Tudja-e Ön, hogy a a finnországi cigány férfiak 50%-a ült már börtönben, és 68%-át már legalább egyszer elítélték? Tudja-e Ön, hogy ugyanúgy késelnek, rabolnak és gyilkolnak a cigányok Finnországban, mint nálunk, vagy bárhol máshol? Tudja-e Ön, hogy a finnek döntő többsége gyûlöli őket?

Előző két, Finnországhoz kapcsolódó cikkünkből (Finnországban hivatalosan oktatnak a cigánybûnözésről és Poriban mindenhonnan kitiltják a cigányt) már kiderült, hogy Finnországban sem lelkesednek a cigányokért, hogy finoman fejezzük ki magunkat. Következő cikkünkben megint finn véleményeket idézünk, természetesen az eredeti forrás pontos feltüntetésével, hogy a fordítás pontosságát ellenőrizni kívánó balliberálisok életét megkönnyítsük. (Csak rajta, tessék összevetni a fordítást az eredetivel! Igen, az eredetiben MINDEN úgy van, ahogy a fordításban. Etnikai tisztogatásostul, Hitler-dicsőítésestül, három dühös rendőrkutyástul. Tessék, be lehet perelni, ki lehet átkozni a finneket, hogy ilyeneket írkálnak, hogy Hitlert dicsőítik és etnikai tisztogatást sürgetnek - csak aztán ne tessék csodálkozni, ha a finnek egy jót röhögnek, ha egy nemzetközileg nevenincs senki libsi egy magyar (nyelvû) újságban nekik támad és kioktatja! Tudjuk, a bolha / egér és az elefánt...)

Kifejezetten kérjük minden olvasónkat, hogy ezen cikk URL-ét küldje tovább mindenkinek. Nem önreklám ez, nem magamutogatás, a kuruc.info népszerûsítése, hírének terjesztése. Azt szeretnénk, hogy mindenkihez eljuthasson az információ: igenis a cigányok még az olyan topon levő, hihetetlenül fejlett, gazdag és demokratikus országba sem voltak képesek beintegrálódni, mint Finnország, megannyi (a többség általi) próbálkozás ellenére!

Hasonlóan, az idézett hozzászólások jó része megannyi konkrét cigánybûnözés-esetjelentésnek is felfoghatók. Liberálisaink "nagy" örömére, akiknek nagy fejfájást okozhat majd, hogy minden egyes esetre ráfogják: "egy rasszista náci finn fantazmagóriája."
Finn vélemények
A City finn újságban majdnem három évvel ezelőtt megjelent a cigányokról egy propaganda-cikk, kizárólag a ”jó oldalaikat”  domborítva ki, a többségi társadalmat lerasszistázva. Következő gyûjteményünkben az ITT olvaható válaszokból és reagálásokból szemezgetünk.
 
Mivel ezekből 287 van, így most csak a reakciók (időben) első feléről adunk átfogó képet; az időben második felére majd később kerítünk sort, ha lesz rá időnk. Kötelező olvasmány; linkeljétek be sokat, hadd lássa a jónép, hogy a cigányokat mindenhol utálják, nem csak az "Utolsó Csatlós", a "Bûnös Nép" Magyarországán - szemben a liberálisok ”érveivel."
 
Itt is érdemes kiemelni, hogy a City.fi NEM ”szélsőséges” / ”rasszista” weboldal, szemben mondjuk a Suomen Sisu-val (ez utóbbi közvetlen fórumlinke itt található). A valóban törvénysértő, teljesen vállalhatatlan hozzászólásokat a szerkesztőség már rég kimoderálta volna. Következésképp, csak nevetni lehet azokon, akik azt állítják, hogy ezen példák “rasszista” fórumról származnak. Ha a finnek túlnyomó többsége nem gondolná azt, amit az itt idézettek, akkor nehezen lehetne megmagyaráznia bárkinek is, hogy Poriban, ami éppenséggel - finn mértékkel - nem kisváros, mindenhonnan ki vannak tiltva (lásd előző cikkünket), és a helyzet nem sokkal jobb más finn városokban sem. Azért az mutat valamit, hogy egy város összes vendéglátóipari létesítményéből ki vannak tiltva szegény szerencsétlen cigányok, nem? Valóban a finneknek csak egy törpe kisebbsége ítéli el a cigányok életvitelét, a nagy többsége elfogadja azt? Ugyan már, nem ezt mutatják a konkrét tények. A logika, úgy látszik, a liberálisok gondolkodását soha nem jellemezte.
 
plip 26.3.2004 03:49:
"Nem vagyok rasszista, és mindenféle fajú embert ismerek. Mind a többségi, mind a kisebbségi származásúakat figyelembe véve, egyes egyedül a romák voltak azok, akik késsel fenyegetve, mindkét alkalommal ugyanúgy, meglepetésszerûen rámrontottak… pénzt akartak, micsoda csoda. Kétszer is megtörtént. Ennélfogva, igenis jogom van, ha cigányokat látok, hogy menekülőútvonalat keressek. Mondják, hogy nem igazán kapnak normális nevelést; mindenesetre a régi szabály még mindig igaznak tûnik: lopni, rabolni szabad, kivéve a saját törzstől."
 
Dimitrilaulaa ("Dimitri énekel"; utalás az egyik cikkben idézett cigányra, aki arról beszél, milyen szépen öltözködnek a cigányok) 26.3.2004 11:13:
 
"A cigányok szépen öltözködnek?? NEM! Szörnyen néznek ki a fekete nacijukban meg az ízléstelen teniszzoknijaikban. És akkor még nem is beszéltünk a nők rakott matróska-ruháiról. Bizony, a cigányok mindenképp külön kategória, akárhonnan nézzük is!"
 
kosda 26.3.2004 12:34:
"Amikor tegnap utoljára a boltban jártam, nagy felfordulásba csöppentem, amikor cigányok megpróbáltak ellopni egy fél Alepát. Csak akkor ajánlották fel, hogy fizetnek, amikor megtalálták náluk a lopott szajrét.
 
Biztos van jó cigány is, de a legnagyobb többség bûnöző."
 
Sedu 26.3.2004 13:42:
"Helsinki központjában történt, fényes nappal.
 
Roma: Hé, haver, várj!
Én: Igen?
Roma: Van valamim számodra…
Én: Nem érdekel…
Roma: Add kölcsön a mobilodat…
Én: Nincs…
Roma: Akkor adj pár eurót. Telefonálnék.
Én: Nem adok most…
 
A roma elémállt, előszedte a  kését és elrabolta a mobilomat…
 
Beszéltem a haverokkal az esetről, és mindegyiknek volt valami nagyon hasonló története… Vagy őket, vagy valami ismerősüket már kirabolták vagy megpróbálták kirabolni cigányok.
 
És még csodálkoznak, hogy a kutya se kedveli őket!!!!
 
Hallottam azt is, hogy a cigányokat otthon rabolni és verekedni tanítják!! Egyáltalán nem csodálkoznék!
 
Egyik haverom látta, hogy egy cigány férfi hogy tanította a gyerekét lopni egy boltban.
 
Plusz, egyáltalán nem dolgoznak, mind rokkantnyugdíjas!
 
Semmi értelme az "előítéletek" megváltoztatásán munkálkodni!! Először a viselkedésen kell alakítani!!"
 
[Hoppá! Tetszett látni, a finnországi cigányok mennyire "vonzódnak" a mobiltelefon-"kölcsönkéréshez"? Valahogy nem tudom elfelejteni a jobboldalisággal, rasszizmussal igazán nem vádolható (ő volt az, aki egy másik, nagy vihart kavart cikkében az olaszliszkai lincselőket egyenesen a Kossuth téri tüntetőkhöz hasonlította) Krausz Jenő újságírónak, a Metro Véleményem szerint rovat rendszeres szerzőjének "A nyári szünet veszélyes" cikkét, amelyet ITT olvashat el a Kedves Olvasó. ]

valakolainen ("fehér"), 26.3.2004 13:57:
"Bizony legalábbis észak-Finnországban vigyázni kell a cigányokkal. Mind a férfiak, mind a nők vadak. Egyszer egy cigány olyan tempóban hajtott, hogy éppen hogy le tudtam fordulni az útról, hogy elkerüljem!
 
Drogot és olcsó cucckat mindig árulnak.
 
Talán van, ahol vannak rendes cigányok is; eddig még eggyel sem találkoztam.
 
Plusz, a cigányoknál még mindig a vérbosszú a menő. Pár éve, amikor két család veszekedett, előkerültek a kések és ömlött a vér. Pár cigány meg is halt."
 
lena7 böfög be a beszélgetésbe ékezetek nélküli, így feltételezhető, hogy nem Finnorszában levő gépéről; 26.3.2004 14:11:
 
"Bizony sajnálatos látni, hogy milyen rasszista ország Finnország. "Nem igazán kapnak normális nevelést”, írja plip. Ez bizony igencsak rá ilik, meg pertsapee, Dimitrilaulaa, kosda, Sedu és valakolainen-re. Nyomás haza gyerekek, hogy nőjetek még, hogy ne legyen ilyen rasszista, előítéletes véleményetek!"
 
 
valitettavasti  ("sajnos") válasza lena7 előző beböfögésére; 26.3.2004 15:14:
"Lena7, észrevetted-e, hogy az általad említettek nem előítéleteket mondtak, hanem igaz történeteket a saját életükből. Bizony vannak bûnözők más népcsoportokban is, de ha az embert az életében csak cigányok rabolják ki, akkor bizony levonja a következtetéseket. Ráadásul, a cigányok rendkívül erőszakosak: az ember nem a pofájára kap, hanem belevágják a kést."
 
