Mint ismeretes, Lenhardt Balázs ma kilépett a Jobbik frakciójából. A távozást Vona Gábor szűkszavú közleményében "a képviselő és pártvezetés közötti bizalmi viszony megromlásával, valamint a Jobbik közép- és hosszútávú jövőjével kapcsolatos kibékíthetetlen stratégiai nézetkülönbséggel" indokolta, ennél többet azonban nem közölt a sajtóval, így beindultak a találgatások és az ilyenkor szokásos álhírgyártás.

Vona Gábor és Lenhardt Balázs a 2010-es kampány idején
Olvasóink azonban az eddiginél jóval tisztább képet kaphatnak a két alábbi szövegnek köszönhetően. Az első Lenhardt Balázs sajtónak küldött levele, melyben röviden ismerteti az álláspontját, a második pedig Vona Gábor körlevele, melyben a Jobbik tagságát tájékoztatja a kialakult helyzetről. Ennek a levélnek a címzettjei között ugyan mi nem szerepeltünk, de megkapta több ezer jobbikos, az internet - és különösen a Facebook - korában pedig egy ilyen levél nem maradhat titok. Az ráadásul mindkét félnek - és főleg a Jobbik-szavazóknak - érdeke, hogy az érdeklődők tisztán lássanak, hiszen így tudnak véleményt alkotni a fejleményekről.
Alább olvasható tehát a két dokumentum.
 
Lenhardt Balázs levele:
Tisztelt Sajtómunkatárs!
A mai frakcióülést követően kiléptem a Jobbik országgyűlési frakciójából.
A számomra rendkívül nehéz és kellemetlen döntéshez az vezetett, hogy nem kívánok azonosulni azzal az irányvonallal, amit a Jobbik a parlamentben képvisel. A párt jelenlegi vezetésével lényeges stratégiai kérdésekben 2010 óta szemben állok, ami a személyemmel szembeni - egyébként - indokolatlan bizalmatlansághoz vezetett.
A Jobbik elindulásakor és a Radikális változás című választási programunkban lefektetett elvek iránt továbbra is hűséges vagyok, parlamenti képviselőként a tántoríthatatlan radikális álláspontot képviselem a jövőben is. A kilépésemre közvetlenül az adott kiváltó okot, hogy a múlt héten a szimpatizánsaink által nagyon régóta várt lépést megtettem: feljelentettem a Jobbikot eláruló Szegedi Chanádot súlyos bűncselekmények gyanújával, aki a mai napig bitorolja a párt által megszerzett EP képviselői mandátumot. Ezt a párt önkényes eljárásként értékelte, és súlyos szankcióként visszahívott a jegyző tisztségemből. Ennek folyományaként úgy érzem, hogy nem tudok abban a frakcióban maradni, amely hosszasan halogatta a feljelentés megtételét, majd az azt megtevőt bünteti meg. A Szegedi ügyről információk itt találhatóak: antiszegedi.blog.com
Fontos hangsúlyozni, hogy a pártvezetés nem tekint esküszegőnek, mert a Szent Koronára tett fogadalmamat maradéktalanul betartottam, így képviselői mandátumomat megtarthatom. A Jobbikból sem léptem ki, a nemzet ügyét továbbra is vinni kívánom tűzön-vízen át!
A pontos részletekről csütörtökön, november 8-án 13:30 órakor tartok sajtótájékoztatót a Képviselői Irodaház aulájában.
Megjelenésére számítva,
dr. Lenhardt Balázs
országgyűlési képviselő 
 
Vona Gábor levele:
Adjon az Isten! Kedves Tagtársam!
A mai napon Lenhardt Balázs kilépett a Jobbik frakciójából, és a jövőben független képviselőként folytatja a munkáját. Mivel nem szeretném, hogy találgatások induljanak el, röviden tájékoztatlak benneteket a történtek pontos hátteréről.
Lenhardt Balázs korábbi ismeretségünk okán 2009-ben megkeresett, hogy szeretne a Jobbik képviselője lenni. Mivel jó képességű, képzett embernek tartottam, így lehetőséget adtam neki, hogy bizonyítson. A párt gazdasági kabinetjének vezetője lett, majd 2010-től országgyűlési képviselője. A kettőnk közötti bizalmi viszony azonban már 2011-ben elkezdett megromlani a képviselői munkájával kapcsolatos eltérő felfogásunk miatt. Innentől kezdve többször tettem kísérletet a rendezésre, de nem sikerült megoldást találnunk. A konfliktus lényege egyrészt bizalmi jellegű volt, másrészt abból fakadt, hogy bár az értékrendi egyezés megvolt, de mindketten másképpen képzeltük el a párt jövőjét.
