Olvasó: Mi bajom a magyarországi cigánysággal? Avagy hogyan lettem kirekesztő, rasszista, náci
„Az objektivitás mindig a kívülállók privilégiuma."
Körülbelül 7-8 éves lehettem, amikor a játszótéren egy gyerek fejbedobott egy kővel, és betört a koponyám. Ezt nevezhetném az első találkozásnak a cigánysággal, emlékét a mai napig hordozom. Ekkor még nem is sejtettem, hogy elindultam a lejtőn. Ettől a perctől gyanakodva méregettem a csoportokba verődött, mindig mosdatlan és agresszíven provokáló cigány suttyókat.
Ahogy növekedtem, egyre gyakoribbak lettek a konfliktusok, szaporodtak az atrocitások. Akkor még nem tudtam, hogy gyakorlatilag nekem és kirekesztő kis pajtásaimnak köszönhető, hogy ők így viselkednek, botor módon azt gondoltam, hogy csak neveletlenek. Úttörőavatáson még büszke is voltam magamra, amiért én kiérdemeltem a vörös nyakkendőt, míg egy szem barna bőrű osztálytársam nyakába nem kötötték fel, mondván, folyamatos magatartási problémákkal küzd.
Azóta ez ügyben is megvilágosodtam és levontam a konzekvenciákat, amelyek világosabbak a napnál. Határozottan állíthatom: a pedagógusok kirekesztőek voltak, nem vették figyelembe szegénynél, hogy már átesett egy komoly traumán, amikor az előző iskolájából eltanácsolták, mert kidobott egy gyereket az ablakon (!), megalázták egy osztályfőnöki intővel, amikor begyűjtötte a táskákból az összes matchbox kisautót, pedig ki kellett volna tűnjön, mennyire érdeklődik a technika iránt. És itt még nem álltak meg az álnok okítók, képesek voltak azért is pellengérre állítani szegényt, amiért egy jól irányzott botütéssel eltörte az iskola udvart őrző kutya orrát. Pedig öntsünk tiszta vizet a pohárba, ő már akkor látta azt, amit mi csak jóval később vettünk észre: hogy a hatalom eme őrző-védő jószága sárba tiporja a demokráciát és elejét veszi a megélhetési bűnözés kialakulásának.
Pedig a bajok itt kezdődtek. Meg is értem, hogy mára kialakult az az önkéntelen reflex, miszerint az aljas, minden hájjal megkent tanárokat csak fizikai kényszerrel lehet jobb belátásra bírni eszeveszett ámokfutásukban, miszerint rendet és fegyelmet szeretnének tartani. Szerencsére a jogvédőknek és a kisebbségi vezéreknek köszönhetően ma már cigány barátainké a hatalom az osztálytermekben. És ha véletlenül egy tizenéves nem tudná a pedagógusok elszántságát letörni, egy jól irányzott rúgással vagy ütéssel akkor még mindig ott a lehetőség, hogy népes családjuk rárontson akár az iskolában vagy azon kívül és péppé verje. Hála Istennek a liberálisok gyakorlatilag tönkretették az oktatási rendszert, és ennek keretében a pedagógusi szakmát a vályogvető dicső foglalkozás alá degradálták.
Most itt ülök a szobában és töröm a fejem, hol rontottam el. Miért nem érzem bűnösnek magam mindezek ellenére sem, miért szeretem őket. Részben értem az okát, mert amióta magyar a magyar, kirekesztő, rasszista és náci volt mindig. Ismerem a rossz szöveget, amikkel ilyenkor jönnek, hogy 600 évük volt az integrálódásra, hogy személyi higiénia nem pénz kérdése és a 80 éves öreg néni megerőszakolása és megölése nem tartozik a megélhetési bűnözés kategóriába.
De vajon belegondolnak-e abba a sanyarú sorsba, aminek ki vannak téve az ártatlan cigány családok? Nap nap után, hóban, fagyban kijárni az erdőre fáért, hogy meg ne fagyjanak, kitéve a baromarcú puskás erdészeknek akik bármikor megfenyegethetik szegényeket. Azért az igazság az ő oldalukon áll, ez a minap is bebizonyosodott, amikor az erdő tulajdonosát büntették meg, amiért nem tett feljelentést falopás-ügyben. Azért csak nem minden rossz ebben az országban.
De hol van még a Kánaán? Most valamelyik őrült elmebetegnek az jutott az eszébe, hogy dolgozzanak a segélyért. Milyen alapon? Nem Auschwitz-Birkenau ez! Nem alamizsnát kérnek - csak azt, ami jár nekik, amit befizettek már a sok hosszú és keményen ledolgozott év alatt adóként. Abból szeretnének ők most viszontlátni egy pár forintocskát, hogy el tudják tartani azt a 8-10 gyereket, amit a mi érdekünkben és a gazdaságunk fellendítéséért nevelnek.
