Börtönben lenne a helye,
nem a tv-ben
Az egri főiskolán KISZ-titkár volt, 1977-től MSZMP-káder. 1990 májusában az MSZP tagja lett, ahol egyre feljebb furakodott, miközben degeszre lopta magát a rablóprivatizáció során. Ügyvivő, az országos elnökség tagja, a Horn-kormány idején az MSZP ügyvezető alelnöke, egészen 2002-ig pedig a szocialisták színeiben parlamenti képviselő. A mai napig jó kapcsolatot ápol a politikai maffiával, az Index egyik cikkéből például kiderül, hogy Csintalan volt az olajügyek egyik fő koordinátora.
Innen vedlett át "jobboldalivá", s lett a hírTV megmondóembere a maffiózó Tasnádival baráti és üzlettársi viszonyt ápoló köztörvényes gazember, "Csinti". Aki nem mellékesen az előbb említett televízióba is bevásárolta magát. 2007 óta a Fidesz tagja. Oda is való, személye a bizonyíték a korrupt parlamenti pártok összefonódására. Sándorunk műveletlen, ám ravasz, agresszív  kommunista-cionista figura, persze egy jogállamban évtizedekre leültetnék.
A Kuruc.info elsők között számolt be Simon Peresz izraeli államelnök beszédéről, melyet a többi médium is átvett. Peresz Magyarország felvásárlásáról, tankok nélküli elfoglalásáról beszélt, ezt videóval is alátámasztottuk, később az izraeli nagykövetség is megerősítette. Az ügy kirobbanása Hering József újságírónak köszönhető, ő vette észre, fordította le és hívta fel rá a figyelmet. Mindezek ellenére a zsidóságát nyíltan vállaló (megverése utáni hírTV-s, Célpontos interjújában vallotta ezt be), a gázai héber mészárlást helyeslő Csintalan pofátlanul azt állította, hogy Peresz nem mondott ilyet, ez hazugság, ő személyesen ismeri, ha mégis ez hangzott volna el, akkor megeszi a cipőjét a Hősök terén és kiherélteti magát. Mindez persze elmaradt... A nyakleves viszont nem: 2007 decemberében megverték Sanyit, az akciót a Magyarok Nyilai nevű hazafias szervezet vállalta magára.

Vérkomcsi hazudozó a Fideszben
Csintalan a Magyar Nemzetnek adott interjúban bevallotta, hogy egy széfben iratokat rejteget politikusaink kínos ügyeiről - ez jelenti számára az életbiztosítást. Tehát neki köszönhető, hogy a bűnözők megússzák a felelősségre vonást, mert Csinti bizonyítékokat titkol el. Persze nem indult rendőrségi eljárás a rágcsálóval szemben bűnpártolásért.
Fábry Sándor egy interjúban így vélekedett róla: "Természetesen számomra a Hír Tv-n pöffeszkedő, többszörösen odakozmált Csintalan Sándor is elfogadhatatlan..."  Számunkra is.
Cikkek alább, felül a legfrisebbek.
Kuruc.info