Pohjoisesta ("északról": Rovaniemi a legészakibb finn város, ott ér véget a vasút); 26.3.2004 15:53:
"Rovaniemi-ben egyetlen normális cigány nincs. Vagy mégicsak volt, de a lábai nem mûködtek. Szörnyû viselkedés, és itt is leszögezhető, hogy semmi mást nem csinálnak, csak lopnak. Itt az ideje az etnikai tisztogatásnak… vagy, remélhetőleg, a cigánycsaládok egymást irtják ki."
 
peruspate26.3.2004 16:33:
"Mit kellene abból leszûrni, hogy eddig kétféle üzenet érkezett: olyan emberektől, akiknek kizárólag csak rossz tapasztalatai voltak a cigányokkal, valamint olyanktól, akiknek nincsenek jó tapasztalatai, de a többieket rasszistának és előítéletesnek tartják?"
 
jennajee 26.3.2004 16:52:
"Bizony, nehéz, szinte lehetetlen a helyzeten változtatni. Amikor az egyik barátomat egy cigány megkéselte, egy másik lányt meg megvertek és megerőszakoltak, engem meg megpróbáltak kirabolni, nem tudok mást mondani, mint hogy takarodjon minden cigány.

Teljesen mindegy, ha úgynevezett rendes van három az ezerből, ha a többség bûnöző. Bárcsak minden cigány kihalna innen. Bocsánat, ha valakit megsértek; minden szavamat vállalom."
 
sotamiesrainer ("Raier katona") 26.3.2004 17:01 egy normális liberális szemszögét ismerteti:
"Nézzük csak, mi is történik ebben a cigánykultúrában, ha a nő nem hord cigány népviseletet és nemcigánnyal jár? Bizony, erősen soviniszta kultúráról van szó. Ahogy a cikkben is írják: "A lányoknak teljesen más dolgok vannak megengedve, mint a fiúknak." Semmi bajom nem lenne a kultúrával, ha nem lenne soviniszta és az egyéniséget engedélyezné.  Nagyon gyakran felteszik azt a kérdést, hogy miért viszonyulnak a nemcigányok minden cigányhoz ugyanúgy? A válasz: mert a kultúra egybegyúrja a cigányokat, nem engedélyezi a különbözőséget, az individualitást. Ez a kultúra a személyes szabadságot erősen korlátozza. Vajon milyen lehet egy homoszekszuális cigány élete? Szerintem akkor érdemes a többségi társadalom orra alá dörgölni a cigányokkal szembeni előítéleteit, ha először a cigányok változtatnak magukon."
 
smugu 26.3.2004 18:02:
"Bizony. Ez a cikk is csak a romák fényezését szolgálja, anélkül, hogy az igazi kérdésekre koncetrálna.
Miként lehetséges az, hogy még az általános iskolát sem képesek elvégezni?
Micsoda kultúra az, amely a munkát tiltja és üldözi? A sorkatonai szolgálatról nem is beszélve. Mely másik embercsoportban vannak még 16 éves rokkantnyugdíjasok?
És igen, figyeljetek! Ez nem előítélet, hanem tény. Mindenki tudja ezeket, de mindenki fél beszélni róla, mert fél attól, hogy lerasszistázzák, és inkább olyan dolgokról kezd el beszélni, ami nem a tárgyhoz tartozik.
Ezt a véleményt is csak úgy tudom félelem nélkül leírni, hogy tudom, a cigányok elől úgy lehet elrejteni dolgokat, hogy könyvek közé rejtjük [mert semmit nem olvasnak]. "
 
Tinne 26.3.2004 20:19:
"Vajon, ha a cigányoknak ilyen rossz a hírük, miért van az, hogy a jó cigányok nem tesznek valamit, és szedik ráncba ezeket a fekete bárányokat?
 
Nekem, mint [az emberek / vásárlókkal sokat érintkező] kiszolgálónak, kizárólag csak rossz tapasztalataim vannak a cigányokkal. Pofátlanok, hazudnak, átverik az embert. Miért van az, hogy a cigányok nem nevelik jóra a gyerekeiket? Nem vagyok rasszista, de sajnálom azokat a tisztességes kereskedőket, akiknek az árui eltûnnek a rakott szoknyák [a cigányasszonyok népviselete Finnországban] alatt."
 
Veni_vidi a fenti cigányvédő Lena7-nek 26.3.2004 22:06:
"Lena7-tel igencsak elszaladt a ló. Nagyon sok évet voltam kereskedelmi dolgozó, és TUDOM, hogy egyetlen egy cigánycsalád volt, akik tisztességesek voltak; a többiekkel mind ugyanazok voltak a problémák. Megkérdezném Lena7-et, hogy mit mondana a cigányok által elkövetett bûnök áldozatainak? Szerintem Lena7 azonnal eltûnne [és nem válaszolna]"
 
grtgrt 27.3.2004 14:49:
"… a médián keresztül beetettek azzal, hogy mit kell gondolnunk a dologról. Mindenki tudja, mit kell szépen gondolnunk a cigányokról, a bevándorlókról, a drogról, a terrorizmusról és az egyéb komoly dolgokról. … Az egyetlen fajta,amit szídni kell, az a 20 és 60 közötti átlagos fehér férfi. Minden más embercsoportnak megvan a saját "jogvédője", nem is szabad róluk semmi rosszat mondani…"
 
chingzonghcihg  27.3.2004 19:37:
"Szóval, a cigányoknak csak a töredéke bûnöző. Nem mondanám, hogy ok nélkül viszonyulunk a cigányokhoz ilyen rosszul. A ROSSZ VÉLEMÉNYT KIZÁRÓLAG MAGUKNAK KÖSZÖNHETIK!
 
Egy példa a cigányokról: amikor jövök haza a melóból, a cigány szomszéd állandóan [más-más, valószínûleg lopott] autót árul.
 
Ezen felül, nagyon gyakran használnak kést, leszarva a következményeket."
 
Buba 27.3.2004 21:00:
"…Kiszolgálóként az egyik bolt hátsó szobájában írásban fel volt tüntetve, hogy ha cigányok  jönnek a boltba, akkor a csengőt meg kell nyomni, hogy minden dolgozó tudjon a dologról, és felkészüljön rá… "
 
d20 28.3.2004 17:57:
"Mielőtt dolgozni kezdtem volna, mint eladó, semlegesen viszonyultam a cigányokhoz. Ez nem így van ma már, köszönhetően a "jó" viselkedésüknek. Az a mód, ahogy az eladókkal üvöltözek és ahogy beszélnek, bizony igencsak sok kívánnivalót hagy maga után. … ilyen soha nem történt fehérekkel!"
 
Mies87 28.3.2004 18:36
"Bizony a romák azok, akik megpróbálják elkérni a mobilt.
 
Szomorú, de igaz, hogy a múltkor is rám próbáltak tukmálni egy lopott CD-játszót, aztán amikor nem kellett, jött a duma, hogy "hadd telefonáljak a telefonoddal!"
 
Igencsak félelemmel sétálok mindig el cigányok mellett, mert általában dohányt, pénzt vagy mobilt tarhálnak.
 
És nem vagyok rasszista."
 
plli 28.3.2004 18:45:
"Pár hónappal ezelőtt egy este egy lokális bárban üldögéltünk. Pont rendelés után voltunk, amikor 5-6 cigányból álló társulat akart bejönni. A kidobóember nem engedte őket, és arra hivatkozott, hogy a múltkor, amikor cigányokat beengedtek, azok finoman szólva a többi vendég terhére voltak (pl. szétverték a berendezést). A cigányok nem adták fel, és kérdezgették, miért, miért? Egy fél órát magyarázta a kidobóember, miért. Amikor már századszor elmondta ezt, az egyik cigány berontott a terembe, és elordította magát rossz finnséggel, hogy "mindenki, aki nem akarja, hogy cigányok bejöjjenek ide, jöjjön ki velem a térre verekedni!"
 
