Az ügynök |
Kőrösire jellemző, hogy miután provokál, mindig gyorsan eltűnik a helyszínről és nem vesz részt semmiféle összecsapásban.
Mindettől teljesen független a fegyver nélkül, de hősiesen harcoló utcai forradalmárok tevékenysége.
Kuruc.info
Korábbi cikkünk:
Kőrösi már magyarázkodik
2006-10-24. 00:23:59
Kőrösi Imre megtudta, hogy amit a Ferenciek terén mondott a tömegnek, az kimerít bizonyos büntetőjogi tényállásokat, így természetesen már nem mondta azt.
Kőrösi most éppen azt hazudja, hogy beszélt a Honvédség vezérkari főnökével, Végh Ferenccel, és katonai segítséget kért. Kiváló politikai szakértőnket cseppet sem érdekli, hogy Végh tábornok 1999-ben leköszönt.
tomcat kommentár: Ha már akkora balhé van odakint, valaki leüthetné ezt a barmot is. Természetesen csakis törvényes keretek között.