Csütörtökön 14 órakor szentmise, majd ökumenikus istentisztelet lesz a budapesti Szikla-templomban. A „Gyülölni nem, szeretni csak…” című rendezvény résztvevői keresztekre erősített rózsákkal 14.45-kor indulnak a Szent Gellért térről a Szabadság hídon át a törvényhozás épületét érintve a Margit hídra. Itt többszáz rózsa folyóba ejtésével búcsúznak a Kárpát-medencei magyarságot sújtó abortuszdiktatúra áldozataitól. A gyászolók kérik a szülészeteket, hogy az abortuszmentes napok mozgalmához eddig csatlakozott 21 kórház és klinika példája nyomán e gyásznapon tartózkodjanak minden terhesség-megszakítástól. Kérik magyar társadalmat az élet örömhírének szolgálatára.
A kerek évfordulók évében elérkezettnek látszik az idő, hogy jelképes temetés keretében, méltó megrendültséggel búcsúzzunk az 1956 óta elveszített magzatgyermekektől. Az 1956. június 4-én hozott 1043/1956. számú minisztertanácsi terhesség-megszakítási rendelet óta 6 milliónál több magzati életkorú gyermeket pusztítottunk el művi abortusszal. E kicsinyek a politikai diktatúra által kivégzett és elüldözött felnőttek mellett a méhen belüli erőszak gyermek áldozatai. Ők a ma is alkalmazott megfélemlítés elhallgatott, elhajtott és eltemetetlen halottai. Ha a magzatgyermekeket a termékenységellenesség áldozatává tesszük, meg kell kapniuk az eltemettetés minden embert megillető végtisztességét. Ezt kívánja a túlélők lelki egészsége is. Nevet adunk nekik, emberhez méltóan búcsúzunk tőlük. A Kárpát-medencei magyarságnak a gyászmunka esélyt jelenthet a termékeny és gondoskodó nemzet, a himnikus „jókedv” és „bőség” reményére.
A kerek évfordulók évében elérkezettnek látszik az idő, hogy jelképes temetés keretében, méltó megrendültséggel búcsúzzunk az 1956 óta elveszített magzatgyermekektől. Az 1956. június 4-én hozott 1043/1956. számú minisztertanácsi terhesség-megszakítási rendelet óta 6 milliónál több magzati életkorú gyermeket pusztítottunk el művi abortusszal. E kicsinyek a politikai diktatúra által kivégzett és elüldözött felnőttek mellett a méhen belüli erőszak gyermek áldozatai. Ők a ma is alkalmazott megfélemlítés elhallgatott, elhajtott és eltemetetlen halottai. Ha a magzatgyermekeket a termékenységellenesség áldozatává tesszük, meg kell kapniuk az eltemettetés minden embert megillető végtisztességét. Ezt kívánja a túlélők lelki egészsége is. Nevet adunk nekik, emberhez méltóan búcsúzunk tőlük. A Kárpát-medencei magyarságnak a gyászmunka esélyt jelenthet a termékeny és gondoskodó nemzet, a himnikus „jókedv” és „bőség” reményére.
Áldozatként gondolunk azokra a szülőkre, akiknek e belső baj tűrésével, olykor kifejezett támogatásával nem tettük lehetővé termékenységük természetes és szabad megélését. Másállapotukat nem gondoztuk várandós vagy áldott állapottá, így terhesként kényszerültek egészségük károsítására. Az abortusz ütötte testi-lelki sérülést – velünk együtt – sokan most is gyógyítatlan sebként hordozzák…
A külső megszállás és a több évtizedes belső parancsuralmi rendszer ugyan átalakult, de ma is sok szülész-nőgyógyász kényszerül az életet tisztelő orvosi hivatás alapértékeivel ellentétes cselekvésre. Közülük sokan nehéz lélekkel fogadják a szakmájuktól idegen ítéletvégrehajtói szerepet, vagy – más választásuk nem lévén – a pálya elhagyására kényszerültek.
A terhes múlttól búcsúzva politikusainknak egy olyan anyaország eszményét ajánljuk, melyben a közjót jelentő Élet színvonalát az a mértékszám jelzi, hogy évente hány szülő élheti meg anyai és apai szerepét nem terhes, hanem várandós, áldott állapotként.
Fohászkodjunk és dolgozzunk egy termékeny és gondoskodó anyaországért! Békét az anyaföldön! Békét az anyaméhben! - zárul a szervezők felhívása.
Fohászkodjunk és dolgozzunk egy termékeny és gondoskodó anyaországért! Békét az anyaföldön! Békét az anyaméhben! - zárul a szervezők felhívása.
(Kuruc.info)