De mi hálátlanok vagyunk, rájuk fogjuk, hogy elgépezik, elisszák a kocsmában, pedig a valóságnak még a felszínét sem karcoljuk ezen kijelentéseinkkel. De szerencsére elérkezett a báli szezon, ahol végre kipihenhetik a fáradalmaikat és elfelejthetik a zaklatásokat, üldöztetést és kirekesztést. Igaz, néha ezek az összejövetelek átcsapnak vad duhajkodásba, verekedésbe, késelésbe. De hát Istenem, valahol csak le kell vezetni a sok felgyülemlett feszültséget, amit az éjszakai beszerző körutak és a kocsmabéli játékgépezés súlya ró rájuk. Az élet kemény mondhatnák, de nem teszik, nem panaszkodnak, nem ágálnak a sorsuk ellen. Felemelt fejjel, büszkén, színesen, méltósággal vonulnak Árpád-sávos zászlót mosni, dicső és nagy vezérük irányításával. Ráadásul még egy kis pénzecske is csöppen cserébe, amit a rasszista, náci, nyilas „mocsok" megtisztítása után el lehet iszogatni elégedetten a második otthonukban, a kocsmában.
Végem van! Újra és újra elvetem a sulykot, nem is tudom mit képzelek magamról. Szüleim és környezetem szégyene vagyok, de mentségemül legyen mondva: a neveltetésem lehet az oka. Mi soha nem ettünk döghúst és soha nem terveztünk barátaimmal rablást, gyilkosságot, esetleg egy kis ártalmatlan vonatdobálást, színesfémszobor-eltulajdonítást. Nem szartunk a szoba sarkába illemhely híján, és nem szedtük fel a parkettát eltüzelés céljából. Hála Istennek és Mohácsi Viktóriának, már tudnak rólam az Európai parlamentben. Biztosra veszem, hogy hamarosan itt a segítség és szeretett politikusaink megkapják az útmutatásokat, hogyan bánjanak el a magunkfajtával.
Köszönet minden fajvédőnek és kisebbségi szószolónak, aki felnyitja a szememet, megment saját magamtól és elkorcsosult szemléleteimtől! További köszönet minden cigány származású embernek, aki tesz a magyar népért a hazáért és a nemzetünkért! Ez utóbbiaknak további jó egészséget és sok sikert kívánok munkájukhoz - mind a hármuknak.
- LE 184 616 -
Ahogy növekedtem, egyre gyakoribbak lettek a konfliktusok, szaporodtak az atrocitások. Akkor még nem tudtam, hogy gyakorlatilag nekem és kirekesztő kis pajtásaimnak köszönhető, hogy ők így viselkednek, botor módon azt gondoltam, hogy csak neveletlenek. Úttörőavatáson még büszke is voltam magamra, amiért én kiérdemeltem a vörös nyakkendőt, míg egy szem barna bőrű osztálytársam nyakába nem kötötték fel, mondván, folyamatos magatartási problémákkal küzd.
Azóta ez ügyben is megvilágosodtam és levontam a konzekvenciákat, amelyek világosabbak a napnál. Határozottan állíthatom: a pedagógusok kirekesztőek voltak, nem vették figyelembe szegénynél, hogy már átesett egy komoly traumán, amikor az előző iskolájából eltanácsolták, mert kidobott egy gyereket az ablakon (!), megalázták egy osztályfőnöki intővel, amikor begyűjtötte a táskákból az összes matchbox kisautót, pedig ki kellett volna tűnjön, mennyire érdeklődik a technika iránt. És itt még nem álltak meg az álnok okítók, képesek voltak azért is pellengérre állítani szegényt, amiért egy jól irányzott botütéssel eltörte az iskola udvart őrző kutya orrát. Pedig öntsünk tiszta vizet a pohárba, ő már akkor látta azt, amit mi csak jóval később vettünk észre: hogy a hatalom eme őrző-védő jószága sárba tiporja a demokráciát és elejét veszi a megélhetési bűnözés kialakulásának.