Miért kell egy ilyen egyszerû dologból is rasszistát csinálni? Miért nem lehet megérteni, hogy ha rossz fát tettünk a tûzre, akkor vállalnunk kell a következményeket, és várnunk arra, hogy feloldják a kitiltást? A dologból a cigányok persze azt hozták ki, hogy a kutúrájuk miatt tiltják ki őket. A kérdéses roma bekiabálása  se igazán járult ahhoz hozzá, hogy a belépési tilalmat mihamarabb feloldják."
 
aple 28.3.2004 19:53:
"Nekem se rossz, se jó tapasztalataim nincsenek a romákkal, de egyszer egy kedves történetet hallottam egy rendőrtől. Egy cigány lopás miatt bevittek kihallgatni az örsre. Eközben egyszer  a kihallgató tiszt egy másik szobában járt papírokat keresgélni. Végül a cigány nyakába pénzbüntetést varrtak, és elengedték. Nem sokkal ezek után hatalmas KURVAÉLET kiáltás hangzott fel a szobából: miközben a kihallgatótiszt a másik szobában járt, a cigány ellopta a mobiltelefonját.”
 
lilnasreen_ három, hihetetlen rossz helyesírású hosszászólása következik 28.3.2004 20:01-től, felsorolva a ballibsik által sokszor hangoztatott "érveket" (lásd pl.: a magyarok sem magyarok genetikailag, hanem “kevert” nép stb.):
 
"Miért ilyenek a finnek? Hiszen a finnek legnagyobb része is Svédországból, Németországból vagy Oroszországból jött. Ha éppen nem lapp.
 
A romáknak lehetőséget kellene adni, hogy dolgozhassanak!
 
A romák fantasztikus emberek. Törődnek az emberrel és hûségesek."
 
R-B   29.3.2004 03:00:
"Ugyan mikor és hol találkoztatok ti, áldozatok, a kirablóitokkal? Éjjel 2-kor? Bizony, a munkában levő, rendes romák nem fognak éjjel 2-kor az utcán lebzselni!

ROMA VAGYOK, ÉS ERRE NAGYON BÜSZKE. AZT AJÁNLOM A RASSZISTÁKNAK, AKIK KÉSZEK MEGHALNI A HAZÁJUKÉRT: TEGYÉK EZT MOST!"
 
paharasisti ("büdös rasszista") 29.3.2004 07:38 válasza erre:
"Bizony engem fényes nappal raboltak ki cigányok. A haveromat is. A harmadikat megverték, és aztán rabolták ki. Az idős rokonjaimat meg kirabolták, miközben az egyikük feltartotta a tulajdonosokat mindenféle asztalterítők mutogatásával.
 
És ha tényleg cigány vagy, menj és gondolkozz el azon, hogy nem véletlenül a ti hozzáállásotokkal van a gond? Hiszen már 500 éve próbáltok integrálódni, teljesen eredmény nélkül, a francba!"
 
heimoveli 29.3.2004 10:42:
"Igaz történet a 80-as évekből. A barátom svéd hajón szolgált mint őr és látta, hogy egy fiatal cigány fiú hogy ver szét egy nyerőautomatát, hogy kiszedhesse belőle a pénzt. Amikor a cigány látta, hogy kiszúrta az őr, elfutott, de aztán elkapták pár emelettel alább. A fiú azt mondta, ártatlan; erre a haverom rákérdezett, hogy akkor miért futott el. "Lehet, hogy a cigány természetem!"-volt a válasz. Úgy ám."
 
Hai_sie válasza a cigány R-B fentebb idézett (29.3.2004 03:00) beszólására, 29.3.2004 11:30:
"Ne kiabálj [arra utalva, hogy R-B nagybetûket használt, ami a Neten kiabálásnak felel meg], nagy (?) férfi (?). Nem nyírjuk ki magunkat, mert akkor senki sem fogja megvédeni az országot a magatokfajta multikulti-fanoktól. Ezen felül magadtól is megvédünk, de ezt valszeg úgy sem érted meg, mert túl bonyolult neked.
 
1939 és 1944 között az országunkat büdös, büdös "rasszisták" védték, akik nem nézték jó szemmel a külföldi agresszorokat. Köszönd meg szépen nekik, hogy, áldozatvállalásuk következtében, te is idehányhatod a szarodat.
 
Ami meg a cigányokat illeti : az apám, vagyis inkább az általa képviselt cégtől, cigány rabolt, késsel fenyegetve. Nagyon sokszor "felejtettek el" fizetni abban a hotelben, ahol az ismerősöm dolgozott.
 
Bizony, sajnálatos, hogy a 99% lejáratja a maradék 1%-ot is… Valamire azért csak épülnek az általánosítások."
 
kyfootti 29.3.2004 11:55:
"Több, mint 30 éve vagyok a világon; eközben egyetlen egy jó tapasztalatom nem volt a cigányokkal kapcsolatban.
 
Pár példa: stoppoltunk, és megállt két cigány. Mivel nem vagyunk rasszisták, beszálltunk. Az elején normálisak voltak, később azonban arra akartak rávenni bennünket, hogy fizessünk annyit, mint ha taxiban ülnénk, vagy menjünk el velük. Nagyon szívóztak, minden áron annyi pénzt akartak, mint a taxisok, a közismerten ingyenes stoppolásért.
 
Másik példa: az előző helyen, ahol laktam, a szomszédban cigánycsalád volt. Szavakkal nem lehet leírni az lármát, amit csináltak. Említettem nekik, hogy nem kéne, de valahogy soha nem hagytak fel a lármával - nem ragadt meg a fejükben. Lehet, hogy hetenként egyszer kellett volna nekik szólnom? Az autót állandóan a bejárat elé parkolják le, és nem a saját parkolóhelyükre, ami 30 méterre van. A szemetet és az egyebeket kidobálták az erkélyről a ház elé [ugye mindenki látta a Székesfehérvár hírhedt Rádió utcai lakótelepi házairól  készült fotót? Ismert, ugye?] Egyszer majdnem engem is telibe kaptak egy szemeteszacskóval, amikor kutyát sétáltattam.
 
Harmadik példa: a cigánycsaládok lányai állandóan tarhálnak: egyszer egy tizest [eurót], egy ötöst, máskor azért, hogy vigyem el őket a városba, és persze ők kurvaanyáznak, ha nem teljesíted a követelésüket.
 
Ha meg is becsülik a szüleiket, bizony semmiféle megbecsülést nem mutatnak más emberek iránt - mondjuk úgy, szarba se veszik őket.
 
Persze ilyen dolgokba bármikor, bárhol, bármilyen emberrel kapcsolatban belefuthat az ember, de én, sajnos, kizárólag cigányokkal kapcsolatban tapasztaltam ilyet."
 
 
elsa85 29.3.2004 13:09:
"Kis településen lakom, ahol kb. 20 cigány él. Bizony, róluk sem lehet sok jót mondani. Szinte mindet felismerem, és amikor láttam őket, mindig valami rosszat csináltak.
 
Például, a már az alsó tagozatban a roma fiú verte a nála kisebb lányokat, pusztán azért, mert pl. az rá mert nézni [emlékszünk az előző cikkben idézettekre, amelyek szerint az ember jobban teszi, ha kerül mindenféle szemkontaktust a cigányokkal, ha nem akar úgy járni, mint Pori finn város piacán az a finn, akit a cigányok lelőttek, mert nem akart tüzet adni nekik?] Ugyanennek a cigány fiúnak a nővére megverte az egyik ismerősöm. A szüleik sem jobbak: legalább 70-nel hajtanak a városban [Finnországban 40, ill. 30 km-es sebességkorlátozás érvényes lakott területen belül], és ami a legorsszabb, amikor dugó van, akkor a járdán közlekednek.
 
Egyszer éppen egy boltban voltam, amikor egy cigánycsalád vagy fél órán keresztül ott üvöltözött szegény kasszáslánnyal, hogy hozzon nekik még ezt-azt. A családban voltak életerős 10-15 éves gyerekek, de valahogy túl lusták voltak őket küldeni a pénztáros helyett.
 
Legalábbis ott, ahol én lakom, MINDEN EGYES cigány ilyen elfuserált viselkedésû. Egyetlen egy sem dolgozik."
 
m1es ("férfi") 29.3.2004 14:31:
"A cigányok nem végzik el a sorkatonai szolgálatot, vagy ha mégis, abban sincs köszönet. Aztán meg persze nem dolgoznak, vagy ha igen, akkor is csak a tisztességes finnek elől veszik el a munkalehetőséget."
 
 
Piippola 29.3.2004 16:09:
"Ezekben a cigánytörténetekben sok igazság van. Az import négerek [Szomáliai "menekültek"] sem érnek fel hozzájuk, ami a kétes hírnevüket illeti. Például szomáliai, másokat baszogató emberek már jó ideje vannak Helsinkiben, még sincs az embereknek olyan rossz véleményük róluk, mint a cigányokról.
 
