A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) azt kéri a Fővárosi Bíróságtól, hogy semmisítse meg a Közbeszerzési Döntőbizottság (KDB) „Microsoft-ügyben” hozott határozatát, és kötelezze új eljárásra a testületet, mivel a versenyhivatal szerint az általuk kifogásolt kiírás sérti a versenysemlegességet – a tárgyalást hétfőn tartják, tojással dobálhatók a korrupt Microfos-bérencek. 
A GVH közleményben emlékeztet arra, hogy komoly vitákat váltott ki az a 25 milliárd forintos ajánlati felhívás, amelyet „Microsoft vagy azzal egyenértékű” szoftverek forgalmazói számára írt ki a Központi Szolgáltató Főigazgatóság (KSZF).
A nyílt közbeszerzési eljárást januárban írták ki a közigazgatási és oktatási intézmények által korábban beszerzett szoftverlicencek bővítése, kiegészítése, meghosszabbítása, verziókövetése, cseréje, valamint új szoftverlicencek beszerzése céljából. A négy évre szóló keretmegállapodás értéke 25 milliárd forint. Az ajánlati felhívás tárgymeghatározásának eredményeként az eljárásban csak a „Microsoft” vagy „azzal egyenértékű” szoftverek forgalmazói vehetnek részt.
A beszerzés tárgyának versenyt korlátozó meghatározása miatt a Gazdasági Versenyhivatalnak a Közbeszerzések Tanácsába delegált tagja a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz (KDB) fordult, az eljárás felfüggesztését kérve. A tanácstag véleménye szerint ugyanis a KSZF feleslegesen nevezi meg a „Microsoft”-termékeket, és álláspontja szerint az ajánlatkérő az előírással korlátozza a szoftverpiacon lévő vállalkozások közötti versenyt.
A GVH-t képviselő tanácstag beadványára indult jogorvoslati eljárásában a KDB februárban megszüntető határozatot hozott, mivel érvelésük szerint a KSZF csak a közbeszerzési eljárás tárgyának egyértelmű megjelölése miatt nevezte meg cégszerűen a terméket, így jogsértés nem történt. Az állami intézmények ugyanis jellemzően Microsoft-szoftvereket használnak, így ezekhez illeszkedő szoftverekre van szükség a továbbiakban is. A GVH márciusban kérte a Fővárosi Bíróságnál a határozat felülvizsgálatát, azt kérve a bíróságtól, hogy semmisítse meg a KDB határozatát, és kötelezze új eljárásra a testületet. A GVH álláspontja szerint jelenlegi formájában a kiírás sérti a versenysemlegességet, mert az a Microsoft termékeit részesíti előnyben, és olyan igényeket is e cég érdekeltségi körébe tartozó vállalkozásokkal elégítene ki, amelyekre más piaci szereplők termékei is alkalmasak lennének.
A GVH leszögezi: a közbeszerzésekről szóló törvény második alapelve szerint az ajánlatkérőnek esélyegyenlőséget kell biztosítania az ajánlattevők számára. Ezt az elvet érvényesíti a törvényben a műszaki leírással foglalkozó rendelkezés is, mely a GVH álláspontja szerint sérült a KSZF szoftverlicenc-beszerzésekor. A beszerzés tárgyaként a „Microsoft” gyártói megnevezés szerepelt az ajánlati felhívásban csakúgy, mint a műszaki leírás részleteiben. Ezt a sérelmet nem semlegesíti a törvényben előírt és a kiíró által használt „vagy ezzel egyenértékű” kifejezés – jegyzi meg a GVH.
A közbeszerzésekről szóló törvény főszabálya szerint nem szabad konkrét márkára hivatkozni a beszerzés tárgyának meghatározása során. Ha a KSZF-nek feltétlenül igazodnia kell ahhoz, hogy az intézményekben már meglevő számítógépek túlnyomó többségén „Microsoft”-szoftverekkel dolgoznak, és nem mindenhol lehet egyik napról a másikra akadálytalanul átállni más rendszerre, akkor a GVH szerint el kellene gondolkodnia a beszerzés módszerének differenciált megválasztásán. Megtehetné, hogy előzetesen felméri a „Microsoft”-szoftverekhez ragaszkodó intézmények igényeit, majd ezen termékkörre tárgyalásos eljárást folytat le. Bizonyos részpiacokon – átmenetileg – lehet vállalni, hogy verseny esetleg csak márkán belül van. Ez a hozzáállás még mindig tisztességesebb, mint elvileg (és látszólag) versenyt hirdetni, de a gyakorlatban megakadályozni – áll a közleményben.
A GVH szerint a „szoftverlicenc” beszerzési tárgyként ma már megáll a saját lábán, nem szorul rá, hogy azonosítás céljából összekössék bármilyen márkanévvel. Hozzáteszik: tényként kell kezelni, hogy a szoftverpiac is differenciálódott, gazdagodott az elmúlt 10-15 évben, és ezek a gyártmányok egymás versenytársai lehetnek.
(MNO / MTI)
Kapcsolódó