Pedig a bajok itt kezdődtek. Meg is értem, hogy mára kialakult az az önkéntelen reflex, miszerint az aljas, minden hájjal megkent tanárokat csak fizikai kényszerrel lehet jobb belátásra bírni eszeveszett ámokfutásukban, miszerint rendet és fegyelmet szeretnének tartani. Szerencsére a jogvédőknek és a kisebbségi vezéreknek köszönhetően ma már cigány barátainké a hatalom az osztálytermekben. És ha véletlenül egy tizenéves nem tudná a pedagógusok elszántságát letörni, egy jól irányzott rúgással vagy ütéssel akkor még mindig ott a lehetőség, hogy népes családjuk rárontson akár az iskolában vagy azon kívül és péppé verje. Hála Istennek a liberálisok gyakorlatilag tönkretették az oktatási rendszert, és ennek keretében a pedagógusi szakmát a vályogvető dicső foglalkozás alá degradálták.
Most itt ülök a szobában és töröm a fejem, hol rontottam el. Miért nem érzem bűnösnek magam mindezek ellenére sem, miért szeretem őket. Részben értem az okát, mert amióta magyar a magyar, kirekesztő, rasszista és náci volt mindig. Ismerem a rossz szöveget, amikkel ilyenkor jönnek, hogy 600 évük volt az integrálódásra, hogy személyi higiénia nem pénz kérdése és a 80 éves öreg néni megerőszakolása és megölése nem tartozik a megélhetési bűnözés kategóriába.
De vajon belegondolnak-e abba a sanyarú sorsba, aminek ki vannak téve az ártatlan cigány családok? Nap nap után, hóban, fagyban kijárni az erdőre fáért, hogy meg ne fagyjanak, kitéve a baromarcú puskás erdészeknek akik bármikor megfenyegethetik szegényeket. Azért az igazság az ő oldalukon áll, ez a minap is bebizonyosodott, amikor az erdő tulajdonosát büntették meg, amiért nem tett feljelentést falopás-ügyben. Azért csak nem minden rossz ebben az országban.
De hol van még a Kánaán? Most valamelyik őrült elmebetegnek az jutott az eszébe, hogy dolgozzanak a segélyért. Milyen alapon? Nem Auschwitz-Birkenau ez! Nem alamizsnát kérnek - csak azt, ami jár nekik, amit befizettek már a sok hosszú és keményen ledolgozott év alatt adóként. Abból szeretnének ők most viszontlátni egy pár forintocskát, hogy el tudják tartani azt a 8-10 gyereket, amit a mi érdekünkben és a gazdaságunk fellendítéséért nevelnek.
De mi hálátlanok vagyunk, rájuk fogjuk, hogy elgépezik, elisszák a kocsmában, pedig a valóságnak még a felszínét sem karcoljuk ezen kijelentéseinkkel. De szerencsére elérkezett a báli szezon, ahol végre kipihenhetik a fáradalmaikat és elfelejthetik a zaklatásokat, üldöztetést és kirekesztést. Igaz, néha ezek az összejövetelek átcsapnak vad duhajkodásba, verekedésbe, késelésbe. De hát Istenem, valahol csak le kell vezetni a sok felgyülemlett feszültséget, amit az éjszakai beszerző körutak és a kocsmabéli játékgépezés súlya ró rájuk. Az élet kemény mondhatnák, de nem teszik, nem panaszkodnak, nem ágálnak a sorsuk ellen. Felemelt fejjel, büszkén, színesen, méltósággal vonulnak Árpád-sávos zászlót mosni, dicső és nagy vezérük irányításával. Ráadásul még egy kis pénzecske is csöppen cserébe, amit a rasszista, náci, nyilas „mocsok" megtisztítása után el lehet iszogatni elégedetten a második otthonukban, a kocsmában.
Végem van! Újra és újra elvetem a sulykot, nem is tudom mit képzelek magamról. Szüleim és környezetem szégyene vagyok, de mentségemül legyen mondva: a neveltetésem lehet az oka. Mi soha nem ettünk döghúst és soha nem terveztünk barátaimmal rablást, gyilkosságot, esetleg egy kis ártalmatlan vonatdobálást, színesfémszobor-eltulajdonítást. Nem szartunk a szoba sarkába illemhely híján, és nem szedtük fel a parkettát eltüzelés céljából. Hála Istennek és Mohácsi Viktóriának, már tudnak rólam az Európai parlamentben. Biztosra veszem, hogy hamarosan itt a segítség és szeretett politikusaink megkapják az útmutatásokat, hogyan bánjanak el a magunkfajtával.
Köszönet minden fajvédőnek és kisebbségi szószolónak, aki felnyitja a szememet, megment saját magamtól és elkorcsosult szemléleteimtől! További köszönet minden cigány származású embernek, aki tesz a magyar népért a hazáért és a nemzetünkért! Ez utóbbiaknak további jó egészséget és sok sikert kívánok munkájukhoz - mind a hármuknak.
- LE 184 616 -
