ha az MKP élén most egy okos, és rátermett vezetés állna, egy egész Európában jól propagálható (csúnya szóval „eladható”) magyar polgárjogi mozgalmat indíthatna. A magyarellenes atrocitások soha nem látott alkalmat teremtenek a nyelvtörvénytől a Benes-dekrétumig számos olyan diszkrimináció világ elé tárására, amire az MKP kormányon nem tudott (vagy nem is akart) rámutatni. A csupán anyanyelvük használata miatt összevert magyarok ügye éles fényt vethet a felvidéki – de akár az egész kárpát-medencei magyarság – nyolcvanhat éve tartó kálváriájára. Persze csak akkor, ha a magyar politikusok felhagynak a szlovák kollégáikkal való mutyizással, és végre ráirányítják a reflektort a magyarság égető sebeire.
BG