Balázs egyre inkább önálló pályára kezdett lépni, amely során többször ment szembe vagy tért el a párt és a frakció által képviselt állásponttól lényeges ügyekben, előzetes egyeztetés nélkül. Ilyen eset volt például legutóbb a választási regisztráció bevezetésére lehetőséget kínáló fideszes Alaptörvény-módosítás előzetes egyeztetés nélküli támogatása, amely ráadásul név szerinti szavazás keretében történt. Hangsúlyozom, hogy nem a különvélemény jelenti a problémát, mert annak lehet helye, hanem, hogy Balázs nem tartotta be ilyen esetekben szükséges hivatali utat.
A múlt héten Lenhardt Balázs jelezte, hogy Szegedi Csanád ellen szeretne feljelentést tenni, mert Brüsszelből bizonyos információkat kapott, amelyek visszaélésekről szóltak. A frakcióülésen megvitattuk a kérdést, amely után arra kértem Balázst, hogy az eheti elnökségi ülésre jöjjön el, és ismertesse a terveit. Ő azonban úgy döntött, hogy egyeztetés nélkül is megteszi a feljelentést. A szóbeli kérésem után írásban is jeleztem számára, hogy egy ilyen súlyú ügyben az elnökséggel és a frakcióval való egyeztetés nélkül, bizonytalan információkkal ne kezdjen bele a jogi lépések megtételébe, azzal várja meg a mostani hetet. Ez sem volt elég, a feljelentést megtette, és arról a sajtóosztályunk megkerülésével sajtótájékoztatót is szervezett.
A mai frakcióülésen közöltem, hogy mivel a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének szóbeli és írásbeli felszólítását, valamint a frakció egyöntetű véleményét figyelmen kívül hagyva egyeztetés nélkül kezdett bele akciójába, ezért bennem az iránta való bizalom végleg megszűnt. A Jobbik csapatát csak akkor tudom sikerre vezetni, ha a fegyelmezettség és az egymásba vetett hit érvényesül a sorainkban. Mivel ő a fegyelmezettségnek sokadszorra sem tudott eleget tenni, bizonyította, hogy nem tud csapatjátékosként velünk küzdeni, ezért megkértem, lépjen ki a képviselőcsoportunkból, amely kérésnek a frakcióülés végén eleget tett, miután meghallgatta a frakciótagokat, akik közül senki nem foglalt állást maradása mellett.
A Szegedi Csanád elleni feljelentés másik jegyzője Kulcsár Gergely volt, aki azonban nem tudott az egyeztetés elmaradásáról, így ő teljesen vétlen az ügyben. Sem nekem, sem a frakciónak nem a feljelentés ténye, nem Szegedi Csanád „saulfordulásának” elítélése a problémánk, hanem az elnöki kérést és a frakció akaratát figyelmen kívül hagyó elintézési mód.
Bízom benne, hogy Lenhardt Balázs független képviselőként is kitart esküje mellett, tevékenységét a korábban távozott személyekkel ellentétben nem korábbi pártja és frakciója támadása, hanem a nemzetért végzett áldozatos munkája jellemzi majd.
A Jobbik pedig tovább fog haladni a megkezdett úton, amelynek lényege, hogy döntéseink és mindennapi munkánk során kizárólag a magyar nemzet érdekét és gyarapodását tartjuk szem előtt. Ezt a harcot azonban csak akkor tudjuk sikeren megvívni, ha kizárólag a közösség érdekét tartjuk szem előtt, egymásban meg tudunk bízni, és vállt vállnak vetne tudunk részt venni a küzdelemben. Ebben számítok rátok, és Ti is ezt várhatjátok el tőlem, ebben a szellemben szeretném vezetni a mozgalmat.
Szebb jövőt!
Vona Gábor
elnök
Frissítés: Lenhardt Balázs és Novák Előd is megszólal a Kossuth Rádióban:
 
2. frissítés: Vona Gábor ma (csütörtök) reggeli közleménye (ami nagyban megegyezik a fent olvasható körlevéllel):
Valótlanságok is megjelentek Lenhardt Balázs kilépése kapcsán
A kettőnk közötti bizalmi viszony már 2011-ben elkezdett megromlani a képviselői munkájával kapcsolatos eltérő felfogásunk miatt. Innentől kezdve többször tettem kísérletet a rendezésre, de nem sikerült megoldást találnunk.