Senki sem mondja azt, hogy minden cigány rossz, csak azt, hogy a legnagyobb része ilyen."
 
stampade 29.3.2004 16:09:
"Számokat akarok, számokat. A cigányok hány százaléka tanul tovább az általános után? Egyáltalán, hány fejezi be azt? Mekkora a cigányok munkanélküliségi rátája, és a dolgozók közül hány százalék végez fizikai munkát? Vannak-e cigány földmûvesek, erdészek, cső- és villanyszerelők?"
 
truth_hurts 29.3.2004 16:13:
"Bizony, nem sokaknak van a cigányokról bármi pozitív tapasztalata. Nagyon sok ismerősöm, haverom és rokonom esett rugdosás vagy késelés áldozatául, amikor a dohány-, ill. pénzlejmolást elutasították. Bizony, az ilyen esetekre az ember nagyon emlékezik, és igazán természetes, ha az ember "figyelmezteti" a többi embert, a saját esetére utalva - ez bizony teljesen természetes védekezési eszköz! Bizony ez nem szép a rendes cigányokkal szemben, de hát ez van. Na és, felmerül a kérdés, hogy a bûnesetek hány százalékát követi el cigány. Ami azt illeti, igencsak félek a nagy cigánycsoportoktól, ha egyedül közlekedem."
 
tietoa ("infó") 30.3.2004 11:30:
"A cigányok közt van rendes is - kb. 1%. Kérdezzétek meg a rendőrt, a szociális munkást vagy az orvost, hogy egy átlagcigány hogy viselkedik. Nekem 7 évnyi tapasztalatom van velük ilyen téren, így tudom, mit beszélek."
 
Joku2 ("valaki2") félcigány borzasztó egybe- és különírási hibákkal megtûzdelt írása, 30.3.2004 15:07:
"Közbe kell szólnom. Romakultúrában nevelkedett félroma vagyok. A romákba mélyen beivódott a többség általi kirekesztettség érzése, és ezt nem könnyû elvenni. A dolog kb. az orszok finnek általi gyûlöletéhez hasonlítható. [Ugye emlékszünk az első cikk Palapan Killi népdalára, amely ezt a két népcsoportot nevezte a fő ellenségnek?] Okait ugyan nem tudjuk, és ha valakit megkérdezünk, miért utálja a romákat, mellé fog beszélni.
 
Sok roma próbál tanulni, de aztán beleütközik abba, hogy romákat nem alkalmaznak a munkaadók. Emiatt egy idő múlva nem is próbálnak munkát keresni. A rossz tapasztalatok nem csak abból állnak, hogy lecigányozzák őket párszor a suliban, hanem az egész életen át tartó megbámulásból és (rejtett) kitaszítottságból. Amikor valami eltûnt, mindig először engem vettek elő, hogy kihallgassanak…
 
[…]
 
Azon a véleményen vagyok, hogy ha a romák iskolázottságát megnöveljük, akkor lehet kezdeni valamit, de ahhoz 2-3 generáció kell."
 
Onneton_79 ("boldogtalan 79") 30.3.2004 16:08:
"A saját tapasztalataim a cigányokról: én egy cigány fiúval jártam. Egyszer szinte teljesen oktalanul úgy megharagudott rám, hogy úgy összevert egy súlyzórúddal, hogy elvesztettem az eszméletemet!
 
Sokszor megpróbáltam dobni a srácot, higgyétek el! Nem volt könnyû! Amikor végül elhatároztam, hogy nincs tovább, a rokonságával betört a lakásomba, és összevert. Az egyedüli menekvés az volt, hogy otthagytam az adott települést!
 
Miközben a fiúval jártam, sokmindent láttam abból, mint csinálnak a cigányok. Rémisztő volt.
 
Lena7: ha erre azt mondod, hogy előítéletes vagyok, akkor igencsak beteg vagy."
 
 
Tohtorismies ("doktor") 30.3.2004 18:14:
"Csodálkozom, hogy sokan azt mondják, nincs az emberfajták között kulturális különbség. A zsidók, kínaiak, japánok, indiaiak mind vitték valamire idegen környezetben is.
 
Ott vannak ezzel szemben a cigányok. Tud valaki említeni akár egyetlen egy országot, ahol sikeresek lettek, szemben a fenti embercsoportokkal? Sajnos, ilyen nincs. Mindenhol ugyanúgy kezelik a cigányokat. Lókupecság és a bûnözés az, amit csinálnak."
 
Mie_Ite ("én magam") cigánybarát, zsidókat sajnáltató, finnező beböfögése 30.3.2004 21:50:
"Sajnos az indiaiak vagy a zsidók előmeneteleét sokan hátráltatták… Sajnos a rasszistáknak nem kell igazi ok a gyûlöletre, ő maga talál ilyet. Az alapján elítélni, hogy valaki egy adott népcsoporthoz tartozik, mert mondjuk történelmi bûnöket követett el (ilyenek a németek vagy a Vörös Khmer) vagy mert az embernek rossz tapasztalatai vannak velük, bûn. Ha az egész családom bûnöző lenne, akkor sem lenne szabad ENGEM kirekeszteni és kitiltani a boltokból, bárokból vagy az emberek szívéből.

Finn vagyok, Franciaországban lakom immár 5 éve és külföldi származású francia férfivel járok. Szerencsére  Franciaország elismer bennünket teljes értékû franciáknak. Itt még egyszer sem baszogattak a nacionalisták, bár a népem [a finn] bizony iszákos hírében áll…"
 
Juristi26v reagálása ennek  a hozzászólásnak az utolsó bekezdésére, 30.3.2004 22:39:
"Jaj, szent együgyûség. A finn tövényekben hol van kirekesztés? Ébredj már fel! Franciaország sokkal rasszistább (nők, kisebbségek), mint mi, finnek.  A szabadság, egyenlőség és testvériség jó nagy vicc arrafelé. Nálunk az elit iskolákba bárki bejut. Nem úgy, mint Franciaországban, ahol a muszlimoknak ez sokkal nehezebben megy. Ébredj már fel, neohippi!"
 
AnteeksiVain ("bocsánatot kérek") 31.3.2004 00:48:
"Semmiképp nem akarok rasszista lenni, de a romákkal szemben nem lehet az ember nem rasszista. Kis városból vagyok (kb. 20 000 lakos) és a romákkal kapcsolatos tapasztalataim kizárólag rosszak. Az itteni romák jó példáját adják a romáknak általában.
 
Arra panaszkodnak, hogy nem engedik be a bárokba. Egyszer egy ismerős kidobóember beengedett egybe egy fiatal romát  és 5 perc múlva már állt odabent a bál. Nem is volt a verekedésnek nemcigány résztvevője. Erről ennyit.
 
Grillesnél dolgozom. Nagy csoportokban, nagy hangon, másokat irritálva nyomulnak be, baszogatják a munkámat, bár azt jól csinálom, köszönöm. Azt írják a cikkben, hogy azt tanítják nekik, hogy tiszteljék az idősebbeket. Hát nem tudom, maximum a saját időseikről lehet szó, de senki másról, pláne nem fehérekről.
 
Egyik rokonomat úgy megverte egy cigány, hogy kórházban kötött ki. Ment haza egyedül, egy roma belekötött, mert nem adott dohányt. Védekezett természetesen a rokonom, aminek az lett az eredménye, hogy egy hét múlva a szemétládának az egész rokonsága felkereste őt. Na, így mûködnek a cigányok.
 
Ha azt akarjátok, hogy normálisan kezeljenek benneteket, akkor próbáljatok meg ti is úgy viselkedni!!"
 
pennanen 31.3.2004 00:50:
"Vannak jók és rosszak. Amikor a cigányokról / romákról beszélnek, a gondolatok azonnal negatívak. Ezen egyáltalán nem csodákozom: mindig és mindenkor csak a bûnözés. Ezt mindenki tudja, és nem is nagyon lehet védeni; de ebben a cikkben sem lehet tényeket írni a cigányokról, mert akkor nem nyomtatnák ki.
 
Szemét egy nép. Egyetemi tanulmányok, na persze. Talán ha 10 cigány végzett el főiskolát. Még a finnek sem kapnak normális munkát diploma nélkül, akkor meg mi a faszt akarnak a cigányok?
 
A rendőrség nem foglalkozik a cigányokkal. Az utcák tele vannak velük és a bûnözésükkel, és a helyzet csak romlik. Több pénzt a rendőrségnek, és törvénymódosítást! És ez nem rasszizmus, mert ez mindenkire vonatkozik. Például az aránytalanul kicsi, általában pénzbüntetésüket át kellene váltani közmunkára. Nyáron füvet kell nyírni, télen meg havat lapátolni. A bûnözők büntetése aránytalanul kicsi!
 
A cigányokban nem lehet megbízni vagy velük üzletelni. Rögtön lop, vagy valami más bûnt csinál. A kés állandóan velük van, na ez is mutat valamit… be is fejezem…"
 
Wonkala 31.3.2004 14:40:
"Gyakorlatilag nagyon mélyre kell ásnunk a cigányok között, hogy pár dolgozó embert találjunk. Én régebben egy GSM operátornál dolgoztam, és, ökölszabályként, a cigányok kb. 80%-a nem fizette a számláját. Amikor aztán lekapcsoltuk az előfizetésüket, jöttek a fenyegetések és a súlyos testi sértések, egy-két gyilkossággal megfûszerezve. Ennyit erről.
 
Sajnos ugyanezek a tapasztalataim a szomáliaiakkal kapcsolatban is. Talán a legjobb az lenne, ha mindkét népcsoportot Svédországba exportálnánk, hadd élvezzék  a magasabb szociális segélyt."
 
