Nem engedi egy német a magyar zsidók tömegsírjának feltárását - írja az Index. Ó, azok a fránya németek. Pedig a Jamlitz településen található családi ház alatt több száz szerencsétlen magyar sorstalan holtteste található, ugyanis korábban azon a helyen koncentrációs tábor működött. A tulajdonos attól tart, hogy az áskálódás miatt a háza veszít az értékéből.

Idáig rendben, már megint bántják a zsidókat, fúj, de még milyen gusztustalan módon. Ámde hadd idézzem a cikket tovább.

"A tömegsír egy 5000 négyzetméteres területen fekszik a brandenburgi Jamlitz településen, ahol annak idején náci koncentrációs tábor volt. A lágerben 10 ezer zsidót tartottak fogva, 1945 elején azonban a történészek szerint felszámolták a tábort. A foglyok közül sokan már a táborban meghaltak, sokakat pedig Auschwitzba deportáltak. Günter Morsch, a brandenburgi emlékhelyekkel foglalkozó alapítvány igazgatója szerint azonban "1342 beteg és mozgásképtelen fogoly a lágerben maradt, s őket a náci hadsereg, az SS lelőtte."

Morsch utalt arra, hogy a tömeggyilkosság 1945. február 2-án, illetve 3-án történt, s az áldozatok magyar zsidók voltak."

Drága Morsch úr! Egy ilyen fontos alapítvány igazgatójaként illene tudnia, hogy 1945 februárjában Auschwitz már régesrég nem működött. Ugyanis azt január 27-én érte el a Vörös Hadsereg. De már több, mint egy hónappal korábban kiürítették.

Persze mindezt nem mondhatja el a ház tulajdonosa, mert az ilyen tények feltárása Németországban bűncselekmény, holocaust-tagadás. De valamit mégiscsak mondania kell, ha nem akarja, hogy valaki fillérekért vásárolja fel a házát, mert nyilván ezért derült ki hirtelen, hogy pont ott van az a tömegsír. De hát a fene a nyakas németjét, majd ráküldjük a nemzetközi médiát, ha alakoskodik. Íme.

Pidzséj utólagos kommentárja:

5 ezer négyzetméteren 10 ezer zsidó = 1 négyzetméteren 2 zsidó.
Akkor pontosan befedték a 10 ezer négyzetmétert, ha ketten álltak egy négyzetméteren. És az őrők? A falak? Azok hol voltak? Vagy nem voltak, csak odaálltak szorosan, mert milyen jól jön ez majd nekik 2008-ban?

(Tomcat - Bombagyár)


Íme egy kétrészes videó a legnagyobb zsidó konfabulációról, a kamukausztról, amelyet tökéletes hitelességgel leplezett le az egyébként zsidó David Cole. (David Cole - The Truth Behind The Gates)


A derék zsidó dokumentumfilmje itt csak angol nyelven látható, de magyar szinkronnal is megvásárolható a Gede Testvéreknél. (Kuruc.info)

I. rész

II. rész