Ahogy vasárnap írtuk, elvben patthelyzet is kialakulhat a Délvidéket megszállva tartó Szerbiában a parlamenti választások eredménye alapján. A patthelyzet először gyakorlattá vált, most pedig úgy tûnik, hiába kapta a legtöbb voksot a Borisz Tadics köztársasági elnök vezette, egyébként szintén soviniszta és magyarellenes, szövetség, a náluk is szélsőségesebb, második helyen végzett úgynevezett radikálisok (a szerbek által elkövetett népirtásokat büszkén vállaló, a munkakerülők, a magyar területekre erőszakosan betelepültek és  alkoholisták pártja) a milosevicsi piszkot nyíltan hirdető úgynevezett szocialisták és a volt miniszterelnök, Vojiszlav Kostunica-féle gazfickók alapíthatnak kormányt. Merthogy együtt több mandátumuk van Tadicséknál, akik ugyan számítottak a mérleg nyelvét képező milosevicsistákra, ezek azonban inkább a Tomiszlav Nikolics elmebeteg fémjelezte "radikálisokkal" és Kostunicával tárgyalnak.
A szerb "radikálisok", a bunkonacionalisták (a Kostunica-tábor) és a miloszocialisták egyetértettek a közös kormányalakítás elveiben, s egy lépéssel közelebb kerültek koalíciójuk megalakításához - jelentették be csütörtökön Belgrádban.
A vasárnapi szerbiai parlamenti választás nyomán a mérleg nyelvévé vált Szerbiai "Szocialista" Párt (valójában: büdöskomcsi) elnöke, Ivica Dacsics közölte, hogy a három formáció tárgyalásán a "radikálisok" és Vojiszlav Kostunica eddigi miniszterelnök tábora elfogadta azokat az elveket, amelyek a neokommunisták szerint elengedhetetlen alapjai egy koalíciónak. Ezek elsősorban a szociális igazságosságra vonatkoznak, s közéjük tartozik a kulcsfontosságú vállalatok többségi állami tulajdonának megtartása.
Gordana Pop Lazsics, az überelmebeteg, magyarellenes radikálisok alelnöke azt mondta, hogy sikerült megállapodni a kormányalakítás alapelveiben, s a tárgyalások pénteken folytatódnak. Szerinte komoly esély van arra, hogy hamar létrejön a kormányalakításhoz szükséges parlamenti többség.
A szerbiai politikában egyelőre minden képlékeny. Az, hogy a kormányzati hatalom megragadása szempontjából kikerülhetetlen milosevicsisták a "radikálisokkal" tárgyaltak, újdonságnak számít. Eddig mindkét részről tagadták, hogy közvetlenül érintkeznének egymással. Azt mondták, hogy miután Nikolicsék megállapodtak Vojiszlav Kostunica táborával a kormányalakítás elveiben, a tárgyalást a posztkomcsikkal Kostunicáék folytatják.
Közben a belgrádi sajtóban sok hír kering a vörösök és a Borisz Tadics vezette demokrata tábor színfalak mögötti tárgyalásairól is, ám ezek tényét még egyik oldal sem erősítette meg.
(Kuruc.info - Vajdaság Ma nyomán)