Aivan ("így van") 31.3.2004 15:23:
"Nem akarok általánosítani, de… A haverom pénztárcáját cigány lopta el. Egy pizzériában egy nagy csoport cigány nem akart fizetni, és nem először.
 
Az osztályunkban volt egy normális cigánylány. Nem folytathatta az iskolát, bár szerette volna, mert a szülei megtiltották neki…"
 
Kysymys ("kérdés")31.3.2004 16:48:
"Utoljára, amikor cigányokkkal beszéltem, narkót próbáltak eladni nekem. Éppenséggel nem javította a róluk kialakult képem. Az anyám nővérként dolgozik egy kórházban. Egyszer egy öreg cigány néni volt náluk, aki megkérte az ápolókat, hogy ne engedjék a közelébe a pénzsóvár rokonait. Mégiscsak jöttek a rokonok, és amikor nem engedték be őket, késsel fenyegetőztek.
 
Ha valaki roma olvassa ezt, megkérdezném, miért van az, hogy oly sok ide írónak ilyen rosszak a romákkal kapcsolatos tapasztalatai? Rasszista vagyok, mivel az én, ill. a haverjaim személyes tapasztalatai miatt nem bízom bennetek?"
 
makkara ("kolbász") 1.4.2004 19:30:
"Nekem egyáltalán nincs pozitív véleményem a cigányokról. Üzletben dolgozom, és amikor belépnek, akkor maximálisra emelkedik a riadókészültség.  Az emlúlt 5 évben, miközben naponta jönnek cigányok a boltba "vásárolni", talán ha két-három cigány volt az, aki NEM próbált meg lopni.
 
A Jyväskylä-i éttermekben már felkészülten fogadják őket. Van azért még pár bár és kocsma, ahova beengedik őket; na, ott olyan szombat esténként, mint ha orosz rulettet játszanál."
 
liinumus 1.4.2004 23:23:
"Próbáltam nem kirekesztően visoznyulni a romákhoz. Sajnos, a legnagyobb részükkel kapcsolatos élményeim neatívak. A roma lányok pénzt meg dohányt lejmolnak, és ha nem ad az áldozat, akkor a futatójuk / haverjuk jól megveri azt. Dolgoztam boltban is; na, valamilyen okból a cigányok viselkedése egyforma: üvöltöznek, sokszor fizetés nélkül próbálnak távozni. Számtalan esetben próbálnak lopni.
 
Egyszerûen semmi pozitív élményem nincs velük kapcsolatban. Egyéni, saját viselkedésükkel meg tudnák változtatni a róluk kialakult képet, de nem, épp ellenkezőleg - megerősítik azt! Lehet, azt gondolják, semmi vesztenivalójuk, úgyis mindneki utálja őket? Végül, üdv a rendes romáknak, belőlük is biztos akad."
 
Tyranneja (”zsarnokok”) 2.4.2004 15:54:
”Nagyon rosszak a tapasztalataim a cigányokkal, bárhol is fordultam meg Finnországban.
 
Az első tapasztalatom alsóban volt, amikor a kisegítőbe járó cigánylányok ”izélgettek”, csak azért, mert sötét a hajam. Elmondták, mennyire szégyellnek engem, valamint az anyámat, hogy nemcigánnyal házasodott össze [ennyit arról, hogy a cigányok mennyire kívánnak közösködni a fehérekkel!!!]. Miközben egy csepp cigány vér nincs senkiben a rokonságból! Ez négy éven át folyt. Gondolom megértitek, milyen ”jó” lehetett, különösen, hogy a tanítók nem mertek beavatkozni.
 
Hasonlóan, egy szintén kisegítős romafiú állandóan megpróbált tapizni és lesmárolni engem és még 1-2 másik lányt minden esetben, amikor sarokba tudott szorítani. Amikor megpróbáltam elmenekülni, a fent említett roma lányok elkaptak és nevetve tartottak fogva. Remek. Egyszer ez a roma fiú átdobott egy üvegajtón, amikor menekülni próbáltam. Tehát: szellemi és fizikai támadásoknak voltam kitéve a cigányok által sok éven keresztül, és ebben egyáltalán nem voltam hibás.
 
Ezután pár évig nyugtom volt, de aztán amikor munkába álltam, ugyanez kezdődött elölről. Lopások, átverések, baszogatások, hihetetlen felsőbbrendûségi érzés (mire fel?), fenyegetések. Ugyanekkor egy bizonyos cigány férfi megverte az egyik barátnőmet és annak a fiúját csak azért, mert a lány nem akarta megcsókolni a cigányt. Nem volt szép látvány; egész idő alatt ott voltam, láttam mindent, így nem mások által mesélt sztoriról van szó.
 
Ismertem három félig cigány tinit, és elmondhatom, hogy bûnöztek, ittak és agresszívak voltak már gyekekkoruk (8 éves) óta. Mindig attól féltem, hogy a nálam akkor 10 évvel fiatalabb, fent említett cigánylányok mikor, milyen irracionális indokkal támadnak meg engem.”
 
zelzel  3.4.2004 16:33:
”úgy gondolom, hogy a romák több  bûnt követnek el, mint mások. Az is idegesít, hogy sok roma, illetve szomáliai egyáltalán nem akar dolgozni. Ha nem sikerül az integráció, akkor, szerintem, a romákat vissza kellene küldeni Indiába, ahonnan jöttek.”
 
kaarlo123 3.4.2004 19:03:
”Bizony, a bûnözés a romák komoly problémája, ez biztos. Senki nem magán kívül levő roma nem tagadhatja ezt le.
 
2001-ben megjelent egy tanulmány, amely szerint a felnőttkorú roma férfiak 68%-a volt már büntetve bíróság által. Szörnyû szám!”
 
1976-- 4.4.2004 23:01:
”Pár évvel ezelőtt az YLE [a finn közszolgálati TV / rádió - tehát nem egy rasszista “zugtévé”] egyik vitamûsorában a romákról volt szó. Egy, fegyházakban vagy hasonló munkakörben tevékenykedő úriember elmondta, hogy a felnőttkorú roma férfiak 50%-a volt már börtönben. Szép szám.
 
Finnország egyik romák által leginkább lakott területén lakom, ahol a népsûrûséghez képest sok a roma. A párhuzamos osztályban sok (10 felett) roma volt. A legnagyobb része nem tudta befejezni a felső tagozatot, kettő ellen a rendőrök publikus körözést adtak ki még 18 éves koruk előtt, és egyikről sem hallottam azt, hogy dolgozott volna bármikor is. Az egész járásban egyetlen egy cigány van, aki dolgozik.
 
Engem is kiraboltak, és a haveromat is, persze tőrrel, péntek délután, mert nem volt hajlandó átadni egy 20 márkás [3 eurónak megfelelő] pénzt. Ahol nincsenek romák és tapasztalatok velük kapcsolatban, könnyen ugatnak rasszizmust, pedig bizony a ”rasszizmus” tényeken és tapasztalatokon alapul. A romák tehetnek arról, hogy utálják őket. Több száz év alatt képtelenek voltak beilleszkedni.”
 
Klaukkalainen 5.4.2004 13:45:
”Vajon miért van az, hogy a cigányok nem járnak iskolába, nem végzik el a sorkatonai szolgálatukat, fizetnek adót, dolgoznak, hanem fiatalon rokkantnyugdíjaztatják magukat, lopnak, csalnak mindenben. A lista vég nélküli. Remélem, hogy az állam valamikor közbelép. Éljenek meg a lókupecságból. Nem vagyok rasszista, kizárólag cigányellenes.”
 
Valtte_84 5.4.2004 15:23:
 ”Annak tudatában, hogy a romák 68%-a már volt büntetve, nem igazán lehet NEM naívnak és gyerekesnek nevezni azt, ha valaki amiatt nyafog, hogy igenis vannak a cigányokkal szemben előítéletek. Arra is kíváncsi lennék, hogy a romák hány százaléka végzi el az átalánost. Hadd utaljak arra, hogy egy ismerősömnek állandóan segíteni kell őket az egyes ûrlapok kitöltésében, mert még olvasni sem tudnak ! Hogy lehetséges ez, ha tekintetbe vesszük, hogy az általános iskola kötelező? [a PISA  szerint (is) Finnország oktatási rendszere világelső – tehát az sem igaz, hogy az oktatási rendszer csődje miatt analfabéták a finn cigányok. Nesze neked sokszor hangoztatott balliberális, fajvédő “érv”!]
 
Sokat beszélünk előítéletekről, rasszizmusról, ami jó dolog, de semmiképp nem szabad elfelejtenünk azt, hogy a realitásokról is tudnunk kell. Ami engem illet, sokfelé, sok kultúrában megfordultam a világban és magam finnországi svéd vagyok. Titokban jártam egy roma lánnyal (azért titokban, mert a romák nem engedik, hogy roma lányok fehérhez menjenek feleségül, és kapott volna ezért, ha kiderül), így, sajnos, első kézből tudom, milyen a világuk, és hogy a rossz hírük nem légből kapott.
 