Balázs egyre inkább önálló pályára kezdett lépni, amely során többször ment szembe, vagy tért el a párt és a frakció által képviselt állásponttól lényeges ügyekben, előzetes egyeztetés nélkül. Ilyen eset volt például legutóbb a választási regisztráció bevezetésére lehetőséget kínáló fideszes Alaptörvény-módosítás, amely ráadásul név szerinti szavazás keretében történt. Balázs ebben a súlyos kérdésben jobbikos képviselőként saját szavazatával a Fidesz-kormány hatalomkoncentrációs törekvéseit támogatta, nem pedig a saját, ellenzéki pártjának az álláspontját. Hangsúlyozni szeretném: a Jobbikon belül bárki számára adott a lehetőség a lelkiismerete szerinti szavazásra, nemzeti radikális pártként azonban nem asszisztálhatunk az Orbán-kormány hatalmának bebetonozásához.
A múlt héten Lenhardt Balázs jelezte, hogy Szegedi Csanád ellen szeretne feljelentést tenni, mert Brüsszelből bizonyos információkat kapott, amelyek visszaélésekről szóltak. A frakcióülésen megvitattuk a kérdést, amely után arra kértem Balázst, hogy az e heti elnökségi ülésre jöjjön el, és ismertesse a terveit. Ő azonban úgy döntött, hogy egyeztetés nélkül is megteszi a feljelentést. A szóbeli kérésem után írásban is jeleztem számára, hogy egy ilyen súlyú ügyben az elnökséggel és a frakcióval való egyeztetés nélkül, bizonytalan információkkal ne kezdjen bele a jogi lépések megtételébe, azzal várja meg a mostani hetet. Ez sem volt elég, a feljelentést megtette, és arról a sajtóosztályunk megkerülésével sajtótájékoztatót is szervezett.
A tegnapi frakcióülésen közöltem, hogy mivel a Jobbik elnökének és frakcióvezetőjének szóbeli és írásbeli felszólítását, valamint a frakció egyöntetű véleményét figyelmen kívül hagyva, egyeztetés nélkül kezdett bele akciójába, ezért bennem az iránta való bizalom végleg megszűnt. A Jobbik csapatát csak akkor tudom sikerre vezetni, ha a fegyelmezettség és az egymásba vetett hit érvényesül a sorainkban. Mivel ő a fegyelmezettségnek sokadszorra sem tudott eleget tenni, bizonyította, hogy nem tud csapatjátékosként velünk küzdeni, ezért megkértem, lépjen ki a képviselőcsoportunkból, amely kérésnek a frakcióülés végén eleget tett, miután meghallgatta a frakciótagokat, akik közül senki nem foglalt állást maradása mellett.
A Szegedi Csanád elleni feljelentés másik jegyzője Kulcsár Gergely volt, aki azonban nem tudott az egyeztetés elmaradásáról, így ő teljesen vétlen az ügyben. Sem nekem, sem a frakciónak nem a feljelentés ténye, nem Szegedi Csanád „saulfordulásának” elítélése a problémánk, hanem az elnöki kérést és a frakció akaratát figyelmen kívül hagyó elintézési mód.
Bízom benne, hogy Lenhardt Balázs független képviselőként is kitart esküje mellett, tevékenységét a korábban távozott személyekkel ellentétben nem korábbi pártja és frakciója támadása, hanem a nemzetért végzett áldozatos munkája jellemzi majd.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke
(Kuruc.info)
4. frissítés: MTI-hír Lenhardt Balázs és Novák Előd sajtótájékoztatójáról:
A Jobbik parlamenti frakciójából frissen kilépett Lenhardt Balázs szerint az ellenzéki párt a szavazóinak tett ígéretével ellentétben nem hozott radikális változást a parlamentbe, hanem "csak egy lett a többi párt közül". A politikus csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, hogy a Szegedi Csanád elleni küzdelmet nem adja fel.
Lenhardt Balázs leszögezte: a Jobbikból nem lépett ki és nem is zárták ki, a jövőben pedig független képviselőként tevékenykedik tovább.
Közlése szerint a pártvezetés és közte húzódó konfliktus abból ered, hogy ő a Jobbik "eredeti" programját szerette volna követni, szemben a főleg Balczó Zoltán Jobbik-alelnök nevével fémjelzett irányvonallal, amely szerint másképp kell politizálnia a pártnak a parlamentbe jutást követően. Ez azonban oda vezetett, hogy jelenleg "a Jobbik egyre távolabb sodródik az ország sorsát meghatározni képes érdemi politikai erő képétől" - értékelte. Véleménye szerint a jelenlegi parlamenti politizálás a Jobbik számára nem eredményes, mert a "szakpolitizálással" nem képes tömegbázist megmozgatni.
