Ismét Tomcat: Miért pont az oroszok?
2008-08-28. 15:56

Nagy vitát váltott ki, nem csak itt, hanem a Kuruc.infón is néhány nappal ezelőtt megjelent, Barátkozzunk az oroszokkal! című írásom. Elismerem, valóban meglehetősen unortodox gondolatokat vetettem fel, de a Bombagyár már csak ilyen: mindenki azt ír, amit akar. Én meg főleg.

Nagyon sajnálom azokat, akik soraimból csak azt voltak képesek kiolvasni, hogy hozzuk vissza "a kommunistákat", avagy hogy ismételjük meg 1945-öt vagy 1956-ot. Éppen ez a sekélyes szűklátókörűség az, ami ellen a Bombagyár lépni kíván, és lép is. Oroszországot már rég nem a Szovjetunió Központi Bizottsága irányítja, mint ahogy Magyarországon sem a Pártbizottság dönt a dolgokról. Nem 1985 van, és nem is 1955. Sem a mai Magyarország, sem a mai Oroszország nem hasonlítható össze az akkorival. Épp olyan ez, mintha a mai Németországot az NDK-hoz hasonlítgatnánk, vagy Romániában ma is Ceausescut keresnénk. Való igaz, hogy minden ország megtart valamit történelmi örökségéből, így persze Oroszországban sem teljesen hiába keresnénk az 1917-től 1991-ig tartó időszak lenyomatát, sőt, akár működő részeit, de csalódni fog, aki hiánytalan retróélményre vágyik.

Magyarország helyzete nem teszi lehetővé, hogy régi sérelmekért most akarjunk elégtételt venni. Természetesen nem feledkezünk meg azokról, de ugyan mivel kényszeríthetnénk Oroszországot arra, hogy bocsánatot kérjen bármiért is, amit az elmúlt évtizedekben mifelénk művelt? Nincs erre módunk, sem lehetőségünk, így sajnos nincs más, mint hogy lenyeljük a békát. Ki fogjuk bírni: Mongólia sem kért bocsánatot soha a tatárjárásért. Igen, tudom, a nagypapának rosszul esik, mert ő kint volt a barikádon 1956-ban. Sajnos, kedves nagypapa, ez egy ilyen világ. Szar és igazságtalan.

Jelenleg nem az Magyarország fő gondja, hogy valaki mondja már ki Moszkvában: igen, szemétség volt szétlövöldözni a fővárosotokat több, mint ötven éve, izé, bocs. Lehet durcogni és kommunistázni, és lehet megsértődni is a szemét ruszkikon. Lehet mutogatni Csecsenföldre, és lehet emlegetni Afganisztánt is. Csakhogy a világ nem így működik. Ami működik, az az úgynevezett reálpolitika.

Képzeljük el, mi lett volna a berliniekkel, ha 1946-ban, amikor Sztálin blokád alá vonta őket, azt mondják: nem, nem segítünk repülőteret építeni a briteknek és az amerikaiaknak, mert egy éve ők bombáztak szét minket, előbb kérjenek bocsánatot. Nem lett volna berlini légihíd, lett volna helyette éhínség, s nem maradt fenn volna a nyugati megszállási zóna. Ergo később berlini fal sem épült volna, és ki tudja, hogy alakul a német egyesítés története. De a berliniek felfogták, mi az érdekük, felkötötték a kis kontyukat - merthogy főleg nők mentek ki dolgozni, tekintve, hogy a férfiállomány nagyrészt elesett a háborúban - és megépült a Tempelhof repülőtér. A végén pedig nemhogy nem sikerült Sztálinnak kitessékelni a nyugatiakat Nyugat-Berlinből, hanem a nyugat-berliniek még jobban is éltek, mint négy éve.

Horthy Miklós se nagyon erőltette, hogy Mussolini kérjen bocsánatot az első világháborús olasz szereplésért, mielőtt segít visszaadni elveszett területeinket. Mi több, nem is követelte ezt senki.

Ilyen a világ, kérem szépen: ami volt, elmúlt, most viszont most van. Akik most élnek, azokat jobban érdekli a jövő, mint a múlt. Észak-Oszétia népe sem azért törleszkedik Oroszországhoz, mert visszakívánják a sztálini időket. Ukrajna keleti megyéi sem azért szakadtak le kis híján az országról, mert Brezsnyev iránt éreznek olthatatlan vágyakozást. A következő hadszíntér Ukrajna lesz, ott dől el, merre terjeszkedhet még Oroszország. Aztán már itt lesznek a kertek alatt, és nem igazán lesz miről vitatkoznunk. Ők jöjjenek vagy Izrael? A Kuruc.infón Bethlen Gábort hozták példának, aki a töröknek névleg behódolva széles körű önállóságot élvezett. Egyáltalán nem rossz hasonlat, és bizony, kerülhetünk még ilyen helyzetbe. De ehhez egy Deák Ferenc kellene ismét, ha majd eljön az ideje.

Tomcat, Bombagyár