Ami pedig a kisebbség ”elnyomását” illeti, volt egy eset, amikor a Petelius- és Kalliala-féle Rampe & Naukkis-szkeccseiből el kellett hagyni a romákról szóló részt, mert azt sok roma rasszistának tartotta? [Ugye, kedves magyarok, mi is jól emlékszünk még arra az esetre, amikor a South Park látszólag zsidókat kifigurázó Jewbilee epizódját (series 3 episode 9 - nagyon ajánlom ennek az oldalnak az elolvasását, mert nevetségessé teszi az adott epizódot leantiszemitázó bibsiket!), nem mutathatták be Magyarországon a zsidók ”érzékenysége” miatt????] Bezzeg a többségi nemzetet ki szabad figurázni mindenféle következmény nélkül!! Ezt nevezik egyenjogúságnak???
 
Aki a rasszizmus miatt hisztizik, igazán megnézhetné a romák munkanélküliségi, iskolázottsági és bûnözési statisztikáit!”
 
kiisselinaama 6.4.2004 04:30:
”Valaki [lásd: Mie_Ite, 30.3.2004 21:50] dícsérte Franciaországot. Nézzétek majd meg 25 év múlva, amikor muszlim többsége, azaz iszlám állam lesz. Biztos jó lesz a nőknek.
 
Valaki azt mondta, hogy igyekezzünk békében lenni a romákkal, fogadjuk el őket. Tegyétek ezt akkor is, ha a véres verejtékkel megszerzett javaitokat elrabolják a cigányok. Szeressétek őket. Nem olyan ez a dolog, mint ha az ember egy medvével vagy egy oroszlánnal akarna megismerkedni, és bár  az első pár próbálkozót felfalná a vadállat, tovább próbálkoznánk? Ahogy valaki ironikusan megjegyezte: ”Ne engedjétek, hogy a 99% a 100% jó hírét elrontsa!” Miért is verné az ember a fejét a falba.
 
Miért van az, hogy a cigányokat mindenhol utálják? Véletlen lenne? Még Koszovóban is, ahol a szerbek és albánok írtják egymást, a leggyûlöltebb népcsoport a cigány. Mind az albánok, mind a szerbek gyûlölik őket.
 
Egyáltalán nincs semmi pozitív tapasztalatom a cigányokkal. Amikor szinte naponta beléjük botlom, a reakcióik vagy semlegesek, vagy negatívak. Soha nem történt olyan, hogy pozitív lett volna.
 
Általában az általános viselkedésüket figyelem. Például, tegnap a buszban két cigány fiatal a buszvezetőtől gyerekjegyet kért, bár már 15-16 évesek voltak, amit ráadásul ők maguk ismertek el! Amikor a buszvezető nem adott el nekik gyerekjegyet, kitört a botrány. Aztán, amikor leültek, darbonként egy-egy dupla helyet foglaltak el, és akkor sem voltak hajlandóak helyet szorítani másoknak, amikor a busz már teljesen  tele lett – még akkor is két-két helyet foglaltak el. Sokszor látom őket a boltokban; nagyon kevésszer volt úgy, hogy mindennemû üvöltözés és botrány nélkül végeztek volna a vásárlással.
 
Az alsó tagozatban külső szemlélődő voltam. Amikor elegendően sok havert vertek meg a cigányok, megértettem, hogy jobb messze elkerülni őket. Egy eset kifejezetten megmaradt bennem. Egyszer iskolai sportverseny volt, és egy nagy cigánycsalád jelent meg a nézők között. A család férfitagja megparacsolta a legnagyobb fiának, hogy verjen meg 10 éves finn srácot, mert az állítólag meglökte a család egy másik gyerekét. Később a sértettet megkérdeztem, így történt-e. Nem. A cigány felnőttek azon nevettek, hogy a 10 éves áldozat mennyire beszart. Mire jó az a cigány felnőtteknek, hogy fehér gyerekeket egrecíroztatnak? Beteg dolog ez, és teljesen felesleges bármiféle kultúrára hivatkozni.
 
A felsőben a cigány tanulók sokat lógtak a suliban, illetve baszogatták a tanárokat. Gimnáziumba egy se ment, és a sorkatonai szolgálatot is csak egy kezdte meg, de az se sokáig maradt. Természetesen sem a hadsereg tisztképzőjében (AUK), sem a tartalékosok tisztképzőjében (RUK) sem láttam egyet sem.
 
Most egyetemre járok már két éve, ahova mindenféle országból járnak emberek és kifejezetten nemzetközi a hangulat. Kb. 10 000 ember jár ide; közülük egyetlen egy sem cigány. A város másik egytetemén, ahl sokat megfordulok és ahova 15 000 hallgató jár, szintén soha egyetlen cigányt nem láttam.
 
Soha nem láttam cigány eladót, kiszolgálót, munkást, buszvezetőt, sehol. Mit csinálnak akkor ezek az emberek? [Hannu] Karpo ”Karponak mondanivalója van”-sorozatának  egyik régi epizódja jut az eszembe, ahol ingyen egy házat adtak cigányoknak, ráadásul minden rezsit az állam fizetett. Kétszintes családi ház volt. Az egyeten dolog, amit a cigányok mondtak, ez volt: ”Ez túl kicsi”, ”Túl messze van a boltoktól”. Semmi ”köszönöm”. Karpo megkérdezte, miért kicsi. Az volt a válasz, hogy a felső szintet nem lehet használni, mert a férfiaknak nem szabad takarítaniuk, a nők meg nem mehetnek fel a felső szintre, mert a cigány kultúra ezt megtiltja.
 
Finnország csak az utolsó 100 évben lett fejlődő országból gazdag ipari nagyhatalom. Mások segítsége és mindenféle komolyabb természeti erőforrás vagy kincs nélkül, hideg és sötét országban, ahol semmi sem terem úgy, mint délebbre. Miért van az, hogy egyesek állandóan a múltat, a kultúrát hibáztatják a jelenlegi elmaradottságukért? Nem kéne a tükörbe nézni? Szánalmasnak tartom, hogy mi, finnek, így engedjük kihasználni magunkat és a rendszerünket. Ha egy finn elmegy bizonyos országokba és ott a saját törvényei szerint él, akkor megölik, és még talán a holttestét is meggyalázzák és kidobják. Finnorszában nem is szabad beszélni a dologról anélkül, hogy az ember meg ne kapná a rasszista címkét.
 
A cikk bizony propaganda volt. Mi lenne, ha legközelebb mondjuk az ellentettjéről írnánk egy propagandacikket, mondjuk a jól viselkedő, magasan kvalifikált rasszistákról? Mi lenne, ha azokról írnánk, akik fenntartják a szociális rendszert, és azokról, akik munkakényszer bevezetését szorgalmazzák? Azokról, akik azt akarják, hogy mindenki maga keresse meg a kenyerére valót ahelyett, hogy a szorgalmas, dolgozó embereken élősködne? Azokról, akik meg akarják szüntetni az ebben a cikkben bemutatott kultúrát?
 
Ilyen biztosan nem történik. Ha ez lenne, hatalmas botrány kerekedne belőle. A jelenlegi liberalizmus ugyanis csak azt fogadja el, aki ugyanazon a véleményen van. A többieket rasszistáknak és rosszabb embereknek bélyegzik. ”
 
jennajeeee  7.4.2004 20:30:
"A gyûlölet csak nő az irányotokban. A cigányokat mind be kéne börtönözni Suomenlinna [Helsinki régi védővára] barlangjába és elégetni. Arra persze figyelve, hogy a hamutok ne szennyezze be a környezetet. Tudom, csúnyán hangzik, de vállalom. "
 
jennajeersz 6.4.2004 10:06:
"Bizony igaz az, hogy általános a rasszistának nevezéstől való félelem. A rendes beszélgetésnek gátat szab ez - bármilyen nyíltabb gondolat a romákról, külföldiekről stb. azonnal szélsőjobbos jelzőt kap. A kritikáról nem is beszélve.
 
Arról pedig, hogy Finnország erősen rasszista ország: észrevettem, hogy nálunk az ázsiaiakat senki sem utálja, épp ellenkezőleg - becsüli. Ebben a rasszista és magába zárkózó orzágban? Esetleg oka ennek az, hogy normálisan viselkednek és doloznak?"
 
 
dimitrilaulaa 6.4.2004 14:09:
"Nevetnem kell amikor olvasok egyes beírásokat. … A romáknak meg kell érteniük, hogy Finországban a finnekhez kell igazodni, és nem a kőkorszakban élünk egy lókupec-társadalomban. És bizony kár, hogy Hitlernek nem sikerült véghez vinnie a tennivalóit. :D"
 
dragon5  6.4.2004 17:26:
"Hitler szörnyû volt, de vajon hány rendes finn maradt volna életben, ha valóban sikerül elgázosítania minden finnországi cigányt? Bizony, sok késelést és megerőszakolást megtakarítottunk volna!"
 
niiiiiiiiiinpa 6.4.2004 21:01:
"Na, én és a húgom olyan 12 évesek lehettünk, és az új mobiljainknak örültünk (kb. akkor jöttek ki azok a piacra.) A sarok mögött aztán volt is pár roma, akik ránkparancsoltak, hogy adjuk kölcsön a mobiljainkat. Azt mondtuk, nem. A válasz: akkor elvesszük erővel, és tőr is van nálunk. Persze a mobilokat elvették, és anyánk mérges volt :/

Nekem semmi bajom a romákkal, ha befejezik ezt a játékot. A fehéreknek is megvannak a maguk hibáik, de még sem kell félnem attól, hogy megszabadítanak a mobilomtól / a pénzemtől / az életemtől, ha fehér jön szemben.
 
loather 7.4.2004 11:52:
 "Nekem sincs semmi pozitív tapasztalatom a cigányokról. Nem vagyok amúgy rasszista, csupán a cigányokat nem szeretem.
 
