Nem lehet lebontani Pécsen azt a épületet, ahol a Bándy Katát meggyilkoló cigány lakott. Az önkormányzat a bíróságon kérte a kiürítést, de meg kell várni a jogerős ítéletet. Akkor akár a rendőrség segítségével is kiköltöztethetik a "lakókat".
A hatóság közben befalaztatta az ablakokat és a lépcsőfeljárókat, hogy a házba senki se költözhessen be. A csaknem negyven bérlő már korábban kiköltözött az épületből. Mostanra hét család maradt. Öt család tagjai önkényes, kettőé pedig jogcím nélküli lakásfoglalók.
Az önkormányzat az elmúlt évben többször felszólította a bent élőket, hogy hagyják el azt az épületet, amelyben Bándy Kata gyilkosa lakott. A pszichológus nő tragédiája után ugyanis úgy döntöttek, lebontják a házat.
Moór Eszter, a Népjóléti és Sport Bizottság elnöke az M1 híradójának elmondta: bírósági eljárást is indítottak, hogy kiüríttethessék az épületet. De a jogerős bírói ítéletre még várni kell, tavasz végére lesz meg a döntés, amellyel fel lehet lépni, és akár rendőri segítséggel is ki lehet költöztetni a még bent lakó családokat – magyarázta az elnök. Ezután - a tervek szerint - az önkormányzat lebontja az épületet.
(MTI korrigálva)