Maram Stern - tetűhintások százait zúdítja a fővárosunkra
Pénteken Magyarországra érkezett Maram Stern, a Zsidó Világkongresszus főtitkárának általános helyettese, hogy előkészítse a szervezet budapesti közgyűlését.
Maram Stern budapesti tartózkodása során találkozott a magyarországi zsidóság vezetőivel: Feldmájer Péterrel, a Mazsihisz elnökével és Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgatóval.
Látogatása során fogadta őt és a Mazsihisz vezetőit Lázár János, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár, akinek tolmácsolta a ZSVK vezetőinek meghívását, és egyben átadta az Orbán Viktor miniszterelnöknek címzett meghívólevelet.
A tervek szerint a ZSVK közgyűlését ez év május elején tartják Budapesten, amelyet a Zsidó Világkongresszus a Mazsihisszel közösen szervez.
Hosszú évtizedek óta ez az első alkalom, hogy a közgyűlést nem Jeruzsálemben tartják - jegyzi meg a Mazsihisz honlapja, ahol a hír olvasható.
(Kuruc.info)