Amikor kicsi voltam, egy cigány halálra késelte a szomszéd gyereket, ami után a településünkön egyáltalán nem láttunk cigányt, vagy ha igen, akkor is nagyon gyorsan elszeleltek.
 
A helsinki-i alagutakban többször is gondba kerültem a cigányokkal. Mindig valami kellett nekik: mobil, pénz stb. Ha barátian nemet mond az ember, akkor azonnal jönnek azzal, hogy akkor megölnek.
 
Elegem van a cigányokból. Saját maguknak köszönhetik a "jó" hírüket."
 
8Samurai 7.4.2004 23:21:
"Meg kell mondanom, elképeszt az, ahogy itt írnak az emberek. Finnország kis ország, de bizony ide is írkálnak idióták. Az igaz persze, hogy a romáknak is be kell illeszkedniük, de amíg a többségi nemzet ilyen… Nem csodálkozom azon, hogy Hitler ilyen nagy hatalomra tett szert. Egy faj, egy kultúra - ez a vélemény még mindig aktuális Finnországban.”
 
dragon5 válasza 8Samurai fenti böffentésére 8.4.2004 00:57:
"Hitler szörny volt, ahogy már régebben mondtam. Borzasztó lett volna, ha rendes romákat is gázkamrába küld. Ellenben bizony a halálbüntetés visszaállítása mellett vagyok, még akkor is, ha néha bûnteleneket is elítélnek. És bizony az is igaz, hogy a romák között annyi a rendesek százalékaránya, mint a halálra ítéltek között a bûnteleneké."
 
urpo99 8.4.2004 01:12:
 "Mi a közös a fekete bőrkabátban és három dühös rendőrkutyában? Mindkettő jól mutat egy cigányon."
 
roturealisti ("faj-realista") 8.4.2004 18:11:
"Biztonsági őr vagyok boltokban, így tapasztalat beszél belőlem. A nyakon csípett tolvajok harmada roma, harmada külföldi és csak harmada finn. Ebből mit lehet leszögezni?"
 
roturealisti ("faj-realista")  8.4.2004 18:22:
"Helsinkiben az össszes bőnesetek 27%-át külföldiek követték el. A TV-hírekben láttam."
 
edi222 "jennajeeee" 07.04.2004 20:30 alatti beírására válaszol (pocsék finn helyesírással); 9.4.2004 09:08:
 "Nevetséges, hogy milyen acélos nagyfiúk vagytok a számítógép előtt,  rasszisták. Aztán ha szembejön a roma???"
 
O sku63  válasza edi222 épp most idézett válaszára; 9.4.2004 10:23:
 "Hát ez bizony igencsak agresszív hozzáállás. Nem csoda, hogy félnek a cigányoktól az emberek. Ami pedig a késelést illeti, bizonyám az is jön. Nehogy már azt mondd, hogy nincs nálad kés, amikor az utcán vagy!"
 
-kokenut- ("tapasztalt") 10.4.2004 12:13:
"Többek között Belgiumban is éltem, ahol olyan területen voltam, ahol több volt a színesbőrû, mint a fehér. Tehát, hozzászoktam a mássághoz. Mindenféle embert ismerek, és sajnos az egyetlen embercsoport, amit igyekszek elkerülni, a cigány.
 
Nagyon sok cigányt ismerek; gyerekkoromban volt 3 cigány barátom is. Most közülük kettő börtönben ül, a harmadik meg sötét dolgokat mûvel. Ami pedig a tapasztalataimat illeti: fényes nappal három rablási kísérlet, számtalan mobil/pénzkunyerálás, amely mind üvöltözéssel zárult, 2 verekedés, ahol a cigányok részéről feltûntek a kések is, és amelynek oka az volt, hogy nem akartunk lopott árut venni.
 
Mobiltelefonok eladója is vagyok, és nap mint nap szembesülök a boltban a viselkedésükkel. Nem csodálom, hogy az emberekben növekszik a rasszizmus az irányukban. A helyzet javítását a kisebbségnek kell kezdenie."
 
Suomineiti ("Finn kisasszony") 11.4.2004 22:39:
"A finneknek nem kellene Hitlert magasztalniuk, végül is, bennünket, mongol eredetûeket, szintén el akart gázosítani. Csak akkor kezdett el gondolkodni azon, hogy valóban mongolok vagyunk-e, amikor hasznot hajtottunk neki."
 
Felix-Steiner  válasza Suomineiti előző beírására, 13.4.2004 14:05:
"Ostobaság. A finneket a Stölz-i SS-akadémián oktatták és finneknek össze volt szabad házasodniuk németekkel. Ez például a franciáknak és az olaszoknak nem volt engedélyezett."
 
VeniVidiVici79  14.4.2004 13:38:
"Mindenkinek joga  arra, hogy leírja anélkül a negatív, tapasztalatokon alapuló véleményét, hogy rasszistának bélyegezzék. Valamilyen FURCSA módon az eddig hozzászólók döntő többségének neatív a véleménye a romákról.
 
Ha már erről a FURCSA okról szó esett, talán a romáknak tükörbe kellene nézniük jó hosszan, bár valszeg nem nagyon segítene. A romák a hírüket kizárólag azzal szerezték, ahogy viselkednek.
 
Ha az ember megnézi a kimutatásokat, bizony látja, hogy a romák körében a bûnözés és az iskolázatlanság olyan mértékben van jelen, mint az Édenben a rózsák.
 
Végül, szeretnék idézni Paasikivi-től [1946 és 56 között Finnország államelnöke]: "A bölcsesség kezdete a tények figyelembe vétele.""
 
Kielipuskuri 14.4.2004 21:51:
 "A cikkben sztereotípiákat láthattunk a mostani romákról. Amikor legközelebb elveszik a mobilodat vagy leszúrnak, kérdezd meg magadtól: ez Allan volt, a nagyszerû üzletember, Dimitri, a táncmester vagy a fantasztikus újságíró Miriam [három cikkbeli meginterjúvolt]?"
 
_Peter_ 19.4.2004 04:25:
"Ha a Gallup közv. kutatást végezne, kiderülne, hogy a válaszolók 85-95%-a cigányellenes. Ha ugyanezt a szomáliaiakkal kapcsolatban tennék, én olyan 30%-os arányra tippelek. Az ázsiaiakkal szemben táplált [nem létező] ellenszenvvel meg nem is érdemes foglalkozni.
 
Szerintem ezek a számok kb. találók, és segítik megérteni, hogy mit akarok mondani. Miért van az, hogy ez a "rasszizmus" nem irányul az ázsiaiak ellen? Még a szomáliaiak is elkezdtek beilleszkedni az elmúlt 10 év alatt és azt hiszem, hogy a finnek is egyre jobban elfogadják őket. Nem furcsa az, hogy csak a romákat utálják? Bizony igaz az, hogy "ki mint veti ágyát, úgy alussza álmát". És bizony itt arról van szó, hogy a romák igencsak rossz bőrben tartják az ágyukat.
 
Helsinkiben élek. A szomáliaiakkal kapcsolatban nem voltak különösebb gondjaim, vagy ha igen is, azokat elszigetelt esetnek tartom.
 
Nem úgy a romák. Ha a 95%-uk gyalázatosan viselkedik, vajon nem véletlen-e az, hogy kizárólag ilyen lepracigányokba botlottam eddig. Egész nap úton vagyok, egész Helsinkiben, így nagyon sok cigánnyal találkoztam már.
 
A kultúrák különbségét nagyra értékelem, mert sok pluszt adnak az országnak. A romák kultúrájában is biztos vannak nagyszerû dolgok. Csak azon csodálkozom, hogy miért ilyennek nevelik őket, és miért nem tudnak úgy viselkedni, mint a civilizáltak? Válaszoljatok:
 
- Miért nem fogadjátok el mások véleményét, ha az nem akar cigit adni; nem lehet, hogy ez abból fakad, hogy nincs neki?
 
- Miért nem becsülitek meg az időseket, ha azok nem a saját családotokból vannak?
 
- Miért kell kölcsönkérnetek ahelyett, hogy beszereznétek egy sajátot? Egyetlen fehér ember az utcán soha nem kérte kölcsön a mobilomat. Ha meg el is kérné, akkor is van nála SIM-kátrtya, hogy ne az én számlámat terhelje.
 