Lenhardt Balázs kifejtette: ő ezzel szemben azt szerette volna, ha a párt "aktívabban visszamegy az utcára és akciókat szervez". Példaként említette, hogy az EU elleni tiltakozásul a Jobbiknak szerinte Brüsszelben kellett volna komolyan fellépnie akár az unió zászlójának elégetésével is. A bankok elleni fellépésül magyarországi bankfiókok blokád alá helyezését is elképzelhetőnek tartotta volna.
Szerinte az emberek azért szavaztak a Jobbikra, mert radikális változást hirdetett, de a párt cserben hagyta a szavazóit, belesimult a parlamenti életbe és csak egy lett a többi párt közül. Elismerte, hogy ezt "nehezen tudta megemészteni" és ezért elindult a párti idei tisztújító kongresszusán az alelnökségért, de nem járt sikerrel.
A kilépéséhez vezető közvetlen kiváltó oknak nevezte a Szegedi Csanád EP-képviselő elleni feljelentést, amely már szeptember közepe óta húzódott, hiszen már akkor tájékoztatta Vona Gábor pártelnököt a szándékáról. Elismerte ugyanakkor, hogy frakcióülésükön egy képviselőtársa sem támogatta a feljelentést, ő ennek ellenére tette azt meg, mivel álláspontja szerint a képviselői esküje és a vonatkozó törvények szerint is a tudomására jutott bűncselekmény ellen fel kell lépnie. A "politikusbűnözővé és a cionista érdekek legfőbb képviselője vált" Szegedi Csanád ellen a feljelentést "nem adja fel" és folytatja a küzdelmet - hangsúlyozta.
 
A Jobbik alelnöke szerint nem az vezetett Lenhardt Balázsnak a Jobbik frakciójából való távozásához, hogy a képviselő feljelentette Szegedi Csanádot, a pártból korábban kilépett politikust. Mint mondta: a feljelentés körüli eljárási vita csak "az utolsó csepp volt az ehhez vezető folyamatban". Novák Előd csütörtöki sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: a Jobbik egységes Szegedi Csanád köpönyegforgatásának elítélésében.
Novák Előd hangsúlyozta: Szegedi Csanád európai parlamenti képviselőként a magyarországi cionistákat is beelőzve képviseli új kenyéradójának érdekeit, ezért a Jobbik semmilyen formában nem támogatja EP-képviselői munkáját és egységesen elítéli a köpönyegforgatását. Éppen ezért az ellenzéki párt elkezdte megvizsgálni a Szegedi Csanád elleni jogi fellépés lehetőségét, azonban Lenhardt Balázs nem várta meg ennek a munkának a végét, nem jelent meg a Jobbik elnöksége előtt, hogy megvitassák a kérdést, hanem megtette a feljelentést.
Novák Előd szerint Szegedi Csanád ügye - miszerint a korábban nyilvánosságra került hangfelvételek szerint az EP-képviselő burkoltan uniós forrásokat meglebegtetve próbálta meg származása titokban maradását elérni - nem elsősorban jogi, hanem erkölcsi kérdés. Hangsúlyozta azt is: Szegedi Csanád fekete foltja a nemzeti radikalizmus történetének, egy politikai hulla, akit nem a felszínen kell tartani, hanem el kell süllyeszteni, és a Jobbik kíváncsian várja a feljelentés eredményét, de minimális esélyt látnak arra, hogy egy cionista zsidótól elvegyék a mandátumát, és átadják egy nemzeti pártnak.
A Jobbik alelnöke szerint az, hogy a másik feljelentő, Kulcsár Gergely továbbra is a Jobbik frakciójának tagja, is azt bizonyítja, hogy nem maga a feljelentés vezetett Lenhardt Balázs kilépéséhez. Novák Előd leszögezte: a Jobbik a rend pártja erős központi irányítással, Lenhardt Balázs pedig sorozatosan szembe ment a frakciófegyelemmel, és ez vezetett a kilépéséhez.
Kiemelte: Lenhardt Balázs nem sértette meg az esküjét, ezért "emelt fővel" távozhat a Jobbik frakciójából, és bízik benne, hogy "nem fogja a Jobbik belső vitáit a médiában boncolgatni".
