Az egyik pozsonyi televízió értesülése szerint Marcel Grzyb korábbi szavait - vagyis azt, hogy nincs köze a történtekhez - igazolták a vizsgálati eredmények. A másik támadó szintén kész alávetni magát az eljárásnak, de egészségi állapota miatt erre még nem volt mód.

Malina Hedvig korábban ugyancsak jelezte: nincs gondja a detektoros hazugságvizsgálattal, ám annak a Felvidéken kívül szeretné alávetni magát. Nyilván tudja, miért. A tót főügyészség azonban ragaszkodik ahhoz, hogy az eljárást Szlovákiában ejtsék meg, de Hedvig kiválaszthatja, melyik szakembernél.
Roman Kvasnica, a volt diáklány ügyvédje szerint az ügyészségnek inkább az általa feltett kérdésekre kellene válaszolnia, hogy a vizsgálatot mielőbb lezárhassák.
Ezek a kérdések azt feszegetik, hogy a Malina Hedvig ellen hamis vallomástétel miatt indított eljárás egyes mozzanatai törvényesek voltak-e.
(MTI)