- Miért nem vagytok udvariasak, és miért parancsolgattok másoknak pl. a boltokban, és nem köszöntök meg semmit? Egyetlen egyszerû szó elegendő lenne.
 
- Miért üvöltöztök? Halkan is el lehet mondani, amit akartok. Értem én, hogy ha az ember fellelkesül, akkor növekszik a hangereje, no de mindig?
 
Íme pár pont, hogy miért nem vagytok annyira közkedveltek.
 
És erre a kérdésre sem kaptam választ: Ha olyan jó nevelést kaptok otthon, ez miért nem látszik meg akkor, ha nem vagytok otthon? Válaszoljatok, kérlek! Lehet-e ok az, hogy az otthonotokon kívül "szabadabban" akartok élni, mert otthon akkora a fegyelem?
 
Akarjátok, hogy az emberek gyûlöljenek benneteket? Biztos nem. Akkor meg miért nem változtattok azon, ahogy éltek? Elegendő lenne az."
 
mmusttalaine ("cigány") válasza _Peter_ fenti kérdéseire, 20.4.2004 02:45:
 "Hogy miért nem változtatunk azon, ahogy élünk? Miért változtatnák? Amikor a munkából hazamenve bemegyek a boltba, egy biztonsági őr rám tapad, és a kasszás is olyan pillantásokat vet rám, hogy "mi kell, a kurva anyád?". Nem csoda, hogy az embernek kedve támad üvölteni!"
 
DanAn válasza erre 20.4.2004 11:11:
"Azt kapjátok, amit rendeltetek. A kimutatások szerint az átlagcigány többet lop, mint az átlagfinn. Ennélfogva az, hogy őr ered a nyomotokba, igenis érthető. Az esélyegyenlőség és az idealizmus jó dolgok, csak nem szabad átesnünk a ló túlfelére!"
 
tarinaista 7.5.2004 10:06
"…
Roma család lakott mellettem, akikkel sok kapcsolatom volt. Rendes, jóravaló emberek voltak. A [roma] vendégeik egy része már nem annyira: a falra köptek és a lépcsőhában dohányoztak, még úgy is, hogy minden lakásban van erkély. Egyszer egy ittas roma a parkolóban őrjöngött, teljes hangerővel bömböltette a zenét, és az autók tetején táncolt. A következő pillanatban már a késével hadonászott nők és gyerekek felé, de szerencsére csak egy autó tetejébe szúrta azt be."
 
redeemer914576 16.5.2004 15:30:
 "Nekem is vannak külföldi barátaim mindenhonnan, csak cigányok nem, vajon miért? Csak nem azért, mert a cigányokkal való minden kapcsolatom kimerült fegyveres rablásokban?
 
Nem általánosítok, de bizony érdekesnek tartom ezt az egészet, mivel soha nem kaptam hasonló "tiszteletet" Finnország és a finn nép irány semmilyen másik kisebbségtől. A cigányok ezen hozzáállása tényleg veszélyes, különösen azért, mert könyörtelenül a maguk javára játsszák ki a törvényeket.
 
Senki sem meri jelenteni az ellenük elkövetett bûnöket, mert fél a bosszútól. Talán nem véletlen ez, mivel az utóbbi időben a kések mellett a cigányok immár lőfegyvereket is előszeretettel használnak errefelé. Ha valakit megszúrnak, kapnak egy pénzbüntit és egy próbaidőt, azaz semmit, bár a bûncselekmény majdnem gyilkossági kísérlet. Plusz, a média tapsikál azoknak a szaros bíróknak, akik félnek a rasszizmus vádjától [és ezért nem mernek komoly ítéletet hozni].
 
UI. TI, AKIK AZ ELŐÍTÉLETEKRŐL BESZÉLTEK: NEM TUDTOK SEMMIT. A HELYZET TÉNYLEG NAGYON ROSSZ, ÉS EZEN NEM JAVÍTHATTOK ÚGY, HOGY BECSUKJÁTOK A SZEMEITEKET!"
 
rolle80  16.5.2004 15:39:
 "Én gyilkosságról is tudok, amelynek az elkövetői cigányok. És az államtól szoctámot kapnak azért, hogy aztán gyilkoljanak."
 
-saaga- 11.6.2004 11:00:
 "Konkrét esetek Helsinkiben, ahol egész életemben éltem, és soha egyetlen pozitív élményem nem volt cigányokkal.
 
Eset: Espa-n üldögélek, fényes nappal, erre jön egy cigány nő, és fenyegetve kérdezi, hogy van-e cigim. Mondom neki, nem sok, erre azt válaszolja "a kurva anyád, meg akarsz dögleni egy vacak cigi miatt??" Odaadtam neki a cigijeimet, erre eltakarodott.
 
Eset: a Forum előtt vagyok, romák megállnak mellettem, és megkérdezik, hogy juthatnak el a hajókhoz. A legjobb tudomásom szerint megpróbálom őket kalauzolni, de ez sem elég, mivel azt mondják "a kurva anyád te idióta, nem tudsz értelmesebben beszélni te fasz?". És az odavezető út meglehetősen egyszerû…
 
Eset: metróban ülök anyámmal. Az egyik állomáson beszáll egy népes cigánycsalád, sok 10-15 év körüli gyerekkel. Mind kezében ott az üveg. Ahogy leülnek, elkezdik baszogatni a mellettük ülő férfit, aki tiszteletteljesen válaszolgat.  Percen belül már az egész család mind szóban, mind tettleg (ökölcsapásokkal) őt bántalmazza. Az egész metrókocsi csak figyel, senki sem mer beavatkozni, félve a következményektől.
 
Eset: A barátom jön éjjel haza. Egy cigány leszólítja, és cigit kér. A barátom nem dohányzik; következésképp, kést kap a nyakába.
 
Több tucat ilyen eset esett meg velem, ill. az ismerőseimmel. Soha nem voltam kirekesztő, sőt, sokszor én magam vitatkoztam rasszistákkal. Megértem, hogy nem minden roma ilyen, de először a hozzáállásukat kellene megváltoztatni ahhoz, hogy megváltozzon a többségi társadalom velük szembeni véleménye.
 
Mindig is sokat mozogtam Helsinkiben. Kizárólag a cigányokkal voltak gondjaim (a vidéki finnekkel, a vietnámiakkal, az észtekkel, oroszokkal, szomáliaiakkal nem), ezért, sajnos, mindig nagy ívben ki próbálom kerülni őket, ha látom, hogy jönnek. “
 
 
xop a Helsingin Sanomat-ból idéz rendőrségi hírt; 17.6.2004 12:33:
 
"Késelés  Helsinki belvárosában
Egy 28 éves férfit megkéselt három fiatal, kb. 15 éves roma. A fiatalok dohányt és pénzt kértek az áldozattól, aki nem adott nekik, és ezért az egyikük megszúrta azt. Ezután elfutottak."
 
[a lap (Finnország vezető, országos napilapja) csak azért említette meg, hogy cigányok voltak az elkövetők, mert a híren felül még személyleírást is adnak róluk, hogy könnyebben azonosíthassák őket, valamint, természetesen, a rendőrség telefonszámát. Különben, "természetesen", nem szerepelt volna a tudósításban / felhívásban a "roma" szó.]
 
Ezután is így folytatódnak a cigányellenes reakciók, vég nélkül. Végezetül egy pár napja egy cigánytól érkezett beírás, mint slusszpoén:
 
"Sikeres roma nő" (menestyvä romani nainen), 26.12.2006 20:35, meglehetősen durva egybe/különírási, ill. központozási hibákkal egy jót finnez:
 
"Bizony ti, finnek, igencsak kis lélekkel rendelkeztek. Mi, romák, minden hányattatás és megkülönböztetés ellenére meg tudtuk őrizni a saját kultúránkat és identitásunkat, míg ti, szegénykék, még mindig azt keresitek, anékül, hogy megtaláltátok volna. Az egyetlen dolog, amit meg tudtatok őrizni generációról generációra, a rossz lelkiismeret. Amelynek következtében nagy szükségetek van rasszista gondolataitok kinyilatkoztatására, hogy ezen keresztül érezzétek, hogy jobbak vagytok. A világot jártamban sokmindent láttam, mindenhonnan, minden kultúrából vannak barátaim, de nagyon ritka az olyan finn, aki az igaz barátságot értékeli, mert semmi más nem tud lenni, csak irigy mindenre. Minden esetre, mindezektől függetlenül, jó, bőséges és gazdag életet kívánok nektek. Talán valamikor érezni fogod, milyen dolog másnak lenni, és az abból következő gazdagságot, szegénységet, örömöt, bánatot. Talán akkor, amikor felnőttök, és megtaláljátok az igazi éneteket, minden szemetetek közül."

Arppi Suomalainen - Kuruc.info

Ajánlott linkek:

Finnországban hivatalosan oktatnak a cigánybûnözésről

Poriban mindenhonnan kitiltják a cigányt