(MTI)
5. frissítés: Lenhardt Balázs sajtóközleménye
Az elmúlt két napban többféle cikk, közlemény és riport jelent meg, amely a Jobbikból való kilépésem körülményeit és okait vizsgálta. A mostani közleménnyel le szeretném végképp zárni a találgatásokat és tisztázni a jelenlegi helyzetet.
A Jobbik Magyarországért Mozgalomból nem léptem ki és nem is szándékozom. Az eredeti nemzeti radikális irányvonalat képviselem, amit a párt a parlamentbe jutása előtt felvállalt, de az Országgyűlésben a balczó zoltáni iránymutatásnak megfelelően elkezdett másképpen viselkedni, belesimulva a többi párt közé, eltávolodva a valódi rendszerváltás irányától. Én nem hiszek abban, hogy a liberális demokrácia jelenlegi keretei között a Jobbik ilyen úton lehet váltópárt. A rendszer alapjait is bátran megkérdőjelező mozgalomra lett volna szükség, erőteljes szociális alapokon, mert az emberek belefáradtak az elmúlt 23 év hazudozásaiba és sikertelenségébe. Ha a Jobbik hasonlóvá válik a többi parlamenti párthoz, csak retorikailag megy messzebb náluk, akkor a bukás bele van kódolva.
Nem kívánok üzengetős háborút folytatni a mostani vezetéssel, és a frakcióban maradtakkal, akik között vannak tisztességes és gerinces emberek. Sárdobálásban nem veszek részt és az erre fogékony médiának nem fogok nyilatkozni a jövőben, nem kívánok ellentéteket élezni. Hiszen ha most el is vált az utunk, bízom benne, hogy a Jobbik tagsága és vezetése idejében fel fogja ismerni, hogy azon az úton, ahol most járnak nem a szebb jövőbe fognak eljutni.
A kilépésem konkrét előzményeiről azt kell elmondjam, hogy Vona Gábor és köztem valóban 2010 óta áll fent döntő nézetkülönbség a párt stratégiáját illetően. A vezetés nem tolerálta, hogy idén májusban az ő megkérdezésük és hozzájárulásuk nélkül akartam a párt alelnöke lenni. A nekem felemlegetett kiszavazás a regisztráció kérdésében, olyan elvi álláspont volt, amit korábban a párt is képviselt, hiszen nem szeretnék ha a választásokat és a nemzet jövőjét a szervezetten megvásárolható cigányság, és tudatlan vagy hiszterizálható tömegek döntsék el álhírekre alapozva. Ebben az ügyben is fontos meghátrálást követett el a Jobbik pillanatnyi politikai érdekek alapján.
A kilépés kiváltó oka Szegedi Csanád ellen tett feljelentésem volt, amelyben a párt a hangfelvétel nyilvánosságra kerülése, idén július óta lépéskényszerben volt. A képviselői eskünk kötelez: "Az Alkotmányt a többi jogszabállyal együtt megtartom és megtartatom..." A hivatalos személyek pedig a Be. 171.§.(2) szerint kötelesek a tudomásukra jutott bűncselekményt feljelenteni.
Szeptember közepe óta kértem a feljelentés megtételét, amit a pártvezetés vonakodott megtenni, sőt azon a frakcióülésen, ahol erről volt szó, két távollévő kivétellel valamennyi elnökségi tag egyértelműen ellene foglalt állást. Miközben felajánlottam, hogy közösen írjuk alá valamennyien! További egyeztetéseket követően úgy döntöttem, hogy tovább nem lehet az időt húzni, mert a párt hitelessége forog kockán.
Cáfolnom kell azokat a híreket, hogy senki nem állt a kérdésben mellém: a feljelentést aláíró Kulcsár Gergely mellett többek között Apáti István is határozottan foglalt állást az árulóval szembeni lépések tekintetében (a cáfolni kívánt hírek szerint nem a zsidó elleni fellépésben maradt egyedül, hanem a kilépésével szemben nem foglalt állást senki a frakcióban, melynek oka sokrétűbb, a párt szerint nem a Szegedi-ügy volt az - a szerk. megj.). A vezetés elutasítása miatt többen pedig nem vállalták nyilvánosan a véleményüket.
Mindezek következtében vissza kel utasítsam azt a téves képzetet, hogy azért nem lehetett a frakcióban maradásom, mert teljesen fegyelmezetlen és az együttműködésre képtelen ember vagyok. Álláspontom szerint a végsőkig vártam arra, hogy a párt észbe kap és megteszi a jogilag és erkölcsileg is kötelező lépést.