Gazda József nyugalmazott tanár, közíró, a Magyarok Világszövetsége küldötte, a Székely Nemzeti Tanács alelnöke visszautasította azt a budapesti, állami, a Szabadság Hőse kitüntetést, amelyet „'56 romániai eseményeit feltáró munkájáért” november 3-án Brassóban vehetett volna át.
Előzetesen közölte a bukaresti magyar nagykövettel, hogy amennyiben a kitüntetéshez köze van a kormánynak, akkor azt nem fogadhatja el. Köztudott, hogy az '56-os állami kitüntetések oklevelét Gyurcsány Ferenc írta alá Kosáry Domokossal és Sólyom Lászlóval együtt.

Az elutasításom indoklásaként megemlítem, hogy egy olyan kormánytól, amelyik meggyalázta '56 emlékét október 23-án, és december 5-e kapcsán a nemzet ellen cselekedett, nem fogadhatok el kitüntetést – tájékoztatott Gazda József.

(MVSZ Sajtószolgálat)